Mindenki tevékenykedik mindenhol. Pár ismeretlen alak bámészkodott, de nem sokáig, mivel adták is nekik a tennivalót. Nagy felhajtást akarnak csapni valamilyen okból kifolyólag. Harry a konyhában ügyködött, énekléssel ütötte el az időt. Zayn és Louis kint pakoltak valamit és díszítették az asztalt, raktak fel világítást, füzéreket csavartak az oszlopokra. Liam az ismeretlenekkel beszélt és mondta, hogy mit hova tegyenek, persze ő is besegített. Niall pedig fölszívódott. Tegnap óta nem láttam őt, remélem nincs semmi komolyabb baja. Egyedül még Beth nem érkezett meg. Patricia elvállalta, hogy elmegy érte... így én maradtam egyedül hármunk közül. Nem tudtam, hogy hol tudnék hasznot tenni. Vártam arra, hogy valaki segítséget kérjen tőlem. Liam megindult felém, itt az alkalom!, mosolyogtam a fiúra, aki visszamosolygott és elhaladt mellettem. Az egyik kezében egy füzetet tartott, míg a másikban egy ceruzát, annak a végét rágcsálta.
- Kell segítség valakinek? -kiáltottam el magam reménykedve, hogy ne nagyon érezzem magam kínos helyzetben.
- Nekem kell! -hallottam meg Niall hangját a szobájából... azt hiszem.
Megrezzentem. Aztán elindultam. Bekopogtam a szobájába, és máris kinyitotta nekem az ajtót. Vidám volt. Azt hittem, hogy gyűlöl engem, de a számításaim kudarcot vallottak. Szerencsére. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcomon, majd behúzott a szobába. Az ágyán egy hatalmas fehér plakát volt, mellette pedig szét szórva a földön kivágott képek, betűk, újságokból és magazinokból kitépkedett oldalak. Fogalmam sem volt, hogy mire kellenek ezek a dolgok.
- Segíts ragasztgatni. A legrosszabb meló. Én hülye ezt választottam... ennél még Harry és Liam dolga is egyszerűbb.
- Ebben mi a nehéz? -nevettem.- Csak ragasztani kell.
- Jó, de eddig csak vagdostam... meg tépkedtem. -fűzte hozzá. Elnevettem magam ismét. Letérdeltem a szőnyegre és összekotortam egy kupacba a kellő anyagokat. -Már ideges voltam.
- Hol a ragasztó?
Szó nélkül nyújtotta át nekem. Megköszöntem egy mosollyal, majd nekiálltam a dolgok felragasztásához.
- Öhm... milyen feliratnak kéne kijönnie? -kérdeztem.
- Nem tudom. -nevetett.
Tökéletes válasz! Ő lakik itt, ők rendezik öten a bulit és nem tudja, hogy milyen felirat kéne. A legokosabb srác Niall, az hót ziher.
Kiválogattam a betűket. Eszembe jutott egy jó név, csak nem mertem abban a sorrendbe ragasztani. Féltem, hogy nem lesz jó az ötletem és senkinek nem tetszik majd.
Niall kiment a szobából, felkereste Liam-et, aki pont az ajtó előtt haladt el. Megkérdezte tőle, hogy mit hogyan kéne elrendezni... milyen név kéne a bulinak.
- A képek lehetnek bárhol, csak ne legyen zsúfolt rész... a név pedig valami random legyen. Például Fashion Party, mivel jelmezes bulira gondoltam. -nevetett.
Egyetértően bólintottam, majd nekiláttam a munkálkodásnak. Már értem, hogy minek füzér az oszlopokra és miért főz, vagy süt Harry. Liam teszi a dolgát, szereti ha minden a helyén van. Niall az egyetlen, aki csak hever az ágyon, és bámul maga elé, vagy éppen engem néz. Nekem kissé kínos ez a szitu, de úgy látom ő ezt élvezi. Nem zavartatta magát és kiment a szobából. Halk sutyorgást hallottam még, ami az ajtó előtt volt, majd a két legjobb csaj váltotta fel a lustaságot.
- Szia! Niall mondta, hogy itt vagy. Segítsünk?
- Jó lenne. -néztem fel.
Az arcomba lógott a hajam, kifújtam a levegőt, ezzel próbáltam meg eltüntetni a kósza szálakat, de épp, hogy fordítva sikerült. Még több tincs lógott a pofámba, ami nem nagyon tetszett.
- Hagyjad, a többit megcsináljuk mi.
- Ó, köszi! Niall kedves nem hajlandó segíteni. Sajnáltatja magát a kis féreg. -szidtam azt a személyt, akit szeretek. -Fashion Party a buli neve, a képeket meg ne zsúfoljátok össze. Köszi még egyszer.
Hamar lepattintottam őket. Nem volt semmi kedvem ott maradni a kupac között. Niall most alaposan kihúzta nálam a gyufát. A keresésére indultam. Körbekérdeztem az egész házat, hogy nem-e látta őt valaki, vagy... valami hasonló. Nem-e tudják, hogy hova a picsába tűnt. Amúgy nem vagyok az a káromkodós fajta, de ha egyszer kell, akkor kiengedem az oroszlánt a ketrecéből.
- Engem keresel? -szólalt meg egy hang.
Nemsokkal később egy érintést éreztem, ami hamar átment erős szorítássá. Berántott valaki a szobába, befogta a számat, és úgy lökött neki a falnak. A hátam hatalmasat koppant a fehér falon, fájt is utána egy darabig. A szememet nem mertem kinyitni, nem akartam látni azt, aki itt van velem.
- Mi van? -nevetett. -Félsz? Csak vicc volt!
- Ha-ha. Rohadt vicces!
A gyomrába öklöztem akkorát, amekkorát csak tudtam. Jó érzés volt őt gyomron találni, akkor is, ha... nagyot nyögött fel az ütésre, én pedig elégedetten mosolyogtam. Büszke voltam magamra, hogy ezt váltottam ki belőle.
- Ez nem volt szép. Ezt azért adod, mert... azt hittem, hogy tetszem neked, Mo.
Elpirultam. Furcsa volt az ő szájából hallani, de egyben jól is esett.
Komoly arcot vágtam, nem hagytam magamat a csábításnak. Niall most olyan aranyos és szemét is egyben. Nem tudok rá haragudni!
A szemem benedvesedett és mosolyogtam, mert tudtam min. Egy emlék fúródott a képzeletembe, ami az istenért sem akart eltűnni. A legszebb, legemlékezetesebb emlék akkor történt meg. Megismertem Niallt. Amikor aznap egymást öleltük, amikor vissza kellett mennie Írországba. Akkor adott nekem először puszit az arcomra. Azt mondta, hogy bár vele mehetnék. Nem mondtam rá semmit, csak tovább mosolyogtam és öleltem, amíg csak tudtam. Nem engedtem őt el, csak akkor, amikor ott volt az idő. Egészen a reptérig kísértem őt és az anyukáját, mert vele jött Angliába. Felakartam ülni vele együtt a gépre, de nem tehettem, mert én itt, Londonban lakom, itt volt az iskola, itt volt minden, ami nekem kellett. Barátaim is voltak a suliban, de azok csak addig voltak, amíg le nem tettük az érettségit. Onnantól már képszakadás mindenkiről. Már az arcokra sem emlékszem, pedig csak 2 éve volt, hogy elbúcsúztunk a másiktól. Gratuláltunk egymásnak az utolsó bulin. Aztán onnantól éltem tovább a szürke életemet.
18 évesen nem tudtam mit tenni, untam az életet. Akkor kezdtem el részmunkaidős állásokat vállalni, csakhogy fent tudjam magamat tartani valamiből. Szegény voltam, teljesen le voltam égve, még szép ruhákra se' tellett. Szörnyű ezt így bevallani, de ez van. Egy CD üzletben vállaltam el az állást. A Tv-ben a One Direction volt. Nem hittem a szememnek, hogy Niall újból itt van Londonban. És nem is értesített róla. Elszomorodtam. 2 nappal később Ő jött be az üzletbe. Nem láttam őt teljesen, de a hangjáról felismertem. Rettentő sokat változott a hangja, sokkal férfiasabb lett és sokkal magabiztosabb. Háttal voltam neki, a CD-ket pakoltam a polcra ABC sorrendbe. Amint meglátott, rögtön mondta a nevemet. Nem mertem megfordulni, szégyenlős voltam. A vállamra tette a kezeit, és úgy fordított maga felé. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, majd magához szorított, és egy puszit adott az arcomra. Az a 2 év rengeteget alakított rajta.
- Hmm. Eszembe jutott az első nap, amikor találkoztunk. -a szemeimbe nézett, mosolygott.
- Igen? -halkan felkuncogtam. -Nekem meg az, amikor visszamentél Írországba, és amikor visszajöttél... a...
- CD boltban voltál. Nem hittem a szemeimnek, hogy rád találok ismét. -szólt közbe, aminek örültem, mivel emlékszik.
- Igen. -mosolyogtam. -Nem mertem megfordulni, azt hittem, csak képzelődök. És amikor megláttalak, azt hittem, majd elvesztem az eszméletem.
Niall kiment a szobából, felkereste Liam-et, aki pont az ajtó előtt haladt el. Megkérdezte tőle, hogy mit hogyan kéne elrendezni... milyen név kéne a bulinak.
- A képek lehetnek bárhol, csak ne legyen zsúfolt rész... a név pedig valami random legyen. Például Fashion Party, mivel jelmezes bulira gondoltam. -nevetett.
Egyetértően bólintottam, majd nekiláttam a munkálkodásnak. Már értem, hogy minek füzér az oszlopokra és miért főz, vagy süt Harry. Liam teszi a dolgát, szereti ha minden a helyén van. Niall az egyetlen, aki csak hever az ágyon, és bámul maga elé, vagy éppen engem néz. Nekem kissé kínos ez a szitu, de úgy látom ő ezt élvezi. Nem zavartatta magát és kiment a szobából. Halk sutyorgást hallottam még, ami az ajtó előtt volt, majd a két legjobb csaj váltotta fel a lustaságot.
- Szia! Niall mondta, hogy itt vagy. Segítsünk?
- Jó lenne. -néztem fel.
Az arcomba lógott a hajam, kifújtam a levegőt, ezzel próbáltam meg eltüntetni a kósza szálakat, de épp, hogy fordítva sikerült. Még több tincs lógott a pofámba, ami nem nagyon tetszett.
- Hagyjad, a többit megcsináljuk mi.
- Ó, köszi! Niall kedves nem hajlandó segíteni. Sajnáltatja magát a kis féreg. -szidtam azt a személyt, akit szeretek. -Fashion Party a buli neve, a képeket meg ne zsúfoljátok össze. Köszi még egyszer.
Hamar lepattintottam őket. Nem volt semmi kedvem ott maradni a kupac között. Niall most alaposan kihúzta nálam a gyufát. A keresésére indultam. Körbekérdeztem az egész házat, hogy nem-e látta őt valaki, vagy... valami hasonló. Nem-e tudják, hogy hova a picsába tűnt. Amúgy nem vagyok az a káromkodós fajta, de ha egyszer kell, akkor kiengedem az oroszlánt a ketrecéből.
- Engem keresel? -szólalt meg egy hang.
Nemsokkal később egy érintést éreztem, ami hamar átment erős szorítássá. Berántott valaki a szobába, befogta a számat, és úgy lökött neki a falnak. A hátam hatalmasat koppant a fehér falon, fájt is utána egy darabig. A szememet nem mertem kinyitni, nem akartam látni azt, aki itt van velem.
- Mi van? -nevetett. -Félsz? Csak vicc volt!
- Ha-ha. Rohadt vicces!
A gyomrába öklöztem akkorát, amekkorát csak tudtam. Jó érzés volt őt gyomron találni, akkor is, ha... nagyot nyögött fel az ütésre, én pedig elégedetten mosolyogtam. Büszke voltam magamra, hogy ezt váltottam ki belőle.
- Ez nem volt szép. Ezt azért adod, mert... azt hittem, hogy tetszem neked, Mo.
Elpirultam. Furcsa volt az ő szájából hallani, de egyben jól is esett.
Komoly arcot vágtam, nem hagytam magamat a csábításnak. Niall most olyan aranyos és szemét is egyben. Nem tudok rá haragudni!
A szemem benedvesedett és mosolyogtam, mert tudtam min. Egy emlék fúródott a képzeletembe, ami az istenért sem akart eltűnni. A legszebb, legemlékezetesebb emlék akkor történt meg. Megismertem Niallt. Amikor aznap egymást öleltük, amikor vissza kellett mennie Írországba. Akkor adott nekem először puszit az arcomra. Azt mondta, hogy bár vele mehetnék. Nem mondtam rá semmit, csak tovább mosolyogtam és öleltem, amíg csak tudtam. Nem engedtem őt el, csak akkor, amikor ott volt az idő. Egészen a reptérig kísértem őt és az anyukáját, mert vele jött Angliába. Felakartam ülni vele együtt a gépre, de nem tehettem, mert én itt, Londonban lakom, itt volt az iskola, itt volt minden, ami nekem kellett. Barátaim is voltak a suliban, de azok csak addig voltak, amíg le nem tettük az érettségit. Onnantól már képszakadás mindenkiről. Már az arcokra sem emlékszem, pedig csak 2 éve volt, hogy elbúcsúztunk a másiktól. Gratuláltunk egymásnak az utolsó bulin. Aztán onnantól éltem tovább a szürke életemet.
18 évesen nem tudtam mit tenni, untam az életet. Akkor kezdtem el részmunkaidős állásokat vállalni, csakhogy fent tudjam magamat tartani valamiből. Szegény voltam, teljesen le voltam égve, még szép ruhákra se' tellett. Szörnyű ezt így bevallani, de ez van. Egy CD üzletben vállaltam el az állást. A Tv-ben a One Direction volt. Nem hittem a szememnek, hogy Niall újból itt van Londonban. És nem is értesített róla. Elszomorodtam. 2 nappal később Ő jött be az üzletbe. Nem láttam őt teljesen, de a hangjáról felismertem. Rettentő sokat változott a hangja, sokkal férfiasabb lett és sokkal magabiztosabb. Háttal voltam neki, a CD-ket pakoltam a polcra ABC sorrendbe. Amint meglátott, rögtön mondta a nevemet. Nem mertem megfordulni, szégyenlős voltam. A vállamra tette a kezeit, és úgy fordított maga felé. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, majd magához szorított, és egy puszit adott az arcomra. Az a 2 év rengeteget alakított rajta.
- Hmm. Eszembe jutott az első nap, amikor találkoztunk. -a szemeimbe nézett, mosolygott.
- Igen? -halkan felkuncogtam. -Nekem meg az, amikor visszamentél Írországba, és amikor visszajöttél... a...
- CD boltban voltál. Nem hittem a szemeimnek, hogy rád találok ismét. -szólt közbe, aminek örültem, mivel emlékszik.
- Igen. -mosolyogtam. -Nem mertem megfordulni, azt hittem, csak képzelődök. És amikor megláttalak, azt hittem, majd elvesztem az eszméletem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése