Part 24./SMS (1/2)

Másnap reggel -mint eddig számtalan alkalommal -egy SMS pittyegésére keltem. Csukott szemmel halásztam elő a telefonom a párnám alól, húztam el a zárt a kijelzőn. Résnyire kinyitott szemekkel bámultam a képet, így megnyitottam az üzenet alkalmazást. Nialltől jött.

"LA-ben interjúra megyünk a srácokkal. Elvileg három napig leszünk ott, aztán jövünk haza. Bár ha Loun és Zaynen múlik, akkor eltarthat négy napig. Az utolsó napra bulit akarnak. Ezek mindenhol partyzni akarnak. :D De megpróbálok hamar hazaérni. Jó reggelt, Kicsim. Szeretlek. Niall xoxo"

Megmosolyogtatott a reggeli álmosság ellenére a kapott üzenet, de elszomorodtam azon, hogy három, akár négy napig nem láthatom. Bár, már erre rengeteget gyúrtam amikor rosszban voltunk. Csak az már más tészta, ugye? Áááááááá.

"Jó reggelt Horan -nem tudom miért, de így szoktam néha "becézni". -Jó utat, üzend meg a srácoknak, hogy üdvözlöm őket. Úgy is rájuk írok. :) Én is szeretlek. Mo xx"

Ha már így reggel ilyen üdén és frissen -na ja - keltem, akkor miért is ne készülődjek?
A takarót ledobtam magamról. Még egy pár percig meredtem a plafonra, mert nem engedett valami felállni. Most úgy éreztem, hogy nincs semmi, ami visszahúzna a kényelmes ágyra, és nem is volt. Első dolgom volt, hogy a mosdóba menjek. Minden tevékenységem után visszamentem a szobámba, felöltözni. Egy egyszínű, sárga pólónál állapodtam meg egy sötétkék farmerrel egyetemben. Pár kiegészítőt még a dobozkámból kivettem. Miután felöltöztem a karkötőket felvettem, kimentem a konyhába. Csináltam pár szelet pirítóst, vettem elő eperlekvárt, ami a kedvencem(!), arra az időre bekapcsoltam a minirádiómat. Fekete kis doboz, tetején egy hangszóróval. Ez nekem tökéletes. Beállítottam, hogy ne a penyóról játssza a zenéket, hanem a reggeli rádió műsort adja. (Mivel van neki egy USB bemenetele, illetve töltő és fülhallgató bemenetele is). A rádióban a kedvenc műsorvezetőm szólalt meg. Minden rendben tudom hallgatni, annyira feldobnak az idióta és fárasztó poénjai.
Miközben megreggeliztem, egy tök jó zenét hallottam meg szólni. Azt hiszem, hogy Lorde a lánynak a neve. Később rákerestem a zene címére, amit le is töltöttem (Royals), azt hallgattam meg vagy ötször. Hatodszorra már elindítottam, csak kopogtattak az ajtón.
- Jó reggelt -ennyi kellett ahhoz, hogy engedély nélkül benyomuljon a lakásomba. Szóval, igen. Brian kedves látogatott meg.
- Jó reggelt.
- Hoztam valamit, amit feltétlen meg kell hallgatnod -már is böngészgetett YouTube-on, majd elindított egy zenét. Nem mondom, hogy nem tetszik, mert a dubstep az egyik kedvenc zene fajtám, csak ez olyan furcsa volt. Bár persze, minden először meghallott számra azt mondom, hogy nem tetszik, aztán miután meghallgattam vagy ötször legalább, akkor rákattanok. Így van ez rendjén. -Miért koccóltál le tegnap olyan korán?
- Mi? Én? -mutattam magamra ártatlanul. -Bocs, hogy neked az éjfél az korán volt.
Értetlenül nézett rám. Aztán elnevettem magam, mert olyan bamba fejet még életemben nem láttam. Erre ő is figyelmes lett, és nevetni kezdett. Jól van.
- Nem az... mindegy. Niall üzeni, hogy...
- ...elmennek pár napra LA-be? -bólintott.  -Tudom -mosolyogtam.
- Akkor jól van, de nem csak ezt üzeni -kaján mosolyra húzódott a szája. Eszembe ötlött a tegnap este, amikor is... és reméltem, hogy nem számolt be a történtekről Niall. Biztos nem, mivel ő maga nem akarta az egészet, és az milyen már, hogy a csaj engedi, de a srác meg nem? Furcsa... épp ezért cikiznék a haverok. Minden esetre reménykedni abban, hogy nem ezt mesélte el, jó ötlet. -Szeret.
- Ó -huhh, bakker. Ez meleg volt. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, de az mégis felgyorsította, hogy Niall Briannel üzente meg, hogy szeret. Ez milyen édes már!
- A csajok nagyon komplikáltak.
- Nem... a srácok a nagyon egyszerűek! -vágtam vissza, mire elnevettem magamat. Ha egyszer igaza van az embernek, akkor igaza van. A srácok mind egyszerűek. Niall is egyszerű, de nagyszerű. És... és az én pasim! Haha, felvágós vagyok?
Leültem a kanapéra Brian mellé, aki még mindig a laptopom fölött dekkolt. Fantasztikus. Hátranéztem a faliórára, 7:53. Hamar elrepült 2 óra.? Te jó Isten. Mit csináltam én, hogy ennyi idő telt el? Hatkor írt Niall... bár lehet, hogy nem akkor néztem meg pontosan. Lehet, hogy az SMS-t is később írtam meg neki. Reggel mindenki fáradt... szóval én is, így bele telhetett negyed óra, hogy elküldjem neki a sorokat. Szóval lehet, hogy csak ezzel telt el fél óra. Aztán... (hosszas matekozás után kiderítettem, mivel nem akartam senkit azzal untatni, hogy az egyenleteimet vázolom le). Az öltözködés és a mosakodás +egyéb mások telt háromnegyed órába (igen, most lehet kövezni, hogy "azthogy?". Hát így.), a reggeli 20 perc és Brian sacc per kábé 25-30 perce lehet itt. A számításaim nem lehetnek pontosak, ha valaki leellenőrizné.
- Mennem kéne dolgozni, ha gondolod...
- Elkísérlek -vágott a szavamba. A laptopom tetejét erőteljesen csapta le, amire megrezzentem. Mindketten összeszedelőzködtünk, aztán nyomás le! -Ne mond, hogy nem mered még mindig használni a liftet! -bökött a gép felé. Megráztam a fejemet óvatosan, aztán gyorsabbra vettem a tempómon, hogy nehogy berángasson. Csak sajnos a sietéssel rosszul időzítettem. Egy gyors és határozott mozdulattal belém karolt, és húzott egyenest a lift felé.
- Nem megyek be oda! Hagyjál már!
- Basszus, Mo. Le kell győznöd a félelmed... ha az lift is.
- De nem akarom. Mondtam már, hányszor meséltem el neked, hogy mi történt ebben a liftben!! -tiltakoztam.
- Azóta már az egész liftet lecserélték, Mo -nyugodtan és kedvesen nézett a szemembe. Biztos úgy nézhettem rá, mint egy félős kis nyuszi, amiért olyan aranyosan elmosolyodott.
- Nem mehetek be... -suttogtam. Kinyílt előttem a pokol kapuja, ami egyébként csak a lift ajtó.
- Semmi baj nem fog történni.
A könyökömet fogta meg, hogy meg ne forduljak és a "kívül tágasabb" elven lesiessek a lépcsőn.
***
Sikeresen végigutaztam azt a pár emeletet, amit a hatalmas masinával megtettünk. Rohadtul be voltam szarva tőle, de aztán a végére már minden nyugis volt. Hál' Istennek jól vagyok! 

25./Elcsesztem. Tudom.

Álmomban két tenyerem közé vettem a férfi arcát. Valahogy megleptem ezzel a cselekedetemmel, de tudtam, hogy más érzés is elöntötte őt. Azt mondta, hogy megijesztettem, mikor megcéloztam egy porcelántányérral. Én csak csöndben hallgattam őt, nem szóltam semmit. Végigsimítottam az arcán, aztán egy hirtelen nagy fájdalom nyilallt a karomba, ezért a mellkasomra esett, majd lecsúszott a hasamra lassan. Niall végigsimított a karomon gyengéden, majd megállapodott a kézfejemen. Az arca rezzenéstelen volt. Minden pislogásánál ürességet éreztem a szívemben. Csak a kezemet nézte, mást nem. Csak simogatta az ujjperceket. Gondolkozott, aztán egy nagy, néhol remegő levegő vétellel fordította a fejét az ablak felé. A szabad kezével eltakarta a száját. Dühösnek látszott. Egy pillanatra lehunyta a szemét. Én meg csak ott feküdtem kussban, mikor már majdnem sírva fakadtam. Legbelül az énem tombolt a bőgéstől. Hirtelen újból rám nézett, mélyen a szemembe, és ismételten lehunyta a szemét. A bal keze az én jobb kezemet simította, miközben a jobb kezével a bal kezemet emelte a szájához, és nyomott a kézfejemre egy hosszas csókot, amibe beleremegtem, de ő ezt nem vette észre.

- Szeretlek! -suttogta.

És mintha megvakultam volna, tűnt el minden egy szempillantás alatt. Mintha halk opera ének szólna a fejemben. Ijesztő. Érezni éreztem, még mindig éreztem az érintését. A karomat elengedte, a szék nyikorgását hallottam, majd nem sokkal később egy ajtó csukódását. Hirtelen bepánikoltam, ami végett egy hatalmas nyomás érte a mellkasomat. Felgörnyedtem az ágyon, remegtem. Hatalmas levegőt vettem, amivel erősen áramolt a tüdőmbe. A látásomat újból visszakaptam, csak az fájt, hogy azt a személyt, akit látni akartam, nem volt sehol. Kikeltem az ágyból és a konyhába mentem. A nappaliban történt "baleset" bizonyítéka még ugyan azon a helyen. Érintetlenül. Itt hagyott? A csap alá raktam a kezemet. A poharas szekrény ajtaját nyitottam ki, kivettem a kedvenc poharamat, és megtöltöttem csapvízzel. Rendes utcai ruha volt rajtam, ezért gondoltam azt, hogy elmegyek a bandaházba. Hátha ott van.

***

- Itt nincs.

- Vagy csak nem akarod elmondani! -tiltakoztam az ellen, hogy kitoloncoljon a házból. -Harry. Kérlek! -a mellkasát ütögettem. Rosszul esett minden szó. A sanyargató érzés a szívemig mart. Rettentően borzalmas érzés. -Kérlek!

- Shh. Nem. Nincs itt -ismételgette folyamatosan.

Miután kilökött az ajtón, bezárta azt. Fájdalmasan rogytam a földre. Elveszettnek éreztem magam. Tudtam, hogy ott van bent. Láttam. Láttam! Az egyetlen kép, ami megragadt bennem tőle az, hogy olyan érzés mentesen nézett engem, miközben Harry a puszta erejével tiltotta meg nekem, hogy oda mehessek hozzá. Miért teszi ezt velem? Újból átvert! Újból! Hányszor kell nekem csalódnom ebben a férfiban? Hányszor kell ugyan abba a gödörbe belelöknie, mint eddig kétszer is tette? Hányszor kell önsanyargatást végeznem ő végett? Hányszor... hányszor kell még... Hányszor kell még pokollá tennie az életemet? Hányszor? Hányszor?

***

Bőgve kopogtattam Brian lakásán. Vidáman nyitotta ki nekem az ajtót, de amikor meglátta, hogy szétbőgtem a fejem, rögtön behívott. Szomorúan vizslatott. Hozott egy bögre forró teát, egy csomag papír zsebkendővel együtt. De egyikhez sem nyúltam. Csak mereven bámultam magam elé. Nem tudtam már sírni. Most kívülről úgy nézhetek ki, mint egy bestia. De pont leszarom. Ha most látna engem... nem. Nem ezen kéne gondolkodnom. 

Megrezzent a telefonom, amire csak ránéztem. A kijelzőn Niall neve jelent meg. Brian kérdőn nézett rám, mikor nem adtam választ neki, mert tudta, hogy nem érdekel, meghallgatta a hangüzenetet, majd kihangosította, hogy halljam én is. Tudta, hogy nem akarom hallani, de azért is megtette.

- Mo. Sajnálom ezt az elmúlt 4 évet. Háromszor ejtettelek pofára. Háromszor. Rossz ember vagyok. Nem ismerheted a múltamat, és már nem is fogod. Harry, Liam, Lou, Zayn és Én elköszönünk tőled, és nem zaklatunk többet. Nem kell megbocsájtanod, hidd el, magamat is utálom. De te is tehetsz pár dologról... mint például arról, hogy hittél bennem. Elutaztunk Los Angelesbe, hogy új helyen kezdhessünk viszonylag "új" életet. Kell egy kis környezet változás -belenevetett a kagylóba, azonban hangja komolyan csengett tovább. -Akarom, hogy ne keress. Szeretnélek megvédeni magamtól. Ha kell, akkor új helyre megyek, minél messzebb tőled, hogy ne okozzak fájdalmat. Szeretlek, Mo.

A hangja a végére megcsuklott. Sírva fakadtam az üzenet hallatán. Szar érzés. Nagyon szar érzés. Sírni azonban már nem bírtam eleget. Véget akartam vetni az életemnek. Mi az, hogy megkéri a kezem, több, mint egy hétig meg vagyunk egymás mellett, és aztán elhagy? Ki képes ilyen tettre?

Megfogtam a telefont, elindítottam a hangfelvételt.

- Niall. Mindent hallottam és láttam, miután a lakásomon történt. Láttam, hogy gondolkozol valamin, de valami enyhébb témára gondoltam, és nem arra, hogy elhagysz! Alig két-három hete járunk jegyben, és neked az fontosabb, hogy távol legyél tőlem, mikor és ezzel fájdalmat okozz nekem, minthogy itt vagy mellettem a bajban, és segédkezel. Egy valamiben viszont igazad van. Abban, hogy mértéktelenül is megbíztam benned. Te adtál mindig is nekem hitet az emberekben, de most már ez a parázs is elveszett. Köszönök mindent, Paraszt!

Brian döbbenten bámult rám. Én meg csak ugyan azzal az unott fapofával bámultam előre, mint eddig is. Aztán újból megcsörrent a telefonom. Újabb hangüzenet, és újabb fájdalom Nialltől.

- Elcsesztem. Tudom.

Part 23./"Nem tehetem ezt veled."

Brian az estét nálam töltötte. Beszélgettünk csomó dologról, zenét hallgattunk, meg ilyenek. Ebből adódott az, hogy hamar elálmosodott, na meg a fájdalmai is elálmosították őt. Sajnálom. 

Reggel az első dolgom az volt, hogy össze szedem magam, értve ezalatt a pizsamáról utcai ruhába vedlést, mosakodást, reggelizést és egyebeket. Brian még szuszogott az ágyamban (félreértés ne essék, én a földön aludtam egy pót matracon), nem akartam felébreszteni. Hagytam neki üzenetet, hogy elmentem Niallhez, egy pótkulcsot hagytam neki, hogy ki és be tudja zárni az ajtót, ha elmenne. Írtam még pár unalmas sort, ami lényegtelen, de azért leírtam. Még egy utolsó pillantást vetettem a szobám ajtajára, aggódó pillantásom kárba veszett, amikor megláttam kijönni az ajtón. Álmos ásítása nyugtató volt, majd a fejéhez kapott.

- Van egy Aspirined? -sóhajtotta. Mosolyogva gyűrtem a tenyerembe a lapot, majd a kukába ejtettem. Engedtem neki egy pohár vizet, nyomtam ki mellé egy Aspirint. Miközben megitta, nekikezdtem.

- Niallékhez készülök. Ha gondolod, eljöhetnél és bemutatnálak nekik... akkor meg is tudnád neki személyesen köszönni a tegnapit.

- Nem is tudom... -nyaggattam még egy kicsit, aztán beleegyezett. -Jól van.
Mosollyal az arcomon díjaztam a beleegyezését. Kissé kómás volt még, de nem is csodáltam. Fájdalmasan sziszegett amikor az arcához nyúlt. Én fájdalmasan húztam össze a szememet, ha kívülről látom magam, a szemem helyett két vonalkát látnék. Jó az úgy!
- Ne nyomkodd már! -figyelmen kívül hagyta, amit mondtam. Továbbra is csinálta magának a bajt. Nem hiszem el. Itt sziszeg mellettem, csodálkozik azon, hogy fáj neki.
***
- Hogy vagy, tesó? -barátságosan bokszolt bele Niall Brian vállába. Látom, hogy jól ki jönnek egymással. Ennek speciel örülök. Mosoly!
- Khmm... még egyszer kösz a tegnapit. Ha te nem vagy ott, akkor élve megnyúznak, és...
- Nem kell áradoznod. Egy baráti segítség mindig jól jön. Én csak tudom -ekkor mosolygott rám. Nem tudtam hova tegyem. Baráti segítség? Mármint ő kapott tőlem segítséget, vagy én kaptam tőle? Ki a franc tudja? Mindenesetre visszamosolyogtam, nehogy magára vegye. Mosoly!
- Milyen segítségről van szó? -fagyival a szájában ütötte bele a nagyok dolgába (jó vicc... nagyok dolga. Haha. Lényegtelen.) a mi édesded Loui'nk.
- Semmi -terelte a témát -, egyébként Brian vagyok.
- Louis -illedelmesen, bár illetődötten rázott vele kezet. Kérdő pillantással fordult felém, de többet nem tudott meg tőlem, mint egy mosoly. -Srácok! -oldalasan ordított a többieknek, közben farkas szemet néztünk egymással. Lábdobogást hallottam meg. Brian félénken vissza fordult hozzám, mellém állt, valamit kérdezett volna, vagy lehet, hogy kérdezett is, csak nem hallottam, mivel a hiányzó bajtársak megérkeztek és nem féltek megmutatni magukat. Egy valaki barátunkkal ellentétben. -Monak új pasija van.
Liam és Harry tekintete nem volt más, csak kedves pillantás Brian felé. Tudtak róla, mivel nekik volt időm mesélni. Zayn nevetve lepacsizott Louval, majd maguk közé hívták szegény srácot, aki csak úgy tengődött ott, mint egy ártatlan bárányka. Sajnos nem volt a társaságnak a fele kulturált modorú... igen, a két idióta személyiséggel bíró srácra gondolok.
Niall a vállamnál karolt át, majd miután kaptam tőle a homlokomra egy puszit -amit ő viszont kapott, már nagyon hiányzott! -teljesen átölelt.
- Basszus, mennyire hiányoztál!
- Te is nekem.
- Gyere... hallom, hogy hiányzunk nekik -kijelentésén mindketten jót nevettünk. Sajnos halálra ijesztették Briant, mivel csak az ő hangja hiányzott a nappaliból. Belestem a szobába, de semmi feltűnő nem volt. Liam tartotta szóval. Minden lehetséges sztorit próbált rövidre, nagyjából 7 mondatnyira összezsugorítani, úgy hadarta a dolgokat, pár szóismétléssel, hogy alig bírta követni. Szegény. Mosoly!
Megragadta a karomat, és a szobák felé húzott. Benyitott a saját szobájába. Miután berántott, becsukta maga után az ajtót (azaz gondosan bezárta), nekilökött az ajtónak. A szó szoros értelemben rám támadt. Csak a jó értelemben. Heves szívdobogásomat biztos hallhatta ő is csókunk közben. Mikor már kezdtem élvezni, erősen beleütött az ajtóba mellettem. Megrezzentem... magamban pedig elképzeltem a nappaliban "eszmecserélő" társaságot. Ahogy mindnyájan egy adott pontba bámulnak, tágra nyílt pupillákkal. Egy pillanatig beáll a halotti csend, aztán folytatódik minden. Ennyi, amit elképzeltem az ajtón kívül lévőkről. Niall dühös pillantásával találtam szembe magam. Idegesen -a levegőt reszelősen vette - huppant le az ágyára. Lazán támaszkodott a két térdén, majd ujjai hegyét összeérintve bámult maga elé. Most kongott a szoba a kussolástól.
- Nem akartam... -motyogta. Eszelős hangjára felfigyeltem. Pár lépést tettem felé, aztán leültem mellé. Majdnem megkockáztattam azt, hogy az ölébe ülök, de az finoman fogalmazva is ribancos jellemvonás volna. Így hát csak mellé ültem. Megérintettem a karját, mire megremegett. Mire fel? Ez csak egy érintés... ugyan már. És újból letámadta az ajkaimat. Olyan másodperc pontossággal rontott nekem... azzal a lendülettel el is terített az ágyán. Ujjainkat összekulcsolta egyik kezével, míg a másikkal óvatosan a hátam alá nyúlt. Megemelt, de egy gyenge mozdulattal visszaejtett az ágyra, ezzel jött az, hogy rám "esett". Nem volt fájdalmas, csak meglepetés volt.
- Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ezt tegyem veled. Egy hét után -nevetett gúnyosan magán.
- Ó. Niall, én is szeretlek. Ha engem kérdezel, benne lennék. Nagy lány vagyok, tudok vigyázni magamra, ha kell.
- Akkor sem tehetem veled.
- Akkor nem kell. Ahogy akarod -mosolyogtam. -De akármennyire szeretlek, belelapítasz a matracba.
A kijelentésemre úgy felnevetett, hogy csak mellém tudott gurulni. Még így is röhögtünk. Ez a srác tényleg eszelős. Oldalra pillantottam az arcára. Mosolyogva fürkésztem a vonalakat... egyszer csak azt hallom, hogy a hasán csapdossa a kezét. És megszólalt.
- Éhes vagyok -elnevettem magam. Niall könyörögve nézett rám. Olyan komolyan vette a dolgokat, hogy már én is csak komolyan tudtam a szemébe nézni. Kelletlenül néztem a plafonra. Könyörög -nézéssel -, hogy csináljak neki kaját... miért nem ordít ki Harrynek? Ááh, mindegy. Fellöktem magamat az ágyon, az ajtóban még egy pillantást vetettem Niallre, aki felkúszott az ágyára.
Amint becsuktam az ajtót, minden elcsöndesült. Kínos volt végigmenni a halk folyosón. A srácok furán néztek rám, amikor áthaladtam a nappalin, előttük.
- Nincs semmi bajod, akkor mi volt az a hangzavar? -szólalt meg Louis.
- Semmi, csak pár könyv... -álltam meg egy helyben, idegesen kerestem a szavakat. Reméltem, hogy beválik.
- Niall és könyvek a szobájában? Ha egy képregényt annak mondasz, akkor oké... de azoknak sincs akkora súlyuk -okoskodott Zayn. Megráztam a fejemet kelletlenül, majd megfordultam. Majdnem kicsúszott a számon ami bent történt, aztán megállítottam magam. Egy sokkal jobb történet jutott az eszembe. Mármint szerintem sokkal jobb.
- Jó, jó... -játszottam a jó gyereket, és lehuppantam Liam mellé... mivel már csak ott volt hely. -Igazából Niall ideges volt, mert vissza mondtam neki egy mozizás utáni kaját. Ennyi.
- Szavahihető, srácok? -húzta az agyamat Liam. Ő mindenről tud. Neki nem tudok hazudni. -Mert szerintem igen -kacsintott rám. Kicsit megrezzentem, mivel nem értettem eleinte, aztán lenyugodott a szívverésem. Huhh. -Ki kér sört?
A kérdésre mindenki feltette a kezét. Nem is csodálkoztam. Ha egy csapat fiúval tartasz baráti szintű kapcsolatot, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy naponta legalább egy üveg sört megisznak.
Liammel együtt felpattantam a kanapéról és egyenest a konyhába mentünk. Kinyitotta a hűtőt, és úgy kérdezett tőlem valamit. Nem értettem, mert derékig behajolt.
- Amúgy mi történt? -kérdezte ismételten.
- Nem nagyon akarok róla beszélni... -éreztem, ahogy az arcom elpirul, és le is vert egy kicsit a víz. Akármilyen elképesztő, egy lány a pasija haverjával nem szívesen tárgyalja ki a magánéletét vagy életüket. Liam csak vigyorgott, majd visszahajolt a hűtőbe. Láttam ahogy a válla megrázkódik. Ezért seggbe rúgtam. Tudom, nem volt szép húzás -mivel egy üveg sör a földön landolva össze is tört -, de megérdemelte, amiért kinevetett. Nem volt szép tőle sem.

Part 22./Agyf*sz nap

Egy héttel az eljegyzés után minden úgy ment, ahogy kellett. Én rendszerint fel voltam dobva. Patricia meg is jegyezte, hogy sosem késem el a munkából, és mindig percre pontosan távozok. Beth is szintén örül, hogy nem vagyok magam alatt. Legalább ketten tudunk elmenni a srácokhoz, vagy valahova. A múlthét folyamán kétszer mentünk el bulizni. Most annyira nem akasztott ki a bulizás. Nem ittam sokat, de ettől függetlenül jól éreztem magam. Ez amolyan "ünnepeld meg az eljegyzésedet" buli(k) volt(ak). Igen, szóval ezért nem ittam, mert emlékezni akartam rá. Ha úgy vesszük, Niall helyettem is ivott... az első bulin a sárgaföldig itta magát. Még én támogattam a slozin, hogy beletaláljon a WC-be hányás közben. Ha ez nem, akkor más sem köti össze jobban az embereket. Undorító. De nem annyira, hogy ki ábrándítson a srácból. Vicces, mivel sosem gondoltam volna, hogy lehet-e férjem. Most már tudom, hogy lehet róla szó. Ha kitartóak vagyunk, akkor minden megeshet.
***
- Hogy milyen színű kell?! -türelmetlenül kiáltott a mobiljába Harry. Egy boltban vagyunk, én, Harry és Zayn. Zaynt már 10 perce nem láttam, de nem is nagyon vagyok ideges e miatt, mivel tud vigyázni magára. Nagyon erős... tegnap engem emelgetett a levegőbe. Poénból, és tetszett is. Mindegy. Eleve kajáért jöttünk el, mivel mindenki kijelentette, hogy más dolga van. Niall és Louis teniszezni vannak (micsoda kifogás, tényleg...), Liam pedig úszni van. Harry és Zayn pedig egy közös pasis délutánra gondoltak, videó játék és egyéb más vágyaikat kielégítő tevékenységekkel. Bethtet felhívtam, hogy nem-e lenne kedve velem bevásárolni a srácoknak. Ő sem ért rá, egy ismerősének a lemezbemutatójára ment el. Elhívott, hogy menjek, de nem volt kedvem. Brian pedig dolgozik, már napok óta este nyolckor hallom, hogy zörög az ajtajával. Nem is akarom zavarni. Ha akar, akkor majd átjön ő. Pat pedig a családjával van ilyenkor, úgyhogy ő is kilőve. Amikor bedobtam magam, hogy majd bevásárolok én egyedül, akkor Harry is jelentkezett. Elmondása szerint nem ismerjük őket eléggé, hogy a legjobb speckó kajákat megvegyem nekik. Zayn akkor állt a veszekedésünk közé, azzal a nevetséges okkal, hogy muszáj neki is eljönnie, mivel nem akar unatkozni, és chipset akar venni. Szóval ezt megbeszéltük. És most itt vagyunk a bolt közepén két csurig rakott kosárral. Az egyikben csak nassolni valók vannak, a másikban pedig legalább 1 évre elegendő élelmiszer. Úgy 100 konzerv, ásványvíz, pár zöldség (ezt is én csempésztem bele) és gyümölcs. Sőt... még ebbe is gyűlt a chips, amit Zayn kartonostul hozott. Fantasztik'. Ja. Harry... hogy milyen színű kell... nos. A történet ott kezdődött, hogy Lou felhívta, hogy vegyünk szívószálat. Szívószálat? Mindegy. Végül is jó, ha van. Harry felsorolta neki, hogy milyen színűek vannak. És azóta vacilálnak vele.
- Baszki. Már így is két kosarunk van! Rakjunk mindegyikből, aztán majd otthon el lesz döntve! -pakoltam a sárga, zöld, kék és piros dobozokat a kosárba, amikor Harry megállított. Csak zöld kell. Baszódj meg Louis! Amint a zöldeket kezdtem el rakni, megint rám parancsolt, hogy piros kell... aztán ismét, ekkor már citromsárga. Az ötödik ilyen beszólásnál kikaptam a kezéből a telefont, és dühösen szidtam Louist. -Baszod! Döntsd már el, hogy mit akarsz!
- Neked is szia, Mo -motyogott lepődött hangon Niall. Na jó. Nem őrá számítottam, ezért gyorst elnézést kértem tőle. -Jó lesz a zöld. Azt mindenki szereti.
- Végre egy értelmes ember! Imádlak Niall! -nevettem bele a telefonba. Hallottam a vonal másik végén lévő emberke nevetését.
- Szeretlek -suttogta. Ezen annyira elpirulhattam, hogy inkább elfordultam a mirelit kaják felé, és nézegetni kezdtem.
- Én is szeretlek -suttogtam vissza, majd Louis ordibálása után letettem a telefont, és visszaadtam Harrynek. -Akkor jó lesz a zöld, és abból sok -mosolyodtam el, teljes nyugodtsággal tettem a kosárba a kiválasztott 5 doboz százas szívószálat. -Zayn merre van?
- Arra láttam. Aztán elment a másik irányba -mutatott két felé. Egy vállrántással elintézte a dolgot, majd egy amolyan "úgy is hazatalál" arckifejezéssel tolta a könnyebb kosarat. Megköszörültem a torkomat, majd kosár csere után elindultunk a kasszához.
- Várjatok már meg! -kiáltott utánunk Zayn, aki teljesen magára vonzotta az emberek figyelmét. Pár lány sikongatását hallottam, majd elkezdett futni. Kis híján fellökött minket. -Haver, futás!
- Hé! És ezekkel mi lesz?! -ordítottam utánuk. Harry odaadta a tárcáját, hogy fizessem ki, és majd vigyem ki a kosarat. Na persze. Egy "gyenge mint a harmat" lány,  és két "giga száz kilós" kosár az szép párosítás.
Szépen mosolyogtam az eladóra, bár nagyon kínos volt az ott elszenvedett fél óra... mire az eladó minden egyes dolgot áthúzott a masináján, meg pötyögtetett az előtte lévő gépen, én úgy pakoltam vissza a kosárba a cuccokat. Már agybajom volt a sok pittyegéstől. Miután kifizettem, kedvesen elköszöntem, Harry hatalmas pénztárcáját a farmeromba raktam, mivel a zsebembe már nem fért el, úgyhogy az is nyomta az oldalamat. A kosarakkal küszködtem, amíg kitoltam. Nem volt jó ötlet két híres sráccal boltba jönni. Már értem, hogy miért nincs kajájuk. És azt is értem, hogy miért vásárolnak be egy hónapra. Szegények.
Az egyik kosár sietősen elkezdett gurulni. Hogy mi a frászért lejtős ez a kicseszett út, az rohadt jó kérdés. Amíg az egyiket fogtam, hogy el ne menjen (hátra dőltem), a másik az szabadon gurult előre. Majdnem neki ment egy kocsinak, csak gyorsan megfogtam és odébb löktem a lábammal. Magyarán, belerúgtam, mert már rohadt elegem volt vele.
Amikor odaértem a srácokhoz, jóízűen nevetni kezdtem rajtam.
- Na ne basszatok ki velem! -ordibáltam. -Basszátok meg! Itt szenvedek két fullra pakolt gedvás kosárral, amiben ráadásul a ti kajátok van... -a fejemhez kaptam a kezem, mert úgy éreztem, mindjárt kipattan egy ér. A gatyámból kirángattam Harry tárcáját, amit erőből hozzávágtam. Annyira elegem van ebből a gyerekes viselkedéseikből, hogy az valami hihetetlen.
Így hát egyedül indultam haza. Lehet, hogy nem volt jó ötlet, mivel sötétedett. Világosban még persze, hogy eljutok hazáig, de tök sötétbe, az már necces. Eléggé necces. A telefonomért nyúltam, megnéztem rajta, hogy mennyi az idő. Egy szál pulcsiban voltam, gondoltam, nem lesz annyira hideg. Hát, tévedtem.
Egyre csak sötétedett és sötétedett. Nem aggódtam már annyira, mivel ismerős volt az utca. Körülbelül 5-8 perc, s már otthon is vagyok. Gyorsabbra vettem a lépteimet. Már a ház ajtajánál voltam, amikor is valaki a csuklómnál fogva rántott vissza magához. Amikor megfordultam, nagy kő esett le a szívemről.
- Ne ijesztgess már! -szóltam rá. A sötéttől még nem láttam az arcát, de a vonalakat már felismertem. Amint a fény irányába fordult, megláttam az arcát. Sebek voltak rajta. -Te jó ég... mi történt?
Ujjaimmal simítottam végig gyengéden az arcán. A feldagadt részeknél felsziszegett. Csak ennyit hallottam tőle. El volt kábulva... dülöngélt, de nem a piától. Szegény.
- Gyere -megragadtam a csuklójánál, segítettem támasztani őt, amíg felmentünk a lépcsőn. Halkan felnevetett, amikor megálltam az aljánál és szemeztem a lifttel.
- Hagyd, jól vagyok -motyogta reszelős hangján. -Megyek aludni, holnapra kutya bajom.
- Nem engedhetlek haza... -húztam el a számat.
- De, hisz itt lakom a szomszédban -felnevetett.
- Akkor sem. Szörnyű állapotban vagy.
A kanapén hagytam. A konyhában egy rongyot meleg víz alá raktam. Közben hallottam, hogy a szobából megszólal a Tv hangja. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, miközben kicsavartam a fölösleges vizet a ruhából. Egy poharat vettem a kezembe, hideg vízzel töltöttem meg. Egy Aspirint még raktam mellé.
- Ezt vedd be, ezt pedig idd meg -sorban adtam neki a cuccokat. Miután megitta, letelepedtem mellé. Felé fordultam, az arcát a kezeim közé vettem, majd óvatosan simítottam végig a ronggyal rajta. -Bocsánat -szörnyű volt hallani, hogy felsziszeg. Nem akartam bántani, csak segíteni rajta. -Ki tette ezt veled?
- Lényegtelen -terelte a témát.
- De nem az! -emeltem fel a hangomat idegesen.
Egyenesen a szemébe néztem. A kék íriszek most világosabbak voltak, mint eddig. A pupillái szabályosan kitágultak. A tekintete olyan, mintha félne. Ez megrettentett.
- Mi baj?
- Nem akartam bajt...
- Mivel nem akartál?
- A pasid...
- Niall? Azt ne mond, hogy ő bántott!? -kezdtem a kiakadás szélénél állni. Ha Niall bántotta, akkor... annak nagy következménye lesz. Egyáltalán mi a szar baja lenne vele?
- Mi? Nem... dehogy is -tiltakozott. -Segített... -megcsuklott a hangja, szeme bekönnyesedett. A legrosszabbra gondoltam. -Összefutottam pár... most mondjam azt, hogy ellenséggel? -nevetett. -Nem rokonszenves ismerőssel a pályán. Volt régebbről egy megmaradt vitánk -kezével érdekesen hadonászott a levegőben, szemöldökét fájdalmasan húzta össze, miközben nyelt egyet -, és, hogy őket idézzem, befejezetlen ügyünk maradt.
- Értem... de azt a részt vázold már le nekem, hogy hogy kerül Niall a képbe?
- Ó, igen... Niall. Fogalmam sincs, hogy került oda, de ha találkozol vele, mond meg neki, hogy köszönöm. Bakker. Ha ő nincs ott, akkor ki tudja, mi lesz még.