Minden a régi kerékvágásban. A buli óta nem néztem a srácok felé, talán a Skype volt az az eszköz, amin váltottunk néhány szót. Nem haragszom semelyikőjükre sem, csak úgy gondolom, hogy nem kéne mindig sülve-főve együtt lennünk. Folytatom a monogám életemet, reggel felkelek, megreggelizek, elindulok a munkahelyemre, aztán haza jövök, bevágom magamat a Tv elé, miközben valami rágcsát eszek... aztán az ölembe veszem a laptopom, fellátogatok a közösségi oldalakra, majd utólag jön a Skype. Érdekes... amikor bejelentkezek Skypera, akkor jelentkezik be vagy Niall, vagy Harry, vagy Zayn, vagy Liam és vagy Louis. Mindig kedvesen köszönt valamelyikőjük, megkérdezik, hogy milyen napom volt, érdeklődnek az iránt, hogy miért nem veszem fel nekik a telefont amikor csörgetnek. Elizabeth az egyetlen, aki beszél velük, Pat pedig jobbnak látja azt, ha mellettem áll.
"Szia." -a Skype hangja ébresztett fel a merengésből... közben ment a Tv. Jól pazarlom az áramot, nem?
Niall neve jelent meg a képernyőn. Először nem akartam ráírni, direkt kínozni akartam azzal, hogy nem állok szóba vele. Aztán valami arra késztetett, hogy mégis írjak vagy egy smileyt, vagy egy betűt is.
"Helló."
Jobb nem jutott eszembe. Azon tanakodtam, hogy írjak-e még valamit, vagy sem. A betűket eleve lassan írtam, valamiért izgultam. A szívem gyorsabban vert a kelleténél, a hasamban szunnyadó ezernyi pillangó csapdosta szárnyát.
"Mi a helyzet?" -kérdezte.
"Nincs semmi különös. Punnyadok a Tv előtt. Gondolkozom, pazarlom az áramot. Tudtad, hogy a Tv jó háttérzaj?"
":D Akkor jól vagy. :)"
Megmosolyogtatott az, hogy smileyt láttam, amit ráadásul ő írt.
"Figyelj. Elmegyek hozzád, most. Ne menj sehova. Mindjárt ott leszek!"
Most mi a francért akar idejönni? Max, ha kopog, akkor nem engedem be. Ennyi nap, Niall mentes nap után nem akarok újra belegabalyodni a srácba... nem akarok újra beleszeretni. Olyan különleges... csak akkor szeretem őt teljes szívemből, amikor ott vagyok mellette, vagy a közelében, egy légtérben. Olyankor mindig feszült vagyok, mindig félek, hogy valami rosszat mondok. Amikor nincs a közelemben, akkor felszabadult vagyok, nem foglalkozom a szőke herceggel, nem vagyok teljesen belezúgva. Csak ott van, és kész. Félek, ha újra meglátom, összeesek és epedeznék neki, hogy vegyen feleségül. Hah. Ez egy jó directioner "paródia" volt. Nem számít. A lényeg, hogy nem akarok újra szemtől szemben állni vele.
Mire észbe kaptam, már a kilincsen volt a kezem, mivel a csengőt hallottam. Sosem nézek ki a kukucskálón, de most megtettem. Amint megláttam Niall gyönyörű kék szemeit, amik a fényektől még jellegzetesen csillogtak is, akaratlanul haraptam alsó ajkamba. A szívem jobban vert, amikor a haját rendezte. Akkor felkuncogtam, amikor a tenyerébe lehelt és utána megszagolta. Krákogott egyet, ami kizökkentett a gyönyörködésből, aztán lenyomtam a kilincset.
- Jó újra látni. -mosolyodott el azonnal.
Nem szóltam semmit. Nem tudtam. A szívem annyira zakatolt, hogy ha kinyitnám a számat, jobban hallaná.
Ott álltam előtte és néztem az arcát. Ő is engem nézett. Most olyan megfélemlítő volt. Féltem tőle. Nem ijeszt meg, csak félek a szavaitól, hogy újra bántani fognak.
- Bemehetek? -fejével a belső légtérbe bökött.
Bólintottam, félre álltam, hogy szabad helyet kaphasson. Eredetileg nem azt terveztem, hogy nem engedem be? Nem tudok tervhez kötődni. Ezen még gyúrnom kell a későbbiekben.
- Mo -közelebb lépett hozzám-, sajnálom amit mondtam neked. Nem tudom miért voltam olyan köcsög. -a földre néztem, szemébe már nem bírtam bele látni. A szemem könnybe lábadt lassan, ahogy felidéztem az aznap történteket. -Figyelj, kérlek, ne haragudj. -a térdét berogyasztva nézte meg az arcomat. Kiegyenesedett, később ujjait éreztem az arcomon. Két tenyere közé vette az arcom és a sajátja felé fordította. -Kérlek. Mo. Nem akarlak elveszíteni. Olyan rég óta vagyunk együtt, és olyan sok mindent éltünk át, hallod? Nem akarlak elveszíteni. -végigsimított az arcomon, aztán az alsó ajkamon. -Szeretlek, Mo.
Ide-oda néztem az arcán. Tudtam, hogy sírni fogok, és sírtam is. De ezzel nem a szomorú könnyeket engedtem ki, hanem a boldogság könnyeit. Hangosan magamba szívtam a levegőt. A másodiknál megöleltem Niallt. Pulcsiját szorongattam az ujjaim közt, kapucniját simogattam. A mellkasába zokogtam. Kiadtam a fáradt gőzt ezzel a "kis" akciómmal.
Niall halk, megkönnyebbült nevetését hallottam. Annyira jól esett, hogy engem is lázba hozott a nevetése. Ezúttal már a mellkasába nevettem. Annyira jó volt őt újra érezni és látni.
- Annyira szeretlek, Mo! -suttogta a fülembe.
Jobban hozzá bújtam. Lazábban öleltem őt. Azt a szokásos Niall illatot szívtam magamba.
***
A Tv előtt, mint mindig ültem, de nem egyedül, hanem egy csodás ember társaságában, aki tisztel és szeret. Annyira jó ember Niall, hogy álmodni sem lehetne ilyent. Mindenkivel kedves, nagyon barátságos. Törékeny szíve van, ezért vigyázok rá én is. Nem viseli el azt, ha valaki elhagyja őt, összetörne, magába zuhanna és sírna. Amit nem akarok. Mindig tud nevetni, még bajban is. Most itt ül mellettem a kanapén, fogja a kezem. Engem néz. Amikor ránézek, mosolyogva fordítja le a fejét, mintha elpirulna. A Tv rossz fényeitől nem tudom kivenni tökéletesen az arca vonalát és színét.
- Most mennem kell. -jelentette ki egy műsor közepette. -Majd még találkozunk. Elmenjek érted munka után?
Mosolyogtam a kérdésén. "Mindenkivel kedves, nagyon barátságos.", visszhangzott a fejemben ez a mondat. Felnéztem a szőke hercegre, felálltam. Végigsimítottam a bicepszén, a karján majd ujjaimat összefontam az övéivel. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, és nem is érdekelt. Szartam rá. Kezünket közénk emelte, majd magasabbra, az szájához. Ujjaimra adott egy-egy puszit.
- Hmm. Niall Horan. -kuncogtam. -Jó név egy apának. -komolyan nézett rám. Nem értette a poénomat. -Elég, hogy én értem. Munka után találkozunk. Nem kell értem jönnöd, azért köszönöm. -suttogtam a fülébe az utolsó két szót. -Hívlak ha bármi szükségem lenne rád.
- Rendben. Szia, Mo. -egy búcsú puszit nyomott az arcomra, majd szorosan magához ölelt.
Egy másodperc töredékére sem engedtük el egymást abban az öt percben.
Ott álltam előtte és néztem az arcát. Ő is engem nézett. Most olyan megfélemlítő volt. Féltem tőle. Nem ijeszt meg, csak félek a szavaitól, hogy újra bántani fognak.
- Bemehetek? -fejével a belső légtérbe bökött.
Bólintottam, félre álltam, hogy szabad helyet kaphasson. Eredetileg nem azt terveztem, hogy nem engedem be? Nem tudok tervhez kötődni. Ezen még gyúrnom kell a későbbiekben.
- Mo -közelebb lépett hozzám-, sajnálom amit mondtam neked. Nem tudom miért voltam olyan köcsög. -a földre néztem, szemébe már nem bírtam bele látni. A szemem könnybe lábadt lassan, ahogy felidéztem az aznap történteket. -Figyelj, kérlek, ne haragudj. -a térdét berogyasztva nézte meg az arcomat. Kiegyenesedett, később ujjait éreztem az arcomon. Két tenyere közé vette az arcom és a sajátja felé fordította. -Kérlek. Mo. Nem akarlak elveszíteni. Olyan rég óta vagyunk együtt, és olyan sok mindent éltünk át, hallod? Nem akarlak elveszíteni. -végigsimított az arcomon, aztán az alsó ajkamon. -Szeretlek, Mo.
Ide-oda néztem az arcán. Tudtam, hogy sírni fogok, és sírtam is. De ezzel nem a szomorú könnyeket engedtem ki, hanem a boldogság könnyeit. Hangosan magamba szívtam a levegőt. A másodiknál megöleltem Niallt. Pulcsiját szorongattam az ujjaim közt, kapucniját simogattam. A mellkasába zokogtam. Kiadtam a fáradt gőzt ezzel a "kis" akciómmal.
Niall halk, megkönnyebbült nevetését hallottam. Annyira jól esett, hogy engem is lázba hozott a nevetése. Ezúttal már a mellkasába nevettem. Annyira jó volt őt újra érezni és látni.
- Annyira szeretlek, Mo! -suttogta a fülembe.
Jobban hozzá bújtam. Lazábban öleltem őt. Azt a szokásos Niall illatot szívtam magamba.
***
A Tv előtt, mint mindig ültem, de nem egyedül, hanem egy csodás ember társaságában, aki tisztel és szeret. Annyira jó ember Niall, hogy álmodni sem lehetne ilyent. Mindenkivel kedves, nagyon barátságos. Törékeny szíve van, ezért vigyázok rá én is. Nem viseli el azt, ha valaki elhagyja őt, összetörne, magába zuhanna és sírna. Amit nem akarok. Mindig tud nevetni, még bajban is. Most itt ül mellettem a kanapén, fogja a kezem. Engem néz. Amikor ránézek, mosolyogva fordítja le a fejét, mintha elpirulna. A Tv rossz fényeitől nem tudom kivenni tökéletesen az arca vonalát és színét.
- Most mennem kell. -jelentette ki egy műsor közepette. -Majd még találkozunk. Elmenjek érted munka után?
Mosolyogtam a kérdésén. "Mindenkivel kedves, nagyon barátságos.", visszhangzott a fejemben ez a mondat. Felnéztem a szőke hercegre, felálltam. Végigsimítottam a bicepszén, a karján majd ujjaimat összefontam az övéivel. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, és nem is érdekelt. Szartam rá. Kezünket közénk emelte, majd magasabbra, az szájához. Ujjaimra adott egy-egy puszit.
- Hmm. Niall Horan. -kuncogtam. -Jó név egy apának. -komolyan nézett rám. Nem értette a poénomat. -Elég, hogy én értem. Munka után találkozunk. Nem kell értem jönnöd, azért köszönöm. -suttogtam a fülébe az utolsó két szót. -Hívlak ha bármi szükségem lenne rád.
- Rendben. Szia, Mo. -egy búcsú puszit nyomott az arcomra, majd szorosan magához ölelt.
Egy másodperc töredékére sem engedtük el egymást abban az öt percben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése