VÉGE

Újabb blognak, újabb történetnek van immáron vége.

A második évadot, ha mondhatom, sikeresen lezártam. Fogalmam sincs, hogy ez a bejegyzés mikorra fog kikerülni, de szerintem már nyár lesz, mire olvassátok.

Ez a történet is a szívemből szólt. Nem voltam mindig aktív vele, de így az évad végére minden felgyorsult, és olyan vadul kapkodtam a billentyűzetem fölött, mint amilyen vadul a nyuszika eszi a salátáját. Tele volt szeretettel, fájdalommal. Érzelmekkel, és bánatokkal. Fogalmam sincs, hogy a következő kis "regényemet" mennyire fogom szeretni, és mennyire tudok majd hozzá írni újabb és újabb részeket, tudván, hogy ide már nem szándékozom írni. Talán megírom a két esküvőt, de azt szépen, hosszan, nászéjszakával talán. Leírnám, hogy mi a helyzet úgy nagyjából 10-20 év elteltével, hogy alakul majd Niall és Mo sorsa, a Beth és Harry szál... Brian végre megismerkedik-e álmai asszonyával? Annyi kérdés ugrándozik a fejemben, amire még nem tudom a választ. De! Amint jönnek az ötletek (és nem felejtem el, mert biza', az lesz), egyből leülök a gép elé és pötyögtetek.

Az új történetem címét még nem tudom, de már dolgozom rajta. Azt belinkelem nektek, és majd megnézhetitek. 

Azért egy év elteltével csak sikerült kiposztolni mindent. Ágyő meg miegymás. 

II.) Part 25./Az a bizonyos buli

Mint már mondottam, Beth olyan szépen néz ki ebben a ruhában. "Azt a betyár mindenit!'. A haját is jól meg tudtam csinálni. Laza, de mégis passzol a cuccához. Az én öltözékem is jó, viszont kevésbé tetszik annyira, mint Beth felsője. Lehet, hogy a békejel jelképes szertője vagyok, hogy ennyire megtetszett, de ha egy kirakatbábun látnám, egyből letépném róla és vinném az eladóhoz kifizetni. Ja igen. Az én ruhám... jó, inkább a hajam csapta ki a biztosítékot, de mivel Beth annyit ügyködött rajta, ám legyen. Egy éjszakát csak kibír... ok vele.

- Szóval? Mikor jön a hős lovagod? -csettintett az arcom előtt... mert nem figyeltem. Bele voltam "bolondulva" a látványomba. Igazából a rosszabbik értelmére gondolok a bolondul szó kapcsán.

- Érted nem Harry jön? 

- Nem. Inkább nem ül autóba. Tudod, pia...

- Ja -húztam fel a szemöldököm. A felismerés, miszerint Harry és a pia egyenlő azzal, hogy annyit bír a gyomra mint az állat, de 3 korsó sörtől és 5 dl vodkától már vonszolja magát a földön. -Nem tudom. Már itt kéne lennie.

Beth egy pohár vizet szürcsölt, és közben a szobám ablakán pillantgatott ki, hátha meglátja azt a bizonyos vörös Cadillacet. Mert Niallnek szükséges volt lecserélnie az eddigi kocsiját a mai este alkalmával egy vörös Cadillacre. És miközben fel alá mászkált a szobában (Beth), azalatt az idő alatt sikerült viszonylag hozzászoknom a magam látványához. És azalatt az idő alatt kétszer is hallottunk duda szót. Először azt hittük, hogy nem Niall az, másodszorra pedig tudtuk, hogy nem Niall az. A harmadikra meg a hapsi kiszállt a kocsiból, és akkor már tudtuk, hogy Niall az, mivel a nevemet olyan hangosan ordibálta, hogy a szomszéd nénike kikiabált a teraszon, hogy azonnal hordja el az irháját, mert hívja a rendőrséget. Aztán olyan gyorsan készülődtünk össze újra, mert Beth szájfénye lejött a sok ivástól (csak vizet ivott!), én meg a homlokomról leizzadtam az alapozót. Ja. Velem csak ez volt a baj... csak ez. Elraktam még az én szájfényemet is, mert az ajtóban vettem észre (miközben kotorásztam a táskámban a kulcscsomómért), hogy nincs meg. Szóval 5 percet szenvedtünk még, 2 percet vártunk a liftre, 3 perc alatt meg leértünk. Mert igazából én nem mertem beszállni a liftbe, és úgy győzködött Beth, hogy nem lesz semmi baj, hogy a végén már nem hittem neki és végül betuszkolt. Így volt az, hogy 10 percet kellett még szegény Cadillaces srácnak várakoznia. És... akkor jutott eszembe. Nem küldtem el Briannek a meghívó SMS-t. Úgy szégyelltem magam... Niall észre vette a zavaromat. Felismerte, mi miatt aggódom. Vagy inkább ki miatt.
- Nyugi, felhívott és mondtam hova kell mennie -nevetett, majd egy puszit nyomott számra. -Milyen jó illatod van.
És a hajam? A hajammal mi van? Annyira sötét van, hogy észre sem veszi? Vagy összebeszéltek Bethszel, hogy majd jót röhögnek rajtam?
- Meg... a hajad is. Átváltottál rasztába? -nevetett.
- Nem vicces! Ezt a ribizli csinálta, ott hátul! -böktem rá. A ribizliből meg kitört a nevetés.
- Aha... végül is jó ötlet. Adj egy ötöst, ribizli -és már tartotta is a mancsát Niall. Én olyan szinten bedurcáztam, hogy egész út alatt egy szót sem szóltam. Csak akkor, amikor kiszálltam a kocsiból, és megláttam Briant. Na akkor rohantam mint a kis őrültek.
- Sziaa! -ugortam a nyakába. -Már hiányoztál. Bocsi, csak nagyon sok mindent kellett csinálni... mint például ruha választás, és ez a borzalom a fejem tetején.
- Szerintem dögös. A raszta csajok közül te vagy a legszexibb.
- Aha... köszi -vörösödtem el.
- Mi a pálya, Tesó? -"ütközött" össze Brian és Niall a pillanatban. -Mondtam én neked, hogy dögös vagy rasztában.
Niall nyomott egy puszit az arcomra, majd a vállamnál átkarolt. Brian rosszallóan tekintett rá, úgy fordult vissza, hogy rám se nézett. Azután elszontyolodtam (használja még valaki ezt a szót?), és csak Harry és Beth nevetése volt, amit érzékelni tudtam. Louis és Zayn a "tömegben" táncolt. Előbbi egy szőke hajú lánnyal, utóbbi pedig egy fekete göndörrel. Liam a színpadon (vagy emelvényen) beszélgetett egy fekete hajú sráccal, aki mintha konnektorba nyúlt volna, azért áll szét ennyire a haja, kezében egy klasszikus gitár. A haverja, aki mellette állt dobosnak nézett ki. Pedig nem dobos volt, hanem ő volt az úgy nevezett DJ, amit később megtudtam. Barna haja van, annak ellenére meg tudtam tapasztalni, hogy sapkát hordott. Egész este.
Liam amint kiszúrt a tömegben, rám mutatott, mind két srác rám nézett (a gitárostól kicsit beparáztam, mert na... nem rossz), majd miközben Liam lejött, hogy odavigyen, sutyorogtak.
- Ő itt Mo. Ő az a lány, akiről meséltem nektek -mutatott be engem a fiúknak Liam.
- Szia, Mo -úúú. Nem a mi nyelvünket beszélik, de annyira nem vészes. -Én Clemens Rehbein vagyok, a gitáros, ő a haverom Philipp Dausch.
- Sziasztok! Mo Cooper -mosolyogtam, majd mindkettejükkel kezet ráztam.
- Liam mondta, hogy jól énekelsz, az új albumunkhoz pedig kéne egy csaj is -magyarázta. Közben lereagáltam, hogy németekkel beszélek. Ő... igen? -Alternatív Pop, Nép, Rock és Raggie zenéket nyomunk. Ezekhez jól jön, ha egy csaj is szólózik, mert jól áll.
- Aha... és mi a nevetek? Philipp és Clemens? -nevettem el magam. A ketten összenéztek, vették a lapot, és ők is nevettek. Szerencsére nem vették magukra az ügyet.
- Milky Chance.
- Ó... jó név. Tetszik -mosolyogtam. Lenéztem a színpadról, Niall egy bokszban ült, előtte pedig két csaj nyáladzott. Elköszöntem a srácoktól, lefutottam a színpadról, és azt a 20 embert, aki az utamat állta, kikerültem, és beültem a pulthoz. Nem direkt, teljesen véletlenül, de pont Brian mellett találtam helyet. -Egy vodka-narancsot -emeltem fel a mutató ujjamat a pultosnak, aki biccentett és máris fordult vissza az üvegekhez. Amíg fészkelődtem, Brian odaszólt hozzám.
- Mizu?
- Ó. Hát te? -megmosolyogtam az arcát. -Nincs semmit. Hallottál már a Milky Chance-ről?
- Nem.
- Most már igen -nevettem. -Az imént beszéltünk, hogy vokálozzak majd az új albumjukon. Később még talán megbeszéljük a részleteket.
- 1,50 lesz -rakta le elém a poharat Loomis. Mert leolvastam a névtáblájáról a nevét. Odaadtam neki a pénzt, majd fordult a következő vendéghez.
- Minek adtál neki pénzt, amikor a pasid bérli a helyet? -röhögött mellettem Brian.
- Mit számít 1,50? Különben is... nem akarom, hogy valami balhé legyen. Majd még dumálunk!
A "nem akarok, hogy valami balhé legyen"... nem arra gondoltam, hogy bármi balhé is lenne belőle, hogy ingyen piálgatok, hanem nem volt kedvem magyarázkodni Briannek, mert érdekelt, hogy mit hetyeg két csajjal a vőlegényem?
- Szia! -vigyorogtam Niallre. Lehuppantam mellé kényelmesen, ő pedig átkarolt a derekamnál, és szorosan közel húzott magához. Rámosolyogtam. A lányokra néztem, majd Niallre. Nem vette a lapot, úgyhogy muszáj volt bunkó módon megkérdeznem. -Ők kik?
- Ja...
- Candy és Suzie barátnői... akik ott vannak -bökött az irányukba. Éppen Louis és Zayn szórakoztatta őket. -Én Barbi vagyok, ő Jess.
- Ijesztően hasonlítotok egymásra -nevettem.
- Tudjuk -mondták egyszerre. -Ő, azt hiszem, hagyunk titeket -állt fel Jess.
- Barbi! -szóltam a lány után. -Ott ül a pultnál egy szőke hajú, szürke pólóban srác. A neve Brian, és szerencsétlen a nőkkel. Beszélgessetek már vele. Nagyon jó fej, és ha megismeritek...
- Oké, az ügyet máris tekintsd elintézettnek -biccentett, majd oda is mentek Brian mellé.
A vodka-narancsomba beleittam, Niall közben végig nézett engem. A szeme olyan volt, mintha vagy az ötödik korsó sörén túl lenne, de ő nem iszik. Fáradtnak tűnt, ahogy én is a szemeibe néztem. Kissé megremegtem, amikor a combomat kezdte el simogatni az asztal alatt.
- Mo.
- Niall?
- Szeretlek.
- Tudom -mosolyogtam. -Én is nagyon szeretlek.
Ott ültünk egymás karjában, egyedül egy bokszban, csak ketten... vagy 50 fő örült a fejének, hogy zavartalanul, felöltözött emberek társaságában bulizhatja át az éjszakát. Niall puszit nyomott az arcomra, Beth kacsintott, mert őt figyeltem, majd én is kacsintottam neki, amikor Harry letérdelt előtte. Harry megérintette a kezét, amire Beth odafigyelt. Orrommal megböktem Niall arcát, hogy figyeljen ő is. Vagy 5 perc elő szöveg volt, mire előkerült a gyűrű is. 1 éve csak, hogy együtt vannak, ismerik egymást. Harry mégis megkérte a kezét. Beth bólintott -ekkor már mindenki figyelt -, majd mikor Harry felhúzta a gyűrűt az ujjára, Beth a nyakába ugrott, és megcsókolták egymást. Abban a percben csókolta meg mindenki a párját... Niallhez fordultam, és mi is megcsókoltuk egymást. 

II.) Part 24./Előkészületek... na ne már

A mai napot buli napra tervezzük. Mármint annak szeretnénk tervezni. Liam már előre kibérelt egy krimót, nincs olyan messze, és viszonylag el van rejtve. Kívülről olyan, mint egy átlagos, lepusztított épület, tele van fújva graffitivel, amik annyira megfogtak, hogy 20 percig csodáltam őket. Utólag Zaynnel és Louisval megtárgyalták, hogy kéne egy bárpultos, illetve egy DJ. Előbbi nagyon fel van pörögve. Az egyik fürdőt lefoglalta. Egész napra, legalábbis addig, amíg el nem készül. Harryt beengedi (mivel most már a haját igazítja, és bármilyen furcsa, de Harry is igazgatja a haját, de inkább Zayn mondja meg neki, hogy miképp tupírozza fel, vagy hasonlók. De persze ez az egész Hazzának nem tetszett, szóval megmosta, megszárította, kifésülte, és kötött a fejére egy szakadt inget), de rajta kívül más nem teheti be a lábát. Louis viszonylag nyugodt, a laptoppal az ölében lazul kint a hintaágyban, néha kikukkantottam, olyankor Twitterezett, chatelt pár rajongóval, az egyik lánnyal különösképp elvolt. Mindegy, magánügy. Azután hazamentem, mivel hazaküldtek, hogy ideje lesz nekem is készülődni. Niall megkérdezte, hogy hányra menjen értem. 2 és fél órát mondtam neki. Az most sok, vagy kevés? Mert meglepődött rajta. 

Beth felhívott, hogy hamarosan itt lesz nálam, ruhát válogatni, meg hasonlók. Neki szerencsére már nem kell, mert ő hetekkel ezelőtt kiválasztotta a tökéletes ruhát, hogy azt egyszer majd felveszi egy különleges alkalomkor... meg hasonlók.

Miközben válogattam a ruháim között, hogy végül is melyik a legmutatósabb darab, megszólalt a kis táskámban a telefonom, azon belül Avril Lavigne Sk8er Boi-a.

- Szia! -köszöntem előre vidáman, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, ki várakozik a vonal másik végén.

- Szia, Mo. Mizu? 

- Szia, Bri! -mosolyogtam. Felettébb jó kedvem van most. -Ma este a helyi krimóban lesz egy buli. Ha ráérsz, eljöhetnél. Szólhatsz a haveroknak, nem lesz olyan nagy a parti, ha nem lesz legalább 20-30 ember. Nem feltűnő helyen lesz -daráltam. -A helyszínt elküldöm SMS-ben. 

- Oké -egyezett bele az ötletbe. -Mikorra kéne menni? -ebben a pillanatban csöngettek.

A fülemre tapasztottam a telefont, közbe taglaltam még, hogy mennyire várom, meg ilyenek. Kinyitottam az ajtót. Beth állt, feszülten, és gondolom arra készült fel, hogy a nyakamba ugorjon. 

- Sziaa! -visított a fülembe.

- Aucs -morgott Brian a másik fülembe. 

- Bocsi -kuncogtam fel. -Szia -böktem oda Bethnek. Vette a lapot, mármint azt, hogy miért kértem bocsánatot. Egyből elkezdett nevetni, majd ő is elnézést kért, amiért pillanatnyi elmezavart kapott tőle a nyugodt lelkű Brian. -Menj előre. Már elkezdtem nézelődni -fűztem hozzá, majd meglöktem a lányt, hogy neki mondom. -Szóval. Ő... azt is leírom SMS-ben. Még ezt nem tudom, de Niall eljön elém, majd ő mondja az infókat. De szerintem úgy este hét körül? Nem tudom. Majd leírom azt is.
- Mo! Gyere már! -visított Beth.
- Jó, jó! -szóltam oda neki. -Figy, most le kell tennem. Akkor leírom. Legalább 5 spanodat hozd el! -nevettem.
- Oké. Csini legyél. Szia.
- Szia.
- Moo?! -dugta ki az ajtón a fejét a lány.
- Jól van már!
Amint a szobám ajtaján belül voltam, megcsapott az a mások által kellemesnek mondott parfüm illat. Fuldokolva takartam el az orromat és a számat, mert se érezni, se ízlelni nem akartam a szagélményt. Gyorsan az ablakomhoz ugrottam, majd kinyitottam és azt hiszem, derékig kihajoltam rajta. A magasságtól való félelmem most nem jött elő. Vagyis a tériszonyom nem jött elő, ha hivatalosan szeretnék fogalmazni. De mivel én egy egyszerű ember vagyok, ezért marad az előbbi választás.
Amint újra bírtam kapni levegőt, ezzel egyetemben természetesen ugye kiszellőzött a szobám, visszafordultam. Kicsit még köhigcséltem, majd az ágyra terített ruhákat vizsgáltam. Összesen négy összeállítás volt. Balról sorolnám fel: az első egy dögös-ruci-kombó, egy fekete bőrdzseki, alatta egy fehér, fekete csíkos trikó egy pink szoknyával. Nekem ezzel csak egy bajom volt; kicsi a dzseki. Megfagyni meg nem akarok, úgyhogy ezt a szép kombinációt ki kellett zárnunk a versenyből.
A második egy aranyosabb szerelés. Egy türkizpóló, egy bézsmellénnyel és egy combközépig érő farmerrel. Most ötletelt ki hozzá Beth egy rózsaszín díszes nyakláncot, meg egy baglyos nyakláncot. Hát persze, hogy a baglyosnál döntöttem, mivel az jobban tetszik. Karkötőnek pedig egy laza színes karkötőt dobott a ruhára. Megnyerte a tetszésemet, de még nem választhatok, mivel nem vizsgáltam át kellőképpen a többit.
A harmadik visszafogott, viszonylag elegáns öltözék. Persze, hogy ez tetszik jelenleg a legjobban. Valahogy tetszik egy a visszafogott, de dögös öltözködés. Na, fussunk rajta végig. A felső egy fehér trikó, rá persze egy ugyanolyan mellény, mint az előbbin, csak ez barna, nem bézs. Mert kell kettő mellény, ami ugyanúgy néz ki, de a színe mégis különbözik. (Most jut eszembe, hogy amikor Briannel mentünk el randizni... az se most volt... akkor ezen vitáztunk, hogy a bézs és a barna mellény nem ugyan az. Hiába, a fiúknak a bézs az barna... meglepődve érzékeltem, hogy a rózsaszínt lilának mondta.) Alsónak pedig egy farmerszoknya. Annyira beleszerelmesedtem ebbe az összeállított ruha-kombóba, hogy nem tehettem mást... muszáj volt félre rakatnom (igen, rakatnom, megkértem Betht, hogy akassza fel a vállfára, és majd az ajtómon lévő fogasra, mivel ezt egy fontos eseményen felveszem).
A negyedik, és utolsó válogatás volt az, ami így utólag jön be a legjobban. Egy fehér, kacsintó smiley-s, kivágott vállú felső, piros hosszú szárú nacival.
Most jött Beth szerelése. Nos, ezen elképedtem, mivel annyira jól áll neki! Egy fekete, köldökig érő, békejeles bő felső, piros hosszú szárú nadrággal, fekete tornacsukával. Hozzáteszem, nekem is ugyanaz a fekete tornacsukám lesz, mint Bethnek.
A fürdőt egymás után használtunk. Megmostuk a hajunkat, beszárítottuk, majd megcsináltuk egymásnak. Én befontam Beth haját. Szép dús haja van, ezért jó nagy tincsekbe tudtam befonni a haját. Mondanom sem kell, hogy gyönyörű lett. Na nem azért, mert én csináltam, hanem azért... jó, de. Azért, mert én csináltam!
Beth mondta, hogy meglepi hajat csinál nekem. Hát, rettegtem a "meglepi" szótól. Tűkön ülve vártam -a szememet persze letakarta (hozott olyan szemtakarót, amit a halántékra kell ragasztani... fogalmam sincs, hogy honnan szedi az ilyen apróságokat, de nagyon jó volt ez az izé, mert semmit nem láttam alóla). Nagyjából másfél órát, úgy, hogy mind a két szemed látja a nagy semmit, azaz a sötétséget, aminek beazonosítottam, és úgy, hogy mind a két kezed szabad volt, nem tudtál pötyögtetni, se semmi. Csak beszélgettünk 20 percenként. Ennyi volt a nagy izgalom. Megkérdezte hogy vagyok, én rávágtam, hogy félek. Megkérdezte, mi a helyzet Briannel, válaszként egy mi lesz már?-ral dobtam meg. Harmadszorra megkérdezte, hogy már mennyire vagyok befosva (átvitt értelembe), erre csak egy nagyon jött ki.
- Szóval... itt a piros, hol a piros -vette le a szememről az izét. -A szemed még csukva van, ugye? -ühümmel válaszoltam. Izgatott voltam. -Még egy kis igazítás... ezt a tincset ide... ó, ide hajlakk kell. És voila. Kész! Kinyithatod!
És kinyitottam a szemem. Amint kinyitottam a szemem, megvakultam. Mi a franc? Nem látok!
- Aucs... -morogtam. Hunyorgatva próbáltam megszokatni a szememmel a hirtelen világosságot. Beth közben a hátam mögött vihorászott a képemen. Jó... azt hiszem, most már nem fogok szemrákot kapni. Mihelyst a hajamhoz értem... mondanom sem kell, hogy rettentően meglepődtem. Amint a látványát is láttam, elképedtem. -Te meg mi a jó büdös francot csináltál a fejemmel?
- Miért? -rémült meg a lány mögöttem. Még ha jól láttam, egy lépést, talán kettőt hátrált. -Tök jól áll...
- ...a raszta? Ne idegelj!
- Nem idegellek. Tök dögös!
- Na ne csináld már!
- Nyugi! Kérlek, csak a mai napon hagyd így a hajad! Olyan jól áll. Holnap szétszedjük, megmosod, és nem lesz már semmi nyoma. Annyit dolgoztam vele, ne rontsd el! -tartotta a sajátos kiselőadását.
- Jó oké. Marad a haj... 

II.) Part 23./Lehetetlenség

Szomorú ezt mondani, de... á, kit áltatok? Nem tudok kit becsapni azzal, hogy örülök, mivel Briannek végre sikerült időt kapni. Megint egy új állása lett. Most egy tetkószalonban húzza az igát. Beavatott a részletekbe, még tanulónak van beállítva, de amint jobban kézre áll neki a gép, akkor már a könnyebb tetoválásokat ő fogja varrni az érdeklődőkre. Könnyebb tetkó alatt értem a szimbólumokat, rövid írásokat és a figurákat. Szóval, ha van egy "vevő", aki egy hatalmas mintát kér a vállára, akkor szólnak Briannek, hogy ő rajzolja körbe, vagy ha nem szeretne ennyire belecsapni az egész munkába, akkor félre áll, és figyeli a főnökét. A főnöke egy agyon tetovált, fiatalos csaj. Bailynek hívják, infóként megtudtam róla, hogy 27 éves, vörös hajú, orrpiercinges "kemény" csaj, sőt, még brutál vörös rúzst is használ.

- Bejön, mi? -löktem meg poénból. 

- Bejönne, ha nem lenne idősebb. A fiatal csajokra bukom... -húzta fel a szemöldökét viccből. Na ezen felnevettem.

- Infó arról a lányról, akiről múltkor meséltél?

- Semmi. Elveszett. Bár, mintha múlthéten láttam volna, akkor is egy faszival az oldalán. Szóval inkább dobtam. Van más jó csaj a földön.

- Sok más jó csaj van a földön...

- ...velük az élen te? -tette fel a kérdést, mintha befejezné a mondatot, amibe belekezdtem. -Máris gondoltam.

- Hülye! -löktem meg. Elnevettem vele az időt. -Inkább mesélj még valami izgit. Mi történt még veled a vöröske rátalálásán kívül? Miért léptél le az előző munkahelyedről?

- Nem akarod tudni -undorodott arckifejezéssel nézett rám. De. Igen is tudni akarom. Akkor nem kérdezném. Addig-addig néztem szúrós szemmel, amíg meg nem győztem arról, hogy mennyire érdekel a nyomora. Nagyot sóhajtott, beleivott a sörébe, majd bele is kezdett. -A főnök... öhm -akadt meg egy pillanatra. -Biztos tudni akarod? -bólintottam. -Ott... a szemem előtt a raktárban csinálta fel a szőke csajt.

Aha... erre a kijelentésre úgy kitágult a pupillám, mint ahogy szerintem életemben még soha. Igaza volt, erre tényleg nem voltam kíváncsi.

- Ó... ez durva.

- Akkor mondtam: "Akkor én most lelécelek." Intettem egy "Ágyő, Mister"-t, és húztam is a pályára. Előtte hazamentem a bringámért, majd eltekertem.
Nem tudtam nem nevetni az egészen... arra bemenni a raktárba vagy hova, hogy a főnök és egy idegen, vagy nem idegen szőke/nem szőke csaj hempereg egymáson... egész érdekes lehetett. Biztos kiterült az arcára a megilletődöttség, az undor és amennyire jól ismerem, a vetélkedés keveréke, mivel ő fiú, és biztos szívesen lett volna a főnöke helyében (azt leszámítva, hogy ugye rányitják az ajtót...). Szóval nem tudom, hogy elnézést kérjek-e azért, hogy ilyen csúnyán kinevettem, vagy inkább meg se szólaljak... és sztorizgassak el mást. De végül is Brianről beszélünk, az édes, aranyos Brianről, aki természetes szőke, de nem érdekli, hogy a haja most lapos, vagy épp az égnek mered. A szeme sokkalta szebb, mint Niallé. Brian szeme teljesen ég-kék színű, néha, amikor a nap megvilágítja, olyan, mintha világítana. Nagyon érdekes, és tökre jó vele tartani a szemkontaktust. Az arca is olyan aranyos, mert folyton mosolyog, de ha rossz kedve van, akkor is próbál jobb benyomást kelteni az emberekben, és próbálja mindenkivel elhitetni, hogy nála igenis minden klappol. De én már annyira kiismertem, hogy én átlátok a maszkon, és felvélem fedezni az aprócska szomorúságot is, ami meglapul a szíve mélyén. És igen, most is ugyan ez volt. Néztem, egy ideig csak néztem, de miután rájöttem, hogy nem fog a szemembe nézni, mert bántja a gondolat, hogy kinevettem (az álcája ismételten a mosolygás volt).
- Hé, Bri -szólítottam. Nem figyelt, továbbra is a földet bámulta. De most eltűnt az arcáról a mosolygás. -Bri? Brian? -ekkor érintettem meg a vállát. -Hé, bocsánatot kérek. Nem akartam, csak hát olyan régen lógtunk együtt.
- Tudom... épp ezért ne kérj elnézést, mert én nem érek rá folyton. Pedig egy városban lakunk, egy felé volt idáig állásunk...
Szomorúan néztem el egy másik irányba. Nem bírtam tovább nézni Briant, vagy tovább hallgatni. Nagyon rossz érzés volt, hogy ezeket mondja, mert mostanában tényleg hetente, vagy két hetente találkozunk egyszer-egyszer. Olyan keveset látom, mint "régen", amilyen sokszor vele lógtam. Nagyon bánt.
Bárhova nézek, minden második padon egy-egy szerelmes pár ül. A jobb oldalon egymás mellett ül egy fiatal, fekete hajú szemüveges lány, mellette egy jóval idősebb srác. Csak beszélgetnek, de a kezük viszont egybe van fonódva. A lány rám nézett, szemeztünk egy pár másodpercig, amikor vettem a lapot, és inkább a másik irányba fordultam. De ugye ott volt a balomon Brian... ismét a földet bámulja, de most nem mosolyog, hanem nagyon szomorú. Ugyanebben az irányban, nagyjából 20 méterre ismét egy fiatal pár. A srác ül a padon, persze szembe a háttámlával. A lány (barna haj) pedig az ölében, szembe vele. Ölelik egymást, és úgy tűnik, hogy még meg is csókolják a másikat. Ebből a szögből nehéz kivenni.
Milyen boldogok együtt. Mindketten. Olyan természetesek, senki nem ugat nekik, sokan békén hagyják őket. Csak egymással törődnek, beszélgetnek, mosolyognak. Egyszerűen boldogok. Olyan boldogság veszik őket körül, mint amennyire jól érzem magam Niallel. 
Ismét Brianre terelődött a figyelmem. Megemeltem a kezemet, kerestem az övét... persze, az ölében volt. Odanyúltam, elhúztam a kezét, összekulcsoltam az ujjainkat. Brian először furán nézett rám, majd  elmosolyodott. Megszorította az ujjaimat, majd a szabad kezével (mivel a bal kezét fogtam meg) átkarolta a vállamat. Közelebb húzott magához, és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Gondoltam arra, hogy mi van a lesifotósokkal... mit nekem lesifotós? Niall úgy is tudja, hogy milyen kapcsolatot ápolok Briannel. Olyan, mint a bátyám, de azon túl még irtóra szeretem is, régen jártunk. Niall sokat tud ahhoz, hogy egy ilyen képtől sokkot kapjon. Megtudom neki magyarázni, meg fogja érteni. Míg őt millió lány veszi körül, engem csak egy fiú foglalkoztat, és ha nagyon régen találkoztam vele, vagy beszéltem vele, akkor igenis előtörnek a régi érzelmek. Amiken lehetetlenség uralkodni.
- Basszus... -morogta.
- Nem érdekelnek -néztem a szemeibe. Tudtam, hogy a fotókra gondol, amik napvilágot látnak majd a neten, a sajtóban... -, legfontosabb, hogy mi uraljuk a helyzetet.
- Őrült egy csaj vagy, bakker. De, szeretlek ezért. 

II.) Part 22./Francba

- Hallottál már a madárról? -csúszott mellém Louis sejtelmes arckifejezéssel. Első reakcióm volt, hogy megijedtem, másodszorra a szívemre tettem a kezem, harmadszorra pedig elnevettem magam. -Meeert... a ma-madár, a ma-dár az ász! Igen a ma-ma-dár, a madár az ász...! -ehhez a kis dalolásához még eljárta a Family Guy, Peter Griffinjének a táncát is eljárta... szóval. A madár az ász!
- Abszolúte hülye vagy -löktem meg poénból. Elnevettem magam. Lou még egy darabig elszórakoztatott a maga hülyéskedésével, majd a nappaliban, vígan és nyugodtan tévéző Harryre "rontott", és szekálta őt tovább ezzel az egész Family Guyos, fülbemászó dallal.
Nem sokkal később hallottam meg a zacskók csörgését, és az ajtó csapódását. Majd Zayn káromkodását, mert Niall nem hagyta neki nyitva az ajtót, hanem lábbal berúgta, és ezért Zayn keze bánta...
- Konyhatündért játszol? -nevetett fel Niall, majd gyorsba adott egy puszit a homlokomra. A kérdésére csak vállat vontam, majd mosolyogtam. Nem volt kedvem válaszolni... én magam sem tudom, hogy mit csináltam épp. Azt hiszem, répát pucoltam. Meg krumplit. -Na de most komolyan. Mire készülsz?
- Harry mondta, hogy segít -böktem ki. Egy időre elgondolkodtam. Azalatt az idő alatt Niall megtámaszkodott a konyhapulton, háttal a falnak. Nem hitte el, hogy azt mondom: Harry segít. -Jó... igazából az volt, hogy Harry csinálni akart kaját, de megkérdeztem, hogy segíthetnék-e neki...
- És ő, mint jótét lélek beleegyezett, és most ott rohassza a seggét a kanapén -folytatta.
- Igen -vallottam be. Mint aki megkapja az utolsó kegyelemdöfést. -De jó móka...
- Aha... -biccentett. Egy puszit adott még egyszer, de most az arcomra, majd megindult a nappali felé. A kövön kopogott a cipője, ami kissé felzaklatott, de nem volt vészes. -Harry!
- Mi van?
- Mi az, hogy ott hagyod egyedül szegényt a konyhában?
- Ő mondta, hogy segít.
- Ja, persze -nem láttam, de sejtettem, hogy Niall most dőlt neki a falnak, ölbe tett kézzel és a jobb szemöldökét felhúzza, mint mindig. Ilyenkor mondom azt, hogy rohadt menő. Csak hát... lencsevégre kell kapni ezt a testtartást. Már számtalanszor gondoltam erre, de mindig elolvadok. És most is belebizseregtem, ahogy elképzeltem. Francba. Ahogy a sapkától lelapított haját egyengeti, hogy mégse legyen annyira kusza... szólt, hogy nullás géppel lenyíratja, de mindig megakadályoztam ebben. -És most szépen vissza mész, elveszed tőle a hámozót és folytatod helyette, amit elkezdtél! -utasította.
- Mert te vagy az idősebb... -ugyancsak nem voltam ott, de elképzeltem, ahogy Harry megforgatja a smaragdzöld szemeit. Elbűvölő, hogy mennyit tudok róluk. Egy pillanat alatt mellettem termett. -Na, add azt ide. Az urad parancsot adott.
- Az urad -röhögött fel mögöttünk Zayn. Észre sem vettem, hogy még itt van a konyhában. Leült, és meg se mukkant. Tuti a seggemet bámulta (naa, azért ekkora egónak lennie nem kell). -Khmm... pardon. Akkor én most kipakolok... -pattant fel, és el is kezdett a zacskókban turkálni, és egyesével előszedegette a hűtőbe való holmikat. Besegítettem neki, mert Harry teljesen átvette a konyhatündér szerepét. Nem akartam megzavarni, mert simán elképzeltem, hogy Niall egy pofont kever le Harrynek, amiért engedi, hogy én végezzem el helyette például a levesnek a kavarását, hogy a zöldségek oda ne égjenek. Vizuális vagyok, és ezt is egész jól elképzeltem. Szóval visszatérve, épp azon voltam, hogy a kenyeret a kenyértartóba, a zsömléket és kifliket pedig a kis kosárkába rakjam, takarjam le egy konyharuhával, hogy estig még legyen valamennyire könnyű. Mivel ez egy pasi lakás, feltétlen kellett három szatyor chips, 6 rekesz sör és 2 csomag rágó. Mert a rágó jó... mindenhova oda lehet ragasztgatni, amitől Liam haja az égnek áll. Utálja a rágót... Mondani sem kell miért, ugye?
- Ja, és ez itt a tiéd... -nyújtott felém Zayn egy csomag bonbont. -Várj, igazából Niallnek kéne odaadnia.
- Nem baj -mosolyogtam. Újabban Zayn ügyetlen lett? Odafordultam Harryhez. -Kell segítség?
- Inkább egyedül küszködök a bajjal. De azért kösz -mosolygott. Annyira ellenállhatatlan volt, hogy ne adjak neki bocsánatkérésként egy puszit... -Ezt miért kaptam?
- Bocsánatot kérek, amiért Niall így viselkedett veled. De szerintem ez maradjon köztünk... ugye Zayn? -néztem hátra. Bólogatott. -Á, mindegy -legyeztem. -Úgyis kiderül. És akkor inkább tőlem tudják meg -nevettem.
Elindultam a doboz bonbonnal a kezemben a nappaliba. Liam ült a kanapén, a fotelben Louis, és beszélgettek valamiről. Mintha jól kivehettem a szavakat, Lou egy foci csapatról ecsetelt Liamnek, aki mindenképpen a pozitívumokat mondta. Nem sokat voltam ott, hogy konkrétabban értsem az egész jelenetet, mert már benyitottam Niall szobájába. Éppen pólót cserélt. Francba kettő. Amikor meghallotta (póló nélkül volt... francba három!!!), hogy valaki bejött, csak megfordult. A kezében tartott pólót leejtette a földre, mosolyogva engem nézett. Majd mikor megpillantotta a kezemben lévő dobozt, fájdalmasan csapott a fejére.
- Picsába. Neked akartam adni.
- Tudom, Zayn tájékoztatott róla. Odaadta volna neked, de inkább megtartottam -mosolyogtam. Niall közeledett felém, én pedig egyre jobban bizseregtem. Francba négy!!
- Boldog évfordulót... -évforduló? Miféle évforduló? Elfelejtettem volna? De gáz... -elő elő évfordulót -folytatta, én pedig megkönnyebbülten és ellazultan maradtam meg a karjaiban.
- Neked is, Szerelmem... -motyogtam. Meghatódtam, fogalmam sincs miért... és akkor jött az a mérföldkő, amikor is Niall elkezdett énekelni egy szerelmes számot. Az egyik kedvencemet... a Green day-től a 21 Guns című számot. Annyira elkezdtem bömbölni, hogy az ágy szélén kötöttem ki, és a könnyeimmel küszködtem. A refrénnél voltam úgy, hogy nekem végem, de akkor leült mellém, és átkarolt. Két szó között adott egy puszit az arcomra. Miközben folytatta, letörölte a könnyeket az arcomról, és mosolygott. A vége fele már előttem térdelt. Rendkívül romantikus volt.
Niall felállt, a kezét nyújtotta. Megragadtam és felhúzott. Nagyjából másfél fej köztünk a különbség; szóval én olyan "aranyosan" néztem fel rá, mert csodáltam... csodálattal néztem bele a szép ég-kék szemeibe, amik benedvesedtek. A meztelen felsőtestén éreztem, hogy forró. Hozzábújtam, nem bírtam ki, hogy ne hallgassam a szívdobogását. Gyors volt. Rendkívül gyors. Felnéztem rá.
- Szeretlek, Kicsim -és megcsókolt. Bennem még mindig játszott a 21 Guns, még nagyobb hangerővel. Később pedig már arra lettem figyelmes, hogy az ágyban fekszünk, és most én énekelem neki átköltve az Angel Blue-t. 

II.) Part 21./Itt

2 hét telt el azóta, amióta utoljára beszéltem Niallel. Azalatt a két hét alatt is rendesen összeszorult a szívem, ha csak rá gondoltam. Beth és Brian itt volt mellettem. Beth 0-24 velem volt, Brian pedig ha ráért, meglátogatott. Voltam vele is kettesben háromszor ez idő alatt. Elmentünk mozizni, fagyizni, sétálgatni, és csak úgy csevegni, akár két órán át a buszmegállóban a lakásomtól két utcányira. Minden belassult. A folyamatok... a haladás nem ment. Beth titokban beszélt Harryvel, csak azért titokban, mert nem akart engem arra emlékeztetni, hogy mennyi idő van még addig, amíg Niall nem jön vissza. 

***

A pályaudvarra negyed óra múlva fog beérkezni az a vonat, amivel a srácok jönnek. Teljesen átfagytam, hülye voltam, hogy otthon csak egy pulcsit vettem fel. Beth itt áll mellettem, mint aki jól végezte dolgát, örül a fejének, a jó meleg, bundás bőrkabátjában. Szitkozódtam magamban eleget, hogy bűntudatot keltsek magamban. Dideregtem mint egy idióta, és arra vártam, hogy végre meghalljam, ahogy a vonat besiklik, pár másodperc -ami természetesen óráknak tűnik- múlva felbukkan egy nagy barna, göndör hajkorona, mögött egy rövidebb barna haj, aztán egy fekete, egy tüsis barna haj... és a végén jön ő. A maga egyedi szőke-barna hajával. 

Csak az foglalkoztat, hogy mit tegyek. Semmi olyan nem ötlik eszembe, ami szép volna, kedves, vagy esetleg durva. Semmi nem jut eszembe. Ott áll a kérdés a fejemben: "Hogy fogadjam?" Végül kénytelen voltam megkérdezni Bethet.

- Ó, én adok neki egy csókot, ölelgetném, a hátára ugranék és borzolgatnám a haját... -időzött még az egész gondolaton, amin magamban jót derültem. -Miért?

Megráztam a fejemet, mondván; semmi. Ötletet akartam ezzel gyűjteni, de mint az előbb rájöttem, nekem nem Beth a legmegfelelőbb ember számomra az ilyen ötletbörze időkre. Beth a maga módján furcsa, de ezért is jellegzetes. Okos, nem hülye. Csak bolondos. Mondhatni, hogy gyerek lelke van. Ezért szeretem őt.

Az órámra pillantottam, még 5 perc. És a vonat besiklik. Ebben a pillanatban. A pályaudvaron beült a csend. Mindenki hallgatott, felkészült a felszállásra, várta, hogy a szeretett családtagja, rokona, vagy ismerőse, barátja leszáll. Megállt az élet azzal a sivító hanggal egyetemben. 

Kinyíltak az ajtók, pár éles nyikorgással, de kinyíltak. Ott áltam, szét fagyottan, már Bethezoda simultam, hogy nyerjek tőle egy kis hőt. Kilépett az első 10-15 utas. Nem volt annyirapara. De amikor már a harmincadik is elhagyta a mozgó járművet, kezdett eluralkodni rajtama pánikroham. Beth mondott olyan szavakat, hogy eljöttek, csak kerülik a tömeget, álcázva jelennek meg, és hasonlók. 

Meghallottam a nevemet. Hátra fordultam, mertabból az irányból hallottam. Ki nem fordulna meg, hogyha hall egy ismerős hangot, ami ráadásul a saját néven szólítja? Én megfordultam. Ott volt ő. Nagyon takarva magát. Mind napszemüveget hordtak, Niall és Harry sapeszt viseltek, Zayn, Lou és Liam pedig sálat és csukját. Lelassult bennem minden. Beth már rég Harryt puszilgatta, én meg csakállok mint egy bolond. Elmosolyodtam, és már csak annyit tapasztaltam, hogy futok. Niall lejjebb ereszkedett, a combom alatt megfogott, mégemelt, nagyjából a fejünk egy magasban volt. Először csak mosolyogtunk egymásra, majd én annyi nélküle töltöttidő után kezdeményeztem egy csókot. Több percig gondoltam, hogy tartott, de csak pár másodperc volt, mire elszakadtunk egymástól. Felnéztem, Harry hátán Beth csüngött és ahogy mondta, a haját birizgálta. Mindketten minket néztek. Mindetten ránk mosolyogtak és örültek velünk együtt.
Harry poénból elkezdett szaladni Bethttel a hátán, mitől a lány sikongatott, és ezzel kisebb/nagyobb figyelmet felhívva ránk. Szerencsére nem történt semmi atom durva, senki nem vetett ránk pár másodpercnél tovább pillantást, sokan igazából meg is néztek minket, és lesajnáló tekintettel kerülgettek ki. Pár aktatáskás, öltönyös, a fülükre tapasztott telefonnal ellátott, ügynök kinézetű emberkék útját állta el Harry.
- Szia -suttogott a fülembe Niall. Eddig a viháncolókat követtem figyelemmel, most viszont felfigyeltem egy kellemes hangra. A bőrömön éreztem a meleg leheletét. Mosolyogva figyelt, majd én is elmosolyodtam.
- Szia -suttogtam a fülébe. Még mindig mosolyogtam, de nem bírtam ki sokáig, hogy ne szomorodjak el.
- Ennyire örülsz nekem? -viccelődött Niall, majd végképp elsírtam magam. -Ahj, Mo! -szólt rám. -Ne sírj -csitítgatott és egy puszit nyomott az arcomra. -Itt vagyok. Te is hiányoztál nekem. És végre itt vagy.
Megöleltem, és pityeregtem még egy ideig. Átgondoltam azt a pár hetet, egyedül, magányosan, vagy úgy érezve magam, mint aki elveszett. Rossz volt visszagondolni arra az időre, de most már tudom, hogy egy darabig nem szakadok el tőle.
- Mi a helyzet? -zökkentett ki elmélkedésemből -Brian? Hol van az a hülye gyerek? -nevetett. -Vagy nem volt mersze idetolni a képét?
- Hé -védtem meg Briant. -Nem hülye. És, hogy tudd, dolgozik. Ma délutános, és kilencig dolgozik.
- Biztos -mosolygott. -A kisállatok?
- Ha Derekre gondolsz, jó testőr. 1-2 hete, hogy ötösével engedtetem be vele a csajokat. Jól elvagyok velük, mindig nézegetik a picurikat, beszélgetek velük, képet csinálok, beszélek nekik rólad, de többen Harryre kíváncsiak. Bocsi -mosolyodtam el, amikor egy pillanatra alább hagyott Niall jókedve. -Hamar elfogynak, aztán már jönnek az igazi vevők. Olyan, mint régen volt, csak mozgalmasabbak a délutánok. Olykor délelőtt jönnek, de az a nagyon ritka esetek közé tartozik -taglaltam. Egy szuszra elfújtam az utolsó 3 mondatot. -Köszönöm, amit a múltkori koncerten tettél -vettem komolyabbra a szót, és halkabban kezdtem el beszélni. -Azóta kevesebb utálkozó poszt jelenik meg a falamon, kevesebb e-mailt kapok, azzal kapcsolatban, hogy mekkora egy ribanc vagyok, hogy más pasiját lenyúlni nem fair. Viszont több olyan levél érkezik, amiben interjúra hívnának, páran e-mail-en keresztül teszik fel a kérdéseiket, de ezekre nem szoktam válaszolni. Aki kíváncsi rám, az személyesen faggasson! -nevettem. Niall is elmosolyodott a történetemen. Egy ideig farkasszemet néztünk, amiből én szálltam ki, ezért ő lett a győztes. Liam irányába néztem. -Köszönöm! -nem tudom, hogy leesett-e neki, hogy mit akarok megköszönni, vagy sem, de végül is biccentett, majd visszafordult Louhoz és tovább beszéltek. Zayn akkor jött oda hozzánk.
- Minden rendben, kis csaj? -kérdezte. Lazább lett, vagy csak én vagyok hülye?
- Egészen biztos -mosolyogtam Niallre.
- Na, és mi a helyzet itthon? Hol van a sajt fejű?
- A sajtfejűnek neve is van, és dolgozik! -horkantam rá gorombán. Niall elnevette magát.
- Érzékeny, ha Briant pesztráljuk, ha még itt sincs.
- Jó... én kérek elnézést -védekezően a mellkasa elé emelte Zayn a kezét, majd kikerült minket, és oda csapódott Harryékhez.
Niall rám nézett. Durcás lehettem, mert egyből megkérdezte, hogy mi a baj.
- Nincs semmi... -egy puszit nyomott az arcomra. -Csak álmos vagyok.
Niall lassan lerakott a földre. Amint nem éreztem a kellemes melegségét, rögtön hozzábújtam és melegedtem tovább. Először lepődötten fogadta az egészet, majd végül megölelt.
- Te jó Isten. Nagyon átfagytál.
- Igen... -ásítottam egy nagyot, ami jól esett. -Milyen volt a turné?
- Kellemes. Sok helyen voltunk, amikor nem koncert helyeken -mondta. -Na gyere, menjünk haza.
Niall kicsit leguggolt. Aztán már csak annyit éreztem, hogy a lábam alá nyúl, és a hátamat is fogja, majd a karjaiban cipel. Bár aludtam, de még ott voltam, amikor Liam odajött.
- És mind ezt nekem köszönheted.
- Kösz haver. El sem tudtam volna képzelni, hogy mi lett volna nélküle még az a 2 hónap...

II.) Part 20./Hiány

*Pár hónappal később*

Egyedül vagyok. Megint. Már sokadjára. Mivel a banda egy kisebb turnéra ment el, nagyjából egy-, másfél hónap ameddig tart az egész. Beth is egyedül maradt, ezért úgy döntöttünk, hogy tartjuk a házat. Mármint a "Nagy Banda Házat", ahogy sokak nevezik. Ezalatt azt kell érteni, hogy takarítunk, a virágokat megöntözzük... mint 2 bejárónő. Itt is lakunk ebben az időszakban, de van, hogy otthon vagyok, és akkor jön Beth is. Most jól kijövünk a másikkal. Bár mikor nem? Igen, tudom... az a pár hét, vagy hónap. Az más volt, mint most. 

- Mond el, hogy hogyan találkoztál Briannel.

- Miért?

- Talán mert érdekel?

Próbáltam húzni az időt, nem akartam arról beszélni... babonás vagyok, szóval inkább magamban tartom ezeket a dolgokat, mintsem kibeszéljem... mert amit megtartasz, az megmarad, amit elmondasz, az elillan. Ilyen vagyok, nem szeretek (főleg most) másokat kibeszélni/kivesézni. 

- Erről most nem szeretnék beszélni -húztam a szám.

- Ja, oké. Akkor... 

Ekkor csörrent meg a telefonja, sikeresen félbeszakítva a mondanivalóját. Harry hívta fel őt koncert közben. A telefonját kihangosította, mondta, hogy köszönjön a rajongóknak. Beth bele ordított a telefonba, majd gyorsan kihangosította, így én is hallottam, hogy mennyien köszönnek vissza neki.

- Mondom én, hogy szeretnek -üvöltötte Harry. -Szeretlek, hiányzol.

- Jaj, Harry! Te is nekem! Szeretlek!!

Kinyomták a telefont, Beth pedig elérzékenyülten ölelt meg. Annyira szép gesztus volt ez Harry részéről. Bethet nyugtatgattam, hogy hamar el fog telni az idő... simogattam a hátát, mondtam neki a kedves szavakat. Csakhogy miután Beth megnyugodott, én lettem rossz passzban. Türelmetlenül vártam Niall hívását, kívántam, hogy legyen velem olyan, mint Harry Bethtel. Niall nem hívott, nekem pedig kénytelen volt belenyugodnom a dologba.

- Szeret téged! Nem egy szarból gyúrták őket. Niall biztos mást tervez más korra. 

Kérdőn néztem rá... talán hihetnék neki, de... mivan, hogy ha ez az egész hülyeség? 

- Nem tudom. Rajtam van ez az aggodalmaskodás. Tudod, rengeteg lány veszi körül őket, rengetegen vannak oda Niallért. Ha Liam lenneaz, akit én szeretnék, akkor nem aggódnék ennyit, mert Liamben nemigen csalódni. Niall más... többször megjártam azt az utat, és mégegyszer nem szeretném. Te és Harry tökéletes párt alkottok, míg én és Niall... a mi esetünk nehéz. Nagyon nehéz. 4 éve ismerjük egymást, elválaszthatatlanok vagyunk, szerelmet vallottunk a másiknak, temérdek alkalommal. Kétszer igent mondtam neki. 

- Niall tudja, hogy szereted. Nekem mondta el, hogy mi a helyzet veled, Harry pedig innen tudja. Bocsi. Mondta, hogy így próbálja a mércét megütni. Hogy meddig mehet el. Jó értelemben! Próbálta kideríteni, hogy a közös életetekben, amikor a kicsi Niall és a kicsi Mo rohannak hozzátok... -merengett egy darabig, megköszörülte a torkát és folytatta -szóval, hogy tudja, mire vágysz.

Van ebben az egészben némi igazság, de akkor, mikor a vőlegényednek nevezett egyed kilométerekkel távolabb van tőled, akkor rendkívül nehéz ebben a dologban megbízni. Szóval olyan "fifti-fifti" eséllyel elfogadom az egészet, de még mindig ott van az, hogy féltem őt, ezért rosszabbodik a helyzet, és már 70%-át mondom a negatív oldalnak, 28%-át a pozitív oldalnak, és a maradék 2%-ban pedig vacilálok a két oldal közt. Szóval az egésznek semmi értelme, és arra kéne gondolnom, hogy már teljesen elkötelezettek vagyunk egymással kapcsolatban. Mindenki tudja, hogy mi van, csak nem ölnek meg érte a rajongók. Remélem?

- Mo? -nevetett Beth, miközben legyezte előttem a kezét. Az asztalra mutatott, amikor feléledtem. A telefonom csörgött, a kijelzőn Niall neve. Izgatott voltam, hogy mit mond. Felvettem.

- Szia! -üvöltöttem, mert gondoltam, nem hallja. Hát, gondolhattam is, mert a koncert folyt. Visszaköszönt, mondott valamit, amit nem nagyon értettem. Kihangosítottam, hogy Beth is hallja, mert nagyon izgatott volt. Még jobban, mint én.

- Egy kis csendet kérnék! -nem figyeltek rá, tovább nyomták a zenét. Felhangosíttatta a mikrofonját, és úgy ordibált bele. Kiderült, hogy maxra csavarták a hangerejét, így sípolva szült egy sort. Még az én fejem is megfájdult. Minden egy másodperc alatt elcsendesült, majd Niall odaszólt a srácoknak, hogy egy pár percre szakítsák félbe a koncertet. Ez megtörtént, még vitatkoztak is egy kicsit, majd abbamaradt. -Szóval. Kedves hölgyek, urak, szülők, nagyszülők, kísérők, akik utálnak minket, de a kishúgukért mindent megtennének... -próbált mindenkihez hozzászólni. Pára fel is huhogtak az utolsó felkonfnál. -Gondolom sokan néztek TV-t, olvastok neten és nézitek az interjúkat, amiket mostanában adtunk. Szó volt egy lányról. Említettem róla pár dolgot még a múltban is... -A múltban is? Miket mondott? A múltban is? -... és az a pár dolog mostanára már megváltozott. A lány nevét eddig még nem tudtátok, de most elmondom, ha megengedi -a mikrofont kikapcsolta, majd nekem mondta a következőt. Inkább megkérdezte, hogy szabad-e, ha elmondja a nevemet. Lefagytam, úgyhogy csak bólogattam, ezért Beth válaszolt helyettem. -Mo. Monak hívják. Nagyon kedves, aranyos, nagyjából idáig ér nekem -viccelt a magasságommal. A válláig érek nagyjából. -Nagyon szeretem őt, és szeretném, ha ti is szeretnétek. Nemrégiben kapott egy gyűrűt... -itt sokan fújjoltak. Majd megszakadt a szívem, amikor elképzeltem Niallt, szomorúan, hogy utálnak engem. -nem, nem! nem akarok ebből bajt. Igen, Mo a menyasszonyom.
- Lenne egy szuper nagy kérésem felétek, srácok -szólt közbe Liam is. Őrá vártam. Liam a megmentő! -Mo nagyszerű lány, 4 éve a legjobb barátja mindannyiunknak. Mi öten állunk így itt előttetek, azért könyörögve, hogy kíméljétek meg ezt a kapcsolatot. Örüljetek velünk együtt, hogy ez a kis nyomi itt -mutathatott éppen Niallre, gondolom -eljegyezte a barátnőjét. Folytak itt viták, hogy mindenkinek jó legyen. Kettő között lehetett választani. Vagy Mo, vagy Ti. Elárulom, megosztó volt a döntés, megpróbáltuk mind a kétféleképpen. Niall Mo nélkül olyan, mint egy elveszett kölyök. Moval pedig egy beteljesült álom. Ne fosszátok meg tőle ezt az érzést. Szeressétek velünk együtt.
Erre az egészre egy hatalmas tapsvihar keletkezett. Én már sírtam. Igazából attól, mert már rettenetesen hiányzik Niall. Tényleg nagyon-nagyon hiányzik. Utólag még kiment, és beszélgettünk még egy kis ideig kettesben (visszanémítottam a telefont). Mondta, hogy mennyire szeret, hogy hiányzom neki. Ugyan ezeket visszamondtam neki, mire visszahívták.
Beth előttem ült. Csendben. Hallgatott, majd közelebb ült hozzám, és megölelt. Ekkor eredt el az első könnyáradatom a beszélgetés óta. Csak arra próbáltam gondolni, hogy hamarosan itt lesznek, magamhoz ölelhetem, újra láthatom, érezhetem magam mellett és újra ölelhetem. A többiek is nagyon hiányoznak. Mindenféleképpen szeretnék beszélni Zaynnel, Liamnek megköszönni, hogy kiállt értünk, Harryvel és Louval pedig szívesen leülök játszani, vagy mit csinálnak azok ketten. Niall... őt pedig tudjátok. A szerelmem, és azt csinálok majd vele, amit akarok. 

II.) Part 19./

- Szóval mit szólsz hozzá? -mosolygott az arcomba Niall. Láttam a szemén, hogy félt megkérdezni ezt, de nem zavart. Egyszerűen édesnek vallottam, hogy mit tett.

Még egyszer, egy percekig tartó pillantást vettem a tőle kapott ékszerre. Nem tudtam megállni a mosolygást. Túl jó kedvem volt ahhoz, hogy ne tegyem. Lehet, hogy egy kissé megrészegített az egész. Niall megérintette a kezemet, ezzel kizökkentve a bambulásomból. Belenéztem a szemeibe, és elfogott az a rettentő furcsa, de kellemes érzés... sírni kezdtem. Először nem értettem, hogy miért sírok, Ő is megrémült mindettől, de amikor egy gyors "kecses" mozdulattal megöleltem, és kiengedtem magamból mindent -zokogni kezdtem-, már jobban éreztem magam.

- Nagyon szeretlek! -suttogtam.

***

- ...szóval újból együtt a csapat -fejeztem be végül a mesélést Briannek. -Minden újra a régi. Ugye?

- Minden a régi. Majd mutatok valamit, de az még várhat -bólintott. Nem tudtam, hogy féljek-e vagy sem, de aztán egy parányi töprengés után rájöttem, hogy inkább élek a mának, felejtem a múltat és hagyom, hadd teljen az idő, hogy elérkezzen a jövő, vagyis, hogy minden menjen és teljen úgy, ahogy akar. 

Brian felállt a kanapéról, és elindult a konyha felé. Most az ő lakásán vagyunk. Délelőtt van, nagyjából 9-10 óra környékén. Niallék otthon vannak, Beth gondolom dolgozik, úgyszintén Patricia is. Szóval minden klappol. 

Furcsállom, hogy semmi kiakadás, vagy hasonló nincsen mostanában. Túl csendes minden. Lehet hogy régen volt kismillió probléma, és ez már tényleg a megnyugvás határa, nem tudom. Lényeg a lényeg, hogy a legkisebb probléma az őrült rajongótábor, amely minden áldott nap megtalál... a bolt előtt, ahol dolgozom, legalább 20 fős csapat gyűlik össze, és próbál meg berontani. Már annyiszor kértem Pattől elnézést, meg minden, hogy az már hatásosan fáj. Niall kirendelt a bolt elé nemrég, pár napja talán, egy kedves biztonságiőrt -187 cm magas, 38 év körüli, erős férfiról van szó. Onnan tudom, hogy erős, mert múltkor hazakísért... és poénkodtam azzal, hogy ráugrok a hátára, és a végén már úgy mentünk haza. Az vicces volt. Niall nem tudja, neki nem meséltem el. Jobb, ha nem tudja. Bírom Dereket. 

- Min filózol? -huppant le mellém a kanapéra Bri, és az ölébe vette a laptopját. A gépről jut eszembe, hogy filmet kéne nézni. A múltkori is elmaradt.

- Azon, hogy együtt kéne töltenem a napot a legjobb és leghülyébb sráccal a világon.

- Ó, oké -szomorodott el. Szegény! Milyen aranyos! Azt hiszi, hogy Niallről beszélek. Ez de édes már. Amikor felállt, megijedtem.

- Bri? Mit csinálsz?

- Együtt töltöm a napom a legjobb és leghülyébb csajjal a világon -villogtatta mosolyát. 

Azthiszem, hogy most én lettem csőbehúzva. Pedig már komolyan azt hittem, hogy Niallre érti, de aztán a számításaim kudarcot vallottak. Bár ne siessünk úgy előre. Nem csak én lehetek a "legjobb és leghülyébb csaj". Rengetegen vannak rajtam kívül.

- Meg kéne nézni egy filmet, nem? Mo? -biccentett Brian az ajtóban.

- Én is pontosan ugyanerre gondoltam! -vágtam rá mérő meglepődöttséggel. -Irány a... a... hova megyünk?

- Egy olyan helyre, ahol sötét van, sok vetítőterem, millió ember, popcorn...

- Jó, de melyikbe?

- Hogy-hogy melyikbe? Mi van? -röhögött.

- Nem tudom -követtem példáját, sőt. Túlzásba estem, és a végén már muszáj volt leülni.

- Szóval?

Brianre felnéztem, a kezét nyújtotta, közben felvont szemöldökkel, mosolygós arccal nézett vissza rám. Ha most kérdeznétek, hogy mit érzek Brian iránt, tuti azt válaszolnám, hogy a legeslegjobb barátom a világon. És csak ő utána jön Beth, de ezt titokban tartani!
Megragadtam a kezét, segített felhúzni, majd már az ajtót nyitotta és a liftet használtuk, hogy hamarabb leérjünk. (Igen, még mindig tartok ezektől a mozgó szerkezetektől, de valamelyest megnyugszom, ha Brian van a közelemben, mert ő tuszkolt bele először ebbe a liftbe azóta, amióta tart ez a fóbia... és ugye már mondtam azt a horror történetet, amikor jöttem lefelé a lépcsőn, mivel elvitték a liftet, és mire leértem, minden csupa vér volt... a lift lezuhant, a fiatal lány, aki akkor volt benne, kitörte a nyakát. Még mindig összeszorul a gyomrom).
***
- De mi nem volt jó benne? -húzta az agyamat Brian.
A mozi után leültünk a főtéren a szökőkút peremére. Oldalra néztem, és az úton járó-kelőkre koncentráltam. Nagyjából úgy éreztem, hogy rengeteg időt vettek el az életemből. Amikor a film másfél órás volt, én azt három órának éreztem. Úgy volt, hogy egy jó filmet nézünk meg, ami tutira tetszeni fog nekem is. Hát, ez nem nyert.
- Mo! -szólt rám, hogy most már mondjam el, hogy mi miért nem tetszett.
- Nem tetszett, hogy ennyire üvöltöttek a filmben.
- Épp ez a lényege a mozinak! Úgy jó filmet nézni, hogy a dobhártyád kiszakad! -emelte fel a hangját. Jót mosolyogtam rajta, amikor elképzeltem, hogy a füléből -akárcsak a mozdony pöfögőjéből- gőz süvít. Megköszörülte a torkát, és nyugodtabban kérdezte: -Na, és mi nem tetszett még?
- A zene.
- Jó, azt hiszem, hogy ezt a témát inkább hanyagolnunk kéne... te gyűlölöd a filmeket!
- Nem gyűlölöm, csak ez most valahogy nem nyerte el a tetszésemet. Ennyi -mosolyogtam.
Brian aranyosan megsimította a karomat, majd egy puszit nyomott az arcomra. Nem tudtam mire vélni, hogy ezzel ajándékozott. Ezért csak mosolyogtam tovább és vállal enyhén meglöktem. Még jó, hogy nem folytatta, mert akkor itt biztosan háború lett volna. Mint anno, amikor egyik osztálytársammal radír-világháborút játszottunk fizika órán. Poén volt. Hatodik óra, napsütés, meleg, tavasz, és még csak 15 perc volt vissza, amikor abbahagytuk. Mert a tanár többé nem fordult vissza a táblához. Sajnos hallhatta, hogy röhögünk, de csak mi ketten és sunyin lehajtjuk a fejünket, próbálva elkerülni a szemkontaktust, hogy belássa, tényleg mi voltunk a tettesek. Már csak a takarítókat sajnálom. Millió radírdarabot összekaparni nem kis munka.
***

- Milyen volt a napod, Mo? -karolta át a vállamat Niall, amikor találkoztunk. Egy puszit nyomott a homlokomra, én pedig egy szájra puszit adtam vissza neki. Mosolygott, majd beinvitált a házba. Csendes volt, de nem annyira, hogy ne halljam Louis hangját.

- Briannel voltunk moziban, délután azon veszekedett velem, hogy miért nem tetszett a film.

- A kisbolt? Hogy bírjátok?

- Derek jó testőr/biztonságiőr. Aki akar bejön, aki akar, az pedig kint marad. Annyira nem nehéz... csak már gondolkoztam azon, hogy ki kéne szálnom ebbőlaz eegészből, hogy ne zavarjam meg annyira Pat magánéletét.

- Értem -bólintott és elhúzta a száját. 

- Nem a te hibád. A te hibád az az, hogy mindig ezt csinálod. Megoldom én az ügyemet, te is megoldod a sajátodét.

Bementem a nappaliba. Harry ott ült, nézett valamit a Tv-ben, és gondoltam nagyon érdekli, ezért csak oda köszöntem. A konyhába benéztem ( két oldalról lehet bemenni, egyik a nappaliból vezet, a másik pedig az előszobából), Zayn ügyeskedett, vagy ügyetlenkedett valamit. Niall bement hozzá és elkezdtek valamin beszélgetni. Kimentem a teraszra, ahol Louis és Liam voltak. Nagyon nagy döntéstakarnak hozni valamiben. Nem akartam ott maradni, de már késő volt a visszaforduláshoz. 

- Mo! Mondd már meg ennek a nyomingernek, hogy nekem van igazam! -mutatott Louis Liam irányába, aki jót röhögött rajta. A hangja már idegesnek hallatott, de mégsem tudtam döntést hozni arról, amit nem is tudok.

- Magyarázd már meg, hogy az én ötletem miért nem jó, légyszi.

- Milyen unalmas gyökér, aki modernt akar retro helyett?

- A retro tényleg jó ötlet... - szólaltam meg végül én is. Csak nem tudom, hogy miért.

- Na látod! -kiáltott fel Louis győzedelmesen.

- Egy új nappali miért legyen retro? -nézett felém Liam. 

Szerintem igen jó ötlet, ha a nappali retro szerű lesz. Régi plakátok, retro festés és bútorok. Minden színesebb, mint most.

- Most akkor is Lou mellett állok. Éljen a retro -mosolyogtam, végszóra pedig Louis egy "csatakiáltáshoz" hasonló stílusban horkant fel.

II.) Part 18./"Olyan, mint te..."

A telefonom megcsörrent a nappali közepén álló üveg dohányzóasztalon. Épp a konyhában pároltam zöldséget, és főztem rizst vacsorának. A köténykémbe töröltem a kezem, mielőtt a készüléken elhúztam volna a zöld csíkot. A kijelzőn Beth neve villogott és a borongós képe sötétedett el egy kicsit.

- Hallgatlak -amióta kibékültünk (legalábbis minden újra a régi) így köszöntöm őt mindig. Eddig nem zavarta, azt hiszem, ezek után sem fogja.

- Menjünk le a tóhoz.

- A tóhoz? -kérdeztem vissza. Reméltem, hogy nem hallom jól.

- A tóhoz. A srácoknak interjúra kell menniük este hatra, én meg nem akarok itt unatkozni.

- Miért nem jössz akkor inkább át hozzám? -próbáltam kerülni a tavas témát.

- Unalmas. Menjünk le a tóhoz. Az tök muris. Csatlakoznak majd ők is nyolc-fél kilenc körül. Naa, jó muri lesz!

- De én ma mást terveztem -biggyesztettem le a számat a laptopomra nézve, majd a konyhából kiáradó gőzre nézve. Végül elgondolkodtam azon, hogy nagyon semmi nem veszne kárba. Gyorsan bepuszilom a kaját, aztán csókolom. -Ahhj. Jól van. Gyere addig át, innen induljunk. Csináltam magamnak párolt zöldséget, előbb megenném.

- Na ne mond, hogy vega lettél.

- Na ne mond, hogy ezt annak mondod, aki rendesen húsimádó, Beth -nevettem fel.

- Igaz -kuncogott -, akkor 20 perc nagyjából és ott vagyok.
Bólintva raktam le a telefont. A faliórára pillantva megnéztem az időt (mindjárt hat óra). Letapsoltam a kezemről a nedvességet, majd beletöröltem a tenyeremet a köténykébe. Sóhajtva mentem vissza a konyhába. A párolt zöldségeket megvizsgáltam. Még 5 perc, és kész lesznek. A rizst lehúztam a tűzhelyről. A csapba öntöttem a forró vizet, a rizses zacskót kivettem, és egy tányérra raktam, amíg elővettem a szűrőt és a legkisebb nagy tálamat, amit találtam. A fehér szűrőbe beleöntöttem a zacskó tartalmát. Fájdalmasan szisszentem fel, amikor a meleg gőz érte a kezemet. A bejárati ajtóra néztem. Besaccoltam 15 percet, mire Beth kopogni, vagy csengetni fog. Az előbbi a jellemző. Mint mindenkinél, aki az ajtóm közelében járt.
Miután megvacsoráztam (mondanom sem kell, hogy semmire nem volt elég a párolt zöldség rizzsel... ez nem nekem való) újból az órára néztem. A fiúk már bőséggel elkezdték az interjút, Beth pedig nagyjából 5-6 perc múlva az ajtómra tapad. Szóval ideje készülődni. Átöltöztem kényelmes farmergatyába, egy zöld, rózsaszín mintával ellátott pólóba és a kedvenc, bő barna pulcsimba. Szeretem ezt a pulcsit. Olyan, mintha még egyszer, vagy még kétszer beleférnék. Sokkal kényelmesebb, mint azok a pulóverek, amik szó szerint az emberre tapadnak. Az olyan... hogy is mondjam. Szóval, hogy meglátszik mindennek a vonala. Lehet, hogy a fiúk/férfiak ezt a fajta öltözködési stílust kedvelik inkább, nem a bő holmikat. Teszek magasról rájuk, én ezt szeretem!
- Mo! Igyekezz már! -kopogtatott hevesen az ajtómon Beth.
- Nyitva van -nevettem.
- Nem megyek be, tudom, hogy bent tartasz majd és nem jössz ki!
Te ismersz engem?, gondoltam. Nevetve raktam el a táskámba a szájfényemet (tudom, hogy este, a sír sötétben úgysem látszik semmi, de szájfény nélkül valamiért nem tudok elmenni otthonról, mostanában), majd mikor már a fél cipőm felhúzásánál tartottam, kinyílt az ajtó.
- Beth, mondtam már, hogy fél pillanat és kész vagyok.
- Tudom... -bizonytalan volt a hangja. Eddig fel sem tűnt. -De nem én voltam -köhintett, mire megfordultam.
A meglepődöttségtől meg sem bírtam szólalni. Amint megláttam, rögtön elkábított az az érzés... ahogy a szemeibe néztem... ahogy, a már rég nem borotvált (szóval borostás) arcára néztem. Mámorító volt. Sokkal szexibben nézett ki, mint borosta nélkül. Ő csak mosolygott, gondolom csak kínjában. Én meg ott álltam előtte, olyan ügye fogyott képpel, mint még soha, és próbáltam magamból kipréselni valamit, amit csak lehetett... Bethre néztem, aki szint úgy lefagyott a döbbenettől. Aztán vissza néztem Rá. És elmosolyodtam.
- Brian? -szólítottam.
- Szia, Mo -szóval nem tett be semmi, amit látok, az valós.
A vigyor még jobban szétterült az arcomon, és muszáj volt valamit cselekednem. Örömömben nem akartam ugrálni, mert akkor egy elme háborodott embert látott volna meg bennem. Csak úgy állni előtte, mikor tudom, hogy ő is akar valamit tenni, csak nem tudja, hogy hogyan és miképp tegye... szóval cselekedni kell! Így hát megöleltem.
- Örülök, hogy itt vagy -motyogtam a vállába.
- Én is örülök, hogy itt vagyok -mosolygott rám. -Mi a helyzet? Hova készültök?
- Lemegyünk a tóhoz, a srá... -coknak interjújuk van, fejezte volna be Beth, amikor rá néztem, hogy ne. -A sátrakat nem kell vinni.
Amolyan "ez most komoly?"/"ugye most viccelsz?" kategóriába sorolandó arcot vágtam. Brian megvonta a vállát, és újból rám nézett. Arcán láttam, hogy valamit nagyon akar mondani, de valamiért mégsem szándékozik kibökni. Beth bejött a lakásba, bement a konyhába, hallottam, hogy csörömpöl a poharakkal (mindig válogat, sosem jó neki az, hogy ha találomra megfog egy poharat... keresi a barna-sárga mintás poharat, amit ő olyan "elegánsnak" mond), megengedi a csapot, és ennyi.
- Hogy vagy? -törte meg a kis idő után nagyon kínossá váló csendet.
- Öhm... jól. Azt hiszem. Te? -próbáltam kedves lenni, hátha.
- Egész jól.
- Katie?
- Ő is meg van -bólintott. -Szóval... Niallel újra együtt vagy?
- Megváltozott.
- Hiszek neked. Ezért jöttem... -kutatott a zsebében, majd mikor megtalálta, amit akart, elővette, és megmutatta. -Ő mondta, hogy ha úgy akarom, adjam át neked.
- Mi? Miért? Mi ez?
A kezembe nyomta a kis dobozt. Brian úgy nézett rám, mintha nem akarná, hogy így történjenek a dolgok. De ő jó ember... és teszi, amit tenni kell. Tudja, hogy így a helyes. Tiszteletben tartja a jogokat... betartja az ígéreteket... és mindig ott van melletted, ha kell.
- Örülök, hogy itt vagy.
- Mintha ezt már mondtad volna... -húzta el a száját visszagondolva. Tényleg mondtam már, ezért felnevettem.
Kinyitottam a dobozt... benne egy gyűrű. Egy meseszép gyűrű. A megdöbbentségtől nem kaptam levegőt. Úgy lesokkolt az, amit láttam... egy gyűrű. Egyszer már megkérte a kezem, igent mondtam, vissza adtam neki a gyűrűt, amikor kiakadtam rá... de ez nem ugyan az. Ez sokkal szebb. 6 kő helyezkedik el egy virág alakban. 10 kisebb kő helyezkedik el szív formában.
- Amikor átadta, mondta, hogy olyan, mint te...
- Ennyire megbízol benne? -már folyt a könnyem.
- Annyira, amennyire én itt állok. Eleinte nem tudtam elfogadni, mert nem fogtam fel, hogy mit él át... hogy te mit élsz át. Akkor még magamnak akartalak, de tudom, hogy mások is vannak. Te a legjobb barátom voltál, a leges legjobb. Lány barátom. Voltál. Mo, én szerettelek, most is szeretlek, és szeretni foglak.
Megöleltem. Magamhoz szorítottam, és annyiszor mondtam neki, hogy köszönöm, és sajnálom, hogy az már fájt. Elképesztő, hogy miken megyünk keresztül. Akár egy film. Az lehetne. Talán könyvet kéne írnom az életemről?

II.) Part 17./Szeretnék

- Szia, hogy viseled?

Niall szobájába benyitottam. A srác ott feküdt az ágyában, és a táblagépével szórakozott. Amikor rám nézett, félre rakta a készüléket, és mosolyogva bámult tovább.

- Még egy nap. Ki lehet bírni.

- Az azért nem úgy van... -vágtam közbe és leültem az ágyra. -Még a dokit is fel kell hívni. Nem biztos, hogy ügyes voltam -simogattam meg a plédet.
- Jó, és a doki mikor jön? -vonta fel a szemöldökét sóhajtva.
- Holnap... Louis azt mondta, hogy már felhívta és dél körül jön.
Biccentett. Kezével felém nyúlt, végig simított a karomon és megállt a kézfejemnél. Rajt hagyta a tenyerét. Azon időztem el addig, amíg össze nem kulcsolta az ujjainkat. Remegve feszítettem ujjaimat az övéire, majd félénken néztem rá. Niall, döbbent arckifejezéssel nézett rám egy pillanatra, majd halványan elmosolyodott és az ágyra húzott maga mellé. Befeküdtem mellé. Jobb karjával átkarolt a vállamnál, a bicepszére fektettem a fejem és a másik kezére raktam a kezem. A jobb keze az én balommal még mindig össze volt kulcsolva. Nem engedtük el egymást. Gyönyörű pillanat volt ez. Úgy érzem, hogy újra szerelmes vagyok. De eddig is az voltam, csak azt hittem, hogy Brianbe. Pedig nem. Brian a legjobb barátaim közé tartozott. Sajnos muszáj múltidőben beszélnem. Ő csupán hiányzik, mert nem tudok még kivel hülyülni. De lehet, hogy ez így is van rendjén, mert amikor Brian képbe jött, eltávolodott tőlem mindenki. Lehet, hogy az egy rossz időszakom volt. Fogalmam sincs. De attól még jó volt vele is ellenni.
Kezemet lecsúsztattam az övéről, és már a hasát simogattam. A pólóján keresztül éreztem a kockáit. 4 kidolgozott és 2 folyamatban. Szép. Megpusziltam a bicepszét. Niall egyenesen a szemembe nézett. Mindenem remegett, amikor visszanéztem rá. Feje közeledett, ebből az következik (gondolom nem nehéz kitalálni), hogy megcsókolt. Jobboldalára dőlt. Amikor a hátamra feküdtem, felém magasodott és úgy csókolt tovább. Két karja a vállaim mellett zártak, és nem hagytak utat a  menekvésre. Két térde közé vette a combjaimat és össze szorította őket. Esélyem sem volt megszökni.
- Tudod -szakadt el tőlem egy pillanatra -, régóta várok erre a pillanatra...
- Akkor tedd meg -suttogtam.
- Semmi nem állíthat meg -jelentette ki.

Azzal Niall olyanná változott, amilyennek még sosem láttam. Bevadult, érző és szerelmet adó emberré alakult. Bevallom, tetszett, hogy ilyennek is tapasztalhattam. 

***

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el... úristen, még mindig bizsergek. Na mindegy. Szóval nagyjából úgy 15-20 percre tippelek, de az időérzékemet úgy ahogy van, elvesztettem. Annyira megdöbbentő volt számomra az, amit Niall adott nekem, hogy az leírhatatlan. A csókjával némított el engem, és magát. Az ágyának a háttámláján tartva magát dolgozott. Furán hangzik, tudom, de szebben nem tudok fogalmazni. 

Mellette fekszek az ágyban, a világ legcsodálatosabb dolga után. Mind a ketten kifáradva, zihálva és bizsergéssel tele, az ágyában fekszünk. Pucéran. És ő most látott engem először ruha nélkül. És én is most láttam őt először ruha nélkül. Hű.

- Eszek egy szendvicset -jelentette ki a maga stílusában. Lerántotta magáról a takarót, ülve felhúzta a bokszerét, belebújt a nadrágjába és felvette a pólóját. Amikor felállt... vagyis hát próbált felállni, halkan "ordítva" visszaült az ágyra. Tudom, nem szép dolog, de kinevettem ezért.

- Intézkedem. Nyugi.

Felvettem a melltartómat, rá a pólómat, alulról felhúztam a fehérneműm, a nadrágomat és a zoknimat. Vissza dőltem az ágyra, és adtam egy puszit a Szőkének. Az ajtóból még vissza néztem rá és elmosolyodtam, mert a táblagépével szórakozott. Magam mögött becsuktam az ajtót és mezítláb csoszogtam(?) be a konyhába. A nappalin áthaladva összefutott a tekintetem Liamével és Zaynével.

- Szia -emelte fel Zayn a kezét. Az arcán látszott, hogy egy elégedett vigyort próbál visszafojtani.

- Akarsz valamit mondani? -vontam fel a szemöldököm. Válaszul nemlegesen megrázta a fejét, és Liamre nézett. Én is ránéztem. Liamet nem érdekelte annyira a "Az akció a hálószobában" című történet, mint Zaynt. - Legalább valaki felnőttként viselkedik.

- Igen, én is szeretlek -kiáltott utánam Zayn, amikor én már félúton voltam a konyhának.
***
A szendvicsekkel megrakott tálcával és 2 pohár narancslével nehezen tudtam közlekedni a konyha és Niall szobaajtaja között, sőt, már úgy voltam vele, hogy bemenni sem tudok rajta. Mire jó a könyék; támasztani magad egy rettentően unalmas órán, hogy a fejedet foghasd egy könyv felett, mintha olvasnál, miközben a tanár a szokásos izgalmas és százszor megismételt monológját hallgatod, amit azért mond el ennyiszer, mert vannak körülötted olyan retardáltak, mint például egy maga vallott "drogos" és bagós "alkoholista" osztálytárs az általánosban, és pont melletted ül, de persze van egy másik gyerek is, aki a maga hülyeségét adja, vissza pofázik a tanárnak, és mindenki őt figyeli, mert milyen "vicces", amikor egy fikarcnyi esélye sincs az életre... röviden van a cigány és a feltűnési viszketegséggel rendelkezők csoportjába tartozó félnótás, aki azt se tudja, hogy mi merre hány méter. Kicsit sem vagyok rasszista, de azt nem tagadom, hogy feltűnően kerülöm az ilyesfajta személyeket. Undorító. Szóval a könyék... még arra is jó, hogy netán, ha a telepakolt kezeiddel nem tudnád megszorítani a kilincset, és belökni az ajtót, akkor a könyököddel lenyomod a kilincset, és lábbal lököd be az ajtót. Igaz, háromszor olyan sok időbe telik, mint egy rendes ajtónyitás, de annyival biztonságosabb is. Ezalatt az idő alatt imádkozik a kaja és a pia, hogy ne fogyaszd el őket.
***
- Istennő vagy -lökte fel magát ülésbe Niall. Már felkészült arra, hogy beleharapjon a szendvicsbe, amikor én egy gyors mozdulattal kivettem a kezéből, és visszaraktam a tálcára.
- Előbb beszélnünk kell.
- Miért? Miről? Mit csináltam? Nem csináltam semmit! Nem akarhatsz te velem beszélni. Mindig, csak beszélni akarsz! -vádolt meg jogtalanul. -Esküszöm, nem csaltalak meg, amíg te a konyhában voltál!
- Lazíts -nyugtattam meg. Lehet, hogy ezzel csak még jobban felzaklattam, ezért felnevettem. -Még mindig ott van bennem az, hogy...
- Nem -vágott a szavamba. Megszeppenve álltam meg a mondanivalómban. Az arcára volt írva, hogy tudja, mire gondolok, és hogy mit akarok most neki mondani. A szemében lehet látni, hogy őszintén érdekli, hogy mit gondolok, ezért mondott nemet. A hangján véltem felfedezni, hogy rettentően aggasztja az, hogy még nem tudtam vele teljesen megbékélni. És sajnos, azt is tudja, hogy ez az érzés szinte nem is fog elveszni, egy maradandó része biztosan megmarad, és ha együtt maradunk, akkor ezzel az érzéssel kell majd élnünk.
- Szeretnék megbízni benned. Csak -töprengtem el egy kicsit - nem tudom, hogyan.
- Megpróbáltalak védeni magamtól, nem akartam a magam elvárásai alá kényszeríteni téged. Óvtalak a rossz emberektől, és ez így is marad. Csak most Hardcore verzióban megy tovább minden. A sajtó, a kamerák, rengeteg ember, annál is több vérre menő rajongótábor. Ezekkel kell együtt élned. Ez nem pusztán egy sima, átlagos kapcsolat... és nem filmekben szerepelünk. Ez a valóság. És a valóság azt diktálja, ami éppen folyik, vitában van. A kinti rengetegtől féltelek. De most úgy érzem, erőmmel védelek majd mindenki ellen. Ha megutálnak, ha nem, de te sokat jelentesz nekem.
Amit mondott, azon rendesen meghatódtam. Számtalanszor hallottam már tőle az ehhez hasonló szavakat, de ebben a momentumban úgy éreztem, hogy el kell engednem magam. Szabadjára kell engednem az érzéseimet. Ezért borultam Niall ölébe, és zokogtam ki azt, hogy mennyire szeretem.