Part 21./"Bámulatos."

- Megérkeztünk! -csapta össze a tenyerét elégedetten a mellettem ülő egyetlen vőlegényem. Kivirultan nézett rám. Kiszállt a kocsiból, ezalatt az idő alatt én elvarázsoltan csatoltam ki a biztonsági övem, nyúltam már a kilincshez kinyitni, de valaki megelőzött. Na, vajon ki lehet az? -Hölgyem? -illedelmesen, de poénosan is egyben nyújtotta a kezét. -Akarom mondani, menyasszonyom?

- Mi az? -nevettem. Természetesen megfogtam a kezét, ezzel jelezve, hogy csatlakozom az idióta játékába.

- Csak nem hagyhatom, hogy az első napon egyedül száljék ki a járműből... -gondolkodott el egy darabig. Valami zavarta, hogy nem úgy van. De engem az sem zavarna, ha nem engedne ki a kocsiból. Vagy más. Ez nem volt valami túl jó hasonlat. -Csukd be a szemed -engedelmeskedtem neki. -De azért a biztonság kedvéért... Ne less! -a szememet eltakarta a két kezével. Ez már elég biztos, mivel levegőt nem kaptam az orromon keresztül. 

Éreztem, ahogy hátulról hozzám simul. Megilletődöttem, mivel ilyent még nem éreztem. Kínosan éreztem magam, annyira nem, de még is. Furcsa érzés volt, na!
Lehet, hogy a szerelem beszél belőlem, de rohadtul felemelő érzés volt az, hogy törődik velem. Persze, most még ezt mondom... a java még hátra van. Most nem tudok az esküvőn, se a szervezésén gondolkozni. Sosem gondoltam volna, hogy valaki gyűrűvel a kezében térdel le elém, és kéri meg a kezem. Ez valami csoda. Persze, kicsi lány koromban örültem az ilyen történeteknek, amiket hallottam, vagy olvastam. Mindig beleéltem magam. Akkoriban nagyon szerettem volna koszorúslány lenni, de nem jött össze a dolog. Mivel olyan rokonom nem volt, aki szívesen örökbe fogadott volna, vagy legalább életjelet mutatott volna magáról... mindegy. Fáj a szívem még most is, hogy nincsen vér szerinti családom. De most már kialakult egy kis csapat. Ezt a csapatot nagyon szeretem! Beth, Pat, Niall, Zayn, Louis, Liam, Harry. Ők az én mindeneim. Beth már elég rég óta a barátom. Pat a főnököm, jónak látom, ha tartom vele a kapcsolatot. Niall... ő Niall. Nehéz szavakba önteni, de azért annyira mégsem. Rettentő sokat írtam róla, minden történetet elmeséltem, de ezeken kívűl van még száz és száz ilyen mesém. Majd későbbre halasztom. Vagy jól elfelejtem. Zayn. Őt tartom a leg... legbunkóbbnak, de még annyira nem ismerem. Mindenképpen szeretnék jobb kapcsolatba kerülni vele. Idáig rám akart hajtani, de ezt valaki sikeresen megelőzte. De most muszáj lesz megismernem, ha a családjukba fogok tartozni. Louis. Állandóan hülye. De jó hülye. Imád bulizni... sok mindenből viccet csinál, de legalább egyedi a személyisége... különlegesen egyedi. Liam a kedves és tervezgető. Olyan kifogástalan beszéd képessége van, hogy abba egy képzett nyelv tanár sem köthet bele. Olyan tisztán és folyékonyan mondja a szavakat, hogy az valami elképesztő. Csodálom néha, amikor 3 perc alatt ledarál egy A4-es lapnyi oldalt. Nekem sosem sikerülne. Elég hardcore. Aztán az utolsó... Harry. A mindig sütkérezős, jókedvű, fiatal kis srác. Nem mondanám kicsinek, mert vagy két és fél fejjel magasabb nálam, de a kora miatt kicsizem le olykor. Amihez már hozzászokott. Eleinte zavarta, de mostanra elég jól kijövünk egymással.
- Megjöttünk -suttogta a fülembe. A kezét elemelte a szemeim elől. Még tartottam egy kis hatásszünetet, mielőtt kinyitnám a szemem. Nem akarom hamar lelőni magamnak a poént, hadd izguljak, hogy mi vár rám a szabad világban.
Halk szélsusogást hallottam, aztán néhány szabadon ficánkoló tincsembe belekapott a lágy szellő. A gyenge szél rózsaillatot hordozott magával, ezért éreztem rózsa illatot.
- Vedd le a cipőd! -utasított kedvesen. Szemem elől elvette a kezét, hogy kényelmesen tudjak mozogni. Nem tudom, hogy ki lehetett-e volna nyitni a szemem, de nem tettem. Csukott szemmel guggoltam le. A cipőfűzőmet kerestem, miután megtaláltam kioldottam. A lábamról lassan vettem le a lábbelit, mivel nem akartam seggre esni. A csukott szemmel végig cselekedett cselekedetem megingatott, miközben felálltam. Az ujjaimon lógó cipőm érintette a lábam. Gyengéd érintését éreztem a karomon, a talpam alatt pedig a nap által langyosra sütött fát. Talán hídon vagyunk. Niall fokozatosan gyorsított a léptein. Amikor a lába az enyémbe botlott, akkor visszaváltott arra a normális (számomra normális) menetre. A szívdobogásom percről percre gyorsult fel százra. Izgatott vagyok. Hányni fogok!
20-30 lépés után forró homokot éreztem a talpam alatt. Nem égetően, csak kellemesen. Tenger morajára lettem figyelmes. Csobogó víz?
- Most már kinyithatod a szemed.
Újból arra lettem figyelmes, hogy elvette a kezét a szememről. Tartottam még egy hosszabb hatás szünetet (a saját elmondása szerint 30 másodperc volt, az enyém szerint 5 perc). Ujjait éreztem az enyéim közt, úgyhogy tudtam, hogy biztatni próbál. Nem félek, csak izgulok. Nem akarok elájulni. De azért köszönöm neki, hogy megszorította a kezemet. Erre a szorításra nyitottam ki a szememet. Egy pillanat alatt akadt meg a levegő az orrjárataimban. Kitágult pupillával, lélegzet visszafojtva meredtem a magam előtt lévő csodálatosan szép tájra. A képzeletemben lefestett kép semmi nem volt a valódihoz képest. Ez... valami gyönyörű! A tengerpart az már alap, vele együtt a sodrás, ami a homokot a parton dűnékbe rendezte. Pár nagyobb sziklát elmosott a víz. Az ár alól -amikor visszahúzódott- észrevehető volt pár aprócska rák. Rákot, ilyen formában még nem láttam. (:]) Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk egyáltalán, de ez a legkisebb probléma. A helyhez képest most minden eltörpül. Lehetséges az is, hogy már nem Angliában vagyunk.
Madarak csicsergése zene füleimnek. Megfordultam, hogy jól szemügyre vehessem azt az alakot, aki elhozott erre a csodálatra méltó helyre. Olyan helyet, ahova ő titokban is járhat. Egy rejtett partrész, ami már két ember titka. Két ember, egy titokkal. Ez az, ami igazán összeköt minket.
Niall mögé néztem. Körülbelül 500 km-re egy hatalmas világítótorony van. Már régóta látni akartam egy világítótornyot, közelről, s távolról. Ez valami hihetetlen. Mesékben természetesen rendszeresen láttam, piros alapon fehér, vagy fehér alapon piros csíkokkal. De ez a torony csak vörös. Biztos vörös kőből építhették.
- Hogy tetszik?
- Fasza! -vágtam rá kivirultan. Sajnos mindig szépen fejezem ki magam ilyen helyzetekben. A szemeibe nézés után hitetlenkedve néztem őt. Lenyűgözött egy időre a két eszméletlen szexi szeme.
Megfordított, így hátulról karolt át. Hasamnál kulcsolta össze a kezeit. Így álltunk néhány percig. Ringatott az ölelésében, míg a vállamon pihentette a fejét.
A bal kezét hirtelen a mellkasom és a nyakam találkozásához emelte. A jobb oldalamra lépett, picit maga felé fordított, és egy puszit kaptam tőle a homlokomra. Örömmel néztem fel rá, ő pedig büszkén pásztázta a tájat.
- Tökéletes.... -motyogta. Én, értetlen arckifejezéssel díjaztam a mormogását, mire halkan felnevetett, amikor lenézett rám. Elmosolyodtam, sejtettem, hogy mire érti. De aztán mégsem. -Tökéletes nászutunk lesz.

Part 20./Csodás

Menten elájulok! Egy gyűrűt mutatott fel nekem... egy csodaszép dobozban. És Ő. Olyan, mintha forogna velem a világ. Megkéri a kezem. Nagyon durva. Itt vagyunk, mind a ketten 20 évesek, egy fiú és egy lány. Akik már vagy 4 éve szoros barátságban élnek. Hogy is mondjam... nagyon furcsa érzés itt állni előtte, lefagyva, miközben Ő reménykedve várja a válaszomat. Reménykedik abban, hogy Igent mondok. Mert "befenyítettem". A reggeli üzenet, amit kapott tőlem, megfélemlíthette, ezért választhatta ezt az utat. Ez kegyetlenség. Mivel, ha megkérdik a kezed, jó formán igent mondasz. De ha csak barátnőnek kérnek, akkor pedig enyhébb a választási esélyed, nem lesz senki nagyobb gázban. Vagy csúnyán használta ki ezt a helyzetet, vagy mégsem. És most az utóbbira voksolok. Azt mondta, hogy szerelmes belém. Én adtam neki erőt, hogy a színpadra léphessen, és olyan aranyos és cukin elvörösödött pofival dalolászzon. Már akkor is megtetszett az Ír akcentje, de az, ahogy a nevemet mondta -amibe csodálatomra nem botlott bele a nyelve-, lenyűgözött. Újabb értelmet nyert nálam a szerelem.

- Niall James Horan -kezdtem meg a válaszomat. Tudtam, már régóta, hogy mivel válaszolok. Kétségtelenül is ő a kedvenc pasim a világon. Bárki mással is jóban vagyok. Brian is segített nekem a dolgokat átbeszélni. Ő olyan jó hallgatóság. Mindenben segít és támogat. Vele olyan könnyen átbeszéltem a dolgokat, mintha csak Bethtel. Ő kétségtelenül a második kedvenc pasim. Azaz, a legeslegjobb fiú barátom. Visszatérve az előttem, féltérdre ereszkedő férfira. Mivel már férfi. Ha igent mondok, akkor én nő leszek, és az Ő menyasszonya. De ha nemet mondok, akkor ő fiú marad, egy darabokra tört szívű fiú, akit többé nem látok, meggyűlöl, elhagy, lealáz mindenhol, ez a rosszabbik eset. A jobbik eset az, ha csak elhagy. Elmegy, és vissza se néz többet. -Hozzád megyek feleségül!

Niallt annyira meghatotta a válaszom -egyébként engem is-, hogy sírva, az örömtől ugrott a nyakamba. Próbálta visszafogni a könnyeit, de nem tehette. Ugyan így vagyok én is. Sírtam a boldogságtól. Sírtam attól, hogy mennyire szeretem, és, hogy már egy jó hosszú, hosszú-hosszú időre össze leszünk kötve gyűrű segítségével. Hihetetlen, hogy mikre nem képes egy nyamvadt eljegyzési gyűrű. Miket beszélek? Nyamvadt? Egy értékes és becses tárgy, ami sosem hiányozhat az életemből. SOSEM!
- Mi történt? -jött be tudatlan az ajtón Beht. Niall elengedett, miközben még mindig rám nézett, letörölte az arcáról a könnyeket. Előre néztem a lányra, aki csak állt, mint a cövek. Niall rám mosolygott, ami lenyugtatta a pillangókat a hasamban. Megfordult -ezzel mellém állt és az ujjainkat összekulcsolta-, kivirult arccal, még mindig könnytől nedves szemmel meredt Bethre. Láttam a srácon, hogy nem bír megszólalni, ezért én nyitottam ki a szám.
- Menyasszony lettem! -mosolyodtam el. Egy ideig értetlen nézett köztem és Niall közt, aztán valahol még Patriciára is érdekesen nézett, de megállapodott a mellettem álló srácon. Közelített hozzá... olyant tett, amit nem is hittem volna el, ha elmesélnétek... a mellkasát fogta meg, majd lecsúsztatta a hasáig. Mérgesen méregettem a lányt, majd mosolyogva rám nézett. Értetlenül néztem vissza rá.
- Valódi -mosolyodott el, majd mosolya nevetéssé alakult át. Megnyugodtam, hogy csak ezért tapizta le a pasimat. Lényegtelen. -Örülök, hogy megjött az eszed! -vágta rá Niallre a szavakat. Kissé úgy éreztem, hogy Beth tehet arról, hogy Niall miképp cselekedett. Befenyítette, ha nem teszi meg a legeslegnagyobb első lépést, azaz ha nem kéri meg a kezem, akkor örökre elveszíthet. Gondolom ő tudta -ekkor néztem felé-, hogy igazat beszél. Beth csak jót akart neki! Nekünk! -És? Együttműködtök továbbra is?
- Beth. Béke és nyugalom van. De legfőképp szeretet -mosolyodott el Niall, le nézett rám, mosolya ezúttal kellemesebb és melengetőbb volt, mint eddig. -Elmondjuk a srácoknak, vagy...? Nem tartok mástól, csak attól, hogy megint egy hatalmas bulival ünnepelnék meg...
- Igen. Tudom, hogy nem bírnak magukkal -nevettem. -De Liam és Harry tudhat róla. Ők jobban viselik mint a többiek. Aztán majd amikor csitultak a madarak, akkor beleütheti az orrát bunkó módon Zayn, és elviccelheti az egészet Louis. Ne értsd félre, imádom őket, csak elég nagy bakik történtek már idáig is.
- Nem kell magyarázat. Velük élek már mióta. Minden porcikájukat ismerem... de van, amiről nem akartam tudni. No komment.
***
Pattől kaptam egy hatalmas ajándékot. Nem kell dolgoznom. Egész héten. De visszautasítottam, és csak a mai napot vettem ki szabadságként. De ezt is jól fogom eltölteni. Az biztos, hogy Niallt be kéne mutatnom Briannek. Brian már kíváncsi arra, hogy ki a frász vette el ennyire az eszemet. Mondtam neki, hogy hasonlít rá, de mégsem. Szóval értitek, nem? Csak arra vagyok kíváncsi, hogy Niall miképp reagál, ha beakarom mutatni őt egy jó arc fiúnak, aki délután, vagy esténként átugrik hozzám társasozni (ami elég családias hangulatot teremt), netezni, ezzel megmutat valami új BMX alkatrészt, hogy mennyire kafa lenne, ha összegyűlne rá annyi pénz. Meg egyéb más ilyen fiús-bringás tevékenységek. Ritka alkalom, amikor én bőgök neki valamiről. Az is akkor van, amikor ő kér meg (hosszas kérlelés után), hogy számoljak be a napomról, meg ilyenek.
Niall azt mondta, hogy megakarja mutatni a legcsodásabb helyet. Úgy érzem, az életem felpezsdült. Komolyan mondom, sokkalta érdekesebb az egész, mint idáig. De visszatérve a titokzatos helyre. Érdekel. Ha ő valami csodásat akar mutatni, akkor abban nem igen csalódok. Bár ki tudja. A kocsiban a rádióban ment egy lassú szám, amit már untam, mert a hangulatomhoz nagyon nem tudott társulni a zene. Aztán... a rádiós bemondta a következőt: Royals. Az egyik kedvenc számom. Nem a szövege az, ami ellazít, hanem az, ahogy a csaj elénekli. Lorde... Halkan kezdtem el énekelni, mire Niall halkan felnevetett, az ütemet adta azzal, hogy dobogtatta a kezét a bőrkormányon. A refrénnél elmosolyodtam, kicsit bátorított (eleve nem szeretek társaságban énekelni... szégyenlős vagyok a hangomra), így magasabbra vettem a hangerőmet. Nem akartam annyira túlénekelni a rádiót, de Niall csatlakozott az énekléshez.
- And we'll never be Royals.
- Royals -visszhangozott engem.
- It's not in our blood.
- That kind of lux just ain't for us -énekeltük egyszerre. -We crave a different kind of buzz.
- Let me beyour ruler.
- Ruler -visszhangzott ismét engem, közben az ütem nem maradhatott el.
- You can call me queenbe and Baby i'll rule...
- ,,,I'll rule, i'll rule, i'll rule -ezt a részt direkt rá hagytam. Annyira vicces volt, ahogy egyre magasabb hangokon énekli. De egyben fantasztikus is. Dicséretes!
- Let me live that fantasy....

Part 24./Sokk (2/2)

Nagyon forgalmas, színes napom volt a mai. Sosem forgolódtam egy nap ennyit. Ha ötven ember nem, akkor egy sem jött. Először csak délelőtt jöttek gyerekek, aztán már délután a szülők/felnőttek. Lényegtelen. A munkaidő végén, körülbelül 1 órával jött be Brian. Beszélgettünk meg segített a legmagasabb polcokra felpakolni a ketreceket és egyéb ilyen holmikat. Aztán együtt mentünk haza, szóval minden tök jó volt. Beszédes napom volt, ha nem is én csacsogtam a legtöbbet. Hallgatni is nagyon szeretek másokat... de ettől még nem lennék pszichológus.

Miután megvacsoráztam, megcsörrent a csengő. A kedves szomszéd látogatott meg. Persze, hogy az a szomszéd, aki szinte minden nap a nyakamon lóg. Nem baj, mert Brian egy kis majom.

A beszélgetésünket félbeszakította egy mobil hang, ami Brian zsebe felől jött. Rögtön előhalászta a készüléket, a kijelzőn csúsztatta párszor az ujján, aztán elvigyorodott. Amikor közeledtem felé, akkor gyorsan kinyomta a telefonját, zsebre rakta, én pedig még mindig ugyan azzal a buta arckifejezésemmel pásztáztam őt. Mi volt olyan vicces, amit el kell, hogy rejtsen előlem?, gondoltam. Pár percet még maradt, aztán elment, azt mondta, idézem: "Basszus... bekapcsolva hagytam a mikrót." Aha... a mikró. Na mindegy. Lezuhanyoztam és mentem aludni.

***

Másnap reggel rózsaillatra ébredtem. A szememet még ugyan nem nyitottam ki, mert reggel sosem tudok egyből egy kellemes pillantást vetni a felettem lévő plafonra. Megfordultam a bal oldalamra és valami megszúrt. Na ott tudtam, hogy baj van, mert csípett a fájdalom a kezemben. Kipattant a szemem, és a vérző karomat fogtam le. Fájdalmasan néztem a mellettem lévő rózsacsokorra, aztán óvatosan megfogtam. Most már vidámabban szagoltam bele, és az az édes virág illat... fenséges. Kivánszorogtam egy szál pizsamában a szobámból, még mindig a csokrot bámulva, amikor megláttam valakit a konyhában ügyködni. Amint hátra fordult egy pillanatra, rögtön elkapott a hév és lepődötten szólítottam le a srácot. 

- Niaaall! -sietős léptekkel közelítettem meg a férfit, aki időközben hátra fordult. A derekamra rakta a kezét, én pedig a nyakánál kulcsoltam össze a karom. A keze el kalandozott, vándor útra indult az alfelemre. Már csak annyit vettem észre, hogy nem érinti a talpam a talajt. Niall megemelt, így magasabb lehettem nála. A csokrot a konyhapulton hagyva fogtam két tenyerem közé a puha arcát. Egyszer megcsókoltuk egymást -azért egyszer, mert mindketten belemosolyogtunk a csókba -, aztán még egyszer... ez utóbbi hosszabb ideig tartott.
- Meglepetést, Kicsim -suttogta a fülembe.
- Azt -nevettem elérzékenyülten -, azt okoztál.
- Jaj, ne sírj -mosolyodott el. Megfordított a sütő felé, ahol sült a fincsi tükörtojás, közben hátulról ölelt a bal kezével a jobb kezét már a fakanál elfoglalta. A jobb vállamon pihentette a fejét, én pedig csak kiélveztem a helyzetet.
A bal karján végigsimítottam, mire a férfi teste mögöttem megremegett... tudom. Furcsa, hogy most már férfizom Niallt... de most jogosan és kíméletlenül férfinak fogom nevezni. Végül az ok, amiért ezt a hiteles nevet viselheti: megkérte a kezemet. Az eljegyzés után úgy vélem, mármint tényleg csak én vélem így szerintem, hogy ha egy fiú megkéri egy lánynak a kezét -és ha a lány igent mond -, akkor onnantól már mindegyikőjük magasabb szintre ugrik, a fiúból férfi, a lányból nő válik. Bár én nem tekintem magam teljesen nőnek... bár egy kis krapek lecsókkolomozott, de az annyira nem számít, mert eléggé zavarban volt. Mondjuk én is a köszönése miatt, de az már lényegtelen. Ugye?
- Kész is -a minirádiómra nézett, hátha talál rajta valami kütyüt, amiről le tudná olvasni, hogy hány óra van. Mondanom sem kell, hogy nem talált. Ehelyett eleresztett, amitől kicsit szabadnak éreztem magam, de elhagyottnak, de hamar visszajött hozzám és újból átkarolt. Kicsit úgy érzem, hogy sok-sok mindentől el akar különíteni, de ez legyen most a legkisebb gondom. Leültem a kanapéra egy teli tömött tálcával a kezemben, aztán csak bámultam a kajámat. Niall tud valamit. Nem néz ki rosszul a tojás állaga, pont jó. Olyan, ahogyan én szeretem. Aztán meg a paradicsomot, paprikát, uborkát is tök szépen helyezte el a tányéron. Lehet, hogy most túl nagyra tartom őt, mert a szerelem drog hatása alatt állok, de ilyen "munkát" Nialltől ritkán találni.
- Jó étvágyat -azzal bekapcsolta a Tv-t. Tudtam, hogy tudja, hogy tudom, hogy tudja, hogy valamit eltitkol valamit.
- Mi történt Los Angeles-ben, hogy hazajöttél?
- Hiányoztál -vágta rá egyszerűen. De nem is nézett a szemembe. Ezért nem hittem el neki elsőként. Aztán miután folyamatosan szúrós tekintettel meredtem rá, rám nézett és ártatlanul nézni kezdett azokkal az irtó cuki szemekkel. Te. Jó. Isten. De akkor sem szabad a csapdába esnem. Rajta Mo! Nem törsz meg! -Lou baromságot csinált, ezért jöttünk haza -hadarta gyorsan, néhol direkt beleköhögött, hogy ne halljam kristálytisztán.
- Mi volt az a hülyeség?
- Semmi! -vágta rá ártatlanul.
- Niall! -förmedtem rá. A tálcát a dohányzó asztalra raktam, hogy ne történjen semmi gázos dolog.
- Tényleg semmi gázos dolog.
Felálltam, dühös voltam, hogy nem mondja el. Ilyenkor szokott az lenni, hogy dühömben török-zúzok. A konyhába mentem, megfogtam pár porcelán tányért, és kisétáltam Niall elé.
- Tudod mi szokott ilyenkor történni? -emelgettem célzásképp a tányérokat, mire felállt.
- Azokat tedd le szépen. Nem akarok bajt.
- Nem akarsz... nagyobbat mint amit titkolsz?! -emeltem meg az egyik kezemet amiben egy szépséges tányér volt. Ezzel hátrahökkent, inkább a menekülést választotta, minthogy harcoljon. Ügyes.
- Nem titkolom... csak nem mondhatom el! Fogd már fel! -üvöltött.
Több nem is kellett. Az az egy darab, szegény porcelán tányér a falon koppant egy hatalmasat és darabokra tört. Brutálisan jól esett. Ezzel az egy csörömpölő hanggal meg tudtam nyugtatni magam annyira, hogy ne törjem össze a többit is utána. Végül besokalltam mindentől és összeestem. A tányérok összekoccanva csúsztak szét a kanapé párnáján, a térdem fájdalmasan koppant a parkettán. A fejemet fogtam, szédültem. Úgy éreztem, hogy forog velem a világ... sírva fakadtam a fájdalomtól.
Niall rögtön a segítségemre sietett, leült a földre, úgy húzott magához. A lábát széttárta V alakba, úgy húzott magához. A jobb karomat simogatta ami a hasamon hevert, közben halkan énekelt a fülembe valami nyugtató dalocskát. A fejemet még mindig fogtam a bal kezemmel. Már csak annyit éreztem, hogy kapok tőle egy hosszú puszit az arcomra, és már el is aludtam.
***
- Mo... jól vagy? -nagyon halk és visszhangzó hangokat hallottam. Lehet, hogy csak egy ember volt az, de nem értettem kristálytisztán. Még motyogásokat értettem, de többet nem.
- Mo. Hallod amit mondok?
- Igen, hallom -úgy tűnt, hogy ő nem hall viszont. Ezért szorítottam meg a kezét, mert fogta az enyémet.
És ennyi. Innentől már újból nuku hang, s maradt a feketeség.

Part 19./Kérdés

Több mint egy hét telt el azóta, amikor Niall barátnőnek kért. Még mindig emésztem magam, hogy miért a nemet választottam. Mert... mert most úgy érzem, végleg kilépett az életemből. Tudtam, amikor azt mondta "ha kell, akkor erővel kényszerítelek, hogy a barátnőm légy!", csak húzni akarta az időt... ilyeneket az ember nem ígér meg csak úgy. Túl egyszerű lenne az élet. Ilyen is csak a forgatókönyvekben van előírva. Baromság az egész. Figyelj. Ne nézz annyi romantikus filmet 14 évesen, és nem leszel olyan csökött, mint én. 20 évesen. Lényegtelen dolgokat tolnak le a torkodon. Olyan baromságokat, amik tényleg csak filmekben történnek meg, és a valóságban csak az autó hajt át a tócsán, a víz meg mintha dézsából öntenék, ömlik rád. Csalódást ne akarj átélni.

Brian, mint mindig, átjött hozzám. Nagyon összemelegedtünk. Most ő is ismer engem annyira, amennyire kell. Néha furcsán viselkedik, de különösképpen nem.
- Ne nézz családközpontúnak... -szólalt meg, miközben a laptopomon babrált valamit. Aztán félretéve a gépet, kiment a bejárati ajtón, nem csukta be, mert nem hallottam azt a bizonyos hangot, amit kellett volna, aztán egy újabb zár kattanást hallottam, ami visszhangzott, szóval egyértelműen visszament a lakásába. Pár perc leforgása alatt visszaloptam a gépemet, megnyitottam a YouTube-ot, elindítottam rajta egy hangulatos zenét, nem hangosan, csak halkan, hogy ne nagyon szűrődjön ki a folyosóra. -Vissza is jöttem -a kezében egy kisebb, de inkább közepes dobozt rázott meg, mosolyra húzta a száját. -Monopoly?
- Úúúh! -lecsaptam a monitort, magam mellé dobtam az ágyon, és izgatottan figyeltem. Brian egy kisebb fotelt húzott maga alá, illetve az üvegasztalkámat kihozta a szobámból, mert feltételezése szerint egy kis kocka asztal nem megfelelő a játékhoz.
- Mi akarsz lenni? -magának lestoppolt egy autót.
- Kalap! -mutattam a dobozban lévő nehéz fém figurára. Kivette és a kezembe nyomta. Beállítottam a rajt vonalba, majd vártam, hogy mi történik.
- Kezded, vagy kezdjem?
- Aki nagyobbat dob. Az úgy fair -mosolyodtam el. Először én dobtam, és hármast sikerült. Akkor te kezded., dőltem hátra a kanapén nyugisan, vártam, hogy hányast dob.
- Te kezdesz. Egy.
***
Vagy két órát biztos, hogy játszottunk. Párszor folyt a vita, hogy miért pont akkor vette meg az utcájára a házat. Amikor pont annyit dobtam, amennyi kellett, hogy a bizonyos mezőre lépjek... fújtattam egy kicsit, majd kifizettem a tartozást. Aztán most jött az én felemről a szívatás. Ügyesen kijátszottam, inkább gyűjtögettem a pénzt. Kihasználtam, míg ő sitten volt.
- Holnap megint átugrom, oké? Szia.
- Szia. És rendben, bármikor! -nevettem fel.
Az ajtót kulcsra zártam, majd nekidőltem. Egy kissé lefárasztott Brian.
Vacsi, tusolás, mosakodás után visszarendeztem mindent az eredeti helyére. Az üveg dohányzóasztalomat visszavittem a szobámba, a fotelt visszatoltam a helyére, és nagyjából ennyi. Meg néhány könyvet raktam vissza a polcra, mert Brian volt olyan kedves, és mindet megnézegette.
***
Egy SMS pittyegés hallatán ösztönösen nyúltam a párnám alá, először az időt néztem meg, aztán megnyitottam. Nem számítottam semmi érdekesre, mert ilyen korán inkább a szolgáltató szokott írni. De aztán megláttam egy nevet, amit olyan régen nem.
Liam: Hali. :) Bocs, hogy korán írok, csak help kéne. Valaki itt a környezetünkben halálra szenvedi magát. Tudnál jönni? Ma. Múltkor elvittük bulizni, de az sem dobta fel. Csak én gondoltam rád egyedüliként. Niall biztos örülne neked. Nem bírom már ki, hogy itt szenvedjen.
Mosolyogva olvastam el az aggódó levelet, mert ez tényleg levélnek mondható.
Mo: Szia. Ha annyira le van törve, akkor adj át neki egy üzenetet: "Bocs, de nem bocs."
Liam: Mi a bajod? Mondta, hogy berágtál rá.
Mo: Én nem tehetek róla, hogy rosszul időzített. :) Add át még ezt neki: "Szerencsecsomag". Biztos örülne neki. És milliószor puszilom.
Pár percet vártam, hátha visszaír, de nem tette. Ez a kis beszélgetés kisöpörte a szememből a fáradtságot, úgyhogy nekiláttam a készülődésnek. Pat ma is meg fog lepődni, amiért én nyitok. Aztán újból hallottam a telefonomat pittyegni.
Niall: Mo, sajnálom, hogy "rosszul időzítettem"! Liam átadta az üzeneteidet. Ha ennyire rühellsz, akkor azt inkább nekem mondd el, mert úgy kevésbé fáj, mint mástól hallgatni.
Megenyhült rajta a szívem, szánakozva írtam neki vissza.
Mo: Nem rühellek, csak egyszerűen kiakasztottál. Egy percre elgondolkodtam azon, hogy mit mondhatnék még... aztán mintha megrészegített volna valami, jött ki belőlem. Szeretlek. Nem hazudok. Tényleg. Azért mondtam nemet, mert éreztetni akartam, hogy mennyire fáj, ha kosarat kapsz. De ha megint megkérdeznéd, biztosan jó választ adnék. :) Csak nem tudom, hogy igent, vagy nemet adok. Az a hozzáállásodon múlik.
Nem kaptam semmi választ. Úgy, mint az előbb, vártam pár percet, aztán a türelmemmel felhagytam, és folytattam a készülődést.
Hétfő reggel, korán reggel, bent az üzletben. Reggel. A fáradtság most erősen gyötört. Azon gondolkodtam el, hogy ki utálhat engem. Nem értem, hogy miért ez a téma foglalta le az agyamat, de egy időre elvette a figyelmem egyéb más dolgokról.
A reggeli "csevegés" Liammel, majd pedig később a folytatás Niallel, lekötött egy darabig. Az üzlet ajtaja fölé rakott szélcsengő csilingelésére lettem figyelmes, ezért feltápászkodtam a padról, amin eddig ültem unalmamban, mosolyt erőltettem az arcomra és üdvözöltem Patriciát.
- Reggelt' főnökasszony! -nevettem fel halkan, mire mosoly húzódott a számra.
- Mitől jöttél ismételten ilyen korán? -a raktárig követtem, a szekrényébe rakosgatta a cuccait, egy üdítőt passzolt nekem. Minden nap tudja, hogy korán jövök, vagy minden nap van nála pluszban egy literes Cappy? Oldalt nézett rám, megfigyelte a tudásom (hű, mintha fél méterről kapott dolgot nem kapnék el egyszerűen...), aztán kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Ó. Reggel Liam pár sorral ébresztett -mosolyogtam, lecsavartam a kupakot, belekortyoltam az üvegbe. -Szerinte Niall nagyon rossz passzban van, amit én épp, hogy le szarok.
- Biztos, hogy nem érdekel? Ne sértődj meg, de Liam nekem is dobott egy SMS-t, amiben közölte, hogy miképp bánsz a fiúval.
- Pat. Szeretem Niallt. Tényleg. El sem tudom mondani, hogy mennyire. De ha a szíved igent mond, és az eszed nemet, akkor vagy nagy szarban -elhúztam a számat. Mert ez tényleg igaz.
- Mindenesetre hallgass a szívedre. Az ész mindig azt mondja, ami neked jót tenne, de a szíved jobban összetörik, ha hagyod veszni a szerelmedet. Ezt hidd el nekem, én már tanultam ebből és ez egy jó tanács. Ugye nem akarod látni életed szerelmét másik nő oldalán látni? Akit lehet, hogy elvesz feleségül, gyermeket nemz neki... -itt már muszáj volt félbeszakítanom.
- Jó, de már nem egy kosarat kaptam tőle. Tudod milyen szar érzés volt az, amikor a buli utáni reggel szitok szavakat szórt rám, múltkor pedig a képembe mondta, hogy nem akar velem járni? -jó. Nem ezt mondta, de ez így hatásosabb. Lehet, hogy be kell fognom a szám... Pat épp akkor bökött a hátam mögé. Megfordultam, és csodák (nem) csodájára ott állt az emlegetett szamár. Már olyan régen nem láttam, hogy elfeledtem az ő által kiváltozz érzéseket. -Szia.
- Szóval ennyire megbántottalak volna? -húzta gonosz mosolyra a száját. -De azt nem tudod, hogy már mióta vagyok szerelmes beléd -te. Jó. Isten! Szerelmet vallott? Szerelmet vallott. És van tanúm is! - Emlékszel még az X-Factor napjára? -bólintottam. -Amikor megláttalak énekelni a színpadon... te adtál nekem erőt. Annyira megtetszettél, hogy muszáj volt téged közelebbről is megismernem. Azóta eltelt egy jó pár év... ezalatt az idő alatt annyira kiismertelek..., hogy muszáj megkérdeznem -ekkor ereszkedett féltérdre. A szívem a normál üteméről ugrott a százszorosára, ami alatt a zsebében kutatott, vagy kétszer meghaltam, de csak eljött az ideje. A hátamat gyengéden megsimította a mögöttem álló Pat, a karomat megszorította, ezzel adva egy kevés erőt nekem. Sikerült, nem ájultam el. -Mo Christina Abigail Cooper. Hozzám jössz feleségül? 

Part 18./Értem

Brian reggel akkor indult el munkába, amikor én is. Így elkísért egy darabig. Ezalatt az idő alatt én meséltem valamit, természetesen a One Direction ügyet kihagytam. Beszéltem a munkahelyemről, ami inkább kisegítő állásnak nevezhető, beszéltem a főnökömről, a munkatársamról, és egy fiúról, aki csúnyán átvert. Kétszer is Biztatott, hogy ne figyeljek rá. Mondta, hogy nem érdemel meg engem, nincs az a dolog, amiért a véleményem változhat. Sajnos még nem ismer annyira, hogy a megfelelő szavakat mondja. Ha tudná, hogy ő Niall Horan, akivel vagy 4 éve szoros kapcsolatot tartunk, akkor elkerekedne a szeme, 180˘-os fordulatot venne, és többé vissza se nézne.

Pat délelőtt nyüzsgött-forgott körülöttem, kérdezgette vagy 10 percenként, hogy jól vagyok-e, nem-e veszem ki mégis a mai napot is pihenésképp. Mindig mosolyogtam, amikor nem tudtam, csak erőltettem egyet, ami valamennyire hihető lehetett, megvontam a vállamat és nemmel válaszoltam. Beth tudta, hogy mennyire ki vagyok bukva, ezért nem zargatott ilyen kérdésekkel, csak elterelte a gondolataimat a másik irányba, ami az ő videó játék mániájáról szólt. Újonnan ezt is megéltük! Tegnap előtt Harry mutatott neki egy lövöldözős játékot, azt hiszem, hogy Bf 3 (Battlefield 3). Mesélte, hogy nagyon tetszett neki, biztosan megveszi. Bólintottam egyet, mivel nem nagyon vagyok jártas a videó játékok terén. De tudom, hogy mi lesz a karácsonyi ajándéka. Persze, ha addigra nem lesz meg neki. Valamit mondott még egy konzolról is, de nem figyeltem, mivel egy vevőt segítettem ki a mókus kerekeknél, kis házikóknál és tápoknál.

- Niall jön értem, hogy elvigyen a srácokhoz. Munka után -hadarta a szavakat, miközben én a körmeimet babráltam. Hamar elkerekedett a szemem, az adrenalin szintem nulláról emelkedett százra, a szívem gyorsabban dobogott a kelleténél, a hasamban szunnyadó pillangók szárnyra kaptak. Nem tudtam örülni semminek, de minden porcikám arról "zakatolt"... örülnöm kéne, de nem tudok. -És ide jön... lehet, hogy beköszön neked is. Nem tudom. Nagy baj lenne?

- Nem. Csak furcsa.

***

Elkövetkezett a "várva várt" pillanat. Ahogy Beth mondta, Niall idejött. A bolt előtt parkolt le a kocsijával. Kiszállt, megkerülte a kocsit, és benyitott az üzletbe. Kínomban hátranéztem, vártam, hogy mikor jön ki hátulról Beth. És nem jött. Eddig álltam, aztán gyorsan lehuppantam a székre, hogy a későbbiekben felléphető balesetet (összeroskadást) meggátoljam. Niall halkan felkuncogott, majd rám nézett. Aztán a kisállatokat kezdte el bámulni. Nekem gáz volt, de azt hiszem ő ezt játéknak képzelte el.

- Nagyon aranyosak ezek a mini hörik -a térdén támaszkodott, és oldalra nézett rám. -Olyanok mint te ilyenkor.

Nevetése zene volt füleimnek, bár tudtam, hogy csak gúnyolódni próbál.

- Nagyon vicces vagy. Ha akarsz valamit, akkor mond.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni -kezdte a monológot. -Nem akartalak múltkor megalázni... nem akarok neked fájdalmat okozni. Mindent elkövetek, hogy jobb legyen, de mivel ezt nem ígérhetem, mivel ha nyilvánosság elé kerülsz, akkor nem lesz egy perc nyugtod sem. Azzal szeretnélek minden áron megvédeni, hogy tartjuk a távolságot. Te ezt szépen be is tartod, de én nem tudom. Minden porcikámmal téged akarlak. Olyan érzés tényleg, mint hegymászónak megmászni a Mount Everestet. Te vagy a hegy, én meg a hegymászó. Te maradsz a saját dolgaidnál, én pedig mindenképpen meg akarlak téged hódítani. Lehet, hogy ez egy idióta hasonlítás volt, de akkor is igaz. Ezért kérlek most meg téged. ITT ÉS MOST! -féltérdre ereszkedett elém, a függöny mögül megpillantottam Beth érdekes pillantását, majd próbáltam nem feltűnősködni. -Mo -megfogta a kezem. -Szeretlek! Lennél a barátnőm? -egy percig várt a válaszomra. Azon gondolkoztam, hogy most én kosarazhatnám ki. Kapna tőlem egy kosarat, lehet, hogy jó érzés lenne nekem, de az is lehet, hogy rossz. Lehetséges, hogy nem jönne vissza, nem harcolna értem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a helyes választ mondjam ki. -J-járnál velem? -bizonytalanodott el a hangja. Egy erős és határozott fejmozdulat után válaszoltam.

- Nem.
A válaszom lefagyasztotta. A rövidsége és hidegsége teljesen ledöbbentette őt. Szívesen mondtam volna igent, de nem tudtam arra számítani, hogy 100%-ban biztos lesz az egészben.
- Nem? -húzogatta a szemöldökét. -Értem. Akkor megkérdezem később is, hátha változik a véleményed. Én várok rád. Ha kell, akkor erővel kényszerítelek, hogy a barátnőm légy!
Haha. Ilyent egy filmből lophatott. Kizárt, -közben felállt, és az ajtó felé indult. Pár másodpercet várt a függöny mögött álló Beth, majd utána szaladt -hogy ilyent ő gondolna. Csak úgy simán. Röhejes, hogy miket képzel magáról.
***
- Hogy van a te kis barátod? Hogy is hívják? -Brian átugrott este hat körül, hozta a laptopját és videókat mutatott YouTube-on. A saját videóit. Rendesen meg van szerkesztve, minden kis részecske helyesen van beillesztve. Nincs egy kocka hiba sem benne. Mindegy. Térjünk vissza a kérdéséhez.
- Semmi -erre a válaszomra olyan unott képet vágott, hogy azon röhögni lehetett volna.
- Az, hogy "Semmi." -rajzolt macskakörmöt a semmibe -, az nem válasz. Bővebben kifejtenéd bánatodat?
- Ahhj -fújtam ki a levegőt. -Tudod, ha egy nő azt mondja, hogy "Semmi." -utánoztam le a macskakörmözését -, az azt jelenti, hogy semmi! Szóval, hogy nem igen akar beszélni róla.
- Igaz, hogy csak tegnap óta ismerjük egymást, de ilyeneket megoszthatsz velem. Legalább mondanál magadról valamit, bakker. Lefogadom, hogy annyi mindent tudsz rólam, mintha egy éve ismernénk egymást. Én lemaradtam egy fél napnál nálad... -látta, hogy megadom magam. -Na, akkor. Ki vele!
- Jól van már! -nevettem. -Nekem ez rohadt gáz, szerintem jól fogsz rajta szórakozni. Ma eljött a kisállat kereskedésbe, letérdelt elém, elmondott egy monológot, azután megkért barátnőnek, amire természetesen nemet mondtam. Te a helyemben mit válaszoltál volna?
- Nemet. Figyu, ne legyél ennyire letörve. Ha nem érdemel meg téged, akkor nem érdemel meg téged. Szard le a gyereket.
Csak az a baj, hogy hiába szarom le, nem tudom meg akadályozni az érzéseimet. Hiába mondom azt, hogy utálom, mert az nem igaz. Kétségtelenül is teljesen bele vagyok esve, csak... nehéz elhinnem. Ilyen egy kibaszott szerelem. 

Part 17./Fájdalom

A tegnapi nap folyamán olyan szinten befordultam, semmi nem tudott felvidítani. Hallgattam zenét, semmi. Hallgattam szomorú zenét, de nem segített. Meghallgattam azt a zenét, ami általában feldob, de semmi. Néztem vicces videókat, semmi. A net sem könnyítette meg a dolgom, a tegnapi nap folyamán persze, hogy a One Direction teríti be az egészet. Gonoszok az emberek velem szemben! Ez hihetetlen, hogy minden ő körülük folyik. Unalmas, de már tényleg. Akkor kell az ő idióta képüket bámulnom, amihez semmi kedvem sincsen, amikor pont, hogy nem akarom!
Ma nem akartam kikelni az ágyból. Csak csináltam egy teát, közben írtam Patnek, hogy a mai napot kiveszem szabinak. Együtt érzően "rábólintott" a dologra, majd még beszéltünk egy kicsit. Mondtam neki, hogy majd Beth elmondja, hogy miért vagyok most ilyen. Aztán csináltam még pár pirítóst, felét megvajaztam, a maradékra lekvárt kentem. Aztán azóta vagyok az ágyban, a laptopommal... egy üres szövegdokumentum van megnyitva. Ezt bámulom egy ideje. Arra gondoltam, hogy írhatnék egy naplót... bár hülyeség. Nem vagyok az a hiteles szerző, hogy körül tudjak írni dolgokat... ezért írni nem tudok. Valami más feladatot kell találnom ahhoz, hogy lekössem magam arra az időre, amire eltudnám felejteni a rossz emlékeket. S most főképp Niallt akarom elfelejteni. Sokkal szebb és jobb az életem nélküle. Nem okoz csalódást, nem fáj tőle a szívem. Csak lehet, hogy még is. Most egy hatalmas lyuk tátong a szívemben. Valakinek be kell töltenie. Niallnek kell betöltenie ezt a lukat.
Eldöntöttem, ha írni nem, akkor rajzolni fogok. Régen számtalanszor rajzoltam, csak valami erdőt vagy mezőt, tavat, amiben halak úszkálnak és a tó körül nádas van. Mini vízeséssel, sziklával körberakva. Ezt rajzoltam mindig. Húsvétkor is. Ekkor tojásokat rejtettem el a bokrok mögé, a fűbe, egy nyuszit rajzoltam a sziklák tetejére. Ez dobta fel mindig a napomat. Egy mappa ilyen rajzom van meg valahol, valamelyik doboz mélyén, vagy már lehet, hogy újrahasznosított papírként használja egy másik gyermek.
Egy szívet rajzolok, ami össze van törve. Pár szukánk van körülötte, piros üveg szilánk. A repedés vérzik, cseppekben folyik végig az ábrán. Amikor ezzel végeztem (ami nagyjából háromnegyed órát vett igénybe), rajzoltam egy baseball ütőt. Aminek a feje véres. És pár folt van az ütő nyelén is. Beteg fantáziám van akkor, ha szomorú vagyok, nem? Sajnos. Ez van.
***
Másnap sem keltem fel jobb kedvvel. Épp ugyan olyan rossz, talán még rosszabb hangulatom volt. A hasam görcsölt, mintha valamiért izgulnék. De úgy sem történik semmi. Minden szar lesz, az egész életem szürkévé fog válni. Már azzá is vált.
***
Munka után a szokásos irányba mentem. Miközben egyik lábamat a másik után raktam, oldalra néztem és a mellettem elsuhanó autókat figyeltem. Megláttam egy ismerős kocsit (ekkor szorult össze a szívem), de nem Niall volt az. Olyan naiv vagyok, hogy azt hittem, Niall az egyetlen, akinek ilyen kocsija van. Akkora egy barom vagyok, hogy az valami hihetetlen!
A parkolón átmentem (így rövidebb az út, mint a járdán), egyenesen mentem tovább.
A szél erősen fújni kezdett, a vékony pulcsimba jobban próbáltam belebújni, hogy melegedjek. Persze, ez nem nagyon sikeres semmiféleképpen. Miért nem vagyok meteorológiai befolyásoltság alatt? Még nagyobbat süvített a szél, a hajamat úgy ahogy volt szét szedte... köszönöm!!! A képemet betakarta a hajam, nem láttam semmit. Természetesen annyira kretén vagyok már így is, hogy neki mentem valakinek.
- Elnézést -szólaltam meg egyből.
- Semmi baj -kuncogott az illető. A hangja alapján férfi lehetett. -Semmi baj -ismételte meg. Két tenyerét éreztem a két karomon, majd a hajtömeg mögül megpillantottam egy borostás arcot. -Hogy hívnak? Én Brian vagyok.
A ledöbbentségtől teljesen lefagytam. Tudom magamról, hogy lámpalázas vagyok valamilyen szinten, de ez már rémesen ciki volt.
- Ő... Mo vagyok -arcomból kisöpörtem a hajam, majd megláttam azt az önelégült mosolyát. A haja szőke, barnásabb mint Niallé, a szeme sötétkék, a borostája pedig elütően sötétbarna a hajához képest.
- Én meg Brian. Szia -mosolyodott el, kezét nyújtotta.
***
Brian nagyon kedvesnek tűnik. Ő tudja, hogy mi az az első benyomás. Egész út alatt (hazafelé) mesélt minden dologról. Ennek kifejezetten örültem, mert nem akartam semmi unalmas dolgot mesélni neki. Főleg úgy, hogy nem is tudtam volna... A történetének a felét nem is értettem, mivel bringás trükkökről beszélt, de érdekelt, úgyhogy figyeltem rá. Mihelyst az épület ajtajához értünk, kinyitotta nekem az ajtót, előre engedett, majd jött utánam. A lépcsőn felfelé tartva még mindig volt mit mondania. A lakásom ajtaja előtt is ömlött belőle minden. Öt percet tartott fent.
- Nem kellett volna haza kísérned -sütöttem le a szemem. -Biztos messze laksz.
- Igen. Messze lakom -aztán elővette a kulcsait, és a szomszédos lakás ajtaját nyitotta ki. -Akkor szia -nevetett fel.
- Szia -mosolyogtam.
Brian nagyon jó fej! Most, így jobban belegondolva ezt a tényt állapítottam meg róla. Remélem, nem fogok nagyot csalódni. Bár reménykedem abban, hogy jobb kapcsolatba kerülök vele (baráti szintre gondoltam, mert ez még nem az), szeretnék több barátot! Igazi barátaim most főképp Beth, Pat, Liam és Harry. Lou és Zayn amolyan kétes kategória, mivel velük nem tudok annyira ellenni. Niall... nos, ő nagyon kiborított. Újból az ő hibájából vagyunk "haragba", ami inkább az én felemről fájdalmat jelent. Mivel nem tudom, hogy ő hogy van (nem is érdekel), az érzéseit sem tudom megállapítani. Habár. Mikor tudtam egyáltalán? Idáig kétszer ejtett pofára. Amit nagyon szépen köszönök neki! (Pfff. Francokat). 

Part. 16./Egyszer fent, egyszer lent

- Niallt szeretem.

A válaszom mindenkit ledöbbentett. Zayn meg porig alázódott sokak szemében. Meg ha lenne egy tükör nála, akkor a saját szemében is. Na mindegy.

De Niall reakciója döbbentett le leginkább. Megfogta újból a kezemet, erősen megszorította, majd maga felé fordított, és megcsókolt. Nos, ezzel még nagyobbat dobott Zaynen. Mondanom sem kell, hogy ezt megértette.

Legbelül a pillangók repdesni kezdtek. Belemosolyogtam a csókunkba, majd ő is. Ekkor dőltünk egymás homlokának, orrunkat eszkimópusziként dörzsöltük össze. Aztán elnevettem magam az izgalomtól.

- Akkor ez a válaszod -szólalt meg valaki. Nem különösebben érdekel, sokkal izgalmasabb az előttem lévő srác arca. -Mo! És még te akadtál ki azon, hogy nem mondtam el, mi van köztem és Harry között? Ez röhejes!

Mire észbe kaptam, lekevert nekem egy nagy pofont. Nem tudom, hogy csinálta, de nem érdemeltem meg! Mögöttem állt dühösen. Felálltam, mire Niall elém állt, ezzel megóvva az újabb sérelmektől. Közbe szólt. Remélem jól teszi.

- Nem járunk -mondta. Egy csapást hallottam, gondolom a mellkasát csapta meg. Aztán csak annyit vettem észre, hogy Niall fogja a lány csuklóját, szorítja, hogy ne tudja mozdítani. Kilestem, mert nagyon érdekelt a szituáció. -Zayn akkora szarba hozta, hogy nem mondhatott mást, csak az igazat -hátra fordult, a tekintetünk találkozott -, mármint remélem -elmosolyodtam, majd bólintottam. Mosolyt csaltam az arcára, majd vidáman fordult vissza Beth felé. -Én meg az érzéseimet adtam ki magamból -ismét hátra fordult, ezúttal a srácokhoz szólt. -Bocs, most muszáj volt megismernetek a nyálas oldalamat. Tényleg ezer bocs, de Zayn! Azért nem kell hánynod jól van? -szidta le az ál öklendező havert. És ismét visszafordult Beth felé. -Most már érted? -bólintott a lány. -Akkor gyere ide egy ölelésre.

Egy pillanatra Harryre néztem, aki kicsit sem lepődött meg semmin. Furcsálltam, hogy nyugodtan viseli a helyzetet, bár eleve egy nyugodt lélek lakozik benne. Nem sokszor láttam őt tombolni. Vagy csak lányok előtt nem tombol.
Amint Niall elengedte a szorításából Bethet, a lány hozzám fordult. Az arcomhoz nyúlt langyos ujjaival. Szomorúan nézett rám, a szeme könnyeket kezdett gyűjteni, majd csak annyit mondott: Sajnálom. Önkénytelenül is elmosolyodtam, majd azt mondtam, semmi baj.
Beth visszament Harryhez, Harry egy puszit adott neki a feje búbjára. Niall pedig mosolyogva, bár szégyenlősen mosolygott rám. Én is elbizonytalanodtam egy kis időre, de az, hogy visszagondoltam az első csókunkra (!), az valami leírhatatlan érzést erőszakolt rám. Jó értelemben. Egymás előtt álltunk, mosolyogtunk mint az idióták, de jól megvoltunk. Ezt is félbe kellett szakítania valakinek.
- Akkor ünnepeljük meg a két új, ifjú párt! -szabadkozott Louis, az öklét a magasba tartotta, majd kicsattant az örömtől. Jaj ne. Már megint egy buli? A széke hátradőlt, ahogy felállt, majd rögtön az ajtó felé indult, amikor Niall rászólt.
- Nem kell buli. A duma is megteszi, sörrel vagy egyéb mással. -mosolyodott el, amikor rám pillantott. Mivel én nem díjazom a sör ízét... én kólázom, vagy mást iszok. De az ízesített söröket szeretem. 

- Jó, oké -lehajtott fejjel kullogott vissza a helyére Louis, amin elmosolyodtam. -De azért megünnepelünk titeket nem?
Ekkor kapcsoltam. "Két ifjú pár?" Meg, hogy minket. Hisz még hivatalosan nem is járunk! Csak smároltunk... én kiböktem, hogy szeretem Niallt, de először úgy gondoltam, mint barátot, aztán már arra ugrott át az agyam, hogy szeretem, mint egy pasit. Mármint, hogy szeretem, ahogy egy barátnőnek a barátját szokás. Aztán Niall valami olyant mondott, amire nem számítottam.
- Mo, gyere egy kicsit -mosolyodott el, bár a szemén látszódott, hogy komoly dologról lesz szó. A kérésére elmentünk a hátsókertbe, ami úgy 15 méterre van a srácoktól. Komolyan a szemembe nézett, előre mondta, hogy ne haragudjak meg rá. Már is jól kezdődik... Aztán elmondta, hogy szívesen járna velem, meg egyéb ilyen szöveget osztott meg velem. Mondanom sem kell, hogy csalódtam, és újból összetörte a szívem. A szemem benedvesedett. -Nem akarlak bajba sodorni! Nem akarom, hogy minden újság rólad szóljon!
Kiáltotta, csak a hátamnak, mert én már sírva szaladtam a kertbe vezető ajtó felé, ami most a házba vezetett. Oldalra néztem egy pillanatra, a srácok lepetten néztek engem. Aztán visszafordultam, nekiestem az ajtónak, amit olyan nagy erővel nyitottam ki, hogy egy székhez csapódott, vagy egy asztalkához. Tovább szaladtam, kerestem a kiutat a házból, elakartam innen tűnni. És végül megtaláltam, szerencsémre.
Nem értem az egészet! Olyan bonyolult ez a fiú, hogy az valami hihetetlen. Először az van, hogy féltékeny, mivel "látott Zaynnel", aztán nagy nehezen visszafogadom, majd Zayn kérdez valami baromságot, amire én még nagyobb hülyeséget mondok, továbbá Niall megcsókol, közli velem, hogy nem járhatunk... és azt hiszi, hogy ez az egész így rendben van? Nagyszerű!
***
Nem mentem sokat, a lábam már nem bírta a futást. Teljesen összeestem lelkileg, az erőmet elvette a sírás. Őrült vagyok. De nagyon. Most éppen egy park szerűségben vagyok, ami csak egy kis tavacskából, pár fából, egy padból és pár négyzetméternyi szabad területből áll. Ép természetesen a leges legjobb helyet fogtam ki... nem! Nem a tóba ugrottam bele! A füvön görnyedtem össze, térdemet behúztam, azon "feküdtem", hasamat szorítottam az összekulcsolt kezemmel, mert már kezd görcsbe fordulni. És zokogtam. A hajam most tökéletes volt, mivel takarta a kivörösödött arcomat, a bedagadt szememmel együtt. Lehet, hogy továbbra is ez lesz az a hely, ahol zokogni fogok, mivel senkit nem láttam, sem hallottam erre jönni. Lehetséges, hogy megtaláltam Narnia titkos ajtajának a rejtekét? Jó is lenne... legalább lenne egy értelmes hely, ahova eltudnék szökni a gonosz pillantások elől. A szégyen elől. A gyalázat és a megvetés sem követne. Csak egy szép hely lenne, nyugalommal, békességgel és sokkal jobb is lenne. Utálom az életemet. Utálom Niall Horant! 

Part 15./Egyik jön a másik után...

Mindenki tök furán nézett az "ezek szerinti szerelmes pár"-ra. Ha engem kérdeztek, sosem hittem volna, hogy Harry az olyan lányokra "bukik", mint amilyen Beth. Vagy csak Bethből csúszott ki ez a gesztus... legalább lépett valamit (?). Liam és Zayn lélegzetvisszafojtva bámulták a jelenetet, Liam szeme kissé kidülledt. Vagy ennyire megviselhette a látvány, vagy ő is ugyan olyan lepett, mint én. Aztán túlnéztem Liamen, egyenesen Niallre. Mosolyog. Méghozzá önelégülten. Tudta. Ő tudta?! És nekem miért nem mondott semmit? Vagy Beth is mondhatott volna valamit! Hiszen a legjobb barátnőm, vagy mégsem? Szúrós pillantásokat küldtem Niall felé, aki vette a lapot, majd odajött hozzám. A hátam mögött állt meg, majd hátulról átkarolt, a hasamnál kulcsolta össze ujjait, fejét az enyémre tette.

- Titokban akarták tartani... mivel ha mindenki tudja, akkor biztosan köp valaki a sajtónak... -folytatta volna, de közbe vágtam.

- Azt mondod, hogy nem vagyok megbízható? -suttogtam, hogy csak Niall hallhassa. -Azt gondolod, hogy nem vagyok megbízható?! -tettem fel magasabb hangerővel a jogosnak vélhető kérdésemet.

Beth döbbent tekintettel fordult a saját tengelye körül felém, Harry pedig mint a kis nyuszik húzódott hátrébb. Nagyszerű. Ezek szerint megbízhatatlan vagyok.

- Nem. Dehogy is! -ellenkezett. Tudtam, hogy hazudik. Ez röhejes! -Csak nem volt rá megfelelő alkalom, hogy elmondhassam! A kereskedésben mindig a telóddal vacakoltál, vagy a vevőkkel foglalkoztál, dobozokat pakoltál... ekkor lett volna jó nekem. Aztán amikor én voltam elfoglalt, akkor te már javában fecsegtél Patriciával! -ne akarjon vádaskodni ellenem, mert ebből egy hatalmas vita lesz. -A vevők előtt mégsem mondhatom, hogy: Nézd, össze jöttem Harry Stylesszal!

- Te azt elfoglaltságnak tartod, ha a telefonommal vacakolok? Épp Niallel SMS-eztem. -vallottam be az őszintét, mire Niall kemény álla belevájódott a koponyámba. Erről tudtam megállapítani, hogy egyetért.

- Nem ezen van a hangsúly. Csak tudtam, hogy ha elmondom, akkor azt olyan is hallja, akinek nem lenne szabad. Értsd: idegen, vevő, hallgatózó.

- Fogd már be! -nevettem. Idegesít, ha valamit megmagyaráz. Az még jobban, ha igaza van. Miért ennyire eszes a kis csaj? 

- Szóval már érted, hogy miért nem mondtam el? -bólintottam.

- És... mióta tart?

- Egy hete -lépett egyel hátrébb, tudta, hogy mi lenne a következő lépésem. A kezemet már ökölbe szorítottam, ilyenkor szokott az lenni, hogy elszabadul a pokol, magyarán: pusztítok, hurrikán söpör végig a helyen, Szupercella. De ellazítottam az ujjaimat, ezzel elengedtem az erős ökölbe szorításomat... és a pulcsim ujját.

***
Idegesen, azért jóval nyugodtabban néztem a kufircoló galambpárt. Még mindig iszonyat bepörögtem, hogy nekem egy mukkot sem szólt senki. Bár ezzel magamat is tudnám vádolni... régen beszélgettem a srácokkal, így személyesen. Niall mosolya zökkentett ki a bámulásomból, mivel elém hajolt.
- Gyerünk Mo! Egy mosolyt kérek tőled! -biztatott. Nem akartam rámosolyogni, de amint megláttam azt a vicces és helyes arcát, elmosolyodtam. -Ezt szeretem tőled látni. -mosolyodott el ismét.
- Amúgy veletek mi a helyzet? -mutatott hol rám, hogy Niallre Zayn, majd egy kérdő pillantást vetett még Louisra, aki időközben megbökte a vállát. Hátradőlt, Lou odahajolt hozzá, a száját eltakarva mondott valamit Zaynnek, akire nyilvánvalóan rosszul hatott, mivel elég érdekes fejet vágott. Olyan ellenkező szerűt, de még az undor is rajta volt a képén.
- Az lehetetlen. -suttogta Zayn. Niallel összenéztünk, ő sem érthette a vita tárgyát... engem viszont nagyon érdekelt, hogy mi lehetetlen. Aztán visszafordult hozzánk, Lou próbálta visszatartani valamitől, de nem hagyta magát. Lesöpörte az óvó srác szavait a hátáról. -Szóval...?
Megint összenéztem Niallel. Nem tudtuk, hogy miért tesz fel ilyen kérdést. Mi lenne velünk? Megvagyunk, jól vagyunk, haverok vagyunk... kell ennél több? Aztán Niall megszólalt. Nagyjából azokat felelte, amire én gondoltam. Kicsivel többet. Zayn ezután érdeklődő pillantást vetett felém, hogy én is így gondolom-e. Bólintottam.
- Amúgy is, mit érdekel? -kezdte a leendő vitát Niall.
- Csak kíváncsi vagyok, hogy a spanom milyen csajt vesz fel, és a leendő csajom meg milyen pasit szed fel helyettem. Ennyi -vonogatta a vállát. Ez Zayn. Csodálkozzak?
- Mi az, hogy a leendő csajod milyen pasit szed fel? -folytatta Niall be nem álló szájjal. -És ha azt a csajt szedem fel, akit te akarsz, akkor mi van? És ha a barátnőm lesz?
- Jól van, nyugi. Csak mondtam valamit... érdekelt. Bocsánat -tartotta a tenyerét felénk, védekezésből hátradőlt. Aztán rám nézett. Ó, a francba. Tudom, hogy mi lesz a kérdése. -Mo. Őszintén. Ha megkérnélek barátnőnek, igent mondanál?
Basszus. Úristen, de tudtam! Ne már... ez ki cseszés! Most erre mit kell mondani?
Ha Zayn külsejét nézzük (borostás arc, gyönyörű szemek, barna bőr, izmos felsőtest, jó segg, olyan mosoly, amitől még a bugyi is lecsúszik egyeseknél, tökéletesen belőtt haj, dögös tetkók, és a most is -a pólója alól- kitűnő mellkas szőrzet...), akkor igen. Egy hatalmas nagy csókos igen! De, ha a belsejét nézzük (szexmániás, érzéketlen, egomániás, kicsit sem szerény, bunkó, pofátlan... jobb jelzőim is vannak. sajnos.), akkor a válaszom természetesen nem. Nem az ilyen palikra bukok, bocsi.
A többiek feszülten néztek, Zayn önelégülten mosolygott. Bennem a vér is megfagyott, amikor Niall nem szorította tovább a kezem, majd odébb húzódott. Rápillantottam, majd félni kezdtem. Most miért csinálja ezt velem Zayn? Most tuti, hogy jól szórakozik rajtam. De közben még mindig Niall irányába néztem, aki szintúgy félt, mint én. Aztán megszólaltam.

Part 14./Boldogot

Gondoltam pár dologra, amit tudnék a mai szabad délutánomon tenni. Azt csinálom, amit szinte minden délután, a gépem felett görnyedek és netezek vagy játszok. Azt is megtehetném, hogy kimozdulok a szabadba. Mivel egész nap tikkasztó hőség volt (megjegyzem, most is fújatom magamra a ventilátor segítségével a hűvösebb levegőt), ezért lemehetnék egy parkba olvasni, vagy sétálni. Ha lenne biciklim, elmehetnék bringázni valamerre. Ekkor jutott az eszembe, hogy mit csinálhatnék. A kerekekről eszembe jutott a régi, kék-szürke görkorcsolyám. Ezt még 1 évvel ezelőtt vettem magamnak karácsonyra. Nagyon örültem neki, nem is került olyan sokba, szóval akciósan vettem, és meg is érte... legutóbb tavasszal volt rajtam, amikor kedvet kaptam egy kis guruláshoz... na és az időjárás is kedvező volt. Se hideg, se meleg.

A szobámban lévő polc tetején van az a hatalmas doboz, amiben a fölösleges dolgok, kacatok vannak. Ide raktam el a kerekűt. Ráálltam a székre, úgy emeltem le a nehéz csomagot. Az ágyamra dobtam azzal a lendülettel. Rugózott egyet-kettőt, majd kinyitottam. Porzott egy kicsit, de nem volt vészes. Csak kétszer prüszköltem miatta. Belenyúltam a plüssállatokkal és egyéb műanyag figurával teli dobozba, a mélyén megtapintottam 4 egyforma kereket. Hamar elmosolyodtam, majd kihúztam. Semmi baja sincs a görkorimnak. A másikat is kitapintottam, azt is kivettem. Tökéletes, mintha új volna. Ha úgy vesszük az is, csak egyszer használtam.

Miután átöltöztem, megfésülködtem és ittam egy pohár jeges teát, görkorcsolyával a kezemben baktattam le a lakóház lépcsőjén. Útközben összefutottam az egyel fölöttem lakóval, köszöntünk is egymásnak. Valamit még motyoghatott a nő, de nem hallottam. Kint felvettem a kerekűt, a strandpapucsomat kézbe fogtam és elindultam. Először nehézkesen mentem, majd egyre jobban belejöttem.

***

Fél hatkor megkordult a gyomrom. Mivel olyan okos vagyok, hogy előre figyelek... Egoista..., raktam el némi pénzt. Elgurultam a pékségbe, ahova szoktam járni, vettem egy pizzás és egy sajtos stanglit. Jaj de jó, még friss, meleg. Hazagurultam, a panel ajtaja mellett átvettem a görkorit papucsra, majd úgy mentem fel a lakásomba.
Egy bögre langyos kakaóval fogyasztottam egészséggel a ma estére szánt vacsorámat. Mivel holnap korábban tervezek bemenni, korán vacsorázom. A híradó megy a Tv-ben. Nem valami érdekfeszítő, de ha nem megy más, akkor ez is megteszi. Szerény véleményem szerint jobb ez, mint az egyéb természet film. Bár kinek mi a bejövős, nem?
- Ó... a fenébe! -csaptam a fejemre, amint rájöttem, hogy van az a kedvenc csatornám, amit most kivételesen elfelejtettem megnézni. Ez a csatorna pedig a Comedy Central (CC). Jó, hogy ide kapcsoltam, mert a kedvenc sorozatom kezdődött éppen, az Így jártam anyátokkal. Fú de imádom ezt a sorozatot! Bár ezt a részt vagy százszor biztos, hogy láttam, de még akkor is imádom!
A második rész után (amit a csatorna adott le) elmentem dolgomra, ezalatt érteni fürdést, fogmosást és egyebet kell. De inkább az első kettő a fontosabb tevékenység.
***
Sikerült! Reggel korábban értem be. Furcsa módon, amikor beértem, hiányoltam valamit. Vagy inkább valakit. Olyan üres hely volt bennem, hogy majdnem sírtam. Sikeresen én nyitottam reggel, úgyhogy sikerült ismét meglepnem Patriciát. Ez mindig beválik. Megint megajándékozott egy péksütivel és egy üdítővel.
A nyitás után 10 perccel érkezett meg Beth, két nagy szatyorral a kezében, hatalmas vigyorral a képén.
- Boldog szülinapot... NEKEM! -ordította.
- Na. A kis önimádó -jegyeztem meg direkt halkan, kijelentésemet megmosolyogtattam. Bár elfelejtettem, hogy a legjobb barátnőm szülinapját felejtettem el. Ó, a francba! -Boldog szülinapot Beth!
- Beth! -pár oktávval feljebb kiáltott ki Pat, amikor meghallotta, hogy mit kívánok a lánynak. -Isten éltessen!
A függöny mögül két kis dobozzal bújt ki. Az egyiket nekem adta át sunyiban. Hogy lehet valaki ilyen jó fej?
- Bonts ki! Ne habozz! -sürgette Patricia.
A csomagoló papír zöreje kissé feszengővé tett. De az megnyugtatott, hogy Pat gondolt rám, mármint, hogy vett két ajándékot is... az egyiket meg nekem adta, hogy adjam át neki!
- Óóóó! -sikított fel örömében Beth. -Ne! Ez nem lehet igaz! Ugye csak álmodom? -a szeme komolyan bekönnyezett. Már én is kíváncsi vagyok. -Patricia, ez hatalmas. Nagyon szép! Köszi, köszi. Köszi! -ugrott a nyakába. -Egy gyönyörű nyaklánc!
- Engem ki ne felejts. -mosolyogtam erőltetetten, nem akartam learatni a babérokat Pat helyett. Zavarodottan nyújtottam át neki a kisebb dobozt.
- Ne már. Ti ugye vicceltek velem? -mosolyát próbálta visszafojtani, de nem sikerült. A feje enyhén vörösödött el. Rendkívül örült az ajándékának. -Egy hozzá illő fülbevaló? Összebeszéltetek. Csajok, annyira imádlak benneteket!
***
Munka után elmentünk megünnepelni a kis szülinapost, aki már 19 éves. Úristen, hogy repül az idő.
Egy cukrászdába ültünk be, először Patricia hívott meg minket, majd én is. Beth is csatlakozni akart, de hamar ráfogtuk, hogy szülinaposnak nem illik hagyni, hogy fizessen. Így hát 4 kör süti után megittunk két jegeskávét. Átbeszéltünk minden dolgot, szó esett a fiúkról, Beth többet mondott Harryről, mint a többiekről úgy összességében. Kifaggattak engem is a Niall ügyben. Azt mondják tagadom, hogy a barátságnál több van köztem és Niall között. Pedig ez nem igaz. Niall és én olyanok vagyunk mint a kistestvérek. Jut eszembe. Nemrégiben láttam neten egy megosztott videót, amin két kisbaba "veszekszik", azok a cuki lábak meg a vékony hangjuk. Olyan édesek..! No meg a szöveg, amit aláírtak. Az valami fergeteges. Ezt is elmeséltem nekik, jót nevettek rajta.
- Ma elmehetnénk a srácokhoz. Úgy is olyan régen láttad Niallt -mosolyodott el Beth. Tudom, hogy ezzel csak az agyamat akarja húzni, de igaza van. Elmehetnénk. Végül is, nincs benne semmi rossz, ha velük lógunk.
Az ötletet támogatva indultunk egy és értünk oda fél óra alatt a srácokhoz. Becsöngettünk, erre vártunk 1 percet. Aztán még egyszer csöngettünk, mire Lousi kinyitotta nekünk végre az ajtót.
- Ó, sziasztok. Nem számítottam rátok -arca döbbenetről árulkodott. Kikerekedett szemei furán nézett ránk, de nem igazán viselt meg, sőt. Jól szórakoztam rajta.
- Szia Louis! -vigyorgott Beth. -Ma lettem 19!
- Ó, szóval erre ez a nagy felhajtás -szólalt meg Liam és Lout odébb húzva engedett be minket. Először egymásra néztünk, hogy miről beszélhet, de amint beljebb és beljebb mentünk, rádöbbentünk a titokra. Mögöttünk Louis "halkan" szidta le Liamet, amiért elszólta magát.
- Boldog születésnapot! -ugrott Beth elé a 3 hiányzó fiú.
- Boldogot, Beth! -nyújtott egy szatyrot Zayn Bethnek.
- Jaj, nem kellett volna, de tényleg. Egy menő magassarkú! -mutatta felém az ajándékát.
- Na, melyik csajtól loptad, akit meghúztál? -szívatta Niall a srácot, aki elengedte a füle mellett a kérdést. Ő következett. Egy kisebb ajándékos táskát nyújtott felé, amiben édesség, egy régebbi közös kép rólunk, és egy karkötő volt benne.
Következő volt Liam, aki egy menő napszemüveget vett neki (csak úgy mellékesen mondom, hogy ilyenre vágyott Beth, amikor meglátta Harryn), és egy könyvet kapott még, a Ready Player One-t. Az utolsó előtti Louis volt, ő egy műgalambot adott, Niall szerint Kevin 2, Beth szerint pedig Kevinné. Ezen a kijelentésen röhögött mindenki vagy öt percig. Kapott még mellé egy fejhallgatót és egy iPod-ot, rajta az összes dalukkal.  És következett Harry. Tudtam, hogy az ő ajándékára volt a legkíváncsibb. Gyorsan berohant a szobájába, majd egy hatalmas dologgal jött vissza. Azért mondom, hogy dolog (bár tuti, hogy az egy kalitka), mert egy lila pléddel le volt takarva.
- Azt akarom, hogy mindig emlékezz rám -mosolyodott el a fiú, majd az asztalra rakva a dolgot, levette róla a takarót. Egy olyan aranyos bagoly nyitotta ki a szemét. Olyan kis picurka, és olyan édes.
- Ó, hát te ki vagy kis cukorfalat? -gügyögött Beth örömében. -Jaj Harry, ez olyan kedves tőled. Annyira imádlak! -egy puszit nyomott a szájára. Vagyis egy csókot... vagy már smároltak. Nem tudom, de ledöbbentem. 

Part 13./Poszt

A rádióban szóló ritmus megzavarta a gondolatomat. A lábam az ütemre dobogott, majd annyira megtetszett a dal, hogy énekelni kezdtem (de csak halkan). A szokásos időpontomban érkeztem meg, ami délelőtt 10 órát jelent. Beth, ahogy ígérte ma bejött dolgozni. Elmesélte, hogy mi volt vele hétvégén, találkozott szombat délután a fiúkkal, akik meghívták őt egy italra. Figyelmesen néztem őt, az arcom nem változott semmit. Akkor magyarázta még, hogy egy kávéra hívták meg. Nem nagyon érdekelt, mert tudtam, hogy nem sörözni hívják egy kocsmába, hanem valami kifinomultabb helyre, arra, amit egy lány szívesen eliszogat. Mesélte még, hogy Liam és Zayn egymás nyakán lógott, húzták a másik agyát, amin ő és Harry jól szórakozott, Niall pedig próbálta szétválasztani a két fiút. Elmosolyodtam a történeten.

Mesélése után én következtem. Úgy vélem, jó társaság vagyok mások számára, hallgatni mások történetét sokkal jobban szeretem, minthogy én beszéljek és én mondjak valamit. Az már nehezebben megy. Végül kiböktem, amit akartam. A szombat reggeli villásregiről meséltem neki, amit csodálkozóan nézett, mivel Niall erről nem mondott semmit. Mondtam neki, hogy csak kajáltunk, ebben nem sok mesélni való van... gondolom lényegtelennek gondolta, vagy pusztán csak elfelejtette megemlíteni. Bár nem hiszem, hogy az utolsó lenne a helyes válasz.

A dal gyorsból változott hirtelen lassúvá. Ezt a számot ismerem, már temérdekszer hallottam rádióban. James Arthur - Impossible. Ezt a dalt mindig a végén megkönnyezem. Olyan jól énekli el Shontelle dalát, hogy ez jobban tetszik, mint az eredeti. Az egész dalt végigénekeltem, majd annál a résznél, ahogy felgyorsul, ott könnyeztem meg. Hiába, a szakítós számok mindig kihozzák ezt belőlem. 

- Mit énekeltél? -Nézett ki a függöny mögül kérdően Patricia.

- Impossible -mosolyodtam el.

- Kivel szakítottál? -Dermedt meg egy pillanatra. Én csak elnevettem magam, így vette az adást. -Jó ég. Te sírtál.

- Ja, nem -tagadtam le egyből. -Csak megkönnyeztem a számot.

Bólintással ment vissza a raktárba, vagy az irodába. Beth lépett ki egy dobozzal a kezében. Egy NAGY dobozzal a kezében. Tágra nyílt szemmel néztem, hogy egy olyan termetű lány, mint Liz, hogy bír el nála még egyszer nagyobb dobozt. Jó. Lehet, hogy túlzok, de azért ilyent sem látni minden nap. Ezeket a csomagokat gyakran bízzák rám. Nem értem, hogy miért nem szóltak ki nekem, hogy segítség kellene. 

- Segítsek? -Nevettem el magam, amikor a pult és az akváriumok közötti résznél megakadt.

- Nem haragudnék... -vallotta be.
***
A laptop fölé görnyedtem. Vagy 1 órája netezek, fogalmam sincs, hogy mit akarok. Már annyira unatkozom, hogy muszáj valamit csinálnom. És most éppen azt csinálom, hogy a YouTube-on szörfölök, percenként frissítem, várok egy következő videóra attól a csatornától, amelyikre feliratkoztam. Aztán ott van még a Facebook, Twitter... Már kezdem megutálni a Facebook-ot. Mi a francért kell 13 évesen (!) ilyen ribanc képeket kirakni? Ez az egyik... a másik pedig az, hogy egy újabb posztot láttam meg, ami természetesen a fiúkról szólt. (Ezen már csodálkozzak?). Egy újabb olyan poszt, ami már lejárt lemez. A fiúk homoszexuális hajlamát "vizsgálják" ezzel, vagy mi a szakramentum? (<- ofőmtől csortam XD). Egy illető egy kedves... "kedves" kis... "kis" mondatban... "mondatban" tárgyalt... "tárgyalt" arról, hogy milyen zenét kéne a mai 11-20 éveseknek hallgatni. Jó... oké. Megértem, hogy a gyereknek nem az e fajta stílusú zenék jönnek be, és nem a fiúk, de attól még ne neki álljon följebb a léc! Elkezdett papolni itt a Beatles-ről (jó, a Beatles az istenkirály!), az Oasis-ról, AC/DC-ről... szerintem egy 11 és 13 év közötti lánynak nem AC/DC-t kéne hallgatnia. Ááá. Tök mindegy mit mondok, nem akarok semmit eltiltani senkitől. Az igazság az, hogy ha 13 éves lennék, és is ezeket a zenekarokat hallgatnám.
Este 7 óra 8 perc. A mai nem kevésbé volt húzós, mint általában. Mivel nem volt "forgalmunk", ami nagyjából 30 vevő szokott lenni, nem kellett a kajás dobozokkal foglalkozni. Ma csak a pult mögött ültem, vagy a körmömet reszeltem, vagy leveleztem Niallékkel, mivel nem tudtak eldönteni valamit.
A telefonom ismét megcsörrent, értesítést kaptam. Egy üzenet, Harry részéről:
Harry - Szia! Nem volt időm megkérdezni. :) Hogy sikerült a reggeli szombaton?
Mo - Szia :) Köszi, hogy kisegítetted Niallt. Rendes tőled. Jól elvoltunk. :)
Harry - Ugyan, két szendvics és krumplisaláta (ami ráadásul a boltból való) nem nagy teljesítmény -nevetett fel. -Hogy ízlett Niall saját receptes salátája? Komolyan, aggódtam miattad!
Mo - Saját receptes salátája? -Kérdeztem vissza. -Nekem azt mondta, hogy te mondat mit kell csinálni... meg azt, hogy a magokat ő csempészte bele.
Harry - Nem. Én csak két szendvicset csináltam Niallnek. Tudtam, hogy a saláta nem neki való -elnevette magát. Hiába... igaz, ami igaz. -Szerintem nem akart magának rosszat, ha szar lett volna a saláta, így hát könnyen én kerültem volna a nyilvánosság középpontjába. Sajnos nem jó értelemben. :(
Bármennyire is furcsa, de ezt simán kinézném Niallből. Sokkal könnyebb, ha más viszi el helyettünk a balhét. Harryvel még beszélgettünk egy ideig, majd mondta, hogy mennek moziba. Elakartak hívni engem is, csak inkább lemondtam. Ma egyedül, fiúk társasága nélkül.
***
- Ne mond már, hogy neked nem tetszett! -Akadt ki Zayn, miután a srácok egy közös délután alatt elmesélték a tegnap estét. Valahogy megakadt a srác a film, és az előtte ülő állítása szerinti "bögyös" lány közt. Mondanom sem kell, hogy a filmről több mindent szerettem volna tudni.
- Most a filmről, vagy a szukáról beszélsz? -Szólalt meg Liam. A nevetést nem bírta visszatartani.
Komolyan nem értem a fiúkat. Van egy nő. Tegyük fel, hogy a neve Gabriella. Itt van Gabi, szép alakkal, meg "bögyös" is... a haja pedig ápolt, a ruháját meg irigylem. Mindegy, most tegyünk úgy, mint ha fiú lennék... elég nehéz lesz. Szóval, Gabi. Jó, azt megértem, hogy a férfiak szeretik a nőket, de az, hogy már ennyire betegesen kibeszélik, hogy ki szerint hányas méretű melltartót hord, és hogy milyen fajta melltartót hogyan kell kikapcsolni... itt telt meg nálam a pohár. Nem értem, hogy egy férfit hogy a szarba tud lekötni két női mell...
- Egy csaj is ül közöttünk srácok! -Szólt közbe Niall és Harry szinte egyszerre.
- Hagyjátok. A 20 évemmel már mindenhez hozzászoktam -mosolyogtam. -És Zayn. Legalább tudod a lány nevét, vagy elhívtad valahová...?
Most elindítottam egy röhögés folyamatot. Rendesen kinevettek, ami szar érzés volt.
- Ez nem úgy megy. Ha van egy dögös csaj, akkor azt még nem hívjuk el valahová... a hálószobán kívül. De aki okos, az mindig hagyja, hogy a csaj lakására menjünk fel. Ha érted, mire célzok.
- Igen, értem! -Hadartam lepődötten.
Csalódtam Zaynben, de valahol tudtam is legbelül, hogy ezt fogja mondani. Még most is kiráz a hideg, ha ARRA gondolok. Kár volt rákérdeznem, mert egy ideig biztosan Zayn és egy ismeretlen, de bögyös csaj az ágyban kufircolnak. Vagy a kanapén. Vagy a konyhában. Fúj! Ne!

Part 12./Villásregi

A természet lágy öle. Jobbat sem kívánhatnék. A madarak vidám csicsergése, ami lehet, hogy a szerelemtől van, vagy az egymás közti vitától. A madarak tudnak veszekedni? Miért ne tudnának? Ők is élőlények. Sokan vitába bonyolódnak, legyenek állatok, növények, bogarak, rovarok, emberek. Ez az a dolog, ami az én idióta észjárásomat elgondolkodtatja egy időre.
A zöld fűből kilátszódó királykék lepedőt hamar kilehet szúrni. És a pléd körül legyeskedő Niallt, aki körül pedig fiatal lányok. Nem kislányokra gondolok, hanem 16-17 év körüliekre. Egy pillanatra elfogott a féltékenység, de amikor megláttam két srácot, akik a lányokhoz mentek, megnyugodtam. Valószínűnek tartom, hogy azok a fiúk az ő pasijaik, ezt kizárni se tudom, mivel egyből átkarolták egymást. Niallnek is kedvesen bemutatkoztak, pár szót váltottak.
Mosolyogva indultam neki utamnak. Idáig a közeli padnál ültem, kicsit kiakartam szellőztetni a fejemet. Niall megértően bólogatott, amikor közöltem vele. Nem túlzottan érdeklődő, amiért odavagyok.
- Ó, visszajöttél. -mosolyodott el -Nem tudom, hogy ismeritek-e egymást... ő itt a barátn.. -Hogy mi? -a legjobb lány barátom, Mo. Mo, ők itt Lisa és Greg, Monica és Robert.
- Örülök a találkozásnak, -kezet ráztam mindegyikőjükkel -Mo Cooper vagyok.
- Hol ismerkedtetek össze?
A két lány összenézett, a kérdést Lisa tette fel. Kis időre -mintha bepánikoltam volna- néztem Niallre. Aztán jött utána minden magától.
- Négy évvel ezelőtt, az X-Factorban...
- Néző voltál...? -érdeklődött csendesen Monica.
- Énekeltem. Szörnyű voltam. Soha többet azóta -nevettem. -Nem is énekeltem nyilvánosan már 4 éve.
- Szép hangod van. -súgta bele a fülembe Niall, miközben a a hátamat simította. Onnan már áttért a derekamra a keze, és közelebb húzott magához, mintha védelmezne valamitől.
- Juj, tényleg! Tudtam, hogy valahonnét ismerős vagy! -a magánszféra fogalmát nem ismerhette a lány, mivel egyből 5 lépéssel közelebb volt hozzám. Megrémített. Eleve a csaj debil. Jóformán. -Nem volt szörnyű hangod. Gonosz volt veled a zsűri, ennyi.
A debilsége és a közelsége ellenére nagyon kedves lánynak láttam őt. Hamar jó kedvem lett. Feldobta a napomat.
- Greg, te ugye gitározol...? -szólalt meg Niall.
- A te bátyádat is Gregnek hívják. -jegyeztem meg halkan. Niall mélyen felkuncogott, majd adott egy puszit az arcomra.
- Igen. De csak hobbiból. -léggitár stílust nyomott le pár másodpercig, majd elkomolyodott. -Akkordokat játszom, a legtöbb érdem a húgomtól származik. Nagyszerű zenész. Dobol, gitározik és zongorázik. Csak egy baj van vele..., hogy borzalmas hangja van.
- Hmm... általában, aki jó zenész, az jó énekes. -közbeszóltam muszájból.
- Pontosan. -váratlanul nézett rám, majd elmosolyodott.
***
Vagy még fél órát beszélgettünk velük, búcsúzás előtt egy képet kértek még. Niall és Greg számot cseréltek, aztán elmentek.
Mindig is csodáltam Niall barátságos énjét. Olyan könnyen tud kapcsolatot teremteni, hogy az valami hihetetlen. A beszédkészsége is hozzáad, mivel Ír akcentussal is tökéletesen remekel. Bonyolult ezt kifejezni, ha megtapasztalod, akkor igazán szerencsésnek mondhatod magad.
- Ideje enni. -csapta össze tenyerét, majd letérdelt a plédre.
Egy darabig néztem, hogy mit tevékenykedik, túlzottan belemerültem a bámulásába. Megfogta a csuklóm, majd egy gyors és ügyes mozdulattal rántott az ölébe. Elnevettem magam.
- Ezt most miért kellett? -Szó szerint vicsorítottam kínomban. Nem azt mondom, hogy nem volt tőle aranyos, hogy ilyent cselekedett, csak zavarban voltam attól, hogy a micsodáján ülök.
- Poénból -vágta rá. -Úgy figyeltél, gondoltam megleplek egy kicsit. Csak egy kicsit.
- Pötit -mutattam ujjammal a legkisebb centit. -Mi a kaja?
- Krumpli sali, majonézes szenya -egyből kotorni kezdett a kosárban. Elég gondosan lett bepakolva. Erről csak egy név jutott eszembe. -Harry csinálta -és a név, amiről beszéltem. Nem lényeges, akkor is cuki, hogy elhívott villásregire. Meg... szendvicsezésre. -Ja, a legfontosabbat majd elfelejtettem. Ezt én csináltam neked. Mivel eleve villásregizini hívtalak meg, csináltam gyümölcssalátát, -elővett egy rózsaszínfedős, fehér műanyag tálat -egy vegyes salátát és végül a krumpli sali, de ezt már tudod.
Jó isten. Mire készült ez?! Apokalipszisre, vagy mi a... vagy csak Niall hozta a formáját.
Elővett két világoszöld szalvétát, az egyiket a maga tányérjára tette, a másikat pedig az én sötét-smaragd fedős dobozkámra. Ha még jól emlékszem, ebben van a vegyes saláta. Csodálkozva néztem őt, miközben egy nagyot harapott a szendvicsébe. Olyan finomnak tűnt. Puffadt arccal -mintha csak egy hörcsögöt látnék, a pofazacskójában magokkal- nézett oldalra rám. Még mindig kitágult szemekkel néztem őt. Végül, gondolom már zavarta a "közönség", így rákérdezett a problémámra. "Teli szájjal nem illik beszélni!", Niall mégis megszegte. Nem nagyon örültem neki, mivel az extra majonézes szendvicséből is -onnan állapítottam meg, hogy "extra", mivel rendesen meg lett pakolva. Harry vagy meg akarta szívatni, vagy kitett magáért- és a szájából is folyt ki a tányérjára a cucc. Nem mondom meg, hogy mit képzeltem el róla. Elég bizarr.
Feltűnően néztem le a két étel tároló dobozra, majd mikor nem vette az adást, megismételtem. Szerencsére van olyan éles esze, hogy levágja mit is szeretnék.
- Tessék. Miért nem szólsz, ha valamire szükséged van?! -Szidott le egyből.
- Basszus! Te hívtál meg, nem? Egyébként is annyi tisztelet lehetne benned, hogy foglalkozol annyira velem, hogy egy rohadt villát kiraksz!
A legalább 10 másodpercig tartó csendben mindketten komoly tekintettel néztünk a másikra. Aztán egy másodperc csönd múlva mindkettőnkből kitört a nevetés. Mindketten tudtuk, hogy ebből sehogy sem jövünk ki rosszul. Bírjuk a másik agyát húzni dolgokkal.
***
- Jó Isten, ez rohadt finom volt! -Dicsértem meg a vegyes salátát, amiben krumpli, salátalevél, répa, paprika, paradicsom és (lehet, hogy furcsán hangzik) magok voltak. -Honnan találsz ki ilyeneket?
- Harry mondta, hogy mit kell csinálni. De a magokat én csempésztem bele -nevetett.
- Nagyon kedves Harrytől, hogy ennyit segített -mosolyodtam el.
Niall kissé rosszul érezte magát, fogalmam sincs, hogy mi ez a hangulatváltozás. Csöndben ült mellettem és a szendvicsét ettem. A rózsaszínfedős doboznak a tetején dobogtam az ujjammal. Nem idegesíteni akartam vele, csak gondolkoztam -ehhez még az is hozzátársult, hogy muszáj nem levenni róla a szemem. Észre vette ismét, hogy őt bámulom.
- Most mi kéne? -Szólalt meg unott hangon.
A vállamat megvonva néztem el a másik irányba, miközben átültem törökülésbe. Kezd zsibbadni a lábam. Egy párt láttam meg két kutyával. Az állatok is egy párt alkothattak, mivel egymással játszottak. Olyan szép volt őket nézni. Ahogy a férfi a vállánál átkarolja a nőt, és ahogy közelebb húzza magához, a hajába puszil. A nő pedig kedvességből viszonozza az ajándék csókját, egy arcra puszival, ami közvetlen a fül és a száj közötti ponton volt (félúton). Erről láttam már egy filmet, meg sorozatban is már volt ilyenre példa. A sorozatban azt mondták, hogy a nők így fejezik ki érdeklődésüket a férfi iránt. De tényleg. Az ágyban való akciózásra gondoltam.
- Mo?
- Hm? -Kaptam gyorsan tekintetem a srác felé.
- Nem kéred...? -Mutatott a dobozra.
- De igen. Csak megvártam, hogy megedd a szendvicsed, hogy együtt megegyük az alkotásod. -Mosolyogtam.

Part 10./Lényeg

Az állatok között mászkáltam. Inkább etettem őket, adtam minden kis dögnek száraz tápot, a nyulaknak zöldséget is adtam. Ezután az itatókat töltöttem meg. Az egyetlen, ahova nem nyúltam be, az a halas akvárium, a madárketrec és a kígyó akvárium. Azt inkább ráhagyom Patriciara. A kis patkányokkal nem volt gondom, hál' Istennek.

A rádiót bekapcsoltam, hogy gyorsabban röpüljön az idő. Az időjárás jelentés után rövid hírek következtek, ez általában fordítva szokott lenni, de ez a rádió adó ilyen más...

- A következő dalt egy fiatal tagokból álló banda adja elő, a The Vamps. Can We Danced, maradjanak velünk! -a férfi nyilván érti a dolgát. Az embereket szórakoztatja úgymond a szövegével, ezt onnan veszem, hogy engem eléggé elszórakoztatott az, ahogy beszélt.

A dal annyira megtetszett, már majdnem táncoltam. A szöveget énekeltem az énekessel együtt, eszméletlen milyen jó számot tud összedobni egy banda. Hm. Ezt én mondom, aki ismeri a világhíres One Direction bandatagokat. Lényegtelen. 

- Mi ez a nagy öröm? -nevetett fel Pat, amikor ki lépett az öltözőből.
Abban a pózomban megálltam, amiben először látott meg.
A testtartást nem sikerült megtartanom, számítottam rá, hogy szobornak néz, megvonja a vállát és kikerül engem, de nem így lett. Elnevettem magam, Patriciaba kapaszkodtam, hogy támaszt leljek. Megfogta a karomat és velem együtt nevetett.
- Menj, mindjárt nyitunk. -mondta halkan és a raktár felé bökött a fejével. -Hol van már Eliz?
Csak most ugrott be először barátunk neve, egész idáig nem jutott az eszembe. Fogalmam sem volt, hogy hová tűnhetett a lány. A valami baja esett, akkor biztos felhívott volna, ő, vagy az, aki rátalált. És mi van, ha nem találtak rá?
A gondolatot gyorsan elhessegettem, hogy ne rontsam el a napomat. Megfogtam egy nehéz kartondobozt, kibontottam és rágcsáló kaját találtam bennük. Megfogtam annyi dobozt, amennyi elfért a kezemben, kivittem a pulthoz. A polcra rakosgattam fel egyesével a tápokat. Mikor ezzel végeztem, visszamentem. Az ajtó csilingelését hallottam.
Gyorsan fogtam magam, és kiballagtam az állatok közé. Egy 10-11 éves kislányt láttam, aki a hörcsögöket nézegette. A haja göndör volt és szőke. A körmét rágta, amiről eszembe jutott az, hogy kislány koromban én is mennyiszer, idegesség miatt rágtam tövig a körmömet. Mostanra nincsen ilyen problémám, szépek és egészségesek.
- Szia, miben segíthetek? -mondtam a már szokásos szöveget.
Riadtan kapta felém az arcát. A szeme kék volt, az arca barnás, nap barnította. Visszanézett a kis állatokra, elgondolkozott, és újból rám nézett.
- Csókolom, egy fekete kis hörcsögöt szeretnék.
Csókolom? Ilyen idősnek nézek ki? Először kínos volt, hogy le csókolomozott, de nem annyira, mivel felnevettem. A lány nem tudta, hogy miért ez a jó kedv.
- Még csak 20 vagyok. Nyugodtan tegezhetsz. -az arca kissé bevörösödött, de nem foglalkoztam vele. Nem nevettem ki, inkább koncentráltam az eladásra. -Egy fekete kis höri... -ismételtem meg a kért "árut". A kislány odébb lépett, így kényelmesen hozzátudtam férni az akváriumhoz. Kivettem belőle a fekete kis hörcsögöt, megfogtam míg egy pohárba nem raktam. Még nagyon pici, így egy közepes méretű tejfölös pohárban kényelmesen elfért. A forgácsot már rágcsálni kezdte, amint beleraktam. -Ketrecet vagy tápot? -megrázta a fejét. Rámosolyogtam, majd mondtam az árat.
Az a mosolygós arc. Annyira szeretem ezt nézni. Az ajtót boldogan hagyta el, én meg ott álltam még pár percig és mosolyogtam a semmire.
- Hihetetlen, hogy 10 évesen egyedül járnak a gyerekek vásárolgatni. -jegyezte meg a háttérből Pat. Vállam mögül lestem, hogy mit csinál. Idegesen nézett a karórájára kék szemeivel, amit mindig is irigyeltem. Olyan szép ez a nő. -Hol van már Elizabeth?
***
Beth ma nem jött dolgozni. Fogalmam sincs, hogy mi lelte a lányt, ilyenkor, amikor nem jön általában felhív, vagy megdob egy SMSsel. Elköszöntem Pattől, aki a másik irányba ment, mert még be kell ugrania a boltba kajáért a gyerekeinek és a férjét is meg akarja lepni valamivel.
Jókedvűen, ám de borongósan indultam a hazafele útnak. Egy részem örült, hogy kibékültem Niallel és bármikor számíthatok rá, a másik részem még mindig Bethet kereste. Az utcákon is hazafelé menet úgy capltattam, hogy kerestem őt.
A telefonom váratlanul csörrent meg. Előkotortam a zsebemből, a nevet nem néztem meg, mert koncentráltam.
- Igen?
- Szia, Mo. Sajnálom, hogy ma nem tudtam menni.
- Miért nem jöttél? -a kérdésemen lapított, nem szólalt meg. -Rendben. Jól vagy?
- Ja, tök tuti minden. -nevetett. -Hétfőn megyek, még fel kell hívnom Patriciát is, hogy ne aggódjon miattam.
- Persze, én meg Niallt hívom fel.
- Kibékültetek?
- Aha. -mosolyogtam. -Tök aranyos volt meg kedves. De tudod miért vesztünk össze... idézőjelben?
- Nem igazán, vagyis Harry csak annyit mondott, hogy Niall kiakadt valamin és rajtad vezette le a dühét.
- Rajtam és Zaynen akadt ki... Zayn rám mozdult a bulin tánc közben és ez nem tetszett Niallnek. Aztán másnap meg leribancozott... először csak segg voltam, aztán ribanc. Egy köcsög, nyomorék szarházinak gondoltam akkor.
- Jó, nyugi. Ne húzd fel magad rajta. A lényeg, hogy kibékültetek. -mosolyogtam, hogy ennyire optimista tud lenni... -Szia.
- Szia.
Elkezdtem agyalni azon, hogy mi lett volna, ha... ha Niallnek nem bocsájtok meg, akkor tovább "követ" engem, vagy inkább magamra hagy és elfelejt. Ez utóbbi fájt volna az első hónapokban, hogy ilyen egyszerűen elfelejtett, de találkoznék egy másik fiúval -vagy lánnyal. FIÚVAL!-, aki tökéletessé teszi az életemet és betöltené azt a Niall hagyta üres lyukat. Ilyen életről álmodoztam már kislány korom óta, ahogy a romantikus filmekben látható, vagy a könyvekben olvasható. Csodás és egyszerű élet, egy aranyos hapsival, aki csak nekem él és a leendő két gyermekünknek, Donnak és Alicenek. De ez sosem történik meg, ilyenkor mondják azt, hogy álmodik a nyomor.
Gyorsan hazaértem, kevesebb mint negyed óra, pedig általában 25-30 perc mire onnét hazaérek. Lehet, hogy akkor valami lehúzott, és az a valami, ami terhelt engem, most eltűnt. Felszabadult vagyok, készen állok egy kis tapasztalatszerzésre a városban. Mondjuk beszélgetnék ismeretlenekkel, akik később a barátaim lehetnének. Hmm.
Most szükségem van a csacsogásra, de nem akarok magamban beszélni, mert a végén hozzászokom és az utcán is pofáznék a semminek. Tárcsáztam a megfelelő beszélgetőpartner számát, aki pár sípszó után fel is vette.
- Szia, már is szükséged lenne rám? -szólalt meg a furfangos fiú vidám hangja.
- Niall -halkan mondtam a nevét, fogalmam sincs, hogy miért. -, ő... áttudsz jönni? -ajkaimat egy vonalba préseltem a válaszára várva, és bízva benne, hogy igent mond.
- Persze. Bármikor kellek, elmegyek érted. -bár nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.
- Ugye tudod, hogy most nagyon szeretlek? -nevettem. Nem gondoltam teljesen komolyan a dolgot, ezzel szoktam őt húzni.
- Pár perc és ott vagyok.
Azalatt a pár perc alatt se tettük le a telefont. Tudtam, hogy elege van belőlem. Sosem szereti, amikor szófosásom van. Bár már párszor bevallotta, hogy jó vagyok altatónak.
Mindenféléről beszéltem, amik most foglalkoztattak. Újonnan meg akarok tanulni rajzolni. Amikor Zayn rajzait láttam meg, annyira megtetszettek, hogy olyant akarok én is ügyeskedni. Megkérdeztem a szőke hercegemtől, hogy megkérdezné-e Zayntől, hogy vállal-e magánórákat rajzolásból. És mi volt a válasz? Persze, hogy... nem. De amikor megtudta, hogy engem kéne korrepetálni, akkor egyből a telefonba visította, hogy igen. Aztán Niall halkan megjegyezte, hogy idióta. Ekkor nevettem fel kellemesen.
- Várj, csöngettek. -motyogtam.
A telefont a fülemnek tartva, komoly tekintettel csoszogtam az ajtóhoz. A kulcslyukon nem néztem ki, ösztönösen nyitottam ki az ajtót. Meglepődtem egy kicsit, amikor Niallt láttam az ajtóban, de beugrott, hogy őt vártam. Egyszerre nyomtuk ki a telefont, de azt hiszem, én kicsit beelőztem ezzel.
Mosolyogtam rá, ő pedig már majdnem szétpirult. Megfogta a felkaromat, míg engem tolt befelé, ő vigyázva lépkedett be a kicsi lakásomba.

Part 9./Félek

Minden a régi kerékvágásban. A buli óta nem néztem a srácok felé, talán a Skype volt az az eszköz, amin váltottunk néhány szót. Nem haragszom semelyikőjükre sem, csak úgy gondolom, hogy nem kéne mindig sülve-főve együtt lennünk. Folytatom a monogám életemet, reggel felkelek, megreggelizek, elindulok a munkahelyemre, aztán haza jövök, bevágom magamat a Tv elé, miközben valami rágcsát eszek... aztán az ölembe veszem a laptopom, fellátogatok a közösségi oldalakra, majd utólag jön a Skype. Érdekes... amikor bejelentkezek Skypera, akkor jelentkezik be vagy Niall, vagy Harry, vagy Zayn, vagy Liam és vagy Louis. Mindig kedvesen köszönt valamelyikőjük, megkérdezik, hogy milyen napom volt, érdeklődnek az iránt, hogy miért nem veszem fel nekik a telefont amikor csörgetnek. Elizabeth az egyetlen, aki beszél velük, Pat pedig jobbnak látja azt, ha mellettem áll.

"Szia." -a Skype hangja ébresztett fel a merengésből... közben ment a Tv. Jól pazarlom az áramot, nem?

Niall neve jelent meg a képernyőn. Először nem akartam ráírni, direkt kínozni akartam azzal, hogy nem állok szóba vele. Aztán valami arra késztetett, hogy mégis írjak vagy egy smileyt, vagy egy betűt is.

"Helló."

Jobb nem jutott eszembe. Azon tanakodtam, hogy írjak-e még valamit, vagy sem. A betűket eleve lassan írtam, valamiért izgultam. A szívem gyorsabban vert a kelleténél, a hasamban szunnyadó ezernyi pillangó csapdosta szárnyát.

"Mi a helyzet?" -kérdezte.

"Nincs semmi különös. Punnyadok a Tv előtt. Gondolkozom, pazarlom az áramot. Tudtad, hogy a Tv jó háttérzaj?"

":D Akkor jól vagy. :)"

Megmosolyogtatott az, hogy smileyt láttam, amit ráadásul ő írt.

"Figyelj. Elmegyek hozzád, most. Ne menj sehova. Mindjárt ott leszek!"

Most mi a francért akar idejönni? Max, ha kopog, akkor nem engedem be. Ennyi nap, Niall mentes nap után nem akarok újra belegabalyodni a srácba... nem akarok újra beleszeretni. Olyan különleges... csak akkor szeretem őt teljes szívemből, amikor ott vagyok mellette, vagy a közelében, egy légtérben. Olyankor mindig feszült vagyok, mindig félek, hogy valami rosszat mondok. Amikor nincs a közelemben, akkor felszabadult vagyok, nem foglalkozom a szőke herceggel, nem vagyok teljesen belezúgva. Csak ott van, és kész. Félek, ha újra meglátom, összeesek és epedeznék neki, hogy vegyen feleségül. Hah. Ez egy jó directioner "paródia" volt. Nem számít. A lényeg, hogy nem akarok újra szemtől szemben állni vele.

Mire észbe kaptam, már a kilincsen volt a kezem, mivel a csengőt hallottam. Sosem nézek ki a kukucskálón, de most megtettem. Amint megláttam Niall gyönyörű kék szemeit, amik a fényektől még jellegzetesen csillogtak is, akaratlanul haraptam alsó ajkamba. A szívem jobban vert, amikor a haját rendezte. Akkor felkuncogtam, amikor a tenyerébe lehelt és utána megszagolta. Krákogott egyet, ami kizökkentett a gyönyörködésből, aztán lenyomtam a kilincset.

- Jó újra látni. -mosolyodott el azonnal.

Nem szóltam semmit. Nem tudtam. A szívem annyira zakatolt, hogy ha kinyitnám a számat, jobban hallaná.
Ott álltam előtte és néztem az arcát. Ő is engem nézett. Most olyan megfélemlítő volt. Féltem tőle. Nem ijeszt meg, csak félek a szavaitól, hogy újra bántani fognak.
- Bemehetek? -fejével a belső légtérbe bökött.
Bólintottam, félre álltam, hogy szabad helyet kaphasson. Eredetileg nem azt terveztem, hogy nem engedem be? Nem tudok tervhez kötődni. Ezen még gyúrnom kell a későbbiekben.
- Mo -közelebb lépett hozzám-, sajnálom amit mondtam neked. Nem tudom miért voltam olyan köcsög. -a földre néztem, szemébe már nem bírtam bele látni. A szemem könnybe lábadt lassan, ahogy felidéztem az aznap történteket. -Figyelj, kérlek, ne haragudj. -a térdét berogyasztva nézte meg az arcomat. Kiegyenesedett, később ujjait éreztem az arcomon. Két tenyere közé vette az arcom és a sajátja felé fordította. -Kérlek. Mo. Nem akarlak elveszíteni. Olyan rég óta vagyunk együtt, és olyan sok mindent éltünk át, hallod? Nem akarlak elveszíteni. -végigsimított az arcomon, aztán az alsó ajkamon. -Szeretlek, Mo.
Ide-oda néztem az arcán. Tudtam, hogy sírni fogok, és sírtam is. De ezzel nem a szomorú könnyeket engedtem ki, hanem a boldogság könnyeit. Hangosan magamba szívtam a levegőt. A másodiknál megöleltem Niallt. Pulcsiját szorongattam az ujjaim közt, kapucniját simogattam. A mellkasába zokogtam. Kiadtam a fáradt gőzt ezzel a "kis" akciómmal.
Niall halk, megkönnyebbült nevetését hallottam. Annyira jól esett, hogy engem is lázba hozott a nevetése. Ezúttal már a mellkasába nevettem. Annyira jó volt őt újra érezni és látni.
- Annyira szeretlek, Mo! -suttogta a fülembe.
Jobban hozzá bújtam. Lazábban öleltem őt. Azt a szokásos Niall illatot szívtam magamba.
***
A Tv előtt, mint mindig ültem, de nem egyedül, hanem egy csodás ember társaságában, aki tisztel és szeret. Annyira jó ember Niall, hogy álmodni sem lehetne ilyent. Mindenkivel kedves, nagyon barátságos. Törékeny szíve van, ezért vigyázok rá én is. Nem viseli el azt, ha valaki elhagyja őt, összetörne, magába zuhanna és sírna. Amit nem akarok. Mindig tud nevetni, még bajban is. Most itt ül mellettem a kanapén, fogja a kezem. Engem néz. Amikor ránézek, mosolyogva fordítja le a fejét, mintha elpirulna. A Tv rossz fényeitől nem tudom kivenni tökéletesen az arca vonalát és színét.
- Most mennem kell. -jelentette ki egy műsor közepette. -Majd még találkozunk. Elmenjek érted munka után?
Mosolyogtam a kérdésén. "Mindenkivel kedves, nagyon barátságos.", visszhangzott a fejemben ez a mondat. Felnéztem a szőke hercegre, felálltam. Végigsimítottam a bicepszén, a karján majd ujjaimat összefontam az övéivel. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, és nem is érdekelt. Szartam rá. Kezünket közénk emelte, majd magasabbra, az szájához. Ujjaimra adott egy-egy puszit.
- Hmm. Niall Horan. -kuncogtam. -Jó név egy apának. -komolyan nézett rám. Nem értette a poénomat. -Elég, hogy én értem. Munka után találkozunk. Nem kell értem jönnöd, azért köszönöm. -suttogtam a fülébe az utolsó két szót. -Hívlak ha bármi szükségem lenne rád.
- Rendben. Szia, Mo. -egy búcsú puszit nyomott az arcomra, majd szorosan magához ölelt.
Egy másodperc töredékére sem engedtük el egymást abban az öt percben.

Part 8./Oops

Amikor felébredtem nem a saját ágyamban voltam, sőt... nem is ágyban feküdtem, hanem a földön. Nem tudom, hogy mi történhetett az éjjel. Onnantól esett ki minden, mikor Harry és Liam felkaptak a nyakukba egy-egy csajt és versenyeztek velük... mármint a lányok a nyakukban ültek, Harry és Liam pedig futottak. Ennyi amire emlékszem, onnantól már képszakadás. A fejem iszonyatosan sajog, kicsit szédülök de nem vészes. Megpróbáltam feltápászkodni, de nem sikerült első próbálkozásra. Megtámasztottam magamat egy széken, aminek nem is itt lenne a helye, hanem a konyhában... én meg a nappaliban vagyok. Mi történt itt?

Pár másodperc alatt visszanyertem a látásomat és akkor vettem észre azt a hatalmas kupit, amit itt hagytak "vendégek".

Kicsászkáltam a konyhába, felraktam egy kávét. Megvártam míg lefől, addig csináltam pirítóst mindenkinek, amíg felkelnek.

Meghallottam a nap első ajtónyitódását, majd egy jó hangos ásítást... ez Liam. Nem felém közelítettek a lépései, hanem tőlem távolabb. Egy újabb ajtó nyitódást hallottam.

- Ez meg mi a franc?! -ordított fel.

Érdekelt, hogy mit látott... az orromat megcsapta valami bűz. Egyből rájöttem, hogy mire volt felháborodva. Ez gusztustalan! Egyre közelebb mentem a szagforráshoz. Az ajtóban lábujjhegyre álltam és megtámaszkodtam Liam vállán, aki erre megrezzent, gondolom megijesztettem. Na ne! A WC körül senki nem végezte rendesen a dolgát. Hányás, szar és húgy keveréke volt szétkenve a csempén. Viszonylag erős gyomrom van az ilyenhez, de ez már tényleg a határt feszegeti.

- Ezt nem fogom feltakarítani! -ordított.

- Ahogy én sem... -szólaltam meg.

Az orromat fogtam meg, és távolodtam el a fürdőszobától.

- Csukd már be azt a kibaszott ajtót! -ordítottam rá Liamre. -Ha szellőztetni akarsz akkor ne így csináld!
Elviselhetetlen volt az a szag. Egy hangos ajtócsattanást hallottam, és gyors lépteket felém. Liam feje bukkant ki a fal mögül.
- Azt a szart nem én fogom feltakarítani! -még mindig magasra volt véve a hangereje, a fürdő szoba irányába mutogatott.
- Jól van már. Nyugodj le. Hívunk egy takarítót és az majd feltakarítja...
Az ötletemre valamelyest lehiggadt. Levágta magát a pulthoz, a székre. Figyelmesen nézte a sülő pirítóst... tudom mit akar ezzel a nézéssel. Négy szelet kenyeret kaptam ki a sütőből, raktam 1 tányérra és raktam a fiú elé. Ártatlan szemekkel nézett rám, valamit még akar..., gondoltam. Szemével a hűtő felé bökött. Lustán fordultam meg és vettem ki a frigóból a vajat és vettem ki a fiókból a kést.
Amint kattant még egyet a sütő, úgy vetettem rá magam a következő négy, finom és ropogós pirítós szeletre. Úgy ahogy volt, tányér nélkül raktam a márványpultra, elvettem Liam elől a vajat és a kést, aztán kentem meg a tetejét a krémmel.
Amint a kávé is lefőtt, Liam levett egy kisebb polcról -ahol a "különleges" bögréket tartják- két bögrét. Megfogta a kávéskanna nyelét és a felét ide, felét oda öntötte. Kivett a hűtőből tejet, mert én nem szeretem a kávétejszínt. Egy polcról vett le cukrot, ezalatt segédkeztem neki és vettem elő két kávéskanalat.
- Mi volt ez az ordítozás? -mordult fel halkan Niall. -Reggel az ember aludni szeretne és nem arra kelni, hogy két segg itt ordibáljon.
Segg? Szóval én egy segg vagyok.
- Ó, bocsi... -pillantott rám szégyenkezve Niall. -Segget mondtam volna? Oops. -ártatlanul nyúlt a szájához. -Rád ribancot akartam mondani.
- Mi a franc bajod van? -kérdeztem türelmesen.
Megfordultam kávéval a kezemben. Liam mellettem állt és érdekesen pillantott hol rám, hol szőke pajtásunkra. Nem tudhatta, hogy mire fel ez a gonoszkodás, hogy őszinte legyek... én sem tudom. Fogalmam sincs, hogy Niall mért ribancozott le engem. Belülről egy baseball ütővel még jobban összetörte a szívem.
- Ez rohadtul fájt... -halkan motyogtam. Kicsordult a mai napon az első könnycseppem, amit csak Neki köszönhetek!
- Öreg, inkább te vagy a segg, nem gondolod? -szólt közbe Liam. Bár ne tette volna. Ezzel elindít egy lavinát. Holnap, vagy akár már ma délután erről fog rivallni a fél világ.
Niall mit sem törődött Liammel, félrelökte a sütőtől és mellém került. Fejemet direkt a másik irányba vittem át, hogy ne lássam és, hogy Ő se lásson engem. A bögrémet a számhoz emeltem, és szürcsöltem belőle.
- Hé. Az nem az én bögrém? -szólalt meg a szőkeség.
- Akkor tessék! Idd meg te, Nyomorék.
Azzal a lendülettel vágtam le a pultra a bögrét, ami kis híján eltört. Jobban belegondolva... el is törhetett volna.
Miért ilyen gonosz velem? Mi a francot tettem, hogy ezt műveli velem?, a kérdések folyamatosan cikáztak a fejemben. Ugyan ezek, csak máshogy megfogalmazva... más sorrendben. A szavak máshogy néznek ki, mindegyik gonosz, ronda vigyort visel. Kezdek paranoiás lenni?, halkan felnevettem. És csak ekkor döbbentem rá, hogy még mindig a konyhában vagyok... összegörnyedtem. Leestem a földre. Zokogtam. Nem vágytam segítségre és nem is kértem segítséget. Amit meg sem kaptam. Beletörődtem a folytonos pofára esésre.
***
A napom további része csendesen telt. Meg sem szólaltam egész pakolás alatt, csak bólogattam. Vagy engedelmeskedtem, vagy nem. A szemetet szedtem össze, a koszos tányérokkal együtt. Patricia próbált szóra fogni, de nem hagytam magam. Inkább felhívta a takarítót, hogy minél hamarabb elmúljon az a rohadt bűz. Nem tudom, hogy Beth hova tűnt... tegnap este óta, mármint amióta megérkeztünk a buliba, azóta nem tudok a holléte felől. Kezd hiányozni. Zayn és Louis az oszlopokról tekerik le a füzéreket. Nem tudom, hogy minek egy oszlophoz két ember... van négy oszlop, semelyikre sincs olyan bonyolultan felkötve a lámpafüzér. Niallt sem láttam reggel óta, aminek örülök. Még mindig fáj, hogy leribancozott, és ismét zokogni fogok, ha erre gondolok. A saját és legjobb barátom becsül alá. Ez szörnyű érzés. Liam a nappaliban tevékenykedik, össze szedi az újságokat. A-az újságok darabkáit. A széket a helyére tette, ami ma segített felállni és a falról törölt le valami mocskot. Harry pedig a konyhában pakol. Persze. Pont az a hely, ahol a szesz van. Naná, hogy oda megy.
- Mo. -suttogta valaki. -Psszt. Kérlek. Bocsáss meg, amiért úgy lehordtalak. Nem akartam, csak féltelek és azt hiszem, hogy féltékeny voltam, amiért Zaynnel láttalak. Kérlek, ne haragudj!
Hátulról valaki a vállamat érintette. Maga felé fordított és az a szőke, bohókás haja vidáman meredt a plafonnak.
Megráztam a fejem. Ilyen könnyen nem fogok neki megbocsátani. Más lány, aki él és hal ezért a srácért, a helyemben biztosan elfogadná, és túllépne ezen az egészen. De én nem fogom. Túlságosan is ismerem ahhoz ezt az embert. Ez neki túl könnyű lenne.