Random #1

Ezt most egy kedves Facebookon közzétett és megosztott poszt által írom.

Nemrég görgettem az említett közösségi oldalon. (Megtekintéshez: KATT). Trollfészre dobott a link, úgyhogy gondoltam, jót nevetek, vagy elismerően bámulok vissza a képre. Szóval, amint megnyitottam, természetesen egy képregényt láttam meg. A szöveget elolvastam. Az utolsó képkockán akadt meg a szemem egy időre, de nem különösképp foglalkoztam vele, már megszoktam. (És hadd fűzzek hozzá egy kis megjegyzésemet, hogy szerencsére nem vagyok olyan mániákus "rajongó", hogy egyből letámadjam az embert, aki posztolt eme csodás és megalázó képsorozatot... mint a belieberek, azaz Justin Bieber fanok).

Ugye mint már mondtam, nem foglalkoztam a poszttal, de azért lentebb görgettem, és egy rettenet hosszú kommentet láttam meg. 

Íme:

Már most mondom, bocs a regényért, de valakinek okoskodni is kell :)

Olyan rohadt jó, mikor a 12-13 éves kislányok mondják, hogy milyen jók és nem homárok :)
Az, hogy van/volt barátnője nem jelent semmit, a biszexuális kifejezésről nyilván egyikőtök se hallott, bár, hogy is hallottatok volna, mikor még a zene fogalmával se vagytok tisztában :D
Ezek csak arra jók, hogy a fiatalság körében elterjesszék szar maszlagot, ami vagy összelopott más előadóktól (Pl: Beatles), ami még a jobbik eset (sajnos), vagy olyan ultragagyi szövege van, hogy a 70-es IQ-val rendelkező debil kisgyerek is felsír tőle. Mindeközben pedig a rendes zenét játszó együttesek (Pl: Omega, Ossian, Scorpions -de még tudnék sorolni reggelig ilyen zenekarokat-) egyre jobban háttérbe szorulnak a fiatalság körében. Én mondjuk az AC/DC-n meg a Scorpionson, Omegán nőttem fel és mégse vagyok elfajzott korcs :)
De most őszintén nézzetek már rá ezekre a média által felkapott kis buzeránsokra (akik még szerintetek jól is néznek ki, bár én majd' kihányom tőlük a belem olyan bűnrondák, és ezt úgy mondom, hogy én se vagyok egy Adonisz)
One Direction: Csupa utánzat, koppintás, semmi ötlet, semmi tehetség, de mennek.
SP: Semmi tehetsége, és még úgy is néz ki mint egy rohadt ronda lány.
JB: A hangja, mint egy lányé és még tényleg úgy is néz ki, ráadásul úgy is öltözik----->csőbuzi, vagy transz, nem tudom.
Fluor: Na attól a "partyszemcsitől" rosszul vagyok, én miért nem vagyok úgy felkapva, mint ő, pedig legalább olyan szarul tudok énekelni (és ez érvényes a fentebb említettekre is).

A kedves kollega kifelejtett egy apró bökkenőt.

Ugye említette a One Direction-t, ami eleve középpontunkba keveredett. Nem véletlen, hanem szándékosan.  Szerintem nincs tisztában azzal az illető, kedves Zoltán, hogy egy 12-13 éves lány milyen zenét hallgat. Egy ebben a korban lévő lánynak nem AC/DC-t, vagy Omega együttest kell hallgatnia, mert az tőle különb áll, mint a One Direction nyálas zenéje. Egy lány hallgasson inkább ilyen zenét, minthogy ennyi idősen a fentebb említetteket.

Továbbá: össze lett hasonlítva SP-vel, Fluorral és JB-vel.

Bármit mondhatnak, az úgysem igaz. Ha neki az melegségre hajlamos, akinek barátnője van/volt. Jelenleg Zayn Malik az, aki biztosan heteroszexuális. Louis Tomlinson is a heterok világába tartozik, vele együtt Liam Payne, Niall Horan és végül Harry Styles is. (Beismerem, hogy az utóbbiról nem lehet tudni semmit. Vagy annyira utálják az emberek/szeretik az emberek, hogy mindenféle sztorit meg egyéb szarságot kiadnak róla újságokban, tv műsorokban, ami a biszexualitás vagy a homoszexualitás országát súrolja, vagy azért, mert ezzel idegesítik fel vele az embert, ezzel gerjesztik arra, hogy botrányt indítson el -lásd: Miley Cyrus. Én egyáltalán nem tartom melegnek Harry-t).

Egy szó, mint száz..: mindenki hallgasson olyan zenét, ami a kedves/kedvetlen lelki világát meg tudja nyugtatni, vagy ellazítja.

Mindenkinek meg van a maga véleménye, és ezt most én is bővebben kibontottam. /Jól esik kiadni magunkból az indulatokat :D/. De az, bazdmeg, hogy nem bír senki leállni más zenei ízlésének fikázásával, az már rettentő ideges. Ilyenkor érzem azt, hogy vannak a világban olyan elmeháborodott emberek, akik nem érzékelik azt az aprócska szemükkel, és a tudásra fejlesztendő agyukkal, hogy mit mondanak, ami a másikat rosszul érinti, vagy netalántán egyetért vele -mert mindenkinek megvan a maga stílusa, mindenki egy adott pontra összpontosul-, hogy nincs semmiféle jóindulat benne. Hiába rakosgat smiley-t, attól még nem lesz jobb hangulata az egész szövegnek. 

Agymenésem az most volt rendesen. Nem fejeztem ki magam úgy, ahogy szerettem volna, így sokkalta érthetőbb, mint ahogy először terveztem.

Part 5./"Hova?"

Rettenetesen aggódtam érte. A keze megremegett, a karomat elengedte. Már szinte sírni tudott. Sajnáltam őt, hogy ezt kell kiváltanom belőle. Őszintén, nem akartam! Magamhoz ölelném újból, és segíteném őt, hogy ne érezzen így.

- És ez mióta van így? -a hangja megremegett.

- Pár hónapja... egy éve is talán. De ez csak tetszés, nem pedig szerelem. -magyaráztam. -Ha akarsz elmehetsz. Nem foglak vissza, nem akarom, hogy miattam kötődj le. Sajnálom.

Bólintott egyet, és el is tűnt. Kirohant a szobából, a lába dobbanásait hallottam a padlón visszhangzani. És utólag már csak az ajtó csattanását. Féltem most tőle és magamtól is. Tőle csak azért, mert féltettem őt, és tudtam, hogy ezt félreérti. Szeretem őt, de...

***

Másnap reggel szomorúan keltem fel. Annyira utáltam magam, de nem tudtam, hogy mit mondhattam volna. Az igazságot. Tudom, azt tudom. A baromságot és a szarságot tudom mondani, de mást pedig nem. Csak a rossz tulajdonságaim sugároznak ki belőlem. Egy szerencsétlen seggfej vagyok.

Durván "téptem" le magamról a takarót, a fele a földön landolt... aztán a súlya lehúzta a maradék részt is, ami még az ágyon pihent. Nem érdekelt az, hogy rendetlenséget csinálok. Mindig is szerettem törni-zúzni dolgokat, kupit csinálni magam körül. Pár héttel, lehet, hogy egy hónapja is volt már, amikor utoljára hagytam egy nagy nyomot magam után. Nem voltam akkor eszméletemnél, amikor a bútorokat döntöttem fel... a konyha kész katasztrófa volt. Az üvegpoharak darabokban voltak a kövön, a porcelán tányérok a kedvenc teásbögréimmel keveredett szilánkok tengerében úszkáltak. A legszebb kemény műanyag tálcámat is tönkretettem, amiből csak egy volt, azt is Liam-től kaptam még régebben. Náluk is volt egy ilyen tálca, mondtam, hogy mennyire tetszik, ilyent én is elfogadnék. Pár nappal később kaptam egy csomagot, amiben az a tökéletesség volt beburkolva pukkanós fóliával. Az üzenete aranyos volt. "Volt egy fölösbe, és a tiéd!" Még most is megmosolyogtat az, hogy milyen mókás tud lenni.

A nappali volt az egyetlen, amit próbáltam elkerülni. Ott csak az asztalt zúztam darabokra. A szobámban az ágyamat törtem négy felé -egy nehéz kalapáccsal vágtam oda neki jó párat-, azzal már lehiggadtam. Minden dühömet és haragomat ki adtam magamból... már nem emlékszem mi váltotta ki belőlem mind ezeket, de egyszer már megtanultam, hogy bokszolni kell mennem és nem a lakást szétbarmolni... mennyit takarítottam. Nem győztem felszedegetni a szilánkokat.

A telefonom csörgését hallottam. Valami elfojtotta a hangját, ezért csak nagyon halkan hallottam. Tudtam, hogy a szobámban van... amint beértem, jött a felismerés, hogy a pára alá rejtettem. Kikotortam onnét. A kijelzőn Patricia neve villogott. Mosolyogtam, majd elhúztam a zöld gombot.

- Szia!

- Reggelt' Mo. Öltözz fel és gyere le a kávézóba. Onnan indulunk.

- Hova? -kérdeztem vissza.

- Majd meglátod. Siess.

A vonalat ő bontotta. Értetlen néztem meg magamat a tükörben. Kinyitottam a szekrényem, bámultam bele pár percig, gondolkoztam a ruhán, mit kéne felvennem? Aztán döntöttem. Egy átlagos ruha összeállítást válogattam ki magamnak. A fürdőben öltöztem fel, megmosakodtam, a hajamat felkötöttem, miután megfésülködtem. Készen álltam a nem tudom minek.
Bezártam magam után az ajtót, de kinyitottam. Benyitottam a házba, biztosra akartam menni, hogy semmit nem hagyok itthon, vagy nem felejtettem-e el lekapcsolni valamit. Megvolt mindenem ami kell, semmi nem égett fölöslegesen. Újból bezártam a bejárati ajtót. A kulcsot a táskámba mélyesztettem, helyébe vettem a telefont a kezembe. Megnéztem rajta mennyi az idő. 9:38. Biztosra vettem, amíg visszaraktam eltelt egy perc, és amíg kiértem a járdára, már kettő is. Körülnéztem az úton, mielőtt átkeltem volna rajta. A kávézó pontosan szembe van azzal az épülettel, amelyikben én lakom.
Benyitottam a helyiségbe, egy lágy és lassú dallam játszott a térben. Megnyugtató volt, nagyon tetszett a zene. A pultos fiú rám mosolygott majd köszönt. Odamentem hozzá és köszöntem neki.
- Jó napot. Mit adhatok?
- Egy habos kapucsínót kérnék. -vágtam rá.
Előkotortam a táskámból a tárcát. Amíg várakoztam, körülnéztem, szememmel kerestem az ismerős fejet. Aztán megtaláltam. Integetett nekem, kisugárzó egyénisége miatt nem lehetett nehéz megtalálni. Meg attól sem, hogy ez a kávézó egész kicsi.
Miután kihozta nekem a rendelést, átnyújtottam neki az összeget némi borravalóval.
- Hova is kéne mennünk? -tettem fel a kíváncsiskodó kérdést.
- Veszünk neked egy gyönyörű ruhát a bulira. -vigyorgott. -Remek muri lesz!
Remek. Az lesz, persze, hogy remek!, csattant fel a bensőm. Nincs különösebben semmi bajom a ruhavásárlással, de az már jobban frusztrál, hogy kiért akarnak engem kiöltöztetni. Én tudom, hogy kiért, de ők nem tudhatják. Ha Niall azóta elmondta, akkor már felesleges mi miatt aggódnom.
- Na gyere! -megfogta a karom. -Út közben elmondhatnád a legjobb főnöködnek, hogy ki az, akiről tegnap beszéltél.
- Ne hozd fel ezt nekem, kérlek. -motyogtam szomorúan.
- Mi történt? -kérdezett rá. Kifejezetten látszik rajtam, hogy nem-akarok-róla-beszélni! -Tudod mit? Inkább beszéljünk másról.
***
Vagy két órán át jártuk át az összes üzletet. Te jó Isten, hogy mennyi ruha van, milyen sok színben. Én minden butikban kinéztem egy rohadt ruhát, de Patnek ez nem volt elég... vagy ötvenféle és színű ruhát lógatott elém. Mindnél betessékelt a próbafülkébe, majd mikor felvettem, elhúzta egy szó nélkül a függönyt, és úgy mondta a szebbnél szebb... hibáimat. Végül már betelt a pohár, és egy világoszöld-rózsaszín ruhán állapodtam meg. Az árával is kibékültem, nem volt különösebben drága... főleg, hogy nem én fizettem, hanem a drágalátos főnökasszony. Mindegy. És még itt panaszkodom, amikor én nekem lett jobb.
- Dobd be a ruhát, hogy meg ne lássák, aztán megyünk. -utasított.

Part 4./Úristen!

A parti nem tartott késő estig, mivel másnap nekünk munka nap van, a srácoknak pedig a stúdióban kell, hogy legyenek reggel nyolcra. Nem sajnálom őket, mivel ők választották ezt az utat... egy irány. Pont olyan munkájuk van, mint nekem, vagy bárki másnak. Csak nem ugyan azt csinálják, mint rajtuk kívül több ezer ember. Nekik az a munka, ha korán reggel felkelnek és becsücsülnek a stúdióba... beállnak a mikrofonok mögé és eléneklik a dalaikat. Ők ezt szeretik csinálni. Én is szeretem a munkámat, nagyon szeretem az állatokat... jó, ez nem mindegyiknél így van, de szeretem őket. Addig, amíg a ketrecükben, vagy az akváriumukban vannak, addig szeretem őket. De ha egyszer azok kimásznak onnét, én kifutok a világból. A legjobban azt szeretem, hogy a főnökömmel is kijövök, a legjobb barátnőm pedig a munka társam.

Épp lefekvéshez készülődtem. A vacsim ugyebár megvolt, de úgy éreztem, ennem kell még valamit. A konyhába mentem és csináltam magamnak egy sonkás szendvicset és egy bögre kamilla teát. Bebattyogtam a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt, a bögrét letettem az ágyam melletti komódra. Lehuppantam az ágyra. A kis szekrényem fiókját kihúztam, amiben pár irományom, pontosabban versem hevert. Néha kiszoktam adni magamból az indulatokat. Vannak durva verseim, amik inkább a horror felé ágaznak -persze, ha van ilyen-, vannak romantikus verseim, vannak vidám verseim és szomorú verseim is. Mondanom sem kell, a szomorú versekből van a legkevesebb. Van pár. Ezeket a verseket még anno írtam, úgy 14 évesen. Akkoriban rengetegen kritizáltak, senki nem volt rólam jó véleménnyel. Utáltam magam, legszívesebben levetettem volna magamat a negyedik emeletről -kollégista voltam. Miután iskolát váltottam, 15 évesen, minden könnyebb lett. Voltak barátaim, külön csoportok voltak. Az osztálytársaimmal tudtam beszélgetni, fiú-lány egyaránt volt társam. Minden könnyebb volt. Akkor kezdtem el vidámabb verseket írni. Egy nap felolvastam egyet az osztály előtt. Elcsodálkoztak azon, hogy én ilyent is tudok. Önbizalmasan mosolyogtam. Oldalra fordítottam a fejem a tanárra, aki bólogatott. Pár percig még csönd volt. Amint a helyemre értem, mindenkiből kitört a nevetés. Újból ugyanott kötöttem ki, ahonnan indultam. Ezúttal nem egy új iskola volt a megoldás, hanem a küzdelem. Az első évet kibírtam, aztán a másodikat is. Úgy oldottam meg a dolgot, hogy bujdostam az emberek elöl. Az ebédemet a WC-ben vagy a suli udvarán lévő hatalmas fa törzsében ettem meg. Egy pulóvert mindig vittem magammal, amivel tudtam takarni kilétem. A következő év volt az, amikor jelentkeztem a tehetségkutatóba. Nem volt senkim, akivel elmehettem volna, így egyedül indultam neki a dolognak. De ez sem sikerült. Nem jutottam tovább. Mondták, hogy jól énekelek, de utána pocséknak mondtak. Mindenki kinevetett. Még jobban megaláztam magam. És akkor jött Niall. De ezt már mondtam... Ő segített nekem, átadott az önbizalmából egy keveset, de épp eleget, hogy talpon maradjak. És ezért szeretem őt.

A szendvicsemet megettem, a teámat megittam. Visszamentem a konyhába, ahol mindent elmosogattam, a helyére raktam. Aztán egy kopogást hallottam a bejárati ajtó felől. Ki lehet az ilyenkor?, tettem fel magamban a megválaszolatlan kérdést. Letapsikoltam a kezemről a morzsákat(?). A kukucskálóhoz lábujjhegyre álltam. Kinéztem rajta. A szőke hajkoronáról egyből felismertem a látogatót. Mosolyogva nyitottam ki az ajtót neki.

- Zavarok? -nézett fel kérdően.

- Nem. -mosolyogtam még mindig. -Gyere beljebb.

- Cipőt...? -mutatott a lábára.

- Hagyd csak. Nem kell.
Bólintott egyet. Körülnézett a lakásban. Nem volt semmi jellegzetes látni való, max annyi, hogy mennyire kicsi. Jóval kisebb, mint az ő villájuk.
- Szép a lakásod.
- Köszönöm. -mosolyogtam. Hátranéztem a fiúra, miközben mentem be a szobámba. Követett. -Saját kezűleg, saját pénzből újítottam fel. És ez itt a szobám. -tártam szét a karom. Levetettem magamat az ágyra, hanyatt feküdtem. Nevetve néztem a plafonra.
Leült az ágy sarkába. Amint éreztem a karomon az érintését, befogtam a szám és elkomolyodtam. Lassan emelkedett a hátam a paplanról. Niall végigsimított a karomon, édesen mosolygott rám. Visszamosolyogtam, azt hiszem rá jött, hogy a partin rá gondoltam.
- Tudom, hogy melyikőnk tetszik neked. -bökte ki. -És a többiek is levágták.
Úristen! Úristen! ÚRISTEEN!, gondolataimban dobogtattam a lábammal. A szívem zakatolt, rettenetesen izgultam, hogy mi fog történni. Vagy megváltozik az életem... életünk, vagy valamit nagyon félre érthetett. Őszintén mondom, hogy semelyiknek sem örülnék. Nagyon szeretem Niall-t, de nem szeretném őt elveszíteni. Bármilyen kedves mondattal el lehet rontani egy jól működő barátságot. Nem akarom, hogy ennek az egésznek vége legyen. Ha pedig a másik variáció lenne... nem szeretném megbántani azt a fiút, aki azt hiszi, hogy ő a célpontom. Nem szeretnék senkit megsérteni.
- Harry az? -kérdezte kissé félőn.
A szemeim megnyugodtak, ámde elkerekedtek feltételezésén. Nem tudtam mit kinyögni. Fejemben ez kavargott: Szeretem Harryt, tényleg... de. NEM! Nem ő az. Ó, ha tudnád a teljes igazságot... de nem tudhatod mert akkor mindennek örökre vége lenne.
Szomorkásan néztem vissza rá. Ezt az arcot látva ő is elszontyolodott, de hamar kivirult. A kisugárzása mindig is jó hatással volt rám, kívül is, belül is. Egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon mielőtt magamhoz öleltem. Aztán a mosolyt letöröltem az arcomról, és könnybe lábadt a szemem.
- Nem, nem ő az.
- Hanem ki? -eltolt magától, de a karomat még mindig szorította. Láthatta rajtam, hogy félek a választól. -Ha nem akarod akkor nem kell megtudnom.
- De elmondom. És bármi történik is tudd, hogy én ezt nem így akartam.

Part 11./Rossz álom

Egymás mellett ülve a kanapén, volt amikor helyet cseréltünk valamiért, beszélgettünk minden dologról. Niall beavatott pár titokba, amit nem kényszerítettem, hogy elmondjon. Titoktartó vagyok, ezért nem árulok el mindent, nem vagyok pletykás mint sokan mások a nagy világból. Szó esett a srácokról, a rendetlenségről Harry és Louis szobájában, aztán a telibe szart és okádott fürdőszobáról... ennél a résznél undorodtam a saját fürdőmtől és nem akartam a dolgomat végezni az övéjükben.

Aztán egy nagyon érdekes információt tudhatam meg. Ideges lettem, mert nem erre számítottam. Ebben a pillanatban nem szerettem Harryt. Beth még olyan
kislánynak tűnt, mindig is izgulékony fajta volt, de megtudhattam, hogy mégsem. Nem akartam tudni a részleteket, de azt tudom, hogy a fiúk mindent megbeszélnek egymás közt. Szóval, tényleg mindent. Hogy Niallt idézzem: "Harry megdöngette a barátnődet." Elég szépen fogalmazta meg, mit ne mondjak. Olyan  perverz dolgokat mesélt el nekem, amiktől szédelegtem...

- Ti beteg állatok vagytok! -vágtam rá undorodva.

- Miért? -nevetett. -Mi a csajokat szeretjük... az persze nem zavar, amikor ti lányok beszéltek valami Taylor Lautner seggről.

- De mi nem beszéljük meg azt egymás között, ha valakivel lefekszünk, hogy mekkora a mérete meg, hogy milyen is vele a...

- Nektek ez cinkes, nekünk meg az. -vágott közbe a szavamnak.

Bólogatni kezdtem, unott arckifejezésemet próbáltam átváltani valami másba, például vidámba.

- Tisztázzunk valamit. Én sem beszélek előtted... előttetek -javítottam ki magam - a barátaimmal pasi seggekről, így ti sem beszéltek azokról a döngetéses akcióitokról.

- Rendben. Akkor nem találkozhatunk többet. -komoly arckifejezését nem bírta megtartani, egyből elnevette magát. Ez nekem nem volt vicces. -Csak vicceltem. -mosolyt erőltettem az arcomra, lássa, hogy "tetszett" ez a hülye és szar poénja. Ha poénnak mondható egy ilyen. -
Megegyeztünk.
***
Újonnan az lett a mániám, hogy valami kis tárgyat vagy cérnát birizgálok, csavarom az ujjamra meg miegymás. Niall nem tudta hova tenni azt, amit csináltam, vállat vontam neki és visszafordult a Tv elé. Valami hír megy. Nem szeretem a hírcsatornát nézni. Nem tud lekötni. Talán azt szeretem, amikor kis tigris vagy oroszlán kölyköket mutatnak. Olyan édesek még pici korukban. Amikor felnőnek meg összefosod a gatyádat tőlük. Ez van az embereknél is. Kisbabaként mindenki rohadt édes, de amikor felnőnek, akkor a többség fiú egy paraszt, a többség lány pedig ribanc. Finoman fogalmazva is kiráz a hideg. Régen ismertem egy olyan lányt, akinek SZÓ SZERINT egy buzi tetszett. Lehet, hogy a lányokat szerette az a "fiú", de, hogy mi a jó életért kellett rózsaszín cuccokba járnia és ecsetfejet villantania, azt máig sem tudom. Hogy miért mondtam, hogy lehet, hogy...? Volt már barátnője... pont azalatt az időszak alatt, amikor ezeket az éveiket élte. Fúj. A lányokat sem értem meg. Mindenhol ezernyi fürdőszobás képet látok, amire nem is vagyok kíváncsi, azt is a pofámba tolják. A Facebook tele van sok ilyen magamutogatós fotóval. Legszívesebben a 13-15 éves lányoktól elvenném a telefont és földhöz vágnám. Irritál, amiket csinálnak. Gusztustalan.
Niall mellettem unatkozott. Ásított egy hatalmasat. Végignéztem, engem is elfogott a vágy. Akkorát ásítottam, hogy huzatot csináltam a lakásomban. A szőke herceg felnevetett.
- Álmos vagyok. -morogta. -Lehet mennem kéne. Már 11 elmúlt. -az órára pillantott.
- Maradhatsz, ha akarsz. -mosolyogtam.
- Nem akarok zavarni. Azért köszi. -felállt a kanapétól és az ajtó felé támolygott. Fáradtságot vettem magamon és megindultam. Kinyitottam neki az ajtót, amíg felvette a cipőjét. Mielőtt kilépett volna, elébe álltam és csak vigyorogtam rá. -Mo, mennem kell. Te is aludj.
- De maradhatsz, mondtam már. Nagyon késő van, a srácok sem bánnák, ha itt lennél. Különben is, nem vagy az apám, hogy itt parancsolgass.
- Nem. Nem akarok rosszat. -motyogta. Kezemet elvette az ajtóról és a lépcsőn vágtatott le.
- Jó éjt. -kiáltottam utána.
Visszhangzott a terem, ami kicsit megijesztett. A hűs levegő is megcsapta a bőrömet. Visszahúzódtam a lakásba, bezártam az ajtót. Utoljára még kinéztem a kulcslyukon. Egy pillanatra, mintha Niall varázslatos mosolyát láttam volna meg, de mégsem az volt. Csak egy emlékkép, mert másodszorra is megnéztem és nem volt ott semmi/senki.
Érdekelt az, hogy miért nem akar rosszat. Bántana? Kárt tenne bennem vagy bármi másban körülöttem? Felzaklatott lettem ettől a kijelentésétől.
***
Egy lágy, meleg érintésre keltem. Ugyan szemeimet még nem nyitottam ki, de valamit sejtettem, hogy ki lehet az. Az álmomban egy csodaszép tündér szerepelt, neki is ugyan ilyen meleg és lágy érintése volt. Mosolyogtam a valós "lényre", attól függetlenül, hogy nem tudom, ki ő. Érintése alapján egy nagyon kedves ember, aki közel áll hozzám. Úgy éreztem, kinyitottam a szemem. Kinyitottam. Vak sötétséget láttam magam körül. Zuhanó érzésem volt, zuhantam is. A hajam lobogott ahogy estem a semmiben. Féltem. Elkezdtem sírni. Azt hittem, hogy meghalok. És egy puffanással éreztem egy puha valamit magam alatt. Gondolom a matracom ilyen kényelmes. Felegyenesedtem a földről, pont akkor kezdett el minden kivilágosodni. A látkép olyan volt, mint a megálmodott városomé. A ház is ott volt. Egy menő verda farolt a bejárat előtt. Nevetés szűrődött ki a házból. Amint közeledtem az ajtó felé, Niall hangját hallottam. Valami kislánynak beszélt jó dolgokról. Nem tudom pontosan. Vidám kacagás zengett a fülemben.
- Kérlek, szeretném, ha vigyáznál magadra. -mondta. -Nem akarom, hogy bajod essen, ezért gyere vissza. -kinyílt az ajtó. Rémületemben odébb ugrottam. Igazam volt, Niall hangját hallottam és egy kislány kezét fogja, másik kezében egy labda. Idősebb volt a jelenlegi koránál, úgy 30-35 év körüli lehet, a gyerek pedig 7 éves talán. -Gyere vissza, rendben?
Erős szorítást éreztem a csuklómon. Az ereim majd szétdurrantak, rettenetesen fájt az orsócsontom. Összeestem a helyemen. Ordítottam Niallnek, hogy segítsen, de nem hallotta.
- Segíts! Kérlek Niall, segíts! El akarok innen menni! Oda akarok hozzád menni!
***
Álmomból hirtelen ébredtem fel. Szemem olyan gyorsan pattant ki, hogy összerezzentem. A szemem benedvesedett, sírni kezdtem. Hangosan felbőgtem, azt hittem, ez az egész valójában történik meg velem. A könnyek elhomályosítottak mindent. Halk pittyegést, idegesítő búgást hallottam. Amint megtöröltem a szemem, mindent jobban láttam. Először fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, azt hittem, még mindig álmodom. Olyan szinten összetörtem, hogy nem akartam újból elaludni.
A sötétség megfélemlítő volt, paráztam az ágy alatt megbúvó szörnytől, ami nagy valószínűséggel nincs is ott. Teljesen meg vagyok őrülve, hogy ilyeneket gondolok.
***
Egész éjjel nem aludtam semmit.
Egy reggeli tea mellett, amit a két tenyerem között szorítottam rendesen, bámultam a kedvenc heti lapomat, amit minden szombaton kapok meg. Nagyon korán kell annak az embernek kelnie, hogy én időben megkapjam az újságomat, mivel már hat órakor kibújtam az ágyból. Buzgón faltam a betűket, amik szavakká formálódtak, amik mondatokká. Nem szívem csücske az olvasás, ezért nem is olvasok könyveket. Nekem elég a hetilapom, amiből minden nap tudok kiolvasni dolgokat.
Amint az órára pillantottam, egy időre megállt a szívem. Aztán összeszorult, majd megnyugodtam. Ilyen lehet egy mini szívroham. Beugrott egy pillanatra, hogy dolgozni kell mennem, aztán eszembe jutott, hogy szombat van. Akkor miért kaptad volna meg a hetilapodat?!, kötözködtem saját magammal... ha ez lehetséges.
A telefonom megszólalt az asztalon, az újság mellett. A bögrét lassan raktam le, majd úgy nyúltam a mobilért. Megnéztem a kijelzőt, amin Niall neve volt. Egy pillanatra megint egy miniszívrohamot észleltem, majd elhúztam a kis piros csíkot. Azt hiszem, nem akarok most vele beszélni. Jobbnak láttam, ha nem feszegetek semmit. De aztán újra hívott. Most viszont felvettem.
- Szia. Az előbb miért raktad le?
- Szia. Bocsi, csak még ez a reggeli kóma, tudod. -nevetést színleltem. Azt hiszem bejött, mivel csatlakozott hozzám. -A színeket ilyenkor nem fogja rendesen az agyam.
"A színeket ilyenkor nem fogra rendesen az agyam."? Normális vagyok én? Most biztos idiótának néz.
- Felébresztettelek? -kérdezte halkan.
- Nem. Nem tudtam aludni. Volt egy álmom... -elakadt a szavam. Majdnem befejeztem a mondatomat, de... nem tehetem. Ha azt mondom, hogy rosszat álmodtam, sőt, hogy pont vele kapcsolatban, akkor tuti, hogy valamit félre ért.
- Rendben. Akkor elmegyünk villásregire?
- Hmm. Villásregi? Állom az ajánlatot. És hol?
- Viszek kaját, érted megyek. Fél órád van kisasszony.

Part 3/Grillparti

Annyira megtetszett a grillhús illata, hogy nem bírtam betelni vele. Úgy éreztem, hozzá kell érnem, és legalább tíz falatnyit letuszkolni a torkomon. A hús sercegését hallottam, mikor Harry felém nyúlt. Vagyis azt hittem, de rájöttem, hogy az asztalon lévő tányérért nyúlt. Lekapkodta a hússzeleteket a rácsról, majd rakta le a tányért az asztalra. Megfogta azt a tányért, amin még a nyers csirke mellek csillogtak. Harry rám mosolygott, mert felnéztem rá. Visszamosolyogtam, feltette a rácsra a húsokat, amik sercegtek. 

***

Egy számomra elég unalmas beszélgetés folyik... valószínűleg Beth és Pat is unalmasnak tartja, mert nem szólnak semmit. A csajokról beszélnek, mármint arról pontosan, hogy kinek mi tetszik egy lányon, és, hogy idáig mennyi volt a barátnőik létszáma. Hárman lapítottunk, és próbáltuk visszafojtani a nevetést. Amikor Niall-re került a sor, kínosan felnevetett. Rám nézett, amit nem értettem. Ha arra gondol, hogy rosszul esne az, ha előttem sorolna el mindent, akkor nem. Nem esne rosszul. Nincs közöm az exeihez, nem is nagyon érdekelnek.
- Mo. Neked melyikőnk jön be? -kérdezte Zayn. -Kivel járnál?
Felegyenesedett a székről, mutatóujját a mellkasára szegezte, és tátogta: én. Megforgattam a szemeimet, ezzel be bizonyosult, hogy nem ő. Bár titkon mondogatom magamban, hogy milyen helyes, de nekem ő nem jön be annyira, mint a választottam.
Gondolkodóan néztem körbe a fiúkon, Niall volt az utolsó, aztán visszafele néztem őket. Gondolkoztam, vagyis ezt próbáltam kimutatni, ezzel próbáltam húzni az időt, amit szerencsésen meg is tettem. Azt hiszem, hogy a lányok is kíváncsiak már, hogy ki a jelöltem.
- Nem tudom. -válaszoltam hazugsággal. -Hogy az igazat megvalljam, mind nagyon helyesek vagytok. -fűztem hozzá. -De akivel járnék... -kínosan felnéztem az égre. Úgy éreztem, mintha tűkkel szurkálnák a nyakamat, az a szorító érzés ami a torkomban van, felér egy büntetéssel is. Nem mertem elmondani, mert féltem, hogy ez változtat a kapcsolatunkon, azzal a személlyel, aki itt ül körünkben. Visszanéztem a többiekre.
- Ha ennyire nem akarod elmondani, akkor mond meg, hogy mi tetszik neked rajta. -enyhített Liam.
Egy köszönömöt eltátogtam neki, mi egy mosolyt váltott ki belőle. Elkezdtem agyalni, hogy egészben jöjjön ki belőlem az, ami tetszik a fiún.
- Ami tetszik benne... -húztam ismét az időt, csak úgy hangulat "fokozóként". -a szeme, a humora, az őszintesége, ez furcsán fog hangzani, de a haja is tetszik.
Amint a végére értem, éreztem, hogy az arcomat elborítja a vörösség. Vigyorogtam, nem tudtam, hogy ebből levágták-e, hogy ki az, akire gondolok, vagy sem. Ha engem kérdeztek, jobban örülnék annak, ha azt válaszolják, hogy nem értik.
Oldalra néztem Elizre, aki csak maga elé bámult. Félénk tekintettel nézett végig mindenkin, majd mikor engem is megvizsgált, valamilyen szinten megnyugodott. Vagy mégsem. Számított arra, hogy őt is kikérdezik erről a térről.
Egy ideig még gondolkodtak, hogy ki lehet az a "titokzatos" személy. Rám néztek, majd egymásra, ismét rám, és egymásra.
A "titokzatos" személy pillantását éreztem magamon, ami égetett. Nem mertem abba az irányba fordítani a fejem, nem is tudtam, mivel a nyakam beállt. Az agyam nem engedélyezte, hogy elforgassam a fejem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy Ő hogyan is reagálja le ezt az egészet, tudja-e, vagy legalább sejti, hogy Ő rá gondoltam a felsorolás alatt.
Valaki érintését, majd az érintéséből vált szorítását éreztem a jobb karomon. Megrezzentem, mert váratlanul történt. Aztán az ismeretlen a fülemhez hajolt. A leheletét éreztem a nyakamon, amibe beleborzongtam. Undorodom az ilyentől, főleg ha a kifújt levegője meleg.
- Nekem elmondod?
Oldalra fordítottam a fejem, megbizonyosodtam az ismeretlenről, aki Beth. Megráztam a fejem.
- De miért?
- Mert ismerlek, és tudom, hogy tovább adnád valakinek.
Nem akartam ezzel megsérteni, csak az igazságot mondtam. Egy időre bevágta a durcát, és nem szólt hozzám. Szerencsére addig sem nyaggatott senki. Mosolyogva néztem végig a társaságon, ahogy túlléptek a dolgon. Titkon bíztam abban, hogy Az a Személy, Akire gondoltam, felismerte Magát. Bár tudtam jól, hogy ennyiről nem lehet mindent tudni. Ha úgy gondolkodunk, akkor arra jutunk, hogy mindegyikőjükkel tökéletesen kijövök. Liam a mindig óvatos, és ő a legfelelősségteljesebb a kis csapatunkban, ezért becézzük őt gyakran Daddynek, vagy Daddy Liamnek. Viccesnek találja, ezt mi is így gondoljuk. Aztán ott van Louis. Ő a mindig vidám arc. Bármi van, ő mindig nevet, vagy a vidám oldalát mutattam. Amikor szomorú, azt is teljesen kimutatja, olyankor magába zárkózik. Csak Harry tudja nála megtörni a csendet. Miután beszéltek, rögtön viccelődni kezd. Ott van Niall, aki folyton eszik, s még sem hízik egy dekát sem. Ő a legnagyobb arc, mindig próbál színészkedni. A legkedvencebb pillanatom tőle az, amikor utánozta Liam nevetését. "Ha-ha-ha. Liam vagyok." Ő is tud érzékeny lenni, ha arról van szó. Mindig nevet, mint például amikor felégették a konyhát, mert pizzát szerettek volna sütni... amíg oltották a tüzet, ő vidáman nevetett a háttérben. Zayn az a személy, aki úgy tűnik, mintha egy komoly arc lenne, aki durva, és rossz. De nem az. Én nem ilyennek ismertem meg. Zayn mindenféle. Szeret sok mindent, el lehet vele beszélgetni dolgokon. Olykor egy-egy témába teljesen beleéli magát, ami mindig megmosolyogtatott. Olyan érdekesen mondja el az aznap eseményeit, vagy épp azt, hogy miket csinált gyerekként, mikért volt oda. Harry pedig a jóképű nőcsábász. Tíz ujjamon nem tudnám megszámolni, hogy hány lányt láttam már az oldalán. Nem mondom, hogy falja a nőket, de ez már egy szint. Ennek ellenére nem próbálkozik be nálam, se Bethnél (a lány szerencsétlenségére... ő úgy gondolja, hogy jól jönne egy kis Styles stílus). Kitűnően tud grillezni, ami nálam ad egy plusz pontot. Fantasztikus társaság. A hangját szeretem a legjobban. Olyan mély, és olyan kellemes. Örömmel halhatom minden egyes szavát, ha érdekel, ha nem.
- Mindjárt jövök, elmegyek slozira. -jelentette ki Niall.
Egy újabb lényegtelen információ, amit senki nem akart megtudni. Ez az egyik dolog, amit Niall elfelejthetne. Nem tökéletes semelyikőjük sem, az egyszer fix!
- Lesz valami programotok holnapra, vagy a hétre? -kérdezett Liam. -Ha nem, akkor eljöhetnétek bulizni, mondjuk csütörtökön. Mit szóltok hozzá?
A csajokkal egymásra néztük. Patricia megrántotta a vállát. Mivel ő a főnök, úgy gondoljuk elenged minket (magával együtt) szabadnapra, azaz kettőre. Ha csütörtökön bulizunk, pénteken ki kell gyógyulnunk a részegségből, vagy épp a fáradalmakból. Takarítani is kell majd, úgyhogy ez így pont tökéletes.
- Mikor jöjjünk? -tette fel a fontos kérdést Pat.
- Úgy dél körül kéne. Kell venni piát, nasit, meg valami jó cuccokat.
- Milyen cuccokat? Miről van szó? -értetlenkedett a visszatért Niall.
- Buli lesz. Csütörtökön. Emlékszel? -világosította fel Zayn a srácot.
- Szóval... akkor két nap szabit kapunk. -mosolygott felénk Pathi.

Part 2./Kezdődik a grillparti!

Megérkeztünk. Niall ment elöl, mivel ő jobban ismeri az utat befelé, mint mi. Igaz, párszor már én is voltam itt, de nem tudtam rendesen az agyamba vésni az útvonalat. Arra viszont emlékeztem, hogy merre van a konyha, a fürdőszoba, Niall szobája, és a kertbe merre kell kimenni. Nem olyan bonyolult, mivel Niall szobája a fürdővel szemben van, a konyha pedig a kertbe vezető ajtó mellett van. Kifejezetten mondhatom, hogy a konyha a kedvencem, nagyon tetszik. A hatalmas ablakok, amik a hatalmas üvegajtó két oldalán van, nagyon megtetszett. Lehetséges, hogy ilyent szeretnék én is... ha lesz rá elegendő pénzem. 

- Hű -Patricia ámulatában majdnem összeesett. Támaszra Niall vállán talált. -Gyönyörű a házatok.

Niall csak rámosolygott. Körbenézett ő is a szobán, ezt a cselekedetét én is követtem. Beljebb léptem, és szembe találtam magamat a nappalival. Úgy emlékeztem, hogy ez a helyiség kissé odább volt...

- Építkezés volt, míg mi turnéztunk. Mi is ledöbbentünk a látványon, mert eszméletlen -Niall mellém lépett, suttogta szinte a szavakat. 

Oldalra néztem rá, tekintetünk egy pillanatra összeakadt. Ezt én bontottam, mivel úgy éreztem, kezdett az arcom pírba borulni. Elismertem azt amit mondott, tényleg eszméletlen a szoba. A falak fehérek, de tele van mintákkal... mint például: gitár, a banda logója és a név, hogy One Direction. A csupasz falakat sem hagyták magukra, poszterekkel és nagyobb képekkel fedték le. Egy kétsoros polc volt a giga LCD Tv alatt, amin a díjaik álltak, csillogtak. Mintha büszkélkedtek volna abban, hogy kik kezébe kerültek. 

- Mindenki itt van? -szólalt meg vékonyka, félős hangon Beth. -Mármint... mindenki, mindenki?

- Ha mindenki alatt, mindenkit értesz, akkor kinyilvánítom neked, hogy igen. Mindenki itt van. -vágta rá Niall, a szavakat hadarta.

Elmosolyogtatott az, amit a srác mondott. Odaléptem Lisa mellé, nyugtatóan simítottam végig a hátán, majd bal karommal öleltem át. Fejemet az övének döntöttem, mi egy nevetést váltott ki belőle.

- Jól van, nem vagyok szomorú! -duzzogott.

- Az biztos, hogy nem. -nevettem. 

***

A grill parti nemrég kezdődött, a többiek már kint ülnek a kerti asztalnál, a nevetésüket hallani. Pár szót hallottam viccekből, amiket Louis mesélt a srácoknak, hogy jobb hangulatba hozhassa őket, de én is elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy Lou mennyire be tudja lopni magát az emberek szívébe csupán azzal, hogy vicces és jó fej. Fantasztikus társaság és hihetetlen jó barát. 

- Segítsek valamit?

- Nem kell, köszi. -mosolyogtam. Jobban átgondoltam. 8 üdítő két kézben? -Harry. Ezeket megfoghatnád. -mutattam a két párra, akik az asztalon álltak és várták, hogy ki emeli fel őket onnét. 

Megfogta az üvegeket, kettőt-kettőt fogott hüvelyk-, mutató-, és középujja közé. Én a hagyományos módon fogtam meg (a számomra hagyományos módon) az üvegek alját. 

- Ketten jönnek le a hegyről. Az egyik futva, a másik medve!

Először mindenki nézett, mivel senki nem értette. Aztán mint egy mennydörgés, úgy kezdett el nevetni a csapat. Mindenkinek leesett. Nekem már a könnyem folyt. Nevetésem közben nekidőltem Harry-nek, háttal voltam neki, és ő megtartott a karjaiban. Amíg kinevettem magam, úgy voltam, de kiemelkedtem a tartásából. Megköszöntem neki, hogy nem hagyott elesni, majd ledobtam magam Niall mellé a hintaágyba. 

- Jól kijöttök Harryvel. -mondta. 

- Igen. Jó fej srác. -erősítettem meg a kijelentését. Rámosolyogtam a szőke hajú fiúra.

- Igen, az. Vannak helyzetek, amikor eldurvulnak a dolgok... ilyen, mikor piál. Bevedel vagy 4 sört, legurít hozzá pár felest, és már is kész van.

- Hmm... jól bírja az alkoholt. -nevettem. Láthatóan nem értette, így megmagyaráztam neki, miért. -Én egy sörtől is repülök. 

Elnevette magát. A karját tartózkodóan fonta össze, amit nem értettem, hogy miért teszi. Ránézett Harry-re, aki a grill előtt állt, és figyelte a húsokat. Mindenki ordibálta neki egyszerre, hogy mennyire átsütötten kéri, amire a következő volt a reakciója: megfordult a grillvillával a kezében -elég ijesztően nézett ki- és mondta "Egyszerre csak egyet, ha kérhetném."
Felálltam a hintaágyról, lassú léptekkel mentem Harry mellé. A derekamra tettem a két kezem, figyeltem, hogy mit ügyködik.
- Te, hogy kéred?
- Én majd csirkét kérek. -mosolyogtam. -Nem szeretem a disznóhúst... olyan nyálkás, vagy nem tudom.
- Nyálkás?
- Nyálkás. -nevettem.
- Ha én csinálom, akkor nem lesz az! -dicsekedett.
- Akkor legyen teljesen átsütött, de a legkisebb szelet. Tényleg nem szeretem.
- Ha nem eszed meg, majd megeszem én.
- A legkisebbet. -zártam le a témát.
Elfordultam tőle, az asztalnál ülő kis bagázst vettem célpontnak. Csatlakoznom kéne a beszélgetéshez, mivel kezd engem is érdekelni, hogy miket is fognak tervezni a közeljövőben.
Megfogtam a széket, kihúztam, és leültem rá. Az üdítőmért, és egy sörnyitóhoz nyúltam, lepattintottam a kólámról a kupakot. Egy cuppogást hallatott, egy halk pisszenést utána, és a kupak már a földön landolt; pár másodpercig forgott. Unottan nyúltam le a földre, vettem fel, majd dobtam fáradtan az asztalra.
Kortyoltam párat, figyeltem a többiek arcát. Legfőképpen most Louis arckifejezései kötöttek le, a vigyora mindig elvarázsolt. Érdekes. Nem tetszik Lou, csak a mosolya... és a szeme. Olyan szép a szeme. De tényleg nem tetszik.
- Mo. Figyelsz rám? -csettegtette Eliz az ujjait az orrom előtt. Bólintottam, egy újabbat kortyoltam az üvegemből. -Mit mondott Harry?
Megforgattam a szemeimet unottan... ennyire Harry megszállott vagy?, kérdeztem magamban. Nem válaszoltam rá semmit, csak megráztam a fejemet válaszul. Nem akarok most itt külön órákat tartani a fiúról, aki ráadásul szívesen hallgatná a "dicséreteket", mivel mögöttünk áll. Biztos fülelne, ha a nevét hallaná... mint mindenki más.

Part 1. /"Mondtam..."

Reggel a szokásosnál is korábban keltem, nem bírtam megállni, hogy ne bújjak ki az ágyból, ugyan is délutánra beszéltünk meg egy grillpartit. Az időpont pontosan az utánra szól, amikor is vége van a műszakomnak. Megkérdeztem a srácokat, hogy elhívhatom-e a főnökömet. Kedvesen beleegyeztek, aminek nagyon megörültem. Hihetetlenül imádok velük lógni, legfőképp azt szeretem, hogy egy "bulit" csapunk. Már annyira várom! Teljesen fel vagyok pörögve. 

A zuhany alá álltam -nem szokásom reggel zuhanyozni, mivel így is mindig késésben vagyok... imádok aludni-, áztattam magam vagy 10 percig. Kinyúltam a törülközőmért, amit magam köré tekertem. Megnéztem magamat a tükörben, és önkénytelenül is mosolyognom kellett. Úgy érzem, hogy imádom az életem, pedig elég rosszul kezdődött... de nem akarok most belemenni a részletekbe. 

Megfésülködtem, megmostam az arcom, utána egy natúr, könnyen elkészíthető sminket vittem fel a szemhéjamra. Ajkaimat a kedvenc, rózsaszín rúzsommal kentem át. Még egyszer megvizsgáltam magam, úgy éreztem, kész vagyok az induláshoz. 

Amint kiértem a fürdőből, be a nappaliba -ami egybe van az étkezővel és a konyhával-, rápillantottam gyorsan a faliórára. 8:19. Korán van még. A hasam megmordult egyet. Végig simítottam a kockás ingemen. Újból megmordult. Már-már kezdett ijesztővé válni. Visszagondoltam arra, hogy tegnap mit is ettem... két szelet melegszendvicset, kamillateával. Nem hangzik rosszul, rögtön összefolyt a nyál a számban. Nagyon szeretem a melegszendvicset... a kamillateát még jobban. 

Újból az órára néztem, amin eltelt 3 perc. Nem érdekelt, elindultam. Az ajtót kulcsra zártam, és mint már szokásommá vált, a kilincset lenyomtam újból, meggyőződve arról, hogy tényleg jól zártam-e be, és igen!

Lebaktattam a lépcsőn, a harmadik emeletről nem is volt olyan vészes. Azt sajnálom, hogy az idősebbek laknak a magasabb szinteken. A liftet nem használják, mivel volt már egy olyan eset, hogy az ötödik-hatodik szint körül lezuhant... akkor halt meg egy fiatal lány. Azt hiszem Donna volt a neve. Úristen. Nagyon undorító volt. Pont akkor jöttem haza a boltból... nem engedtek be a házamba, mert kivizsgálás volt. Miután meggyőződtek arról, hogy a lift magától zuhant le, akkor már beengedtek, persze lakcím kártyával.

Gyalog mentem buszozás helyett. Az út alatt hallgattam Avril Lavigne pár dalát, név szerint; Girlfriend, What the Hell, Smile és When You're Gone. Imádom ezeket a dalokat. Nem tudom miért, de van egyetértésem párral... 

Az utolsó dalt még a boltban hallgattam végig. Bementem a raktárba, ahol halomban voltak papírdobozok, amik csak arra vártak, hogy kibontogassam őket, és az eledeleket elrakosgassam a helyükre. A szekrényem elé álltam, kinyitottam, és beraktam a táskámat, és kivettem a kis mellénykémet, ami tényleg kicsi. A telefont lenémítva dugtam a zsebembe. Bezártam a szekrényt, a telefon mellé tuszkoltam be a kulcsot. 

Kimentem az állatokhoz, és körbenéztem rajtuk. Kígyók, halak, madarak, nyulak, tengerimalacok, hörcsögök, egerek... nem szeretem a rágcsálókat. Nagyon aranyosnak tartom őket, de ha meg kell fogni őket, akkor már undorom van. Puhák és szőrösek. Szőrgombócok. 

Beszippantottam a térnek azt a büdös szagát, amit minden nap megszokok pár perc alatt. Ez most is így lett. 

- Szia, Mo! -Patricia kedves hangja zökkentett ki a bambulásból. -Nagyon korán ideértél. Mi történt?

- Szia. -mosolyogtam. -Nem történt semmi, csak gondoltam legyen egy kivételes alkalom, ezért jöttem be korábban. 

- Értem. 

Elhaladt mögöttem. Csak akkor vettem észre, hogy tele van a keze mindennel. Táskája félig a vállán lóg, a kabátja ugyan azon a kezén, amire épp lepróbál csúszni a táska... két szatyrot tart a másik kezében. De bunkó vagyok!, csaptam a fejemre. Utána siettem, és elvettem a kezéből a zörgő táskákat. 

- Mik vannak ebben? -megmordult a gyomrom megint, mire felnevetett. Én csak kínosan fogtam a hasam, éreztem, hogy az arcom rák vörös színűvé válik. 

- Orvosság a korgásra... -célozgatott. -Gyerünk, nyugodtan vegyél ki belőle azt amit akarsz.

- Köszönöm. -motyogtam.
Követtem őt. A raktárba ment, én pedig a szekrények előtt álltam meg, a kis asztalra raktam a táskát, és kinyitottam. Találtam benne kakaós csigát, fánkot meg pár kiflit, mellettük pedig három 1 literes üdítőket. Valamit tervez..., gondoltam. Egy vállrántással elintéztem a dolgot, kivettem a számomra tökéletesnek látszó kakaós csigát, a választásban segített az is, hogy nagyon szeretem. Kivettem még egy üdítőt is. Nagyjából meg van a reggelim. 
***
Munka után megvártam a bolt előtt Bethet, míg átöltözik. Hallottam a lány vihogását, amihez Paté is társult, majd jókedvvel hagyták el a boltot. Pat bezárta, majd megkérdezte, hogy mehetünk-e, válaszul bólogattunk rá. Elindultunk a parkoló felé, útközben felhívtam Niallt, aki nem vette fel a mobilját. A füleden ülsz? Megcsörgettem megint, de újból nem vette fel. Aztán megint... hallottam egy ismerős dallamot játszani messziről, halk volt, de hallottam. Minél közelebb értünk a parkolóhoz, annál jobban hallottam, de ezt a lányok nem vették észre. Ilyen éles a hallásom...
Ránéztem a telefonra, nem nyomtam ki. Amikor már kellően hangos volt, felemeltem a fejemet, és ott láttam Niallt közeledni felénk. A járása megmosolyogtatott. Ugyan a telefoncsörgés hangos, még nem nyomtam ki.
- Sziasztok. -köszöntött minket. -Mondtam, hogy eljövök érted...
- Nem mondtad. -vágtam rá.
- A lényeg, hogy nem kell gyalogolnotok. -mosolygott kedvesen.
- Figyelj, Niall. Mindenki ott lesz? Mármint mindenki, mindenki? -kérdezősködött Beth.
- Ha mindenki alatt mindenkit értesz, akkor mindenki ott lesz. -magyarázta. -Na gyerünk.
Átkarolta a vállamat, miután meg is ölelt. Gesztusát viszonoztam, egy puszit is kapott. Nevetve nyomta ajkait a hajamba, egy cuppogás után pedig újból az előző formációban voltunk.
Csendesen mentünk a kocsihoz. Niall kinyitotta nekem az ajtót kedvesen, rámosolyogtam, majd beültem. A többiek maguktól beültek hátra. Végignéztem, ahogy a szőke hajú fiú megkerüli az autót, kinyitja az ajtaját, az ülésre ül, beköti a biztonsági övét, bepöccenti a kocsit... a kezét a kormányra teszi. Mind végig a tekintetemmel faltam őt. A visszapillantóra nézett, a szeme akkor csillant fel egy kicsit. Nevetve nézett rám, a szemeimbe.
- Mi az? Van valami az arcomon?
- Ő... mi?
- Mehetünk?
- I-igen.