II.) Part 16./Seb

A pírt az arcomon megérintettem. A csípő érzéssel együtt valami nyálkásat is éreztem. Undorítónak tűnt. Első érintésre. Másodszorra pedig mint a sűrített víz. Amint elvettem az ujjaimat a számtól, rögtön szemet szúrt a piros, nyálkás vérem. Elkeseredettségemben már majdnem elájultam. A szememet már lassan lecsuktam, mert nem bírtam ép ésszel felfogni, hogy mi történt. Amikor a nevemet hallottam, és lépteket hallottam, felébredtem. A pupillám a tizedrészére zsugorodott, a lélegzet vételem és a szívverésem felgyorsult. Niall lehajolt hozzám, megfogta a kezemet. Nem húztam el. Féltem. Nagyon is féltem. Ahogy végignéztem a társaságon, láttam mindenki szemében a bánatot, a felindulást és az aggódást, hogy most mi lesz.

- Hozok egy pohár vizet és egy konyharuhát -a véres ujjaimon húzta végig hüvelykujját, és harapott bele alsó ajkába. A haját összekócolta, amikor felállt.

Kijelentése valamennyire megnyugtatott. Bethet kerestem a szemeimmel. Ott állt Harry mögött. Döbbenten nézte a valaha volt legjobb barátnőjét, aztán mikor észre vette, hogy őt bámulom, kibújt Harry háta mögül, és az oly régóta nem hallott hangján megszólalt.

- Jaj, Mo! Jól vagy? -ült le mellém törökülésbe és átölelt. Sajnos nem voltam abban a lelki állapotban, hogy viszonozzam neki, de azért jól esett. Aprót bólintottam. -Úgy sajnálom, hogy ez történt.

A kijelentésre összetört a konyhában egy pohár, mire Harry odakapta a fejét. Kitágult szemekkel csapta meg Zayn karját, mire Liam is felfigyelt. Louis is a látvány részese volt, de úgy gondolta, inkább rájuk hagyja és odajött hozzánk. Kedvesen megkérdezte, hogy jól vagyok-e, próbálta terelni a témát. Sikerült is neki az egészről elvonni a figyelmemet, de nyugtalanított, hogy nem tudtam, mi van a szomszédban. Próbáltam felállni. Térdre sikerült, de onnantól nyöszörögve támasztottam magam. Lendületet véve sikerült kiegyenesednem, mire kiestem egy időre az egyensúlyomból, de Lou megtartott. Megköszöntem neki, és elindultam mezítláb a konyhába. Louis egy gyors mozdulattal megragadta a csuklómat és visszatartott.

- Hadd nézzem meg -sóhajtottam, és a konyha felé néztem, úgy folyattam -, hogy mi történt. -Nem engedett a szorításon, ezzel egyetemben nemlegesen megrázta a fejét. -Kérlek. Eressz!

Lehunyta a szemét. Pár pillanatot várt, majd elengedett. Utolsó pillantást vetettem az ülő Bethre. Amikor elindultam, Louis bánatosan a lányra nézett, aki a földet pásztázta és párszor a körmét piszkálta.

Amint benéztem a konyhába... először az összetört üveget kerestem, amit meg is találtam... aztán felnéztem. Niall a konyhapulton ült, lehajtott fejjel. Harry a jobbján, Zayn pedig a balján "védte", Liam pedig a lapátot kereste és a kis söprűt. A szilánkoktól jól messze megálltam, és ahogy tudtam, kihúztam magam. Bátran megálltam és megszólaltam. Mintha... misem történt volna.

- Azért, mert mindent elcseszel, nem kell összetörnöd a poharat -mosolyogtam kedvesen. Nem akartam haragot. A kezemet a hátam mögött összekulcsoltam. Éreztem, ahogy a szám szélén, az államon és az arcomon megalvad a vér, de annyira nem zavart. Niall felnézett. -Tudod -nézett rám egy pillanatra Harry, de még mindig Niallre koncentráltam -, elgondolkodtam egy, s máson. Az, hogy megütöttél... nem kellett volna. De az, amiket előtte mondtál. Hogy szeretsz... és én megint képbe hoztam Briant, aki nincs itt, és semmi köze a kettőnk ügyéhez, ugyan is nem tudok vele párkapcsolatot létesíteni. Sőt, mi több. Újból barátok sem lehetünk -jelentettem ki igazságmondóan. Liam egy pillanatra megállt előttem, a szemébe nézett, ő is az én szemeimet vizsgálta, és elmosolyodott. Biccentettem és újból figyeltem a mozdulatlan szőkeséget. -Ahogy te kitartóan maradtál mellettem, és nem hagytál semmi rosszat, segítettél nekem, őszintén beszélhettem veled. Talán őszintébben, mint Bethtel soha. Mert megtudtam bízni benned. Meg tudok bízni benned. De tudod nagyon jól, hogy nehéz mindazért megbocsátanom, amiért annyiszor a vajas felemre ejtettél.

- Tudom, és sajnálom -rekedt hangon morgott.

- Niall. Én szeretlek téged. Csak sosem akartam őszintén hinni benne, mert mindig elkeserített pár dolog.

A kék szemeivel felnézett. Őszintén kíváncsi volt arra, hogy nem-e ugratom. Felvont szemöldökkel nézett, én pedig csak mosolyogtam. Az ő képén is szétterült a mosoly, amikor elrugaszkodott a konyhapulttól, és Zayn közbe szólt.

- Ne, ne! Szilánk, haver.

- Szarok rá.
Önfeledten vigyorgott, még akkor is, amikor a szilánkokon átgyalogolt és azok belevájódtak a talpába. Kicsit leguggolt, a combomnál átölelt, és felemelt. Nevetve (gondolom a fájdalom is benne volt a nevetésében) forgott velem együtt a konyhában. Én csak mosolyogtam és tartottam magam. Niall vállára tettem a kezem, hogy valami támaszt kapjak. Lejjebb csúsztatott, fejünk nagyjából egy vonalban volt és az történt, ami már jó rég óta nem történt. Egymás szemébe néztünk, őszintén, nem zavartatva magunkat. Az idő olyan lassú volt. Minden lassan ment, lelassult Zayn és Harry is. Abban a pillanatban csak mi voltunk. Lassan közeledett ajkunk a másikéhoz és lassan nyomódott a másikéra. Hosszas volt a csók. Mind ez, másik szemszögből sokkal gyorsabbnak tűnhetett. Nagyjából, mint egy normális csók. De ez most nem nagyon érdekelt.
- Jó, elég lesz drága galamb pár -szólt ránk Louis. Ekkor eszembe jutott a Kevinnek nevezett galamb, amit akkor szorongatott folyton, amikor először találkoztunk. -Bazdmeg. Mi ez a vértócsa alattatok? Mo, menstruálsz?
- Nem, dehogy -hebegtem zavartan.
- A barom átgázold a szilánk tengeren -köhintett Harry. Miközben elhaladt mellettünk, megpaskolta Niall vállát és kiment. Gondolom Bethhez. Hallottam, ahogy suttogja, mi történt, és, hogy Beth is örült, mert valami sipákoló hangot hallottam. Ez vicces volt.
- Utat, doki érkezik! -jött be Liam a konyhába mindenkit félrelökött. -Ülj le, lábakat az asztalra! Sebészkedünk.
- Figyu, Liam... szerintem te semmit nem értesz a sebészethez. Majd én megoldom. A kisállatok közt már "gyógyítottam" meg párat, amikor szálka állt a mancsocskájukba...
Liam bólintott, csalódottan, hogy most nem ő lehet a hős, rakta le az asztalra a "Sebész" cuccot. Niall leült, lábát felrakta az asztalra. Előkészítettem a csipeszt, egy fertőtlenítő kendőt, kértem egy konyharuhát, amivel utólag meg tudom törölni a lábát, egy tálat, amire a kiszedett üveget teszem és egy pohár vizet biztonság esetére. Eléggé undorodom az ilyen harci feladatoktól, de most bizonyítani akartam magamnak vele.
Egyesével fogtam meg a szilánkokat. Azt hittem, hogy lesz vagy száz, de ez inkább csak a tized része volt. A legkisebbel kezdtem, és folytattam a legnagyobb darabokig. Niall fájdalmasan felszisszent és szenvedett ott helyben. Liam, hogy csináljon valamit, felseperte a szilánkokat, és feltörölte a vértócsát, aminek a nyoma látszódni fog még egy ideig.
Az utolsó szilánknál tartottam, és amikor azt is kihúztam, egy fertőtlenítős kendővel végigtöröltem a talpát, amire már ordított. Szó szerint. Ezután lekentem a sebeket, és bekötöttem a lábfejét. 2-3 napig nem nagyon járhat, szóval hivatalosan is fekvő betegnek minősül.
- Jó, most Zayn, fogd meg Niallt a válla alatt. Louis, te pedig a lábánál és vigyétek be a szobájába.
- Most komolyan 2 napig nem mehetek sehova?
- Ez van. Kell engem szeretni -viccelődtem. Elmosolyodott, és adtam egy puszit az arcára. Vissza akarta adni, de a két srác megszívatta és gyorsan besiettek vele a szobájába. Igaz, útközben direkt leejtették egyszer... kétszer. Háromszor, de sikerült ágyba kerülnie.
- Szia -szólalt meg mögülem egy halk hang. Hátra fordultam és Bethtel találtam szembe magam. Vissza köszöntem. -Hogy-hogy Őt választottad?
- Kap még egy esélyt. Ha ezt is elszúrja, akkor tényleg...
- Nem... -szakított félbe. -Akkor? Miért Briant választottad? Helyettem?
- Nem tudom. Nem találtalak, amikor igen, akkor Harryvel voltál.
- Igaz. Annyira sajnálom, Mo!
- Semmi baj. Lényeg, hogy már itt vagy -mosolyogtam.