Szomorú ezt mondani, de... á, kit áltatok? Nem tudok kit becsapni azzal, hogy örülök, mivel Briannek végre sikerült időt kapni. Megint egy új állása lett. Most egy tetkószalonban húzza az igát. Beavatott a részletekbe, még tanulónak van beállítva, de amint jobban kézre áll neki a gép, akkor már a könnyebb tetoválásokat ő fogja varrni az érdeklődőkre. Könnyebb tetkó alatt értem a szimbólumokat, rövid írásokat és a figurákat. Szóval, ha van egy "vevő", aki egy hatalmas mintát kér a vállára, akkor szólnak Briannek, hogy ő rajzolja körbe, vagy ha nem szeretne ennyire belecsapni az egész munkába, akkor félre áll, és figyeli a főnökét. A főnöke egy agyon tetovált, fiatalos csaj. Bailynek hívják, infóként megtudtam róla, hogy 27 éves, vörös hajú, orrpiercinges "kemény" csaj, sőt, még brutál vörös rúzst is használ.
- Bejön, mi? -löktem meg poénból.
- Bejönne, ha nem lenne idősebb. A fiatal csajokra bukom... -húzta fel a szemöldökét viccből. Na ezen felnevettem.
- Infó arról a lányról, akiről múltkor meséltél?
- Semmi. Elveszett. Bár, mintha múlthéten láttam volna, akkor is egy faszival az oldalán. Szóval inkább dobtam. Van más jó csaj a földön.
- Sok más jó csaj van a földön...
- ...velük az élen te? -tette fel a kérdést, mintha befejezné a mondatot, amibe belekezdtem. -Máris gondoltam.
- Hülye! -löktem meg. Elnevettem vele az időt. -Inkább mesélj még valami izgit. Mi történt még veled a vöröske rátalálásán kívül? Miért léptél le az előző munkahelyedről?
- Nem akarod tudni -undorodott arckifejezéssel nézett rám. De. Igen is tudni akarom. Akkor nem kérdezném. Addig-addig néztem szúrós szemmel, amíg meg nem győztem arról, hogy mennyire érdekel a nyomora. Nagyot sóhajtott, beleivott a sörébe, majd bele is kezdett. -A főnök... öhm -akadt meg egy pillanatra. -Biztos tudni akarod? -bólintottam. -Ott... a szemem előtt a raktárban csinálta fel a szőke csajt.
Aha... erre a kijelentésre úgy kitágult a pupillám, mint ahogy szerintem életemben még soha. Igaza volt, erre tényleg nem voltam kíváncsi.
- Ó... ez durva.
- Akkor mondtam: "Akkor én most lelécelek." Intettem egy "Ágyő, Mister"-t, és húztam is a pályára. Előtte hazamentem a bringámért, majd eltekertem.
Nem tudtam nem nevetni az egészen... arra bemenni a raktárba vagy hova, hogy a főnök és egy idegen, vagy nem idegen szőke/nem szőke csaj hempereg egymáson... egész érdekes lehetett. Biztos kiterült az arcára a megilletődöttség, az undor és amennyire jól ismerem, a vetélkedés keveréke, mivel ő fiú, és biztos szívesen lett volna a főnöke helyében (azt leszámítva, hogy ugye rányitják az ajtót...). Szóval nem tudom, hogy elnézést kérjek-e azért, hogy ilyen csúnyán kinevettem, vagy inkább meg se szólaljak... és sztorizgassak el mást. De végül is Brianről beszélünk, az édes, aranyos Brianről, aki természetes szőke, de nem érdekli, hogy a haja most lapos, vagy épp az égnek mered. A szeme sokkalta szebb, mint Niallé. Brian szeme teljesen ég-kék színű, néha, amikor a nap megvilágítja, olyan, mintha világítana. Nagyon érdekes, és tökre jó vele tartani a szemkontaktust. Az arca is olyan aranyos, mert folyton mosolyog, de ha rossz kedve van, akkor is próbál jobb benyomást kelteni az emberekben, és próbálja mindenkivel elhitetni, hogy nála igenis minden klappol. De én már annyira kiismertem, hogy én átlátok a maszkon, és felvélem fedezni az aprócska szomorúságot is, ami meglapul a szíve mélyén. És igen, most is ugyan ez volt. Néztem, egy ideig csak néztem, de miután rájöttem, hogy nem fog a szemembe nézni, mert bántja a gondolat, hogy kinevettem (az álcája ismételten a mosolygás volt).
- Hé, Bri -szólítottam. Nem figyelt, továbbra is a földet bámulta. De most eltűnt az arcáról a mosolygás. -Bri? Brian? -ekkor érintettem meg a vállát. -Hé, bocsánatot kérek. Nem akartam, csak hát olyan régen lógtunk együtt.
- Tudom... épp ezért ne kérj elnézést, mert én nem érek rá folyton. Pedig egy városban lakunk, egy felé volt idáig állásunk...
Szomorúan néztem el egy másik irányba. Nem bírtam tovább nézni Briant, vagy tovább hallgatni. Nagyon rossz érzés volt, hogy ezeket mondja, mert mostanában tényleg hetente, vagy két hetente találkozunk egyszer-egyszer. Olyan keveset látom, mint "régen", amilyen sokszor vele lógtam. Nagyon bánt.
Bárhova nézek, minden második padon egy-egy szerelmes pár ül. A jobb oldalon egymás mellett ül egy fiatal, fekete hajú szemüveges lány, mellette egy jóval idősebb srác. Csak beszélgetnek, de a kezük viszont egybe van fonódva. A lány rám nézett, szemeztünk egy pár másodpercig, amikor vettem a lapot, és inkább a másik irányba fordultam. De ugye ott volt a balomon Brian... ismét a földet bámulja, de most nem mosolyog, hanem nagyon szomorú. Ugyanebben az irányban, nagyjából 20 méterre ismét egy fiatal pár. A srác ül a padon, persze szembe a háttámlával. A lány (barna haj) pedig az ölében, szembe vele. Ölelik egymást, és úgy tűnik, hogy még meg is csókolják a másikat. Ebből a szögből nehéz kivenni.
Milyen boldogok együtt. Mindketten. Olyan természetesek, senki nem ugat nekik, sokan békén hagyják őket. Csak egymással törődnek, beszélgetnek, mosolyognak. Egyszerűen boldogok. Olyan boldogság veszik őket körül, mint amennyire jól érzem magam Niallel.
Ismét Brianre terelődött a figyelmem. Megemeltem a kezemet, kerestem az övét... persze, az ölében volt. Odanyúltam, elhúztam a kezét, összekulcsoltam az ujjainkat. Brian először furán nézett rám, majd elmosolyodott. Megszorította az ujjaimat, majd a szabad kezével (mivel a bal kezét fogtam meg) átkarolta a vállamat. Közelebb húzott magához, és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Gondoltam arra, hogy mi van a lesifotósokkal... mit nekem lesifotós? Niall úgy is tudja, hogy milyen kapcsolatot ápolok Briannel. Olyan, mint a bátyám, de azon túl még irtóra szeretem is, régen jártunk. Niall sokat tud ahhoz, hogy egy ilyen képtől sokkot kapjon. Megtudom neki magyarázni, meg fogja érteni. Míg őt millió lány veszi körül, engem csak egy fiú foglalkoztat, és ha nagyon régen találkoztam vele, vagy beszéltem vele, akkor igenis előtörnek a régi érzelmek. Amiken lehetetlenség uralkodni.
- Basszus... -morogta.
- Nem érdekelnek -néztem a szemeibe. Tudtam, hogy a fotókra gondol, amik napvilágot látnak majd a neten, a sajtóban... -, legfontosabb, hogy mi uraljuk a helyzetet.
- Őrült egy csaj vagy, bakker. De, szeretlek ezért.
Nem tudtam nem nevetni az egészen... arra bemenni a raktárba vagy hova, hogy a főnök és egy idegen, vagy nem idegen szőke/nem szőke csaj hempereg egymáson... egész érdekes lehetett. Biztos kiterült az arcára a megilletődöttség, az undor és amennyire jól ismerem, a vetélkedés keveréke, mivel ő fiú, és biztos szívesen lett volna a főnöke helyében (azt leszámítva, hogy ugye rányitják az ajtót...). Szóval nem tudom, hogy elnézést kérjek-e azért, hogy ilyen csúnyán kinevettem, vagy inkább meg se szólaljak... és sztorizgassak el mást. De végül is Brianről beszélünk, az édes, aranyos Brianről, aki természetes szőke, de nem érdekli, hogy a haja most lapos, vagy épp az égnek mered. A szeme sokkalta szebb, mint Niallé. Brian szeme teljesen ég-kék színű, néha, amikor a nap megvilágítja, olyan, mintha világítana. Nagyon érdekes, és tökre jó vele tartani a szemkontaktust. Az arca is olyan aranyos, mert folyton mosolyog, de ha rossz kedve van, akkor is próbál jobb benyomást kelteni az emberekben, és próbálja mindenkivel elhitetni, hogy nála igenis minden klappol. De én már annyira kiismertem, hogy én átlátok a maszkon, és felvélem fedezni az aprócska szomorúságot is, ami meglapul a szíve mélyén. És igen, most is ugyan ez volt. Néztem, egy ideig csak néztem, de miután rájöttem, hogy nem fog a szemembe nézni, mert bántja a gondolat, hogy kinevettem (az álcája ismételten a mosolygás volt).
- Hé, Bri -szólítottam. Nem figyelt, továbbra is a földet bámulta. De most eltűnt az arcáról a mosolygás. -Bri? Brian? -ekkor érintettem meg a vállát. -Hé, bocsánatot kérek. Nem akartam, csak hát olyan régen lógtunk együtt.
- Tudom... épp ezért ne kérj elnézést, mert én nem érek rá folyton. Pedig egy városban lakunk, egy felé volt idáig állásunk...
Szomorúan néztem el egy másik irányba. Nem bírtam tovább nézni Briant, vagy tovább hallgatni. Nagyon rossz érzés volt, hogy ezeket mondja, mert mostanában tényleg hetente, vagy két hetente találkozunk egyszer-egyszer. Olyan keveset látom, mint "régen", amilyen sokszor vele lógtam. Nagyon bánt.
Bárhova nézek, minden második padon egy-egy szerelmes pár ül. A jobb oldalon egymás mellett ül egy fiatal, fekete hajú szemüveges lány, mellette egy jóval idősebb srác. Csak beszélgetnek, de a kezük viszont egybe van fonódva. A lány rám nézett, szemeztünk egy pár másodpercig, amikor vettem a lapot, és inkább a másik irányba fordultam. De ugye ott volt a balomon Brian... ismét a földet bámulja, de most nem mosolyog, hanem nagyon szomorú. Ugyanebben az irányban, nagyjából 20 méterre ismét egy fiatal pár. A srác ül a padon, persze szembe a háttámlával. A lány (barna haj) pedig az ölében, szembe vele. Ölelik egymást, és úgy tűnik, hogy még meg is csókolják a másikat. Ebből a szögből nehéz kivenni.
Milyen boldogok együtt. Mindketten. Olyan természetesek, senki nem ugat nekik, sokan békén hagyják őket. Csak egymással törődnek, beszélgetnek, mosolyognak. Egyszerűen boldogok. Olyan boldogság veszik őket körül, mint amennyire jól érzem magam Niallel.
Ismét Brianre terelődött a figyelmem. Megemeltem a kezemet, kerestem az övét... persze, az ölében volt. Odanyúltam, elhúztam a kezét, összekulcsoltam az ujjainkat. Brian először furán nézett rám, majd elmosolyodott. Megszorította az ujjaimat, majd a szabad kezével (mivel a bal kezét fogtam meg) átkarolta a vállamat. Közelebb húzott magához, és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Gondoltam arra, hogy mi van a lesifotósokkal... mit nekem lesifotós? Niall úgy is tudja, hogy milyen kapcsolatot ápolok Briannel. Olyan, mint a bátyám, de azon túl még irtóra szeretem is, régen jártunk. Niall sokat tud ahhoz, hogy egy ilyen képtől sokkot kapjon. Megtudom neki magyarázni, meg fogja érteni. Míg őt millió lány veszi körül, engem csak egy fiú foglalkoztat, és ha nagyon régen találkoztam vele, vagy beszéltem vele, akkor igenis előtörnek a régi érzelmek. Amiken lehetetlenség uralkodni.
- Basszus... -morogta.
- Nem érdekelnek -néztem a szemeibe. Tudtam, hogy a fotókra gondol, amik napvilágot látnak majd a neten, a sajtóban... -, legfontosabb, hogy mi uraljuk a helyzetet.
- Őrült egy csaj vagy, bakker. De, szeretlek ezért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése