Part 21./"Bámulatos."

- Megérkeztünk! -csapta össze a tenyerét elégedetten a mellettem ülő egyetlen vőlegényem. Kivirultan nézett rám. Kiszállt a kocsiból, ezalatt az idő alatt én elvarázsoltan csatoltam ki a biztonsági övem, nyúltam már a kilincshez kinyitni, de valaki megelőzött. Na, vajon ki lehet az? -Hölgyem? -illedelmesen, de poénosan is egyben nyújtotta a kezét. -Akarom mondani, menyasszonyom?

- Mi az? -nevettem. Természetesen megfogtam a kezét, ezzel jelezve, hogy csatlakozom az idióta játékába.

- Csak nem hagyhatom, hogy az első napon egyedül száljék ki a járműből... -gondolkodott el egy darabig. Valami zavarta, hogy nem úgy van. De engem az sem zavarna, ha nem engedne ki a kocsiból. Vagy más. Ez nem volt valami túl jó hasonlat. -Csukd be a szemed -engedelmeskedtem neki. -De azért a biztonság kedvéért... Ne less! -a szememet eltakarta a két kezével. Ez már elég biztos, mivel levegőt nem kaptam az orromon keresztül. 

Éreztem, ahogy hátulról hozzám simul. Megilletődöttem, mivel ilyent még nem éreztem. Kínosan éreztem magam, annyira nem, de még is. Furcsa érzés volt, na!
Lehet, hogy a szerelem beszél belőlem, de rohadtul felemelő érzés volt az, hogy törődik velem. Persze, most még ezt mondom... a java még hátra van. Most nem tudok az esküvőn, se a szervezésén gondolkozni. Sosem gondoltam volna, hogy valaki gyűrűvel a kezében térdel le elém, és kéri meg a kezem. Ez valami csoda. Persze, kicsi lány koromban örültem az ilyen történeteknek, amiket hallottam, vagy olvastam. Mindig beleéltem magam. Akkoriban nagyon szerettem volna koszorúslány lenni, de nem jött össze a dolog. Mivel olyan rokonom nem volt, aki szívesen örökbe fogadott volna, vagy legalább életjelet mutatott volna magáról... mindegy. Fáj a szívem még most is, hogy nincsen vér szerinti családom. De most már kialakult egy kis csapat. Ezt a csapatot nagyon szeretem! Beth, Pat, Niall, Zayn, Louis, Liam, Harry. Ők az én mindeneim. Beth már elég rég óta a barátom. Pat a főnököm, jónak látom, ha tartom vele a kapcsolatot. Niall... ő Niall. Nehéz szavakba önteni, de azért annyira mégsem. Rettentő sokat írtam róla, minden történetet elmeséltem, de ezeken kívűl van még száz és száz ilyen mesém. Majd későbbre halasztom. Vagy jól elfelejtem. Zayn. Őt tartom a leg... legbunkóbbnak, de még annyira nem ismerem. Mindenképpen szeretnék jobb kapcsolatba kerülni vele. Idáig rám akart hajtani, de ezt valaki sikeresen megelőzte. De most muszáj lesz megismernem, ha a családjukba fogok tartozni. Louis. Állandóan hülye. De jó hülye. Imád bulizni... sok mindenből viccet csinál, de legalább egyedi a személyisége... különlegesen egyedi. Liam a kedves és tervezgető. Olyan kifogástalan beszéd képessége van, hogy abba egy képzett nyelv tanár sem köthet bele. Olyan tisztán és folyékonyan mondja a szavakat, hogy az valami elképesztő. Csodálom néha, amikor 3 perc alatt ledarál egy A4-es lapnyi oldalt. Nekem sosem sikerülne. Elég hardcore. Aztán az utolsó... Harry. A mindig sütkérezős, jókedvű, fiatal kis srác. Nem mondanám kicsinek, mert vagy két és fél fejjel magasabb nálam, de a kora miatt kicsizem le olykor. Amihez már hozzászokott. Eleinte zavarta, de mostanra elég jól kijövünk egymással.
- Megjöttünk -suttogta a fülembe. A kezét elemelte a szemeim elől. Még tartottam egy kis hatásszünetet, mielőtt kinyitnám a szemem. Nem akarom hamar lelőni magamnak a poént, hadd izguljak, hogy mi vár rám a szabad világban.
Halk szélsusogást hallottam, aztán néhány szabadon ficánkoló tincsembe belekapott a lágy szellő. A gyenge szél rózsaillatot hordozott magával, ezért éreztem rózsa illatot.
- Vedd le a cipőd! -utasított kedvesen. Szemem elől elvette a kezét, hogy kényelmesen tudjak mozogni. Nem tudom, hogy ki lehetett-e volna nyitni a szemem, de nem tettem. Csukott szemmel guggoltam le. A cipőfűzőmet kerestem, miután megtaláltam kioldottam. A lábamról lassan vettem le a lábbelit, mivel nem akartam seggre esni. A csukott szemmel végig cselekedett cselekedetem megingatott, miközben felálltam. Az ujjaimon lógó cipőm érintette a lábam. Gyengéd érintését éreztem a karomon, a talpam alatt pedig a nap által langyosra sütött fát. Talán hídon vagyunk. Niall fokozatosan gyorsított a léptein. Amikor a lába az enyémbe botlott, akkor visszaváltott arra a normális (számomra normális) menetre. A szívdobogásom percről percre gyorsult fel százra. Izgatott vagyok. Hányni fogok!
20-30 lépés után forró homokot éreztem a talpam alatt. Nem égetően, csak kellemesen. Tenger morajára lettem figyelmes. Csobogó víz?
- Most már kinyithatod a szemed.
Újból arra lettem figyelmes, hogy elvette a kezét a szememről. Tartottam még egy hosszabb hatás szünetet (a saját elmondása szerint 30 másodperc volt, az enyém szerint 5 perc). Ujjait éreztem az enyéim közt, úgyhogy tudtam, hogy biztatni próbál. Nem félek, csak izgulok. Nem akarok elájulni. De azért köszönöm neki, hogy megszorította a kezemet. Erre a szorításra nyitottam ki a szememet. Egy pillanat alatt akadt meg a levegő az orrjárataimban. Kitágult pupillával, lélegzet visszafojtva meredtem a magam előtt lévő csodálatosan szép tájra. A képzeletemben lefestett kép semmi nem volt a valódihoz képest. Ez... valami gyönyörű! A tengerpart az már alap, vele együtt a sodrás, ami a homokot a parton dűnékbe rendezte. Pár nagyobb sziklát elmosott a víz. Az ár alól -amikor visszahúzódott- észrevehető volt pár aprócska rák. Rákot, ilyen formában még nem láttam. (:]) Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk egyáltalán, de ez a legkisebb probléma. A helyhez képest most minden eltörpül. Lehetséges az is, hogy már nem Angliában vagyunk.
Madarak csicsergése zene füleimnek. Megfordultam, hogy jól szemügyre vehessem azt az alakot, aki elhozott erre a csodálatra méltó helyre. Olyan helyet, ahova ő titokban is járhat. Egy rejtett partrész, ami már két ember titka. Két ember, egy titokkal. Ez az, ami igazán összeköt minket.
Niall mögé néztem. Körülbelül 500 km-re egy hatalmas világítótorony van. Már régóta látni akartam egy világítótornyot, közelről, s távolról. Ez valami hihetetlen. Mesékben természetesen rendszeresen láttam, piros alapon fehér, vagy fehér alapon piros csíkokkal. De ez a torony csak vörös. Biztos vörös kőből építhették.
- Hogy tetszik?
- Fasza! -vágtam rá kivirultan. Sajnos mindig szépen fejezem ki magam ilyen helyzetekben. A szemeibe nézés után hitetlenkedve néztem őt. Lenyűgözött egy időre a két eszméletlen szexi szeme.
Megfordított, így hátulról karolt át. Hasamnál kulcsolta össze a kezeit. Így álltunk néhány percig. Ringatott az ölelésében, míg a vállamon pihentette a fejét.
A bal kezét hirtelen a mellkasom és a nyakam találkozásához emelte. A jobb oldalamra lépett, picit maga felé fordított, és egy puszit kaptam tőle a homlokomra. Örömmel néztem fel rá, ő pedig büszkén pásztázta a tájat.
- Tökéletes.... -motyogta. Én, értetlen arckifejezéssel díjaztam a mormogását, mire halkan felnevetett, amikor lenézett rám. Elmosolyodtam, sejtettem, hogy mire érti. De aztán mégsem. -Tökéletes nászutunk lesz.

Part 20./Csodás

Menten elájulok! Egy gyűrűt mutatott fel nekem... egy csodaszép dobozban. És Ő. Olyan, mintha forogna velem a világ. Megkéri a kezem. Nagyon durva. Itt vagyunk, mind a ketten 20 évesek, egy fiú és egy lány. Akik már vagy 4 éve szoros barátságban élnek. Hogy is mondjam... nagyon furcsa érzés itt állni előtte, lefagyva, miközben Ő reménykedve várja a válaszomat. Reménykedik abban, hogy Igent mondok. Mert "befenyítettem". A reggeli üzenet, amit kapott tőlem, megfélemlíthette, ezért választhatta ezt az utat. Ez kegyetlenség. Mivel, ha megkérdik a kezed, jó formán igent mondasz. De ha csak barátnőnek kérnek, akkor pedig enyhébb a választási esélyed, nem lesz senki nagyobb gázban. Vagy csúnyán használta ki ezt a helyzetet, vagy mégsem. És most az utóbbira voksolok. Azt mondta, hogy szerelmes belém. Én adtam neki erőt, hogy a színpadra léphessen, és olyan aranyos és cukin elvörösödött pofival dalolászzon. Már akkor is megtetszett az Ír akcentje, de az, ahogy a nevemet mondta -amibe csodálatomra nem botlott bele a nyelve-, lenyűgözött. Újabb értelmet nyert nálam a szerelem.

- Niall James Horan -kezdtem meg a válaszomat. Tudtam, már régóta, hogy mivel válaszolok. Kétségtelenül is ő a kedvenc pasim a világon. Bárki mással is jóban vagyok. Brian is segített nekem a dolgokat átbeszélni. Ő olyan jó hallgatóság. Mindenben segít és támogat. Vele olyan könnyen átbeszéltem a dolgokat, mintha csak Bethtel. Ő kétségtelenül a második kedvenc pasim. Azaz, a legeslegjobb fiú barátom. Visszatérve az előttem, féltérdre ereszkedő férfira. Mivel már férfi. Ha igent mondok, akkor én nő leszek, és az Ő menyasszonya. De ha nemet mondok, akkor ő fiú marad, egy darabokra tört szívű fiú, akit többé nem látok, meggyűlöl, elhagy, lealáz mindenhol, ez a rosszabbik eset. A jobbik eset az, ha csak elhagy. Elmegy, és vissza se néz többet. -Hozzád megyek feleségül!

Niallt annyira meghatotta a válaszom -egyébként engem is-, hogy sírva, az örömtől ugrott a nyakamba. Próbálta visszafogni a könnyeit, de nem tehette. Ugyan így vagyok én is. Sírtam a boldogságtól. Sírtam attól, hogy mennyire szeretem, és, hogy már egy jó hosszú, hosszú-hosszú időre össze leszünk kötve gyűrű segítségével. Hihetetlen, hogy mikre nem képes egy nyamvadt eljegyzési gyűrű. Miket beszélek? Nyamvadt? Egy értékes és becses tárgy, ami sosem hiányozhat az életemből. SOSEM!
- Mi történt? -jött be tudatlan az ajtón Beht. Niall elengedett, miközben még mindig rám nézett, letörölte az arcáról a könnyeket. Előre néztem a lányra, aki csak állt, mint a cövek. Niall rám mosolygott, ami lenyugtatta a pillangókat a hasamban. Megfordult -ezzel mellém állt és az ujjainkat összekulcsolta-, kivirult arccal, még mindig könnytől nedves szemmel meredt Bethre. Láttam a srácon, hogy nem bír megszólalni, ezért én nyitottam ki a szám.
- Menyasszony lettem! -mosolyodtam el. Egy ideig értetlen nézett köztem és Niall közt, aztán valahol még Patriciára is érdekesen nézett, de megállapodott a mellettem álló srácon. Közelített hozzá... olyant tett, amit nem is hittem volna el, ha elmesélnétek... a mellkasát fogta meg, majd lecsúsztatta a hasáig. Mérgesen méregettem a lányt, majd mosolyogva rám nézett. Értetlenül néztem vissza rá.
- Valódi -mosolyodott el, majd mosolya nevetéssé alakult át. Megnyugodtam, hogy csak ezért tapizta le a pasimat. Lényegtelen. -Örülök, hogy megjött az eszed! -vágta rá Niallre a szavakat. Kissé úgy éreztem, hogy Beth tehet arról, hogy Niall miképp cselekedett. Befenyítette, ha nem teszi meg a legeslegnagyobb első lépést, azaz ha nem kéri meg a kezem, akkor örökre elveszíthet. Gondolom ő tudta -ekkor néztem felé-, hogy igazat beszél. Beth csak jót akart neki! Nekünk! -És? Együttműködtök továbbra is?
- Beth. Béke és nyugalom van. De legfőképp szeretet -mosolyodott el Niall, le nézett rám, mosolya ezúttal kellemesebb és melengetőbb volt, mint eddig. -Elmondjuk a srácoknak, vagy...? Nem tartok mástól, csak attól, hogy megint egy hatalmas bulival ünnepelnék meg...
- Igen. Tudom, hogy nem bírnak magukkal -nevettem. -De Liam és Harry tudhat róla. Ők jobban viselik mint a többiek. Aztán majd amikor csitultak a madarak, akkor beleütheti az orrát bunkó módon Zayn, és elviccelheti az egészet Louis. Ne értsd félre, imádom őket, csak elég nagy bakik történtek már idáig is.
- Nem kell magyarázat. Velük élek már mióta. Minden porcikájukat ismerem... de van, amiről nem akartam tudni. No komment.
***
Pattől kaptam egy hatalmas ajándékot. Nem kell dolgoznom. Egész héten. De visszautasítottam, és csak a mai napot vettem ki szabadságként. De ezt is jól fogom eltölteni. Az biztos, hogy Niallt be kéne mutatnom Briannek. Brian már kíváncsi arra, hogy ki a frász vette el ennyire az eszemet. Mondtam neki, hogy hasonlít rá, de mégsem. Szóval értitek, nem? Csak arra vagyok kíváncsi, hogy Niall miképp reagál, ha beakarom mutatni őt egy jó arc fiúnak, aki délután, vagy esténként átugrik hozzám társasozni (ami elég családias hangulatot teremt), netezni, ezzel megmutat valami új BMX alkatrészt, hogy mennyire kafa lenne, ha összegyűlne rá annyi pénz. Meg egyéb más ilyen fiús-bringás tevékenységek. Ritka alkalom, amikor én bőgök neki valamiről. Az is akkor van, amikor ő kér meg (hosszas kérlelés után), hogy számoljak be a napomról, meg ilyenek.
Niall azt mondta, hogy megakarja mutatni a legcsodásabb helyet. Úgy érzem, az életem felpezsdült. Komolyan mondom, sokkalta érdekesebb az egész, mint idáig. De visszatérve a titokzatos helyre. Érdekel. Ha ő valami csodásat akar mutatni, akkor abban nem igen csalódok. Bár ki tudja. A kocsiban a rádióban ment egy lassú szám, amit már untam, mert a hangulatomhoz nagyon nem tudott társulni a zene. Aztán... a rádiós bemondta a következőt: Royals. Az egyik kedvenc számom. Nem a szövege az, ami ellazít, hanem az, ahogy a csaj elénekli. Lorde... Halkan kezdtem el énekelni, mire Niall halkan felnevetett, az ütemet adta azzal, hogy dobogtatta a kezét a bőrkormányon. A refrénnél elmosolyodtam, kicsit bátorított (eleve nem szeretek társaságban énekelni... szégyenlős vagyok a hangomra), így magasabbra vettem a hangerőmet. Nem akartam annyira túlénekelni a rádiót, de Niall csatlakozott az énekléshez.
- And we'll never be Royals.
- Royals -visszhangozott engem.
- It's not in our blood.
- That kind of lux just ain't for us -énekeltük egyszerre. -We crave a different kind of buzz.
- Let me beyour ruler.
- Ruler -visszhangzott ismét engem, közben az ütem nem maradhatott el.
- You can call me queenbe and Baby i'll rule...
- ,,,I'll rule, i'll rule, i'll rule -ezt a részt direkt rá hagytam. Annyira vicces volt, ahogy egyre magasabb hangokon énekli. De egyben fantasztikus is. Dicséretes!
- Let me live that fantasy....

Part 24./Sokk (2/2)

Nagyon forgalmas, színes napom volt a mai. Sosem forgolódtam egy nap ennyit. Ha ötven ember nem, akkor egy sem jött. Először csak délelőtt jöttek gyerekek, aztán már délután a szülők/felnőttek. Lényegtelen. A munkaidő végén, körülbelül 1 órával jött be Brian. Beszélgettünk meg segített a legmagasabb polcokra felpakolni a ketreceket és egyéb ilyen holmikat. Aztán együtt mentünk haza, szóval minden tök jó volt. Beszédes napom volt, ha nem is én csacsogtam a legtöbbet. Hallgatni is nagyon szeretek másokat... de ettől még nem lennék pszichológus.

Miután megvacsoráztam, megcsörrent a csengő. A kedves szomszéd látogatott meg. Persze, hogy az a szomszéd, aki szinte minden nap a nyakamon lóg. Nem baj, mert Brian egy kis majom.

A beszélgetésünket félbeszakította egy mobil hang, ami Brian zsebe felől jött. Rögtön előhalászta a készüléket, a kijelzőn csúsztatta párszor az ujján, aztán elvigyorodott. Amikor közeledtem felé, akkor gyorsan kinyomta a telefonját, zsebre rakta, én pedig még mindig ugyan azzal a buta arckifejezésemmel pásztáztam őt. Mi volt olyan vicces, amit el kell, hogy rejtsen előlem?, gondoltam. Pár percet még maradt, aztán elment, azt mondta, idézem: "Basszus... bekapcsolva hagytam a mikrót." Aha... a mikró. Na mindegy. Lezuhanyoztam és mentem aludni.

***

Másnap reggel rózsaillatra ébredtem. A szememet még ugyan nem nyitottam ki, mert reggel sosem tudok egyből egy kellemes pillantást vetni a felettem lévő plafonra. Megfordultam a bal oldalamra és valami megszúrt. Na ott tudtam, hogy baj van, mert csípett a fájdalom a kezemben. Kipattant a szemem, és a vérző karomat fogtam le. Fájdalmasan néztem a mellettem lévő rózsacsokorra, aztán óvatosan megfogtam. Most már vidámabban szagoltam bele, és az az édes virág illat... fenséges. Kivánszorogtam egy szál pizsamában a szobámból, még mindig a csokrot bámulva, amikor megláttam valakit a konyhában ügyködni. Amint hátra fordult egy pillanatra, rögtön elkapott a hév és lepődötten szólítottam le a srácot. 

- Niaaall! -sietős léptekkel közelítettem meg a férfit, aki időközben hátra fordult. A derekamra rakta a kezét, én pedig a nyakánál kulcsoltam össze a karom. A keze el kalandozott, vándor útra indult az alfelemre. Már csak annyit vettem észre, hogy nem érinti a talpam a talajt. Niall megemelt, így magasabb lehettem nála. A csokrot a konyhapulton hagyva fogtam két tenyerem közé a puha arcát. Egyszer megcsókoltuk egymást -azért egyszer, mert mindketten belemosolyogtunk a csókba -, aztán még egyszer... ez utóbbi hosszabb ideig tartott.
- Meglepetést, Kicsim -suttogta a fülembe.
- Azt -nevettem elérzékenyülten -, azt okoztál.
- Jaj, ne sírj -mosolyodott el. Megfordított a sütő felé, ahol sült a fincsi tükörtojás, közben hátulról ölelt a bal kezével a jobb kezét már a fakanál elfoglalta. A jobb vállamon pihentette a fejét, én pedig csak kiélveztem a helyzetet.
A bal karján végigsimítottam, mire a férfi teste mögöttem megremegett... tudom. Furcsa, hogy most már férfizom Niallt... de most jogosan és kíméletlenül férfinak fogom nevezni. Végül az ok, amiért ezt a hiteles nevet viselheti: megkérte a kezemet. Az eljegyzés után úgy vélem, mármint tényleg csak én vélem így szerintem, hogy ha egy fiú megkéri egy lánynak a kezét -és ha a lány igent mond -, akkor onnantól már mindegyikőjük magasabb szintre ugrik, a fiúból férfi, a lányból nő válik. Bár én nem tekintem magam teljesen nőnek... bár egy kis krapek lecsókkolomozott, de az annyira nem számít, mert eléggé zavarban volt. Mondjuk én is a köszönése miatt, de az már lényegtelen. Ugye?
- Kész is -a minirádiómra nézett, hátha talál rajta valami kütyüt, amiről le tudná olvasni, hogy hány óra van. Mondanom sem kell, hogy nem talált. Ehelyett eleresztett, amitől kicsit szabadnak éreztem magam, de elhagyottnak, de hamar visszajött hozzám és újból átkarolt. Kicsit úgy érzem, hogy sok-sok mindentől el akar különíteni, de ez legyen most a legkisebb gondom. Leültem a kanapéra egy teli tömött tálcával a kezemben, aztán csak bámultam a kajámat. Niall tud valamit. Nem néz ki rosszul a tojás állaga, pont jó. Olyan, ahogyan én szeretem. Aztán meg a paradicsomot, paprikát, uborkát is tök szépen helyezte el a tányéron. Lehet, hogy most túl nagyra tartom őt, mert a szerelem drog hatása alatt állok, de ilyen "munkát" Nialltől ritkán találni.
- Jó étvágyat -azzal bekapcsolta a Tv-t. Tudtam, hogy tudja, hogy tudom, hogy tudja, hogy valamit eltitkol valamit.
- Mi történt Los Angeles-ben, hogy hazajöttél?
- Hiányoztál -vágta rá egyszerűen. De nem is nézett a szemembe. Ezért nem hittem el neki elsőként. Aztán miután folyamatosan szúrós tekintettel meredtem rá, rám nézett és ártatlanul nézni kezdett azokkal az irtó cuki szemekkel. Te. Jó. Isten. De akkor sem szabad a csapdába esnem. Rajta Mo! Nem törsz meg! -Lou baromságot csinált, ezért jöttünk haza -hadarta gyorsan, néhol direkt beleköhögött, hogy ne halljam kristálytisztán.
- Mi volt az a hülyeség?
- Semmi! -vágta rá ártatlanul.
- Niall! -förmedtem rá. A tálcát a dohányzó asztalra raktam, hogy ne történjen semmi gázos dolog.
- Tényleg semmi gázos dolog.
Felálltam, dühös voltam, hogy nem mondja el. Ilyenkor szokott az lenni, hogy dühömben török-zúzok. A konyhába mentem, megfogtam pár porcelán tányért, és kisétáltam Niall elé.
- Tudod mi szokott ilyenkor történni? -emelgettem célzásképp a tányérokat, mire felállt.
- Azokat tedd le szépen. Nem akarok bajt.
- Nem akarsz... nagyobbat mint amit titkolsz?! -emeltem meg az egyik kezemet amiben egy szépséges tányér volt. Ezzel hátrahökkent, inkább a menekülést választotta, minthogy harcoljon. Ügyes.
- Nem titkolom... csak nem mondhatom el! Fogd már fel! -üvöltött.
Több nem is kellett. Az az egy darab, szegény porcelán tányér a falon koppant egy hatalmasat és darabokra tört. Brutálisan jól esett. Ezzel az egy csörömpölő hanggal meg tudtam nyugtatni magam annyira, hogy ne törjem össze a többit is utána. Végül besokalltam mindentől és összeestem. A tányérok összekoccanva csúsztak szét a kanapé párnáján, a térdem fájdalmasan koppant a parkettán. A fejemet fogtam, szédültem. Úgy éreztem, hogy forog velem a világ... sírva fakadtam a fájdalomtól.
Niall rögtön a segítségemre sietett, leült a földre, úgy húzott magához. A lábát széttárta V alakba, úgy húzott magához. A jobb karomat simogatta ami a hasamon hevert, közben halkan énekelt a fülembe valami nyugtató dalocskát. A fejemet még mindig fogtam a bal kezemmel. Már csak annyit éreztem, hogy kapok tőle egy hosszú puszit az arcomra, és már el is aludtam.
***
- Mo... jól vagy? -nagyon halk és visszhangzó hangokat hallottam. Lehet, hogy csak egy ember volt az, de nem értettem kristálytisztán. Még motyogásokat értettem, de többet nem.
- Mo. Hallod amit mondok?
- Igen, hallom -úgy tűnt, hogy ő nem hall viszont. Ezért szorítottam meg a kezét, mert fogta az enyémet.
És ennyi. Innentől már újból nuku hang, s maradt a feketeség.

Part 19./Kérdés

Több mint egy hét telt el azóta, amikor Niall barátnőnek kért. Még mindig emésztem magam, hogy miért a nemet választottam. Mert... mert most úgy érzem, végleg kilépett az életemből. Tudtam, amikor azt mondta "ha kell, akkor erővel kényszerítelek, hogy a barátnőm légy!", csak húzni akarta az időt... ilyeneket az ember nem ígér meg csak úgy. Túl egyszerű lenne az élet. Ilyen is csak a forgatókönyvekben van előírva. Baromság az egész. Figyelj. Ne nézz annyi romantikus filmet 14 évesen, és nem leszel olyan csökött, mint én. 20 évesen. Lényegtelen dolgokat tolnak le a torkodon. Olyan baromságokat, amik tényleg csak filmekben történnek meg, és a valóságban csak az autó hajt át a tócsán, a víz meg mintha dézsából öntenék, ömlik rád. Csalódást ne akarj átélni.

Brian, mint mindig, átjött hozzám. Nagyon összemelegedtünk. Most ő is ismer engem annyira, amennyire kell. Néha furcsán viselkedik, de különösképpen nem.
- Ne nézz családközpontúnak... -szólalt meg, miközben a laptopomon babrált valamit. Aztán félretéve a gépet, kiment a bejárati ajtón, nem csukta be, mert nem hallottam azt a bizonyos hangot, amit kellett volna, aztán egy újabb zár kattanást hallottam, ami visszhangzott, szóval egyértelműen visszament a lakásába. Pár perc leforgása alatt visszaloptam a gépemet, megnyitottam a YouTube-ot, elindítottam rajta egy hangulatos zenét, nem hangosan, csak halkan, hogy ne nagyon szűrődjön ki a folyosóra. -Vissza is jöttem -a kezében egy kisebb, de inkább közepes dobozt rázott meg, mosolyra húzta a száját. -Monopoly?
- Úúúh! -lecsaptam a monitort, magam mellé dobtam az ágyon, és izgatottan figyeltem. Brian egy kisebb fotelt húzott maga alá, illetve az üvegasztalkámat kihozta a szobámból, mert feltételezése szerint egy kis kocka asztal nem megfelelő a játékhoz.
- Mi akarsz lenni? -magának lestoppolt egy autót.
- Kalap! -mutattam a dobozban lévő nehéz fém figurára. Kivette és a kezembe nyomta. Beállítottam a rajt vonalba, majd vártam, hogy mi történik.
- Kezded, vagy kezdjem?
- Aki nagyobbat dob. Az úgy fair -mosolyodtam el. Először én dobtam, és hármast sikerült. Akkor te kezded., dőltem hátra a kanapén nyugisan, vártam, hogy hányast dob.
- Te kezdesz. Egy.
***
Vagy két órát biztos, hogy játszottunk. Párszor folyt a vita, hogy miért pont akkor vette meg az utcájára a házat. Amikor pont annyit dobtam, amennyi kellett, hogy a bizonyos mezőre lépjek... fújtattam egy kicsit, majd kifizettem a tartozást. Aztán most jött az én felemről a szívatás. Ügyesen kijátszottam, inkább gyűjtögettem a pénzt. Kihasználtam, míg ő sitten volt.
- Holnap megint átugrom, oké? Szia.
- Szia. És rendben, bármikor! -nevettem fel.
Az ajtót kulcsra zártam, majd nekidőltem. Egy kissé lefárasztott Brian.
Vacsi, tusolás, mosakodás után visszarendeztem mindent az eredeti helyére. Az üveg dohányzóasztalomat visszavittem a szobámba, a fotelt visszatoltam a helyére, és nagyjából ennyi. Meg néhány könyvet raktam vissza a polcra, mert Brian volt olyan kedves, és mindet megnézegette.
***
Egy SMS pittyegés hallatán ösztönösen nyúltam a párnám alá, először az időt néztem meg, aztán megnyitottam. Nem számítottam semmi érdekesre, mert ilyen korán inkább a szolgáltató szokott írni. De aztán megláttam egy nevet, amit olyan régen nem.
Liam: Hali. :) Bocs, hogy korán írok, csak help kéne. Valaki itt a környezetünkben halálra szenvedi magát. Tudnál jönni? Ma. Múltkor elvittük bulizni, de az sem dobta fel. Csak én gondoltam rád egyedüliként. Niall biztos örülne neked. Nem bírom már ki, hogy itt szenvedjen.
Mosolyogva olvastam el az aggódó levelet, mert ez tényleg levélnek mondható.
Mo: Szia. Ha annyira le van törve, akkor adj át neki egy üzenetet: "Bocs, de nem bocs."
Liam: Mi a bajod? Mondta, hogy berágtál rá.
Mo: Én nem tehetek róla, hogy rosszul időzített. :) Add át még ezt neki: "Szerencsecsomag". Biztos örülne neki. És milliószor puszilom.
Pár percet vártam, hátha visszaír, de nem tette. Ez a kis beszélgetés kisöpörte a szememből a fáradtságot, úgyhogy nekiláttam a készülődésnek. Pat ma is meg fog lepődni, amiért én nyitok. Aztán újból hallottam a telefonomat pittyegni.
Niall: Mo, sajnálom, hogy "rosszul időzítettem"! Liam átadta az üzeneteidet. Ha ennyire rühellsz, akkor azt inkább nekem mondd el, mert úgy kevésbé fáj, mint mástól hallgatni.
Megenyhült rajta a szívem, szánakozva írtam neki vissza.
Mo: Nem rühellek, csak egyszerűen kiakasztottál. Egy percre elgondolkodtam azon, hogy mit mondhatnék még... aztán mintha megrészegített volna valami, jött ki belőlem. Szeretlek. Nem hazudok. Tényleg. Azért mondtam nemet, mert éreztetni akartam, hogy mennyire fáj, ha kosarat kapsz. De ha megint megkérdeznéd, biztosan jó választ adnék. :) Csak nem tudom, hogy igent, vagy nemet adok. Az a hozzáállásodon múlik.
Nem kaptam semmi választ. Úgy, mint az előbb, vártam pár percet, aztán a türelmemmel felhagytam, és folytattam a készülődést.
Hétfő reggel, korán reggel, bent az üzletben. Reggel. A fáradtság most erősen gyötört. Azon gondolkodtam el, hogy ki utálhat engem. Nem értem, hogy miért ez a téma foglalta le az agyamat, de egy időre elvette a figyelmem egyéb más dolgokról.
A reggeli "csevegés" Liammel, majd pedig később a folytatás Niallel, lekötött egy darabig. Az üzlet ajtaja fölé rakott szélcsengő csilingelésére lettem figyelmes, ezért feltápászkodtam a padról, amin eddig ültem unalmamban, mosolyt erőltettem az arcomra és üdvözöltem Patriciát.
- Reggelt' főnökasszony! -nevettem fel halkan, mire mosoly húzódott a számra.
- Mitől jöttél ismételten ilyen korán? -a raktárig követtem, a szekrényébe rakosgatta a cuccait, egy üdítőt passzolt nekem. Minden nap tudja, hogy korán jövök, vagy minden nap van nála pluszban egy literes Cappy? Oldalt nézett rám, megfigyelte a tudásom (hű, mintha fél méterről kapott dolgot nem kapnék el egyszerűen...), aztán kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Ó. Reggel Liam pár sorral ébresztett -mosolyogtam, lecsavartam a kupakot, belekortyoltam az üvegbe. -Szerinte Niall nagyon rossz passzban van, amit én épp, hogy le szarok.
- Biztos, hogy nem érdekel? Ne sértődj meg, de Liam nekem is dobott egy SMS-t, amiben közölte, hogy miképp bánsz a fiúval.
- Pat. Szeretem Niallt. Tényleg. El sem tudom mondani, hogy mennyire. De ha a szíved igent mond, és az eszed nemet, akkor vagy nagy szarban -elhúztam a számat. Mert ez tényleg igaz.
- Mindenesetre hallgass a szívedre. Az ész mindig azt mondja, ami neked jót tenne, de a szíved jobban összetörik, ha hagyod veszni a szerelmedet. Ezt hidd el nekem, én már tanultam ebből és ez egy jó tanács. Ugye nem akarod látni életed szerelmét másik nő oldalán látni? Akit lehet, hogy elvesz feleségül, gyermeket nemz neki... -itt már muszáj volt félbeszakítanom.
- Jó, de már nem egy kosarat kaptam tőle. Tudod milyen szar érzés volt az, amikor a buli utáni reggel szitok szavakat szórt rám, múltkor pedig a képembe mondta, hogy nem akar velem járni? -jó. Nem ezt mondta, de ez így hatásosabb. Lehet, hogy be kell fognom a szám... Pat épp akkor bökött a hátam mögé. Megfordultam, és csodák (nem) csodájára ott állt az emlegetett szamár. Már olyan régen nem láttam, hogy elfeledtem az ő által kiváltozz érzéseket. -Szia.
- Szóval ennyire megbántottalak volna? -húzta gonosz mosolyra a száját. -De azt nem tudod, hogy már mióta vagyok szerelmes beléd -te. Jó. Isten! Szerelmet vallott? Szerelmet vallott. És van tanúm is! - Emlékszel még az X-Factor napjára? -bólintottam. -Amikor megláttalak énekelni a színpadon... te adtál nekem erőt. Annyira megtetszettél, hogy muszáj volt téged közelebbről is megismernem. Azóta eltelt egy jó pár év... ezalatt az idő alatt annyira kiismertelek..., hogy muszáj megkérdeznem -ekkor ereszkedett féltérdre. A szívem a normál üteméről ugrott a százszorosára, ami alatt a zsebében kutatott, vagy kétszer meghaltam, de csak eljött az ideje. A hátamat gyengéden megsimította a mögöttem álló Pat, a karomat megszorította, ezzel adva egy kevés erőt nekem. Sikerült, nem ájultam el. -Mo Christina Abigail Cooper. Hozzám jössz feleségül? 

Part 18./Értem

Brian reggel akkor indult el munkába, amikor én is. Így elkísért egy darabig. Ezalatt az idő alatt én meséltem valamit, természetesen a One Direction ügyet kihagytam. Beszéltem a munkahelyemről, ami inkább kisegítő állásnak nevezhető, beszéltem a főnökömről, a munkatársamról, és egy fiúról, aki csúnyán átvert. Kétszer is Biztatott, hogy ne figyeljek rá. Mondta, hogy nem érdemel meg engem, nincs az a dolog, amiért a véleményem változhat. Sajnos még nem ismer annyira, hogy a megfelelő szavakat mondja. Ha tudná, hogy ő Niall Horan, akivel vagy 4 éve szoros kapcsolatot tartunk, akkor elkerekedne a szeme, 180˘-os fordulatot venne, és többé vissza se nézne.

Pat délelőtt nyüzsgött-forgott körülöttem, kérdezgette vagy 10 percenként, hogy jól vagyok-e, nem-e veszem ki mégis a mai napot is pihenésképp. Mindig mosolyogtam, amikor nem tudtam, csak erőltettem egyet, ami valamennyire hihető lehetett, megvontam a vállamat és nemmel válaszoltam. Beth tudta, hogy mennyire ki vagyok bukva, ezért nem zargatott ilyen kérdésekkel, csak elterelte a gondolataimat a másik irányba, ami az ő videó játék mániájáról szólt. Újonnan ezt is megéltük! Tegnap előtt Harry mutatott neki egy lövöldözős játékot, azt hiszem, hogy Bf 3 (Battlefield 3). Mesélte, hogy nagyon tetszett neki, biztosan megveszi. Bólintottam egyet, mivel nem nagyon vagyok jártas a videó játékok terén. De tudom, hogy mi lesz a karácsonyi ajándéka. Persze, ha addigra nem lesz meg neki. Valamit mondott még egy konzolról is, de nem figyeltem, mivel egy vevőt segítettem ki a mókus kerekeknél, kis házikóknál és tápoknál.

- Niall jön értem, hogy elvigyen a srácokhoz. Munka után -hadarta a szavakat, miközben én a körmeimet babráltam. Hamar elkerekedett a szemem, az adrenalin szintem nulláról emelkedett százra, a szívem gyorsabban dobogott a kelleténél, a hasamban szunnyadó pillangók szárnyra kaptak. Nem tudtam örülni semminek, de minden porcikám arról "zakatolt"... örülnöm kéne, de nem tudok. -És ide jön... lehet, hogy beköszön neked is. Nem tudom. Nagy baj lenne?

- Nem. Csak furcsa.

***

Elkövetkezett a "várva várt" pillanat. Ahogy Beth mondta, Niall idejött. A bolt előtt parkolt le a kocsijával. Kiszállt, megkerülte a kocsit, és benyitott az üzletbe. Kínomban hátranéztem, vártam, hogy mikor jön ki hátulról Beth. És nem jött. Eddig álltam, aztán gyorsan lehuppantam a székre, hogy a későbbiekben felléphető balesetet (összeroskadást) meggátoljam. Niall halkan felkuncogott, majd rám nézett. Aztán a kisállatokat kezdte el bámulni. Nekem gáz volt, de azt hiszem ő ezt játéknak képzelte el.

- Nagyon aranyosak ezek a mini hörik -a térdén támaszkodott, és oldalra nézett rám. -Olyanok mint te ilyenkor.

Nevetése zene volt füleimnek, bár tudtam, hogy csak gúnyolódni próbál.

- Nagyon vicces vagy. Ha akarsz valamit, akkor mond.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni -kezdte a monológot. -Nem akartalak múltkor megalázni... nem akarok neked fájdalmat okozni. Mindent elkövetek, hogy jobb legyen, de mivel ezt nem ígérhetem, mivel ha nyilvánosság elé kerülsz, akkor nem lesz egy perc nyugtod sem. Azzal szeretnélek minden áron megvédeni, hogy tartjuk a távolságot. Te ezt szépen be is tartod, de én nem tudom. Minden porcikámmal téged akarlak. Olyan érzés tényleg, mint hegymászónak megmászni a Mount Everestet. Te vagy a hegy, én meg a hegymászó. Te maradsz a saját dolgaidnál, én pedig mindenképpen meg akarlak téged hódítani. Lehet, hogy ez egy idióta hasonlítás volt, de akkor is igaz. Ezért kérlek most meg téged. ITT ÉS MOST! -féltérdre ereszkedett elém, a függöny mögül megpillantottam Beth érdekes pillantását, majd próbáltam nem feltűnősködni. -Mo -megfogta a kezem. -Szeretlek! Lennél a barátnőm? -egy percig várt a válaszomra. Azon gondolkoztam, hogy most én kosarazhatnám ki. Kapna tőlem egy kosarat, lehet, hogy jó érzés lenne nekem, de az is lehet, hogy rossz. Lehetséges, hogy nem jönne vissza, nem harcolna értem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a helyes választ mondjam ki. -J-járnál velem? -bizonytalanodott el a hangja. Egy erős és határozott fejmozdulat után válaszoltam.

- Nem.
A válaszom lefagyasztotta. A rövidsége és hidegsége teljesen ledöbbentette őt. Szívesen mondtam volna igent, de nem tudtam arra számítani, hogy 100%-ban biztos lesz az egészben.
- Nem? -húzogatta a szemöldökét. -Értem. Akkor megkérdezem később is, hátha változik a véleményed. Én várok rád. Ha kell, akkor erővel kényszerítelek, hogy a barátnőm légy!
Haha. Ilyent egy filmből lophatott. Kizárt, -közben felállt, és az ajtó felé indult. Pár másodpercet várt a függöny mögött álló Beth, majd utána szaladt -hogy ilyent ő gondolna. Csak úgy simán. Röhejes, hogy miket képzel magáról.
***
- Hogy van a te kis barátod? Hogy is hívják? -Brian átugrott este hat körül, hozta a laptopját és videókat mutatott YouTube-on. A saját videóit. Rendesen meg van szerkesztve, minden kis részecske helyesen van beillesztve. Nincs egy kocka hiba sem benne. Mindegy. Térjünk vissza a kérdéséhez.
- Semmi -erre a válaszomra olyan unott képet vágott, hogy azon röhögni lehetett volna.
- Az, hogy "Semmi." -rajzolt macskakörmöt a semmibe -, az nem válasz. Bővebben kifejtenéd bánatodat?
- Ahhj -fújtam ki a levegőt. -Tudod, ha egy nő azt mondja, hogy "Semmi." -utánoztam le a macskakörmözését -, az azt jelenti, hogy semmi! Szóval, hogy nem igen akar beszélni róla.
- Igaz, hogy csak tegnap óta ismerjük egymást, de ilyeneket megoszthatsz velem. Legalább mondanál magadról valamit, bakker. Lefogadom, hogy annyi mindent tudsz rólam, mintha egy éve ismernénk egymást. Én lemaradtam egy fél napnál nálad... -látta, hogy megadom magam. -Na, akkor. Ki vele!
- Jól van már! -nevettem. -Nekem ez rohadt gáz, szerintem jól fogsz rajta szórakozni. Ma eljött a kisállat kereskedésbe, letérdelt elém, elmondott egy monológot, azután megkért barátnőnek, amire természetesen nemet mondtam. Te a helyemben mit válaszoltál volna?
- Nemet. Figyu, ne legyél ennyire letörve. Ha nem érdemel meg téged, akkor nem érdemel meg téged. Szard le a gyereket.
Csak az a baj, hogy hiába szarom le, nem tudom meg akadályozni az érzéseimet. Hiába mondom azt, hogy utálom, mert az nem igaz. Kétségtelenül is teljesen bele vagyok esve, csak... nehéz elhinnem. Ilyen egy kibaszott szerelem. 

Part 17./Fájdalom

A tegnapi nap folyamán olyan szinten befordultam, semmi nem tudott felvidítani. Hallgattam zenét, semmi. Hallgattam szomorú zenét, de nem segített. Meghallgattam azt a zenét, ami általában feldob, de semmi. Néztem vicces videókat, semmi. A net sem könnyítette meg a dolgom, a tegnapi nap folyamán persze, hogy a One Direction teríti be az egészet. Gonoszok az emberek velem szemben! Ez hihetetlen, hogy minden ő körülük folyik. Unalmas, de már tényleg. Akkor kell az ő idióta képüket bámulnom, amihez semmi kedvem sincsen, amikor pont, hogy nem akarom!
Ma nem akartam kikelni az ágyból. Csak csináltam egy teát, közben írtam Patnek, hogy a mai napot kiveszem szabinak. Együtt érzően "rábólintott" a dologra, majd még beszéltünk egy kicsit. Mondtam neki, hogy majd Beth elmondja, hogy miért vagyok most ilyen. Aztán csináltam még pár pirítóst, felét megvajaztam, a maradékra lekvárt kentem. Aztán azóta vagyok az ágyban, a laptopommal... egy üres szövegdokumentum van megnyitva. Ezt bámulom egy ideje. Arra gondoltam, hogy írhatnék egy naplót... bár hülyeség. Nem vagyok az a hiteles szerző, hogy körül tudjak írni dolgokat... ezért írni nem tudok. Valami más feladatot kell találnom ahhoz, hogy lekössem magam arra az időre, amire eltudnám felejteni a rossz emlékeket. S most főképp Niallt akarom elfelejteni. Sokkal szebb és jobb az életem nélküle. Nem okoz csalódást, nem fáj tőle a szívem. Csak lehet, hogy még is. Most egy hatalmas lyuk tátong a szívemben. Valakinek be kell töltenie. Niallnek kell betöltenie ezt a lukat.
Eldöntöttem, ha írni nem, akkor rajzolni fogok. Régen számtalanszor rajzoltam, csak valami erdőt vagy mezőt, tavat, amiben halak úszkálnak és a tó körül nádas van. Mini vízeséssel, sziklával körberakva. Ezt rajzoltam mindig. Húsvétkor is. Ekkor tojásokat rejtettem el a bokrok mögé, a fűbe, egy nyuszit rajzoltam a sziklák tetejére. Ez dobta fel mindig a napomat. Egy mappa ilyen rajzom van meg valahol, valamelyik doboz mélyén, vagy már lehet, hogy újrahasznosított papírként használja egy másik gyermek.
Egy szívet rajzolok, ami össze van törve. Pár szukánk van körülötte, piros üveg szilánk. A repedés vérzik, cseppekben folyik végig az ábrán. Amikor ezzel végeztem (ami nagyjából háromnegyed órát vett igénybe), rajzoltam egy baseball ütőt. Aminek a feje véres. És pár folt van az ütő nyelén is. Beteg fantáziám van akkor, ha szomorú vagyok, nem? Sajnos. Ez van.
***
Másnap sem keltem fel jobb kedvvel. Épp ugyan olyan rossz, talán még rosszabb hangulatom volt. A hasam görcsölt, mintha valamiért izgulnék. De úgy sem történik semmi. Minden szar lesz, az egész életem szürkévé fog válni. Már azzá is vált.
***
Munka után a szokásos irányba mentem. Miközben egyik lábamat a másik után raktam, oldalra néztem és a mellettem elsuhanó autókat figyeltem. Megláttam egy ismerős kocsit (ekkor szorult össze a szívem), de nem Niall volt az. Olyan naiv vagyok, hogy azt hittem, Niall az egyetlen, akinek ilyen kocsija van. Akkora egy barom vagyok, hogy az valami hihetetlen!
A parkolón átmentem (így rövidebb az út, mint a járdán), egyenesen mentem tovább.
A szél erősen fújni kezdett, a vékony pulcsimba jobban próbáltam belebújni, hogy melegedjek. Persze, ez nem nagyon sikeres semmiféleképpen. Miért nem vagyok meteorológiai befolyásoltság alatt? Még nagyobbat süvített a szél, a hajamat úgy ahogy volt szét szedte... köszönöm!!! A képemet betakarta a hajam, nem láttam semmit. Természetesen annyira kretén vagyok már így is, hogy neki mentem valakinek.
- Elnézést -szólaltam meg egyből.
- Semmi baj -kuncogott az illető. A hangja alapján férfi lehetett. -Semmi baj -ismételte meg. Két tenyerét éreztem a két karomon, majd a hajtömeg mögül megpillantottam egy borostás arcot. -Hogy hívnak? Én Brian vagyok.
A ledöbbentségtől teljesen lefagytam. Tudom magamról, hogy lámpalázas vagyok valamilyen szinten, de ez már rémesen ciki volt.
- Ő... Mo vagyok -arcomból kisöpörtem a hajam, majd megláttam azt az önelégült mosolyát. A haja szőke, barnásabb mint Niallé, a szeme sötétkék, a borostája pedig elütően sötétbarna a hajához képest.
- Én meg Brian. Szia -mosolyodott el, kezét nyújtotta.
***
Brian nagyon kedvesnek tűnik. Ő tudja, hogy mi az az első benyomás. Egész út alatt (hazafelé) mesélt minden dologról. Ennek kifejezetten örültem, mert nem akartam semmi unalmas dolgot mesélni neki. Főleg úgy, hogy nem is tudtam volna... A történetének a felét nem is értettem, mivel bringás trükkökről beszélt, de érdekelt, úgyhogy figyeltem rá. Mihelyst az épület ajtajához értünk, kinyitotta nekem az ajtót, előre engedett, majd jött utánam. A lépcsőn felfelé tartva még mindig volt mit mondania. A lakásom ajtaja előtt is ömlött belőle minden. Öt percet tartott fent.
- Nem kellett volna haza kísérned -sütöttem le a szemem. -Biztos messze laksz.
- Igen. Messze lakom -aztán elővette a kulcsait, és a szomszédos lakás ajtaját nyitotta ki. -Akkor szia -nevetett fel.
- Szia -mosolyogtam.
Brian nagyon jó fej! Most, így jobban belegondolva ezt a tényt állapítottam meg róla. Remélem, nem fogok nagyot csalódni. Bár reménykedem abban, hogy jobb kapcsolatba kerülök vele (baráti szintre gondoltam, mert ez még nem az), szeretnék több barátot! Igazi barátaim most főképp Beth, Pat, Liam és Harry. Lou és Zayn amolyan kétes kategória, mivel velük nem tudok annyira ellenni. Niall... nos, ő nagyon kiborított. Újból az ő hibájából vagyunk "haragba", ami inkább az én felemről fájdalmat jelent. Mivel nem tudom, hogy ő hogy van (nem is érdekel), az érzéseit sem tudom megállapítani. Habár. Mikor tudtam egyáltalán? Idáig kétszer ejtett pofára. Amit nagyon szépen köszönök neki! (Pfff. Francokat). 

Part. 16./Egyszer fent, egyszer lent

- Niallt szeretem.

A válaszom mindenkit ledöbbentett. Zayn meg porig alázódott sokak szemében. Meg ha lenne egy tükör nála, akkor a saját szemében is. Na mindegy.

De Niall reakciója döbbentett le leginkább. Megfogta újból a kezemet, erősen megszorította, majd maga felé fordított, és megcsókolt. Nos, ezzel még nagyobbat dobott Zaynen. Mondanom sem kell, hogy ezt megértette.

Legbelül a pillangók repdesni kezdtek. Belemosolyogtam a csókunkba, majd ő is. Ekkor dőltünk egymás homlokának, orrunkat eszkimópusziként dörzsöltük össze. Aztán elnevettem magam az izgalomtól.

- Akkor ez a válaszod -szólalt meg valaki. Nem különösebben érdekel, sokkal izgalmasabb az előttem lévő srác arca. -Mo! És még te akadtál ki azon, hogy nem mondtam el, mi van köztem és Harry között? Ez röhejes!

Mire észbe kaptam, lekevert nekem egy nagy pofont. Nem tudom, hogy csinálta, de nem érdemeltem meg! Mögöttem állt dühösen. Felálltam, mire Niall elém állt, ezzel megóvva az újabb sérelmektől. Közbe szólt. Remélem jól teszi.

- Nem járunk -mondta. Egy csapást hallottam, gondolom a mellkasát csapta meg. Aztán csak annyit vettem észre, hogy Niall fogja a lány csuklóját, szorítja, hogy ne tudja mozdítani. Kilestem, mert nagyon érdekelt a szituáció. -Zayn akkora szarba hozta, hogy nem mondhatott mást, csak az igazat -hátra fordult, a tekintetünk találkozott -, mármint remélem -elmosolyodtam, majd bólintottam. Mosolyt csaltam az arcára, majd vidáman fordult vissza Beth felé. -Én meg az érzéseimet adtam ki magamból -ismét hátra fordult, ezúttal a srácokhoz szólt. -Bocs, most muszáj volt megismernetek a nyálas oldalamat. Tényleg ezer bocs, de Zayn! Azért nem kell hánynod jól van? -szidta le az ál öklendező havert. És ismét visszafordult Beth felé. -Most már érted? -bólintott a lány. -Akkor gyere ide egy ölelésre.

Egy pillanatra Harryre néztem, aki kicsit sem lepődött meg semmin. Furcsálltam, hogy nyugodtan viseli a helyzetet, bár eleve egy nyugodt lélek lakozik benne. Nem sokszor láttam őt tombolni. Vagy csak lányok előtt nem tombol.
Amint Niall elengedte a szorításából Bethet, a lány hozzám fordult. Az arcomhoz nyúlt langyos ujjaival. Szomorúan nézett rám, a szeme könnyeket kezdett gyűjteni, majd csak annyit mondott: Sajnálom. Önkénytelenül is elmosolyodtam, majd azt mondtam, semmi baj.
Beth visszament Harryhez, Harry egy puszit adott neki a feje búbjára. Niall pedig mosolyogva, bár szégyenlősen mosolygott rám. Én is elbizonytalanodtam egy kis időre, de az, hogy visszagondoltam az első csókunkra (!), az valami leírhatatlan érzést erőszakolt rám. Jó értelemben. Egymás előtt álltunk, mosolyogtunk mint az idióták, de jól megvoltunk. Ezt is félbe kellett szakítania valakinek.
- Akkor ünnepeljük meg a két új, ifjú párt! -szabadkozott Louis, az öklét a magasba tartotta, majd kicsattant az örömtől. Jaj ne. Már megint egy buli? A széke hátradőlt, ahogy felállt, majd rögtön az ajtó felé indult, amikor Niall rászólt.
- Nem kell buli. A duma is megteszi, sörrel vagy egyéb mással. -mosolyodott el, amikor rám pillantott. Mivel én nem díjazom a sör ízét... én kólázom, vagy mást iszok. De az ízesített söröket szeretem. 

- Jó, oké -lehajtott fejjel kullogott vissza a helyére Louis, amin elmosolyodtam. -De azért megünnepelünk titeket nem?
Ekkor kapcsoltam. "Két ifjú pár?" Meg, hogy minket. Hisz még hivatalosan nem is járunk! Csak smároltunk... én kiböktem, hogy szeretem Niallt, de először úgy gondoltam, mint barátot, aztán már arra ugrott át az agyam, hogy szeretem, mint egy pasit. Mármint, hogy szeretem, ahogy egy barátnőnek a barátját szokás. Aztán Niall valami olyant mondott, amire nem számítottam.
- Mo, gyere egy kicsit -mosolyodott el, bár a szemén látszódott, hogy komoly dologról lesz szó. A kérésére elmentünk a hátsókertbe, ami úgy 15 méterre van a srácoktól. Komolyan a szemembe nézett, előre mondta, hogy ne haragudjak meg rá. Már is jól kezdődik... Aztán elmondta, hogy szívesen járna velem, meg egyéb ilyen szöveget osztott meg velem. Mondanom sem kell, hogy csalódtam, és újból összetörte a szívem. A szemem benedvesedett. -Nem akarlak bajba sodorni! Nem akarom, hogy minden újság rólad szóljon!
Kiáltotta, csak a hátamnak, mert én már sírva szaladtam a kertbe vezető ajtó felé, ami most a házba vezetett. Oldalra néztem egy pillanatra, a srácok lepetten néztek engem. Aztán visszafordultam, nekiestem az ajtónak, amit olyan nagy erővel nyitottam ki, hogy egy székhez csapódott, vagy egy asztalkához. Tovább szaladtam, kerestem a kiutat a házból, elakartam innen tűnni. És végül megtaláltam, szerencsémre.
Nem értem az egészet! Olyan bonyolult ez a fiú, hogy az valami hihetetlen. Először az van, hogy féltékeny, mivel "látott Zaynnel", aztán nagy nehezen visszafogadom, majd Zayn kérdez valami baromságot, amire én még nagyobb hülyeséget mondok, továbbá Niall megcsókol, közli velem, hogy nem járhatunk... és azt hiszi, hogy ez az egész így rendben van? Nagyszerű!
***
Nem mentem sokat, a lábam már nem bírta a futást. Teljesen összeestem lelkileg, az erőmet elvette a sírás. Őrült vagyok. De nagyon. Most éppen egy park szerűségben vagyok, ami csak egy kis tavacskából, pár fából, egy padból és pár négyzetméternyi szabad területből áll. Ép természetesen a leges legjobb helyet fogtam ki... nem! Nem a tóba ugrottam bele! A füvön görnyedtem össze, térdemet behúztam, azon "feküdtem", hasamat szorítottam az összekulcsolt kezemmel, mert már kezd görcsbe fordulni. És zokogtam. A hajam most tökéletes volt, mivel takarta a kivörösödött arcomat, a bedagadt szememmel együtt. Lehet, hogy továbbra is ez lesz az a hely, ahol zokogni fogok, mivel senkit nem láttam, sem hallottam erre jönni. Lehetséges, hogy megtaláltam Narnia titkos ajtajának a rejtekét? Jó is lenne... legalább lenne egy értelmes hely, ahova eltudnék szökni a gonosz pillantások elől. A szégyen elől. A gyalázat és a megvetés sem követne. Csak egy szép hely lenne, nyugalommal, békességgel és sokkal jobb is lenne. Utálom az életemet. Utálom Niall Horant!