Part 7./"Láttalak..."

- Remélem megérted, ha azt mondom; legyünk csak barátok. Én mást szeretek.

A szemeimbe mondta a szavakat. Szíven ütöttek,de el tudtam fogadni. Egy mosolyt próbáltam erőltetni az arcomra, de nem ment. Fáj ez a "visszautasítás", de egyben meg is értem. Niall nem olyan fajta srác, aki lekötődik a legjobb lánybarátja mellett. Mindig is tudtam, hogy nem úgy tekint rám, mint egy barátnő, hanem egy legjobb barát, ezt tiszteletben tartom.
Csak most döbbentem rá, hogy mit mondott legutóbb. Mást szeret?

A szememet már csípte a könny. Lehunytam a szemeim, a tenyerembe mélyesztettem az arcom, hogy ne lásson. Nem szeretem azt, ha látnak sírni. Még azt sem, ha ezt feltételezik rólam.

- Ne sírj, Mo. Ne sírj. -suttogta.

Átkarolt, én még mindig ugyan abban a pózban maradtam. Szabadjára engedtem a könnyeimet. Nem tudtam ellene mit tenni. Nem akartam azt, hogy azt higgye, miatta sírok, mert ezt mondta, de nem. Én nekem csak fáj, de meg tudom érteni.

- Tiszteletben tartom a döntésedet. Tudom, hogy milyen vagy, Niall. A legjobb barátok vagyunk, már mióta is? -kuncogtam fel halkan. Egy újabb könnycsepp bújt ki a szemem sarkából. -Ha azt mondtad volna, hogy én is tetszem neked... -De te szerelemből szereted Őt, Mo!, szólt rám a belső hang. -,akkor biztos lettem volna, hogy nem... nem... nem.

Nem tudtam kimondani az utolsó szavakat. Mintha sokkot kaptam volna. Féltem a befejezéstől, hogy miért? Azt nem tudom. Mindenesetre örültem annak, hogy nem kérte, folytassam amit elkezdtem.
Egy utolsó mosolyt láttam tőle. Jobbnak láttam azt, ha most eltűnök előle. Majd a bulin találkozunk, vagy nem tudom.
Nem számított az, hogy mit érzek, inkább az, hogy minél távolabb legyek tőle. Egy kis távolság mindig csodákra képes, nem? Á, ugyan már. Ez röhejes. Itt sajnáltatom magam ahelyett, hogy nem törődtem volna azzal, amit mondott és továbblépnék. Muszáj lesz egy kis adrenalin löketet kapnom.
Besiettem a konyhába, kinyitottam a hűtőt, kikaptam belőle egy sört, annak ellenére is, hogy nem szeretem. Elővettem egy sörnyitót. A kupak ahogy a földre ért, húztam meg az üveget. Keserű volt, majdnem kiköptem, de hozzászoktam.
Harry értetlenül nézett rám, nem tudta, hogy miért iszom azt, amit amúgy se' szeretek.
- Minden rendben, Mo?
- Niall elmondta?
- Mégis micsodát? -nézett rám felemelt szemöldökkel.
Te jó szagú, úr Isten! De dögös vaaagy!, az alkohol elnyerte a hatását, ha csak pár korty is fogyott belőle. Ébredj fel, Mo! Ez nem te vagy, hallod?!
Amint észbe kaptam, már az üveg egy harmada se' volt már meg. Harryre mosolyogtam, majd kimentem a tornácra. Megtámasztottam magam a korláton és húztam le az utolsó pár korty sört. Egy hatalmas levegőt vettem.
- Szia! Hát te meg mit csinálsz? -ugrott mellém Beth hatalmas lelkesedéssel.
Bár olyan vidám lehetnék mindig, mint te. Felmutattam neki az üres üveget, amit el is hajítottam az udvar közepére. Leszartam, hogy hol landol, azt is leszartam, hogy most szemetelek. Nem érdekelt, ha szilánkosra törik, és fűnyírásnál esetleg valakin landol, vagy beleáll. Leszartam, hogy mit gondolnak mások.
- Menjünk haza átöltözni. A buli nemsokára elkezdődik. -szólalt meg Pat.
Megrántottam a vállamat, és elindultam a kocsi felé.
***
Miután visszaérkeztünk, rengetegen voltak. Sosem értettem, hogy honnan a francból ismernek ennyi embert? Jó, régi barátok, meg nemrég szerzett jó ismerősök, de akkor is... elég ijesztő az, ha egy házban császkál vagy 1000 ismeretlen, mindenki köszön neked, és tudja a neved. Mire te visszaköszönnél már hűlt nyomát se találod. Aztán újból kezdődik az egész. És minden ismeretlennel leállni csevegni... a legrosszabb rémálmomban sem tennék ilyent.
Fogalmam sem volt, hogy hova menjek, nem tudtam hol tudnék elbújni ezek elől rengeteg kíváncsiskodó szemek elől, amik mindig engem fürkésznek. Égtem a tekintetektől. Rossz érzés volt, hogy engem vesz körül ennyi titokzatos személy.
Rájöttem, hogy hova bújhatnék el. Megvártam, míg senki nem néz engem, kivártam a megfelelő pillanatot, hogy beosonhassak Zayn szobájába, ahova senki nem megy. Mindenkinek megtiltotta, hogy belépjenek a szobájába, ezért nem láttam még egyszer sem. Benyitottam, reménykedtem abban, hogy nem lesz itt senki és nyugodtan tudok addig várni, amíg el nem oszlik a tömeg, Akkor újból osonni fogok, és minden nyugis lesz, majd ha hazaérek.
Felkapcsoltam a villanyt. A szemem tágra nyílt, ahogy megláttam a tökéletes és tiszta szobát. Olyan szép, nem mondanám meg, hogy Zayn szobája... de a képek a falán, meg pár graffiti stílusú rajz az íróasztalán elárulta, hogy az övé. Színes volt a szoba, a falak sötétzöldek, de nem azok az extrémek, hanem azok a pázsit színűek. Az ágyhuzata citromsárga, amin meglepődtem. Zayn és a sárga? A bútorok barnák, kivéve az íróasztalát mivel az tele van rajzokkal.
Leültem az ágyára, ami meglehetősen puha volt. Hátra dőltem rajta, szétterültem a puha paplanon.
***
Az ajtó felől zörgést hallottam. Aztán azt, hogy kinyitódik. Zayn rontott be, maga előtt pedig egy bögyös szöszit csókolgatott. Riadtan ültem fel az ágyon, könyörögtem magamban, hogy ne legyen mérges, amiért a szava ellenére is bejöttem a tiltott helyiségbe. De... várj. Ki ő itt nekem, hogy megtiltson dolgokat?
- Ó. Te mit keresel itt? -szakadt le szöszi barátjáról Zayn. -Miért nem mész ki a többiekhez bulizni?
Meglepett, hogy Zayn ennyire kellemes hangulatban van.
- Mindenki engem figyel. Olyan nyomorultnak érzem magam.
- Azért meresztik rád a szemüket, mert eszméletlen dögös vagy. Rohadt jól áll neked ez a ruha. Állj fel! -utasította, miközben kezét nyújtotta felém.
- És velem mi lesz, Zayn? -szólalt meg a szöszi.
Zayn úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a lányt. Megfogtam a kezét és kimentem vele a többiek közé. A zene táncra fogta a csípőmet. A ritmusra mozgattam jobbra-balra. Zayn magához húzott, háttal voltam neki. A mellkasához szorította a hátamat, combomra csúsztatta a tenyerét. Fenekemet ágyékához dörzsölte, ami engem kezdett kiakasztani. Azt hiszem inkább keresek valami másabb társaságot.
Megfordultam és eltoltam magamtól Zaynt. Halkan felkuncogott. Az udvarra vezető ajtóhoz mentem, kinyitottam, majd kiléptem rajta. A hintaágyon megláttam Niallt, sörrel a kezében. Üresen bámult maga elé. Levetettem magamat mellé. Ha hozzám se szól, az is jó... legalább nem kell semmiről sem beszélni. Most nincs kedvem.
- Láttalak Zaynnel. -nyögte a szavakat.
Ijedten néztem rá. Az arca szomorú volt. Láttam magam előtt a szívét, hogy lassabban dobog. De ez az egész mit jelent a számára? Úgy is azt mondta, hogy mást szeret. Akkor mi a francért fáj neki az, ha mással lát? Ő okozott előbb fájdalmat nekem, amibe valamelyest már bele is törődtem, erre újabb fájdalmat okoz azzal, hogy szomorú.
- Nem értem, hogy miért baj az, hogy mással látsz? -kérdeztem tőle hangosan, bár a bentről jövő hangos és ritmusos zene -ami mellesleg még mindig megmozgatta a lábfejemet, illetve a fejemet- elnyomta a hangomat.
Teljesen összezavarodtam. Semmit nem mondott, csak tovább bámult maga elé... egyetlen mozgást a mellkasán és a kezén tapasztaltam, mivel sört ivott. A harmadik üveghez nyúlt. 

Random #2

Egyik barátnőmnek megvan egy olyan könyv, amit már régóta szeretnék a két kezem között látni. Rengetegszer utána néztem, jó véleményeket mondtak róla, úgyhogy biztos voltam abban, hogy AKAROM! Aztán az árát megláttam. Nem kevés pénzbe kerül, az egyszer biztos.

Az okosok -akik ismernek annyira, bár itt nem nagyon találkozhatok olyannal- már rá jöhettek, hogy a tinivilág legjobb könyvsorozatára gondoltam. 

Szent Johanna gimi

Úristen! Hétfőn kaptam kölcsönbe... mondanom sem kell, amint hazaértem, fellapoztam az oldalakat, majd nem bírtam várni, és nekiláttam. A szavakat csak faltam, most is be vagyok zsongva a történettől, vágyok arra, hogy újból a kezem közé vegyem és folytassam.

Nem haladok vele úgy, ahogy szeretném. (Nem vagyok az a könyvmoly típus). Első nap meglepően reagáltam arra, hogy már a 75. oldalnál tartok. Teljesen ledöbbentem az órát látva (éjfél). Másnap délután kevesebbet olvastam, 50-55 oldalt haladtam. Szeretném egy hét alatt befejezni. :)

"Kezdet": nos tényleg kezdet, mivel most kezdődött el minden, és folytatódik. Változás lesz a könyvek megítélésével kapcsolatban.

Aki nem szeret olvasni (én sem szeretek annyira, de az a könyv rohadtul le tud kötni, amelyiket szinte eszem) annak is ajánlom. Nagyjából minden helyen ez a mondat megvan. :)

SzJG -Kezdet #CsúcsSzuperKirályos #Best

Part 6./Segítség és emlékek

Mindenki tevékenykedik mindenhol. Pár ismeretlen alak bámészkodott, de nem sokáig, mivel adták is nekik a tennivalót. Nagy felhajtást akarnak csapni valamilyen okból kifolyólag. Harry a konyhában ügyködött, énekléssel ütötte el az időt. Zayn és Louis kint pakoltak valamit és díszítették az asztalt, raktak fel világítást, füzéreket csavartak az oszlopokra. Liam az ismeretlenekkel beszélt és mondta, hogy mit hova tegyenek, persze ő is besegített. Niall pedig fölszívódott. Tegnap óta nem láttam őt, remélem nincs semmi komolyabb baja. Egyedül még Beth nem érkezett meg. Patricia elvállalta, hogy elmegy érte... így én maradtam egyedül hármunk közül. Nem tudtam, hogy hol tudnék hasznot tenni. Vártam arra, hogy valaki segítséget kérjen tőlem. Liam megindult felém, itt az alkalom!, mosolyogtam a fiúra, aki visszamosolygott és elhaladt mellettem. Az egyik kezében egy füzetet tartott, míg a másikban egy ceruzát, annak a végét rágcsálta.

- Kell segítség valakinek? -kiáltottam el magam reménykedve, hogy ne nagyon érezzem magam kínos helyzetben.

- Nekem kell! -hallottam meg Niall hangját a szobájából... azt hiszem.

Megrezzentem. Aztán elindultam. Bekopogtam a szobájába, és máris kinyitotta nekem az ajtót. Vidám volt. Azt hittem, hogy gyűlöl engem, de a számításaim kudarcot vallottak. Szerencsére. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcomon, majd behúzott a szobába. Az ágyán egy hatalmas fehér plakát volt, mellette pedig szét szórva a földön kivágott képek, betűk, újságokból és magazinokból kitépkedett oldalak. Fogalmam sem volt, hogy mire kellenek ezek a dolgok.

- Segíts ragasztgatni. A legrosszabb meló. Én hülye ezt választottam... ennél még Harry és Liam dolga is egyszerűbb.

- Ebben mi a nehéz? -nevettem.- Csak ragasztani kell.

- Jó, de eddig csak vagdostam... meg tépkedtem. -fűzte hozzá. Elnevettem magam ismét. Letérdeltem a szőnyegre és összekotortam egy kupacba a kellő anyagokat. -Már ideges voltam.

- Hol a ragasztó?

Szó nélkül nyújtotta át nekem. Megköszöntem egy mosollyal, majd nekiálltam a dolgok felragasztásához.

- Öhm... milyen feliratnak kéne kijönnie? -kérdeztem.

- Nem tudom. -nevetett.

Tökéletes válasz! Ő lakik itt, ők rendezik öten a bulit és nem tudja, hogy milyen felirat kéne. A legokosabb srác Niall, az hót ziher.

Kiválogattam a betűket. Eszembe jutott egy jó név, csak nem mertem abban a sorrendbe ragasztani. Féltem, hogy nem lesz jó az ötletem és senkinek nem tetszik majd.
Niall kiment a szobából, felkereste Liam-et, aki pont az ajtó előtt haladt el. Megkérdezte tőle, hogy mit hogyan kéne elrendezni... milyen név kéne a bulinak.
- A képek lehetnek bárhol, csak ne legyen zsúfolt rész... a név pedig valami random legyen. Például Fashion Party, mivel jelmezes bulira gondoltam. -nevetett.
Egyetértően bólintottam, majd nekiláttam a munkálkodásnak. Már értem, hogy minek füzér az oszlopokra és miért főz, vagy süt Harry. Liam teszi a dolgát, szereti ha minden a helyén van. Niall az egyetlen, aki csak hever az ágyon, és bámul maga elé, vagy éppen engem néz. Nekem kissé kínos ez a szitu, de úgy látom ő ezt élvezi. Nem zavartatta magát és kiment a szobából. Halk sutyorgást hallottam még, ami az ajtó előtt volt, majd a két legjobb csaj váltotta fel a lustaságot.
- Szia! Niall mondta, hogy itt vagy. Segítsünk?
- Jó lenne. -néztem fel.
Az arcomba lógott a hajam, kifújtam a levegőt, ezzel próbáltam meg eltüntetni a kósza szálakat, de épp, hogy fordítva sikerült. Még több tincs lógott a pofámba, ami nem nagyon tetszett.
- Hagyjad, a többit megcsináljuk mi.
- Ó, köszi! Niall kedves nem hajlandó segíteni. Sajnáltatja magát a kis féreg. -szidtam azt a személyt, akit szeretek. -Fashion Party a buli neve, a képeket meg ne zsúfoljátok össze. Köszi még egyszer.
Hamar lepattintottam őket. Nem volt semmi kedvem ott maradni a kupac között. Niall most alaposan kihúzta nálam a gyufát. A keresésére indultam. Körbekérdeztem az egész házat, hogy nem-e látta őt valaki, vagy... valami hasonló. Nem-e tudják, hogy hova a picsába tűnt. Amúgy nem vagyok az a káromkodós fajta, de ha egyszer kell, akkor kiengedem az oroszlánt a ketrecéből.
- Engem keresel? -szólalt meg egy hang.
Nemsokkal később egy érintést éreztem, ami hamar átment erős szorítássá. Berántott valaki a szobába, befogta a számat, és úgy lökött neki a falnak. A hátam hatalmasat koppant a fehér falon, fájt is utána egy darabig. A szememet nem mertem kinyitni, nem akartam látni azt, aki itt van velem.
- Mi van? -nevetett. -Félsz? Csak vicc volt!
- Ha-ha. Rohadt vicces!
A gyomrába öklöztem akkorát, amekkorát csak tudtam. Jó érzés volt őt gyomron találni, akkor is, ha... nagyot nyögött fel az ütésre, én pedig elégedetten mosolyogtam. Büszke voltam magamra, hogy ezt váltottam ki belőle.
- Ez nem volt szép. Ezt azért adod, mert... azt hittem, hogy tetszem neked, Mo.
Elpirultam. Furcsa volt az ő szájából hallani, de egyben jól is esett.
Komoly arcot vágtam, nem hagytam magamat a csábításnak. Niall most olyan aranyos és szemét is egyben. Nem tudok rá haragudni!
A szemem benedvesedett és mosolyogtam, mert tudtam min. Egy emlék fúródott a képzeletembe, ami az istenért sem akart eltűnni. A legszebb, legemlékezetesebb emlék akkor történt meg. Megismertem Niallt. Amikor aznap egymást öleltük, amikor vissza kellett mennie Írországba. Akkor adott nekem először puszit az arcomra. Azt mondta, hogy bár vele mehetnék. Nem mondtam rá semmit, csak tovább mosolyogtam és öleltem, amíg csak tudtam. Nem engedtem őt el, csak akkor, amikor ott volt az idő. Egészen a reptérig kísértem őt és az anyukáját, mert vele jött Angliába. Felakartam ülni vele együtt a gépre, de nem tehettem, mert én itt, Londonban lakom, itt volt az iskola, itt volt minden, ami nekem kellett. Barátaim is voltak a suliban, de azok csak addig voltak, amíg le nem tettük az érettségit. Onnantól már képszakadás mindenkiről. Már az arcokra sem emlékszem, pedig csak 2 éve volt, hogy elbúcsúztunk a másiktól. Gratuláltunk egymásnak az utolsó bulin. Aztán onnantól éltem tovább a szürke életemet.
18 évesen nem tudtam mit tenni, untam az életet. Akkor kezdtem el részmunkaidős állásokat vállalni, csakhogy fent tudjam magamat tartani valamiből. Szegény voltam, teljesen le voltam égve, még szép ruhákra se' tellett. Szörnyű ezt így bevallani, de ez van. Egy CD üzletben vállaltam el az állást. A Tv-ben a One Direction volt. Nem hittem a szememnek, hogy Niall újból itt van Londonban. És nem is értesített róla. Elszomorodtam. 2 nappal később Ő jött be az üzletbe. Nem láttam őt teljesen, de a hangjáról felismertem. Rettentő sokat változott a hangja, sokkal férfiasabb lett és sokkal magabiztosabb. Háttal voltam neki, a CD-ket pakoltam a polcra ABC sorrendbe. Amint meglátott, rögtön mondta a nevemet. Nem mertem megfordulni, szégyenlős voltam. A vállamra tette a kezeit, és úgy fordított maga felé. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, majd magához szorított, és egy puszit adott az arcomra. Az a 2 év rengeteget alakított rajta.
- Hmm. Eszembe jutott az első nap, amikor találkoztunk. -a szemeimbe nézett, mosolygott.
- Igen? -halkan felkuncogtam. -Nekem meg az, amikor visszamentél Írországba, és amikor visszajöttél... a...
- CD boltban voltál. Nem hittem a szemeimnek, hogy rád találok ismét. -szólt közbe, aminek örültem, mivel emlékszik.
- Igen. -mosolyogtam. -Nem mertem megfordulni, azt hittem, csak képzelődök. És amikor megláttalak, azt hittem, majd elvesztem az eszméletem.

Random #1

Ezt most egy kedves Facebookon közzétett és megosztott poszt által írom.

Nemrég görgettem az említett közösségi oldalon. (Megtekintéshez: KATT). Trollfészre dobott a link, úgyhogy gondoltam, jót nevetek, vagy elismerően bámulok vissza a képre. Szóval, amint megnyitottam, természetesen egy képregényt láttam meg. A szöveget elolvastam. Az utolsó képkockán akadt meg a szemem egy időre, de nem különösképp foglalkoztam vele, már megszoktam. (És hadd fűzzek hozzá egy kis megjegyzésemet, hogy szerencsére nem vagyok olyan mániákus "rajongó", hogy egyből letámadjam az embert, aki posztolt eme csodás és megalázó képsorozatot... mint a belieberek, azaz Justin Bieber fanok).

Ugye mint már mondtam, nem foglalkoztam a poszttal, de azért lentebb görgettem, és egy rettenet hosszú kommentet láttam meg. 

Íme:

Már most mondom, bocs a regényért, de valakinek okoskodni is kell :)

Olyan rohadt jó, mikor a 12-13 éves kislányok mondják, hogy milyen jók és nem homárok :)
Az, hogy van/volt barátnője nem jelent semmit, a biszexuális kifejezésről nyilván egyikőtök se hallott, bár, hogy is hallottatok volna, mikor még a zene fogalmával se vagytok tisztában :D
Ezek csak arra jók, hogy a fiatalság körében elterjesszék szar maszlagot, ami vagy összelopott más előadóktól (Pl: Beatles), ami még a jobbik eset (sajnos), vagy olyan ultragagyi szövege van, hogy a 70-es IQ-val rendelkező debil kisgyerek is felsír tőle. Mindeközben pedig a rendes zenét játszó együttesek (Pl: Omega, Ossian, Scorpions -de még tudnék sorolni reggelig ilyen zenekarokat-) egyre jobban háttérbe szorulnak a fiatalság körében. Én mondjuk az AC/DC-n meg a Scorpionson, Omegán nőttem fel és mégse vagyok elfajzott korcs :)
De most őszintén nézzetek már rá ezekre a média által felkapott kis buzeránsokra (akik még szerintetek jól is néznek ki, bár én majd' kihányom tőlük a belem olyan bűnrondák, és ezt úgy mondom, hogy én se vagyok egy Adonisz)
One Direction: Csupa utánzat, koppintás, semmi ötlet, semmi tehetség, de mennek.
SP: Semmi tehetsége, és még úgy is néz ki mint egy rohadt ronda lány.
JB: A hangja, mint egy lányé és még tényleg úgy is néz ki, ráadásul úgy is öltözik----->csőbuzi, vagy transz, nem tudom.
Fluor: Na attól a "partyszemcsitől" rosszul vagyok, én miért nem vagyok úgy felkapva, mint ő, pedig legalább olyan szarul tudok énekelni (és ez érvényes a fentebb említettekre is).

A kedves kollega kifelejtett egy apró bökkenőt.

Ugye említette a One Direction-t, ami eleve középpontunkba keveredett. Nem véletlen, hanem szándékosan.  Szerintem nincs tisztában azzal az illető, kedves Zoltán, hogy egy 12-13 éves lány milyen zenét hallgat. Egy ebben a korban lévő lánynak nem AC/DC-t, vagy Omega együttest kell hallgatnia, mert az tőle különb áll, mint a One Direction nyálas zenéje. Egy lány hallgasson inkább ilyen zenét, minthogy ennyi idősen a fentebb említetteket.

Továbbá: össze lett hasonlítva SP-vel, Fluorral és JB-vel.

Bármit mondhatnak, az úgysem igaz. Ha neki az melegségre hajlamos, akinek barátnője van/volt. Jelenleg Zayn Malik az, aki biztosan heteroszexuális. Louis Tomlinson is a heterok világába tartozik, vele együtt Liam Payne, Niall Horan és végül Harry Styles is. (Beismerem, hogy az utóbbiról nem lehet tudni semmit. Vagy annyira utálják az emberek/szeretik az emberek, hogy mindenféle sztorit meg egyéb szarságot kiadnak róla újságokban, tv műsorokban, ami a biszexualitás vagy a homoszexualitás országát súrolja, vagy azért, mert ezzel idegesítik fel vele az embert, ezzel gerjesztik arra, hogy botrányt indítson el -lásd: Miley Cyrus. Én egyáltalán nem tartom melegnek Harry-t).

Egy szó, mint száz..: mindenki hallgasson olyan zenét, ami a kedves/kedvetlen lelki világát meg tudja nyugtatni, vagy ellazítja.

Mindenkinek meg van a maga véleménye, és ezt most én is bővebben kibontottam. /Jól esik kiadni magunkból az indulatokat :D/. De az, bazdmeg, hogy nem bír senki leállni más zenei ízlésének fikázásával, az már rettentő ideges. Ilyenkor érzem azt, hogy vannak a világban olyan elmeháborodott emberek, akik nem érzékelik azt az aprócska szemükkel, és a tudásra fejlesztendő agyukkal, hogy mit mondanak, ami a másikat rosszul érinti, vagy netalántán egyetért vele -mert mindenkinek megvan a maga stílusa, mindenki egy adott pontra összpontosul-, hogy nincs semmiféle jóindulat benne. Hiába rakosgat smiley-t, attól még nem lesz jobb hangulata az egész szövegnek. 

Agymenésem az most volt rendesen. Nem fejeztem ki magam úgy, ahogy szerettem volna, így sokkalta érthetőbb, mint ahogy először terveztem.

Part 5./"Hova?"

Rettenetesen aggódtam érte. A keze megremegett, a karomat elengedte. Már szinte sírni tudott. Sajnáltam őt, hogy ezt kell kiváltanom belőle. Őszintén, nem akartam! Magamhoz ölelném újból, és segíteném őt, hogy ne érezzen így.

- És ez mióta van így? -a hangja megremegett.

- Pár hónapja... egy éve is talán. De ez csak tetszés, nem pedig szerelem. -magyaráztam. -Ha akarsz elmehetsz. Nem foglak vissza, nem akarom, hogy miattam kötődj le. Sajnálom.

Bólintott egyet, és el is tűnt. Kirohant a szobából, a lába dobbanásait hallottam a padlón visszhangzani. És utólag már csak az ajtó csattanását. Féltem most tőle és magamtól is. Tőle csak azért, mert féltettem őt, és tudtam, hogy ezt félreérti. Szeretem őt, de...

***

Másnap reggel szomorúan keltem fel. Annyira utáltam magam, de nem tudtam, hogy mit mondhattam volna. Az igazságot. Tudom, azt tudom. A baromságot és a szarságot tudom mondani, de mást pedig nem. Csak a rossz tulajdonságaim sugároznak ki belőlem. Egy szerencsétlen seggfej vagyok.

Durván "téptem" le magamról a takarót, a fele a földön landolt... aztán a súlya lehúzta a maradék részt is, ami még az ágyon pihent. Nem érdekelt az, hogy rendetlenséget csinálok. Mindig is szerettem törni-zúzni dolgokat, kupit csinálni magam körül. Pár héttel, lehet, hogy egy hónapja is volt már, amikor utoljára hagytam egy nagy nyomot magam után. Nem voltam akkor eszméletemnél, amikor a bútorokat döntöttem fel... a konyha kész katasztrófa volt. Az üvegpoharak darabokban voltak a kövön, a porcelán tányérok a kedvenc teásbögréimmel keveredett szilánkok tengerében úszkáltak. A legszebb kemény műanyag tálcámat is tönkretettem, amiből csak egy volt, azt is Liam-től kaptam még régebben. Náluk is volt egy ilyen tálca, mondtam, hogy mennyire tetszik, ilyent én is elfogadnék. Pár nappal később kaptam egy csomagot, amiben az a tökéletesség volt beburkolva pukkanós fóliával. Az üzenete aranyos volt. "Volt egy fölösbe, és a tiéd!" Még most is megmosolyogtat az, hogy milyen mókás tud lenni.

A nappali volt az egyetlen, amit próbáltam elkerülni. Ott csak az asztalt zúztam darabokra. A szobámban az ágyamat törtem négy felé -egy nehéz kalapáccsal vágtam oda neki jó párat-, azzal már lehiggadtam. Minden dühömet és haragomat ki adtam magamból... már nem emlékszem mi váltotta ki belőlem mind ezeket, de egyszer már megtanultam, hogy bokszolni kell mennem és nem a lakást szétbarmolni... mennyit takarítottam. Nem győztem felszedegetni a szilánkokat.

A telefonom csörgését hallottam. Valami elfojtotta a hangját, ezért csak nagyon halkan hallottam. Tudtam, hogy a szobámban van... amint beértem, jött a felismerés, hogy a pára alá rejtettem. Kikotortam onnét. A kijelzőn Patricia neve villogott. Mosolyogtam, majd elhúztam a zöld gombot.

- Szia!

- Reggelt' Mo. Öltözz fel és gyere le a kávézóba. Onnan indulunk.

- Hova? -kérdeztem vissza.

- Majd meglátod. Siess.

A vonalat ő bontotta. Értetlen néztem meg magamat a tükörben. Kinyitottam a szekrényem, bámultam bele pár percig, gondolkoztam a ruhán, mit kéne felvennem? Aztán döntöttem. Egy átlagos ruha összeállítást válogattam ki magamnak. A fürdőben öltöztem fel, megmosakodtam, a hajamat felkötöttem, miután megfésülködtem. Készen álltam a nem tudom minek.
Bezártam magam után az ajtót, de kinyitottam. Benyitottam a házba, biztosra akartam menni, hogy semmit nem hagyok itthon, vagy nem felejtettem-e el lekapcsolni valamit. Megvolt mindenem ami kell, semmi nem égett fölöslegesen. Újból bezártam a bejárati ajtót. A kulcsot a táskámba mélyesztettem, helyébe vettem a telefont a kezembe. Megnéztem rajta mennyi az idő. 9:38. Biztosra vettem, amíg visszaraktam eltelt egy perc, és amíg kiértem a járdára, már kettő is. Körülnéztem az úton, mielőtt átkeltem volna rajta. A kávézó pontosan szembe van azzal az épülettel, amelyikben én lakom.
Benyitottam a helyiségbe, egy lágy és lassú dallam játszott a térben. Megnyugtató volt, nagyon tetszett a zene. A pultos fiú rám mosolygott majd köszönt. Odamentem hozzá és köszöntem neki.
- Jó napot. Mit adhatok?
- Egy habos kapucsínót kérnék. -vágtam rá.
Előkotortam a táskámból a tárcát. Amíg várakoztam, körülnéztem, szememmel kerestem az ismerős fejet. Aztán megtaláltam. Integetett nekem, kisugárzó egyénisége miatt nem lehetett nehéz megtalálni. Meg attól sem, hogy ez a kávézó egész kicsi.
Miután kihozta nekem a rendelést, átnyújtottam neki az összeget némi borravalóval.
- Hova is kéne mennünk? -tettem fel a kíváncsiskodó kérdést.
- Veszünk neked egy gyönyörű ruhát a bulira. -vigyorgott. -Remek muri lesz!
Remek. Az lesz, persze, hogy remek!, csattant fel a bensőm. Nincs különösebben semmi bajom a ruhavásárlással, de az már jobban frusztrál, hogy kiért akarnak engem kiöltöztetni. Én tudom, hogy kiért, de ők nem tudhatják. Ha Niall azóta elmondta, akkor már felesleges mi miatt aggódnom.
- Na gyere! -megfogta a karom. -Út közben elmondhatnád a legjobb főnöködnek, hogy ki az, akiről tegnap beszéltél.
- Ne hozd fel ezt nekem, kérlek. -motyogtam szomorúan.
- Mi történt? -kérdezett rá. Kifejezetten látszik rajtam, hogy nem-akarok-róla-beszélni! -Tudod mit? Inkább beszéljünk másról.
***
Vagy két órán át jártuk át az összes üzletet. Te jó Isten, hogy mennyi ruha van, milyen sok színben. Én minden butikban kinéztem egy rohadt ruhát, de Patnek ez nem volt elég... vagy ötvenféle és színű ruhát lógatott elém. Mindnél betessékelt a próbafülkébe, majd mikor felvettem, elhúzta egy szó nélkül a függönyt, és úgy mondta a szebbnél szebb... hibáimat. Végül már betelt a pohár, és egy világoszöld-rózsaszín ruhán állapodtam meg. Az árával is kibékültem, nem volt különösebben drága... főleg, hogy nem én fizettem, hanem a drágalátos főnökasszony. Mindegy. És még itt panaszkodom, amikor én nekem lett jobb.
- Dobd be a ruhát, hogy meg ne lássák, aztán megyünk. -utasított.

Part 4./Úristen!

A parti nem tartott késő estig, mivel másnap nekünk munka nap van, a srácoknak pedig a stúdióban kell, hogy legyenek reggel nyolcra. Nem sajnálom őket, mivel ők választották ezt az utat... egy irány. Pont olyan munkájuk van, mint nekem, vagy bárki másnak. Csak nem ugyan azt csinálják, mint rajtuk kívül több ezer ember. Nekik az a munka, ha korán reggel felkelnek és becsücsülnek a stúdióba... beállnak a mikrofonok mögé és eléneklik a dalaikat. Ők ezt szeretik csinálni. Én is szeretem a munkámat, nagyon szeretem az állatokat... jó, ez nem mindegyiknél így van, de szeretem őket. Addig, amíg a ketrecükben, vagy az akváriumukban vannak, addig szeretem őket. De ha egyszer azok kimásznak onnét, én kifutok a világból. A legjobban azt szeretem, hogy a főnökömmel is kijövök, a legjobb barátnőm pedig a munka társam.

Épp lefekvéshez készülődtem. A vacsim ugyebár megvolt, de úgy éreztem, ennem kell még valamit. A konyhába mentem és csináltam magamnak egy sonkás szendvicset és egy bögre kamilla teát. Bebattyogtam a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt, a bögrét letettem az ágyam melletti komódra. Lehuppantam az ágyra. A kis szekrényem fiókját kihúztam, amiben pár irományom, pontosabban versem hevert. Néha kiszoktam adni magamból az indulatokat. Vannak durva verseim, amik inkább a horror felé ágaznak -persze, ha van ilyen-, vannak romantikus verseim, vannak vidám verseim és szomorú verseim is. Mondanom sem kell, a szomorú versekből van a legkevesebb. Van pár. Ezeket a verseket még anno írtam, úgy 14 évesen. Akkoriban rengetegen kritizáltak, senki nem volt rólam jó véleménnyel. Utáltam magam, legszívesebben levetettem volna magamat a negyedik emeletről -kollégista voltam. Miután iskolát váltottam, 15 évesen, minden könnyebb lett. Voltak barátaim, külön csoportok voltak. Az osztálytársaimmal tudtam beszélgetni, fiú-lány egyaránt volt társam. Minden könnyebb volt. Akkor kezdtem el vidámabb verseket írni. Egy nap felolvastam egyet az osztály előtt. Elcsodálkoztak azon, hogy én ilyent is tudok. Önbizalmasan mosolyogtam. Oldalra fordítottam a fejem a tanárra, aki bólogatott. Pár percig még csönd volt. Amint a helyemre értem, mindenkiből kitört a nevetés. Újból ugyanott kötöttem ki, ahonnan indultam. Ezúttal nem egy új iskola volt a megoldás, hanem a küzdelem. Az első évet kibírtam, aztán a másodikat is. Úgy oldottam meg a dolgot, hogy bujdostam az emberek elöl. Az ebédemet a WC-ben vagy a suli udvarán lévő hatalmas fa törzsében ettem meg. Egy pulóvert mindig vittem magammal, amivel tudtam takarni kilétem. A következő év volt az, amikor jelentkeztem a tehetségkutatóba. Nem volt senkim, akivel elmehettem volna, így egyedül indultam neki a dolognak. De ez sem sikerült. Nem jutottam tovább. Mondták, hogy jól énekelek, de utána pocséknak mondtak. Mindenki kinevetett. Még jobban megaláztam magam. És akkor jött Niall. De ezt már mondtam... Ő segített nekem, átadott az önbizalmából egy keveset, de épp eleget, hogy talpon maradjak. És ezért szeretem őt.

A szendvicsemet megettem, a teámat megittam. Visszamentem a konyhába, ahol mindent elmosogattam, a helyére raktam. Aztán egy kopogást hallottam a bejárati ajtó felől. Ki lehet az ilyenkor?, tettem fel magamban a megválaszolatlan kérdést. Letapsikoltam a kezemről a morzsákat(?). A kukucskálóhoz lábujjhegyre álltam. Kinéztem rajta. A szőke hajkoronáról egyből felismertem a látogatót. Mosolyogva nyitottam ki az ajtót neki.

- Zavarok? -nézett fel kérdően.

- Nem. -mosolyogtam még mindig. -Gyere beljebb.

- Cipőt...? -mutatott a lábára.

- Hagyd csak. Nem kell.
Bólintott egyet. Körülnézett a lakásban. Nem volt semmi jellegzetes látni való, max annyi, hogy mennyire kicsi. Jóval kisebb, mint az ő villájuk.
- Szép a lakásod.
- Köszönöm. -mosolyogtam. Hátranéztem a fiúra, miközben mentem be a szobámba. Követett. -Saját kezűleg, saját pénzből újítottam fel. És ez itt a szobám. -tártam szét a karom. Levetettem magamat az ágyra, hanyatt feküdtem. Nevetve néztem a plafonra.
Leült az ágy sarkába. Amint éreztem a karomon az érintését, befogtam a szám és elkomolyodtam. Lassan emelkedett a hátam a paplanról. Niall végigsimított a karomon, édesen mosolygott rám. Visszamosolyogtam, azt hiszem rá jött, hogy a partin rá gondoltam.
- Tudom, hogy melyikőnk tetszik neked. -bökte ki. -És a többiek is levágták.
Úristen! Úristen! ÚRISTEEN!, gondolataimban dobogtattam a lábammal. A szívem zakatolt, rettenetesen izgultam, hogy mi fog történni. Vagy megváltozik az életem... életünk, vagy valamit nagyon félre érthetett. Őszintén mondom, hogy semelyiknek sem örülnék. Nagyon szeretem Niall-t, de nem szeretném őt elveszíteni. Bármilyen kedves mondattal el lehet rontani egy jól működő barátságot. Nem akarom, hogy ennek az egésznek vége legyen. Ha pedig a másik variáció lenne... nem szeretném megbántani azt a fiút, aki azt hiszi, hogy ő a célpontom. Nem szeretnék senkit megsérteni.
- Harry az? -kérdezte kissé félőn.
A szemeim megnyugodtak, ámde elkerekedtek feltételezésén. Nem tudtam mit kinyögni. Fejemben ez kavargott: Szeretem Harryt, tényleg... de. NEM! Nem ő az. Ó, ha tudnád a teljes igazságot... de nem tudhatod mert akkor mindennek örökre vége lenne.
Szomorkásan néztem vissza rá. Ezt az arcot látva ő is elszontyolodott, de hamar kivirult. A kisugárzása mindig is jó hatással volt rám, kívül is, belül is. Egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon mielőtt magamhoz öleltem. Aztán a mosolyt letöröltem az arcomról, és könnybe lábadt a szemem.
- Nem, nem ő az.
- Hanem ki? -eltolt magától, de a karomat még mindig szorította. Láthatta rajtam, hogy félek a választól. -Ha nem akarod akkor nem kell megtudnom.
- De elmondom. És bármi történik is tudd, hogy én ezt nem így akartam.

Part 11./Rossz álom

Egymás mellett ülve a kanapén, volt amikor helyet cseréltünk valamiért, beszélgettünk minden dologról. Niall beavatott pár titokba, amit nem kényszerítettem, hogy elmondjon. Titoktartó vagyok, ezért nem árulok el mindent, nem vagyok pletykás mint sokan mások a nagy világból. Szó esett a srácokról, a rendetlenségről Harry és Louis szobájában, aztán a telibe szart és okádott fürdőszobáról... ennél a résznél undorodtam a saját fürdőmtől és nem akartam a dolgomat végezni az övéjükben.

Aztán egy nagyon érdekes információt tudhatam meg. Ideges lettem, mert nem erre számítottam. Ebben a pillanatban nem szerettem Harryt. Beth még olyan
kislánynak tűnt, mindig is izgulékony fajta volt, de megtudhattam, hogy mégsem. Nem akartam tudni a részleteket, de azt tudom, hogy a fiúk mindent megbeszélnek egymás közt. Szóval, tényleg mindent. Hogy Niallt idézzem: "Harry megdöngette a barátnődet." Elég szépen fogalmazta meg, mit ne mondjak. Olyan  perverz dolgokat mesélt el nekem, amiktől szédelegtem...

- Ti beteg állatok vagytok! -vágtam rá undorodva.

- Miért? -nevetett. -Mi a csajokat szeretjük... az persze nem zavar, amikor ti lányok beszéltek valami Taylor Lautner seggről.

- De mi nem beszéljük meg azt egymás között, ha valakivel lefekszünk, hogy mekkora a mérete meg, hogy milyen is vele a...

- Nektek ez cinkes, nekünk meg az. -vágott közbe a szavamnak.

Bólogatni kezdtem, unott arckifejezésemet próbáltam átváltani valami másba, például vidámba.

- Tisztázzunk valamit. Én sem beszélek előtted... előttetek -javítottam ki magam - a barátaimmal pasi seggekről, így ti sem beszéltek azokról a döngetéses akcióitokról.

- Rendben. Akkor nem találkozhatunk többet. -komoly arckifejezését nem bírta megtartani, egyből elnevette magát. Ez nekem nem volt vicces. -Csak vicceltem. -mosolyt erőltettem az arcomra, lássa, hogy "tetszett" ez a hülye és szar poénja. Ha poénnak mondható egy ilyen. -
Megegyeztünk.
***
Újonnan az lett a mániám, hogy valami kis tárgyat vagy cérnát birizgálok, csavarom az ujjamra meg miegymás. Niall nem tudta hova tenni azt, amit csináltam, vállat vontam neki és visszafordult a Tv elé. Valami hír megy. Nem szeretem a hírcsatornát nézni. Nem tud lekötni. Talán azt szeretem, amikor kis tigris vagy oroszlán kölyköket mutatnak. Olyan édesek még pici korukban. Amikor felnőnek meg összefosod a gatyádat tőlük. Ez van az embereknél is. Kisbabaként mindenki rohadt édes, de amikor felnőnek, akkor a többség fiú egy paraszt, a többség lány pedig ribanc. Finoman fogalmazva is kiráz a hideg. Régen ismertem egy olyan lányt, akinek SZÓ SZERINT egy buzi tetszett. Lehet, hogy a lányokat szerette az a "fiú", de, hogy mi a jó életért kellett rózsaszín cuccokba járnia és ecsetfejet villantania, azt máig sem tudom. Hogy miért mondtam, hogy lehet, hogy...? Volt már barátnője... pont azalatt az időszak alatt, amikor ezeket az éveiket élte. Fúj. A lányokat sem értem meg. Mindenhol ezernyi fürdőszobás képet látok, amire nem is vagyok kíváncsi, azt is a pofámba tolják. A Facebook tele van sok ilyen magamutogatós fotóval. Legszívesebben a 13-15 éves lányoktól elvenném a telefont és földhöz vágnám. Irritál, amiket csinálnak. Gusztustalan.
Niall mellettem unatkozott. Ásított egy hatalmasat. Végignéztem, engem is elfogott a vágy. Akkorát ásítottam, hogy huzatot csináltam a lakásomban. A szőke herceg felnevetett.
- Álmos vagyok. -morogta. -Lehet mennem kéne. Már 11 elmúlt. -az órára pillantott.
- Maradhatsz, ha akarsz. -mosolyogtam.
- Nem akarok zavarni. Azért köszi. -felállt a kanapétól és az ajtó felé támolygott. Fáradtságot vettem magamon és megindultam. Kinyitottam neki az ajtót, amíg felvette a cipőjét. Mielőtt kilépett volna, elébe álltam és csak vigyorogtam rá. -Mo, mennem kell. Te is aludj.
- De maradhatsz, mondtam már. Nagyon késő van, a srácok sem bánnák, ha itt lennél. Különben is, nem vagy az apám, hogy itt parancsolgass.
- Nem. Nem akarok rosszat. -motyogta. Kezemet elvette az ajtóról és a lépcsőn vágtatott le.
- Jó éjt. -kiáltottam utána.
Visszhangzott a terem, ami kicsit megijesztett. A hűs levegő is megcsapta a bőrömet. Visszahúzódtam a lakásba, bezártam az ajtót. Utoljára még kinéztem a kulcslyukon. Egy pillanatra, mintha Niall varázslatos mosolyát láttam volna meg, de mégsem az volt. Csak egy emlékkép, mert másodszorra is megnéztem és nem volt ott semmi/senki.
Érdekelt az, hogy miért nem akar rosszat. Bántana? Kárt tenne bennem vagy bármi másban körülöttem? Felzaklatott lettem ettől a kijelentésétől.
***
Egy lágy, meleg érintésre keltem. Ugyan szemeimet még nem nyitottam ki, de valamit sejtettem, hogy ki lehet az. Az álmomban egy csodaszép tündér szerepelt, neki is ugyan ilyen meleg és lágy érintése volt. Mosolyogtam a valós "lényre", attól függetlenül, hogy nem tudom, ki ő. Érintése alapján egy nagyon kedves ember, aki közel áll hozzám. Úgy éreztem, kinyitottam a szemem. Kinyitottam. Vak sötétséget láttam magam körül. Zuhanó érzésem volt, zuhantam is. A hajam lobogott ahogy estem a semmiben. Féltem. Elkezdtem sírni. Azt hittem, hogy meghalok. És egy puffanással éreztem egy puha valamit magam alatt. Gondolom a matracom ilyen kényelmes. Felegyenesedtem a földről, pont akkor kezdett el minden kivilágosodni. A látkép olyan volt, mint a megálmodott városomé. A ház is ott volt. Egy menő verda farolt a bejárat előtt. Nevetés szűrődött ki a házból. Amint közeledtem az ajtó felé, Niall hangját hallottam. Valami kislánynak beszélt jó dolgokról. Nem tudom pontosan. Vidám kacagás zengett a fülemben.
- Kérlek, szeretném, ha vigyáznál magadra. -mondta. -Nem akarom, hogy bajod essen, ezért gyere vissza. -kinyílt az ajtó. Rémületemben odébb ugrottam. Igazam volt, Niall hangját hallottam és egy kislány kezét fogja, másik kezében egy labda. Idősebb volt a jelenlegi koránál, úgy 30-35 év körüli lehet, a gyerek pedig 7 éves talán. -Gyere vissza, rendben?
Erős szorítást éreztem a csuklómon. Az ereim majd szétdurrantak, rettenetesen fájt az orsócsontom. Összeestem a helyemen. Ordítottam Niallnek, hogy segítsen, de nem hallotta.
- Segíts! Kérlek Niall, segíts! El akarok innen menni! Oda akarok hozzád menni!
***
Álmomból hirtelen ébredtem fel. Szemem olyan gyorsan pattant ki, hogy összerezzentem. A szemem benedvesedett, sírni kezdtem. Hangosan felbőgtem, azt hittem, ez az egész valójában történik meg velem. A könnyek elhomályosítottak mindent. Halk pittyegést, idegesítő búgást hallottam. Amint megtöröltem a szemem, mindent jobban láttam. Először fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, azt hittem, még mindig álmodom. Olyan szinten összetörtem, hogy nem akartam újból elaludni.
A sötétség megfélemlítő volt, paráztam az ágy alatt megbúvó szörnytől, ami nagy valószínűséggel nincs is ott. Teljesen meg vagyok őrülve, hogy ilyeneket gondolok.
***
Egész éjjel nem aludtam semmit.
Egy reggeli tea mellett, amit a két tenyerem között szorítottam rendesen, bámultam a kedvenc heti lapomat, amit minden szombaton kapok meg. Nagyon korán kell annak az embernek kelnie, hogy én időben megkapjam az újságomat, mivel már hat órakor kibújtam az ágyból. Buzgón faltam a betűket, amik szavakká formálódtak, amik mondatokká. Nem szívem csücske az olvasás, ezért nem is olvasok könyveket. Nekem elég a hetilapom, amiből minden nap tudok kiolvasni dolgokat.
Amint az órára pillantottam, egy időre megállt a szívem. Aztán összeszorult, majd megnyugodtam. Ilyen lehet egy mini szívroham. Beugrott egy pillanatra, hogy dolgozni kell mennem, aztán eszembe jutott, hogy szombat van. Akkor miért kaptad volna meg a hetilapodat?!, kötözködtem saját magammal... ha ez lehetséges.
A telefonom megszólalt az asztalon, az újság mellett. A bögrét lassan raktam le, majd úgy nyúltam a mobilért. Megnéztem a kijelzőt, amin Niall neve volt. Egy pillanatra megint egy miniszívrohamot észleltem, majd elhúztam a kis piros csíkot. Azt hiszem, nem akarok most vele beszélni. Jobbnak láttam, ha nem feszegetek semmit. De aztán újra hívott. Most viszont felvettem.
- Szia. Az előbb miért raktad le?
- Szia. Bocsi, csak még ez a reggeli kóma, tudod. -nevetést színleltem. Azt hiszem bejött, mivel csatlakozott hozzám. -A színeket ilyenkor nem fogja rendesen az agyam.
"A színeket ilyenkor nem fogra rendesen az agyam."? Normális vagyok én? Most biztos idiótának néz.
- Felébresztettelek? -kérdezte halkan.
- Nem. Nem tudtam aludni. Volt egy álmom... -elakadt a szavam. Majdnem befejeztem a mondatomat, de... nem tehetem. Ha azt mondom, hogy rosszat álmodtam, sőt, hogy pont vele kapcsolatban, akkor tuti, hogy valamit félre ért.
- Rendben. Akkor elmegyünk villásregire?
- Hmm. Villásregi? Állom az ajánlatot. És hol?
- Viszek kaját, érted megyek. Fél órád van kisasszony.