A tegnapi nap folyamán olyan szinten befordultam, semmi nem tudott felvidítani. Hallgattam zenét, semmi. Hallgattam szomorú zenét, de nem segített. Meghallgattam azt a zenét, ami általában feldob, de semmi. Néztem vicces videókat, semmi. A net sem könnyítette meg a dolgom, a tegnapi nap folyamán persze, hogy a One Direction teríti be az egészet. Gonoszok az emberek velem szemben! Ez hihetetlen, hogy minden ő körülük folyik. Unalmas, de már tényleg. Akkor kell az ő idióta képüket bámulnom, amihez semmi kedvem sincsen, amikor pont, hogy nem akarom!
Ma nem akartam kikelni az ágyból. Csak csináltam egy teát, közben írtam Patnek, hogy a mai napot kiveszem szabinak. Együtt érzően "rábólintott" a dologra, majd még beszéltünk egy kicsit. Mondtam neki, hogy majd Beth elmondja, hogy miért vagyok most ilyen. Aztán csináltam még pár pirítóst, felét megvajaztam, a maradékra lekvárt kentem. Aztán azóta vagyok az ágyban, a laptopommal... egy üres szövegdokumentum van megnyitva. Ezt bámulom egy ideje. Arra gondoltam, hogy írhatnék egy naplót... bár hülyeség. Nem vagyok az a hiteles szerző, hogy körül tudjak írni dolgokat... ezért írni nem tudok. Valami más feladatot kell találnom ahhoz, hogy lekössem magam arra az időre, amire eltudnám felejteni a rossz emlékeket. S most főképp Niallt akarom elfelejteni. Sokkal szebb és jobb az életem nélküle. Nem okoz csalódást, nem fáj tőle a szívem. Csak lehet, hogy még is. Most egy hatalmas lyuk tátong a szívemben. Valakinek be kell töltenie. Niallnek kell betöltenie ezt a lukat.
Eldöntöttem, ha írni nem, akkor rajzolni fogok. Régen számtalanszor rajzoltam, csak valami erdőt vagy mezőt, tavat, amiben halak úszkálnak és a tó körül nádas van. Mini vízeséssel, sziklával körberakva. Ezt rajzoltam mindig. Húsvétkor is. Ekkor tojásokat rejtettem el a bokrok mögé, a fűbe, egy nyuszit rajzoltam a sziklák tetejére. Ez dobta fel mindig a napomat. Egy mappa ilyen rajzom van meg valahol, valamelyik doboz mélyén, vagy már lehet, hogy újrahasznosított papírként használja egy másik gyermek.
Egy szívet rajzolok, ami össze van törve. Pár szukánk van körülötte, piros üveg szilánk. A repedés vérzik, cseppekben folyik végig az ábrán. Amikor ezzel végeztem (ami nagyjából háromnegyed órát vett igénybe), rajzoltam egy baseball ütőt. Aminek a feje véres. És pár folt van az ütő nyelén is. Beteg fantáziám van akkor, ha szomorú vagyok, nem? Sajnos. Ez van.
***
Másnap sem keltem fel jobb kedvvel. Épp ugyan olyan rossz, talán még rosszabb hangulatom volt. A hasam görcsölt, mintha valamiért izgulnék. De úgy sem történik semmi. Minden szar lesz, az egész életem szürkévé fog válni. Már azzá is vált.
***
Munka után a szokásos irányba mentem. Miközben egyik lábamat a másik után raktam, oldalra néztem és a mellettem elsuhanó autókat figyeltem. Megláttam egy ismerős kocsit (ekkor szorult össze a szívem), de nem Niall volt az. Olyan naiv vagyok, hogy azt hittem, Niall az egyetlen, akinek ilyen kocsija van. Akkora egy barom vagyok, hogy az valami hihetetlen!
A parkolón átmentem (így rövidebb az út, mint a járdán), egyenesen mentem tovább.
A szél erősen fújni kezdett, a vékony pulcsimba jobban próbáltam belebújni, hogy melegedjek. Persze, ez nem nagyon sikeres semmiféleképpen. Miért nem vagyok meteorológiai befolyásoltság alatt? Még nagyobbat süvített a szél, a hajamat úgy ahogy volt szét szedte... köszönöm!!! A képemet betakarta a hajam, nem láttam semmit. Természetesen annyira kretén vagyok már így is, hogy neki mentem valakinek.
- Elnézést -szólaltam meg egyből.
- Semmi baj -kuncogott az illető. A hangja alapján férfi lehetett. -Semmi baj -ismételte meg. Két tenyerét éreztem a két karomon, majd a hajtömeg mögül megpillantottam egy borostás arcot. -Hogy hívnak? Én Brian vagyok.
A ledöbbentségtől teljesen lefagytam. Tudom magamról, hogy lámpalázas vagyok valamilyen szinten, de ez már rémesen ciki volt.
- Ő... Mo vagyok -arcomból kisöpörtem a hajam, majd megláttam azt az önelégült mosolyát. A haja szőke, barnásabb mint Niallé, a szeme sötétkék, a borostája pedig elütően sötétbarna a hajához képest.
- Én meg Brian. Szia -mosolyodott el, kezét nyújtotta.
***
Brian nagyon kedvesnek tűnik. Ő tudja, hogy mi az az első benyomás. Egész út alatt (hazafelé) mesélt minden dologról. Ennek kifejezetten örültem, mert nem akartam semmi unalmas dolgot mesélni neki. Főleg úgy, hogy nem is tudtam volna... A történetének a felét nem is értettem, mivel bringás trükkökről beszélt, de érdekelt, úgyhogy figyeltem rá. Mihelyst az épület ajtajához értünk, kinyitotta nekem az ajtót, előre engedett, majd jött utánam. A lépcsőn felfelé tartva még mindig volt mit mondania. A lakásom ajtaja előtt is ömlött belőle minden. Öt percet tartott fent.
- Nem kellett volna haza kísérned -sütöttem le a szemem. -Biztos messze laksz.
- Igen. Messze lakom -aztán elővette a kulcsait, és a szomszédos lakás ajtaját nyitotta ki. -Akkor szia -nevetett fel.
- Szia -mosolyogtam.
Brian nagyon jó fej! Most, így jobban belegondolva ezt a tényt állapítottam meg róla. Remélem, nem fogok nagyot csalódni. Bár reménykedem abban, hogy jobb kapcsolatba kerülök vele (baráti szintre gondoltam, mert ez még nem az), szeretnék több barátot! Igazi barátaim most főképp Beth, Pat, Liam és Harry. Lou és Zayn amolyan kétes kategória, mivel velük nem tudok annyira ellenni. Niall... nos, ő nagyon kiborított. Újból az ő hibájából vagyunk "haragba", ami inkább az én felemről fájdalmat jelent. Mivel nem tudom, hogy ő hogy van (nem is érdekel), az érzéseit sem tudom megállapítani. Habár. Mikor tudtam egyáltalán? Idáig kétszer ejtett pofára. Amit nagyon szépen köszönök neki! (Pfff. Francokat).
Ma nem akartam kikelni az ágyból. Csak csináltam egy teát, közben írtam Patnek, hogy a mai napot kiveszem szabinak. Együtt érzően "rábólintott" a dologra, majd még beszéltünk egy kicsit. Mondtam neki, hogy majd Beth elmondja, hogy miért vagyok most ilyen. Aztán csináltam még pár pirítóst, felét megvajaztam, a maradékra lekvárt kentem. Aztán azóta vagyok az ágyban, a laptopommal... egy üres szövegdokumentum van megnyitva. Ezt bámulom egy ideje. Arra gondoltam, hogy írhatnék egy naplót... bár hülyeség. Nem vagyok az a hiteles szerző, hogy körül tudjak írni dolgokat... ezért írni nem tudok. Valami más feladatot kell találnom ahhoz, hogy lekössem magam arra az időre, amire eltudnám felejteni a rossz emlékeket. S most főképp Niallt akarom elfelejteni. Sokkal szebb és jobb az életem nélküle. Nem okoz csalódást, nem fáj tőle a szívem. Csak lehet, hogy még is. Most egy hatalmas lyuk tátong a szívemben. Valakinek be kell töltenie. Niallnek kell betöltenie ezt a lukat.
Eldöntöttem, ha írni nem, akkor rajzolni fogok. Régen számtalanszor rajzoltam, csak valami erdőt vagy mezőt, tavat, amiben halak úszkálnak és a tó körül nádas van. Mini vízeséssel, sziklával körberakva. Ezt rajzoltam mindig. Húsvétkor is. Ekkor tojásokat rejtettem el a bokrok mögé, a fűbe, egy nyuszit rajzoltam a sziklák tetejére. Ez dobta fel mindig a napomat. Egy mappa ilyen rajzom van meg valahol, valamelyik doboz mélyén, vagy már lehet, hogy újrahasznosított papírként használja egy másik gyermek.
Egy szívet rajzolok, ami össze van törve. Pár szukánk van körülötte, piros üveg szilánk. A repedés vérzik, cseppekben folyik végig az ábrán. Amikor ezzel végeztem (ami nagyjából háromnegyed órát vett igénybe), rajzoltam egy baseball ütőt. Aminek a feje véres. És pár folt van az ütő nyelén is. Beteg fantáziám van akkor, ha szomorú vagyok, nem? Sajnos. Ez van.
***
Másnap sem keltem fel jobb kedvvel. Épp ugyan olyan rossz, talán még rosszabb hangulatom volt. A hasam görcsölt, mintha valamiért izgulnék. De úgy sem történik semmi. Minden szar lesz, az egész életem szürkévé fog válni. Már azzá is vált.
***
Munka után a szokásos irányba mentem. Miközben egyik lábamat a másik után raktam, oldalra néztem és a mellettem elsuhanó autókat figyeltem. Megláttam egy ismerős kocsit (ekkor szorult össze a szívem), de nem Niall volt az. Olyan naiv vagyok, hogy azt hittem, Niall az egyetlen, akinek ilyen kocsija van. Akkora egy barom vagyok, hogy az valami hihetetlen!
A parkolón átmentem (így rövidebb az út, mint a járdán), egyenesen mentem tovább.
A szél erősen fújni kezdett, a vékony pulcsimba jobban próbáltam belebújni, hogy melegedjek. Persze, ez nem nagyon sikeres semmiféleképpen. Miért nem vagyok meteorológiai befolyásoltság alatt? Még nagyobbat süvített a szél, a hajamat úgy ahogy volt szét szedte... köszönöm!!! A képemet betakarta a hajam, nem láttam semmit. Természetesen annyira kretén vagyok már így is, hogy neki mentem valakinek.
- Elnézést -szólaltam meg egyből.
- Semmi baj -kuncogott az illető. A hangja alapján férfi lehetett. -Semmi baj -ismételte meg. Két tenyerét éreztem a két karomon, majd a hajtömeg mögül megpillantottam egy borostás arcot. -Hogy hívnak? Én Brian vagyok.
A ledöbbentségtől teljesen lefagytam. Tudom magamról, hogy lámpalázas vagyok valamilyen szinten, de ez már rémesen ciki volt.
- Ő... Mo vagyok -arcomból kisöpörtem a hajam, majd megláttam azt az önelégült mosolyát. A haja szőke, barnásabb mint Niallé, a szeme sötétkék, a borostája pedig elütően sötétbarna a hajához képest.
- Én meg Brian. Szia -mosolyodott el, kezét nyújtotta.
***
Brian nagyon kedvesnek tűnik. Ő tudja, hogy mi az az első benyomás. Egész út alatt (hazafelé) mesélt minden dologról. Ennek kifejezetten örültem, mert nem akartam semmi unalmas dolgot mesélni neki. Főleg úgy, hogy nem is tudtam volna... A történetének a felét nem is értettem, mivel bringás trükkökről beszélt, de érdekelt, úgyhogy figyeltem rá. Mihelyst az épület ajtajához értünk, kinyitotta nekem az ajtót, előre engedett, majd jött utánam. A lépcsőn felfelé tartva még mindig volt mit mondania. A lakásom ajtaja előtt is ömlött belőle minden. Öt percet tartott fent.
- Nem kellett volna haza kísérned -sütöttem le a szemem. -Biztos messze laksz.
- Igen. Messze lakom -aztán elővette a kulcsait, és a szomszédos lakás ajtaját nyitotta ki. -Akkor szia -nevetett fel.
- Szia -mosolyogtam.
Brian nagyon jó fej! Most, így jobban belegondolva ezt a tényt állapítottam meg róla. Remélem, nem fogok nagyot csalódni. Bár reménykedem abban, hogy jobb kapcsolatba kerülök vele (baráti szintre gondoltam, mert ez még nem az), szeretnék több barátot! Igazi barátaim most főképp Beth, Pat, Liam és Harry. Lou és Zayn amolyan kétes kategória, mivel velük nem tudok annyira ellenni. Niall... nos, ő nagyon kiborított. Újból az ő hibájából vagyunk "haragba", ami inkább az én felemről fájdalmat jelent. Mivel nem tudom, hogy ő hogy van (nem is érdekel), az érzéseit sem tudom megállapítani. Habár. Mikor tudtam egyáltalán? Idáig kétszer ejtett pofára. Amit nagyon szépen köszönök neki! (Pfff. Francokat).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése