Part 10./Lényeg

Az állatok között mászkáltam. Inkább etettem őket, adtam minden kis dögnek száraz tápot, a nyulaknak zöldséget is adtam. Ezután az itatókat töltöttem meg. Az egyetlen, ahova nem nyúltam be, az a halas akvárium, a madárketrec és a kígyó akvárium. Azt inkább ráhagyom Patriciara. A kis patkányokkal nem volt gondom, hál' Istennek.

A rádiót bekapcsoltam, hogy gyorsabban röpüljön az idő. Az időjárás jelentés után rövid hírek következtek, ez általában fordítva szokott lenni, de ez a rádió adó ilyen más...

- A következő dalt egy fiatal tagokból álló banda adja elő, a The Vamps. Can We Danced, maradjanak velünk! -a férfi nyilván érti a dolgát. Az embereket szórakoztatja úgymond a szövegével, ezt onnan veszem, hogy engem eléggé elszórakoztatott az, ahogy beszélt.

A dal annyira megtetszett, már majdnem táncoltam. A szöveget énekeltem az énekessel együtt, eszméletlen milyen jó számot tud összedobni egy banda. Hm. Ezt én mondom, aki ismeri a világhíres One Direction bandatagokat. Lényegtelen. 

- Mi ez a nagy öröm? -nevetett fel Pat, amikor ki lépett az öltözőből.
Abban a pózomban megálltam, amiben először látott meg.
A testtartást nem sikerült megtartanom, számítottam rá, hogy szobornak néz, megvonja a vállát és kikerül engem, de nem így lett. Elnevettem magam, Patriciaba kapaszkodtam, hogy támaszt leljek. Megfogta a karomat és velem együtt nevetett.
- Menj, mindjárt nyitunk. -mondta halkan és a raktár felé bökött a fejével. -Hol van már Eliz?
Csak most ugrott be először barátunk neve, egész idáig nem jutott az eszembe. Fogalmam sem volt, hogy hová tűnhetett a lány. A valami baja esett, akkor biztos felhívott volna, ő, vagy az, aki rátalált. És mi van, ha nem találtak rá?
A gondolatot gyorsan elhessegettem, hogy ne rontsam el a napomat. Megfogtam egy nehéz kartondobozt, kibontottam és rágcsáló kaját találtam bennük. Megfogtam annyi dobozt, amennyi elfért a kezemben, kivittem a pulthoz. A polcra rakosgattam fel egyesével a tápokat. Mikor ezzel végeztem, visszamentem. Az ajtó csilingelését hallottam.
Gyorsan fogtam magam, és kiballagtam az állatok közé. Egy 10-11 éves kislányt láttam, aki a hörcsögöket nézegette. A haja göndör volt és szőke. A körmét rágta, amiről eszembe jutott az, hogy kislány koromban én is mennyiszer, idegesség miatt rágtam tövig a körmömet. Mostanra nincsen ilyen problémám, szépek és egészségesek.
- Szia, miben segíthetek? -mondtam a már szokásos szöveget.
Riadtan kapta felém az arcát. A szeme kék volt, az arca barnás, nap barnította. Visszanézett a kis állatokra, elgondolkozott, és újból rám nézett.
- Csókolom, egy fekete kis hörcsögöt szeretnék.
Csókolom? Ilyen idősnek nézek ki? Először kínos volt, hogy le csókolomozott, de nem annyira, mivel felnevettem. A lány nem tudta, hogy miért ez a jó kedv.
- Még csak 20 vagyok. Nyugodtan tegezhetsz. -az arca kissé bevörösödött, de nem foglalkoztam vele. Nem nevettem ki, inkább koncentráltam az eladásra. -Egy fekete kis höri... -ismételtem meg a kért "árut". A kislány odébb lépett, így kényelmesen hozzátudtam férni az akváriumhoz. Kivettem belőle a fekete kis hörcsögöt, megfogtam míg egy pohárba nem raktam. Még nagyon pici, így egy közepes méretű tejfölös pohárban kényelmesen elfért. A forgácsot már rágcsálni kezdte, amint beleraktam. -Ketrecet vagy tápot? -megrázta a fejét. Rámosolyogtam, majd mondtam az árat.
Az a mosolygós arc. Annyira szeretem ezt nézni. Az ajtót boldogan hagyta el, én meg ott álltam még pár percig és mosolyogtam a semmire.
- Hihetetlen, hogy 10 évesen egyedül járnak a gyerekek vásárolgatni. -jegyezte meg a háttérből Pat. Vállam mögül lestem, hogy mit csinál. Idegesen nézett a karórájára kék szemeivel, amit mindig is irigyeltem. Olyan szép ez a nő. -Hol van már Elizabeth?
***
Beth ma nem jött dolgozni. Fogalmam sincs, hogy mi lelte a lányt, ilyenkor, amikor nem jön általában felhív, vagy megdob egy SMSsel. Elköszöntem Pattől, aki a másik irányba ment, mert még be kell ugrania a boltba kajáért a gyerekeinek és a férjét is meg akarja lepni valamivel.
Jókedvűen, ám de borongósan indultam a hazafele útnak. Egy részem örült, hogy kibékültem Niallel és bármikor számíthatok rá, a másik részem még mindig Bethet kereste. Az utcákon is hazafelé menet úgy capltattam, hogy kerestem őt.
A telefonom váratlanul csörrent meg. Előkotortam a zsebemből, a nevet nem néztem meg, mert koncentráltam.
- Igen?
- Szia, Mo. Sajnálom, hogy ma nem tudtam menni.
- Miért nem jöttél? -a kérdésemen lapított, nem szólalt meg. -Rendben. Jól vagy?
- Ja, tök tuti minden. -nevetett. -Hétfőn megyek, még fel kell hívnom Patriciát is, hogy ne aggódjon miattam.
- Persze, én meg Niallt hívom fel.
- Kibékültetek?
- Aha. -mosolyogtam. -Tök aranyos volt meg kedves. De tudod miért vesztünk össze... idézőjelben?
- Nem igazán, vagyis Harry csak annyit mondott, hogy Niall kiakadt valamin és rajtad vezette le a dühét.
- Rajtam és Zaynen akadt ki... Zayn rám mozdult a bulin tánc közben és ez nem tetszett Niallnek. Aztán másnap meg leribancozott... először csak segg voltam, aztán ribanc. Egy köcsög, nyomorék szarházinak gondoltam akkor.
- Jó, nyugi. Ne húzd fel magad rajta. A lényeg, hogy kibékültetek. -mosolyogtam, hogy ennyire optimista tud lenni... -Szia.
- Szia.
Elkezdtem agyalni azon, hogy mi lett volna, ha... ha Niallnek nem bocsájtok meg, akkor tovább "követ" engem, vagy inkább magamra hagy és elfelejt. Ez utóbbi fájt volna az első hónapokban, hogy ilyen egyszerűen elfelejtett, de találkoznék egy másik fiúval -vagy lánnyal. FIÚVAL!-, aki tökéletessé teszi az életemet és betöltené azt a Niall hagyta üres lyukat. Ilyen életről álmodoztam már kislány korom óta, ahogy a romantikus filmekben látható, vagy a könyvekben olvasható. Csodás és egyszerű élet, egy aranyos hapsival, aki csak nekem él és a leendő két gyermekünknek, Donnak és Alicenek. De ez sosem történik meg, ilyenkor mondják azt, hogy álmodik a nyomor.
Gyorsan hazaértem, kevesebb mint negyed óra, pedig általában 25-30 perc mire onnét hazaérek. Lehet, hogy akkor valami lehúzott, és az a valami, ami terhelt engem, most eltűnt. Felszabadult vagyok, készen állok egy kis tapasztalatszerzésre a városban. Mondjuk beszélgetnék ismeretlenekkel, akik később a barátaim lehetnének. Hmm.
Most szükségem van a csacsogásra, de nem akarok magamban beszélni, mert a végén hozzászokom és az utcán is pofáznék a semminek. Tárcsáztam a megfelelő beszélgetőpartner számát, aki pár sípszó után fel is vette.
- Szia, már is szükséged lenne rám? -szólalt meg a furfangos fiú vidám hangja.
- Niall -halkan mondtam a nevét, fogalmam sincs, hogy miért. -, ő... áttudsz jönni? -ajkaimat egy vonalba préseltem a válaszára várva, és bízva benne, hogy igent mond.
- Persze. Bármikor kellek, elmegyek érted. -bár nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.
- Ugye tudod, hogy most nagyon szeretlek? -nevettem. Nem gondoltam teljesen komolyan a dolgot, ezzel szoktam őt húzni.
- Pár perc és ott vagyok.
Azalatt a pár perc alatt se tettük le a telefont. Tudtam, hogy elege van belőlem. Sosem szereti, amikor szófosásom van. Bár már párszor bevallotta, hogy jó vagyok altatónak.
Mindenféléről beszéltem, amik most foglalkoztattak. Újonnan meg akarok tanulni rajzolni. Amikor Zayn rajzait láttam meg, annyira megtetszettek, hogy olyant akarok én is ügyeskedni. Megkérdeztem a szőke hercegemtől, hogy megkérdezné-e Zayntől, hogy vállal-e magánórákat rajzolásból. És mi volt a válasz? Persze, hogy... nem. De amikor megtudta, hogy engem kéne korrepetálni, akkor egyből a telefonba visította, hogy igen. Aztán Niall halkan megjegyezte, hogy idióta. Ekkor nevettem fel kellemesen.
- Várj, csöngettek. -motyogtam.
A telefont a fülemnek tartva, komoly tekintettel csoszogtam az ajtóhoz. A kulcslyukon nem néztem ki, ösztönösen nyitottam ki az ajtót. Meglepődtem egy kicsit, amikor Niallt láttam az ajtóban, de beugrott, hogy őt vártam. Egyszerre nyomtuk ki a telefont, de azt hiszem, én kicsit beelőztem ezzel.
Mosolyogtam rá, ő pedig már majdnem szétpirult. Megfogta a felkaromat, míg engem tolt befelé, ő vigyázva lépkedett be a kicsi lakásomba.

Part 9./Félek

Minden a régi kerékvágásban. A buli óta nem néztem a srácok felé, talán a Skype volt az az eszköz, amin váltottunk néhány szót. Nem haragszom semelyikőjükre sem, csak úgy gondolom, hogy nem kéne mindig sülve-főve együtt lennünk. Folytatom a monogám életemet, reggel felkelek, megreggelizek, elindulok a munkahelyemre, aztán haza jövök, bevágom magamat a Tv elé, miközben valami rágcsát eszek... aztán az ölembe veszem a laptopom, fellátogatok a közösségi oldalakra, majd utólag jön a Skype. Érdekes... amikor bejelentkezek Skypera, akkor jelentkezik be vagy Niall, vagy Harry, vagy Zayn, vagy Liam és vagy Louis. Mindig kedvesen köszönt valamelyikőjük, megkérdezik, hogy milyen napom volt, érdeklődnek az iránt, hogy miért nem veszem fel nekik a telefont amikor csörgetnek. Elizabeth az egyetlen, aki beszél velük, Pat pedig jobbnak látja azt, ha mellettem áll.

"Szia." -a Skype hangja ébresztett fel a merengésből... közben ment a Tv. Jól pazarlom az áramot, nem?

Niall neve jelent meg a képernyőn. Először nem akartam ráírni, direkt kínozni akartam azzal, hogy nem állok szóba vele. Aztán valami arra késztetett, hogy mégis írjak vagy egy smileyt, vagy egy betűt is.

"Helló."

Jobb nem jutott eszembe. Azon tanakodtam, hogy írjak-e még valamit, vagy sem. A betűket eleve lassan írtam, valamiért izgultam. A szívem gyorsabban vert a kelleténél, a hasamban szunnyadó ezernyi pillangó csapdosta szárnyát.

"Mi a helyzet?" -kérdezte.

"Nincs semmi különös. Punnyadok a Tv előtt. Gondolkozom, pazarlom az áramot. Tudtad, hogy a Tv jó háttérzaj?"

":D Akkor jól vagy. :)"

Megmosolyogtatott az, hogy smileyt láttam, amit ráadásul ő írt.

"Figyelj. Elmegyek hozzád, most. Ne menj sehova. Mindjárt ott leszek!"

Most mi a francért akar idejönni? Max, ha kopog, akkor nem engedem be. Ennyi nap, Niall mentes nap után nem akarok újra belegabalyodni a srácba... nem akarok újra beleszeretni. Olyan különleges... csak akkor szeretem őt teljes szívemből, amikor ott vagyok mellette, vagy a közelében, egy légtérben. Olyankor mindig feszült vagyok, mindig félek, hogy valami rosszat mondok. Amikor nincs a közelemben, akkor felszabadult vagyok, nem foglalkozom a szőke herceggel, nem vagyok teljesen belezúgva. Csak ott van, és kész. Félek, ha újra meglátom, összeesek és epedeznék neki, hogy vegyen feleségül. Hah. Ez egy jó directioner "paródia" volt. Nem számít. A lényeg, hogy nem akarok újra szemtől szemben állni vele.

Mire észbe kaptam, már a kilincsen volt a kezem, mivel a csengőt hallottam. Sosem nézek ki a kukucskálón, de most megtettem. Amint megláttam Niall gyönyörű kék szemeit, amik a fényektől még jellegzetesen csillogtak is, akaratlanul haraptam alsó ajkamba. A szívem jobban vert, amikor a haját rendezte. Akkor felkuncogtam, amikor a tenyerébe lehelt és utána megszagolta. Krákogott egyet, ami kizökkentett a gyönyörködésből, aztán lenyomtam a kilincset.

- Jó újra látni. -mosolyodott el azonnal.

Nem szóltam semmit. Nem tudtam. A szívem annyira zakatolt, hogy ha kinyitnám a számat, jobban hallaná.
Ott álltam előtte és néztem az arcát. Ő is engem nézett. Most olyan megfélemlítő volt. Féltem tőle. Nem ijeszt meg, csak félek a szavaitól, hogy újra bántani fognak.
- Bemehetek? -fejével a belső légtérbe bökött.
Bólintottam, félre álltam, hogy szabad helyet kaphasson. Eredetileg nem azt terveztem, hogy nem engedem be? Nem tudok tervhez kötődni. Ezen még gyúrnom kell a későbbiekben.
- Mo -közelebb lépett hozzám-, sajnálom amit mondtam neked. Nem tudom miért voltam olyan köcsög. -a földre néztem, szemébe már nem bírtam bele látni. A szemem könnybe lábadt lassan, ahogy felidéztem az aznap történteket. -Figyelj, kérlek, ne haragudj. -a térdét berogyasztva nézte meg az arcomat. Kiegyenesedett, később ujjait éreztem az arcomon. Két tenyere közé vette az arcom és a sajátja felé fordította. -Kérlek. Mo. Nem akarlak elveszíteni. Olyan rég óta vagyunk együtt, és olyan sok mindent éltünk át, hallod? Nem akarlak elveszíteni. -végigsimított az arcomon, aztán az alsó ajkamon. -Szeretlek, Mo.
Ide-oda néztem az arcán. Tudtam, hogy sírni fogok, és sírtam is. De ezzel nem a szomorú könnyeket engedtem ki, hanem a boldogság könnyeit. Hangosan magamba szívtam a levegőt. A másodiknál megöleltem Niallt. Pulcsiját szorongattam az ujjaim közt, kapucniját simogattam. A mellkasába zokogtam. Kiadtam a fáradt gőzt ezzel a "kis" akciómmal.
Niall halk, megkönnyebbült nevetését hallottam. Annyira jól esett, hogy engem is lázba hozott a nevetése. Ezúttal már a mellkasába nevettem. Annyira jó volt őt újra érezni és látni.
- Annyira szeretlek, Mo! -suttogta a fülembe.
Jobban hozzá bújtam. Lazábban öleltem őt. Azt a szokásos Niall illatot szívtam magamba.
***
A Tv előtt, mint mindig ültem, de nem egyedül, hanem egy csodás ember társaságában, aki tisztel és szeret. Annyira jó ember Niall, hogy álmodni sem lehetne ilyent. Mindenkivel kedves, nagyon barátságos. Törékeny szíve van, ezért vigyázok rá én is. Nem viseli el azt, ha valaki elhagyja őt, összetörne, magába zuhanna és sírna. Amit nem akarok. Mindig tud nevetni, még bajban is. Most itt ül mellettem a kanapén, fogja a kezem. Engem néz. Amikor ránézek, mosolyogva fordítja le a fejét, mintha elpirulna. A Tv rossz fényeitől nem tudom kivenni tökéletesen az arca vonalát és színét.
- Most mennem kell. -jelentette ki egy műsor közepette. -Majd még találkozunk. Elmenjek érted munka után?
Mosolyogtam a kérdésén. "Mindenkivel kedves, nagyon barátságos.", visszhangzott a fejemben ez a mondat. Felnéztem a szőke hercegre, felálltam. Végigsimítottam a bicepszén, a karján majd ujjaimat összefontam az övéivel. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, és nem is érdekelt. Szartam rá. Kezünket közénk emelte, majd magasabbra, az szájához. Ujjaimra adott egy-egy puszit.
- Hmm. Niall Horan. -kuncogtam. -Jó név egy apának. -komolyan nézett rám. Nem értette a poénomat. -Elég, hogy én értem. Munka után találkozunk. Nem kell értem jönnöd, azért köszönöm. -suttogtam a fülébe az utolsó két szót. -Hívlak ha bármi szükségem lenne rád.
- Rendben. Szia, Mo. -egy búcsú puszit nyomott az arcomra, majd szorosan magához ölelt.
Egy másodperc töredékére sem engedtük el egymást abban az öt percben.

Part 8./Oops

Amikor felébredtem nem a saját ágyamban voltam, sőt... nem is ágyban feküdtem, hanem a földön. Nem tudom, hogy mi történhetett az éjjel. Onnantól esett ki minden, mikor Harry és Liam felkaptak a nyakukba egy-egy csajt és versenyeztek velük... mármint a lányok a nyakukban ültek, Harry és Liam pedig futottak. Ennyi amire emlékszem, onnantól már képszakadás. A fejem iszonyatosan sajog, kicsit szédülök de nem vészes. Megpróbáltam feltápászkodni, de nem sikerült első próbálkozásra. Megtámasztottam magamat egy széken, aminek nem is itt lenne a helye, hanem a konyhában... én meg a nappaliban vagyok. Mi történt itt?

Pár másodperc alatt visszanyertem a látásomat és akkor vettem észre azt a hatalmas kupit, amit itt hagytak "vendégek".

Kicsászkáltam a konyhába, felraktam egy kávét. Megvártam míg lefől, addig csináltam pirítóst mindenkinek, amíg felkelnek.

Meghallottam a nap első ajtónyitódását, majd egy jó hangos ásítást... ez Liam. Nem felém közelítettek a lépései, hanem tőlem távolabb. Egy újabb ajtó nyitódást hallottam.

- Ez meg mi a franc?! -ordított fel.

Érdekelt, hogy mit látott... az orromat megcsapta valami bűz. Egyből rájöttem, hogy mire volt felháborodva. Ez gusztustalan! Egyre közelebb mentem a szagforráshoz. Az ajtóban lábujjhegyre álltam és megtámaszkodtam Liam vállán, aki erre megrezzent, gondolom megijesztettem. Na ne! A WC körül senki nem végezte rendesen a dolgát. Hányás, szar és húgy keveréke volt szétkenve a csempén. Viszonylag erős gyomrom van az ilyenhez, de ez már tényleg a határt feszegeti.

- Ezt nem fogom feltakarítani! -ordított.

- Ahogy én sem... -szólaltam meg.

Az orromat fogtam meg, és távolodtam el a fürdőszobától.

- Csukd már be azt a kibaszott ajtót! -ordítottam rá Liamre. -Ha szellőztetni akarsz akkor ne így csináld!
Elviselhetetlen volt az a szag. Egy hangos ajtócsattanást hallottam, és gyors lépteket felém. Liam feje bukkant ki a fal mögül.
- Azt a szart nem én fogom feltakarítani! -még mindig magasra volt véve a hangereje, a fürdő szoba irányába mutogatott.
- Jól van már. Nyugodj le. Hívunk egy takarítót és az majd feltakarítja...
Az ötletemre valamelyest lehiggadt. Levágta magát a pulthoz, a székre. Figyelmesen nézte a sülő pirítóst... tudom mit akar ezzel a nézéssel. Négy szelet kenyeret kaptam ki a sütőből, raktam 1 tányérra és raktam a fiú elé. Ártatlan szemekkel nézett rám, valamit még akar..., gondoltam. Szemével a hűtő felé bökött. Lustán fordultam meg és vettem ki a frigóból a vajat és vettem ki a fiókból a kést.
Amint kattant még egyet a sütő, úgy vetettem rá magam a következő négy, finom és ropogós pirítós szeletre. Úgy ahogy volt, tányér nélkül raktam a márványpultra, elvettem Liam elől a vajat és a kést, aztán kentem meg a tetejét a krémmel.
Amint a kávé is lefőtt, Liam levett egy kisebb polcról -ahol a "különleges" bögréket tartják- két bögrét. Megfogta a kávéskanna nyelét és a felét ide, felét oda öntötte. Kivett a hűtőből tejet, mert én nem szeretem a kávétejszínt. Egy polcról vett le cukrot, ezalatt segédkeztem neki és vettem elő két kávéskanalat.
- Mi volt ez az ordítozás? -mordult fel halkan Niall. -Reggel az ember aludni szeretne és nem arra kelni, hogy két segg itt ordibáljon.
Segg? Szóval én egy segg vagyok.
- Ó, bocsi... -pillantott rám szégyenkezve Niall. -Segget mondtam volna? Oops. -ártatlanul nyúlt a szájához. -Rád ribancot akartam mondani.
- Mi a franc bajod van? -kérdeztem türelmesen.
Megfordultam kávéval a kezemben. Liam mellettem állt és érdekesen pillantott hol rám, hol szőke pajtásunkra. Nem tudhatta, hogy mire fel ez a gonoszkodás, hogy őszinte legyek... én sem tudom. Fogalmam sincs, hogy Niall mért ribancozott le engem. Belülről egy baseball ütővel még jobban összetörte a szívem.
- Ez rohadtul fájt... -halkan motyogtam. Kicsordult a mai napon az első könnycseppem, amit csak Neki köszönhetek!
- Öreg, inkább te vagy a segg, nem gondolod? -szólt közbe Liam. Bár ne tette volna. Ezzel elindít egy lavinát. Holnap, vagy akár már ma délután erről fog rivallni a fél világ.
Niall mit sem törődött Liammel, félrelökte a sütőtől és mellém került. Fejemet direkt a másik irányba vittem át, hogy ne lássam és, hogy Ő se lásson engem. A bögrémet a számhoz emeltem, és szürcsöltem belőle.
- Hé. Az nem az én bögrém? -szólalt meg a szőkeség.
- Akkor tessék! Idd meg te, Nyomorék.
Azzal a lendülettel vágtam le a pultra a bögrét, ami kis híján eltört. Jobban belegondolva... el is törhetett volna.
Miért ilyen gonosz velem? Mi a francot tettem, hogy ezt műveli velem?, a kérdések folyamatosan cikáztak a fejemben. Ugyan ezek, csak máshogy megfogalmazva... más sorrendben. A szavak máshogy néznek ki, mindegyik gonosz, ronda vigyort visel. Kezdek paranoiás lenni?, halkan felnevettem. És csak ekkor döbbentem rá, hogy még mindig a konyhában vagyok... összegörnyedtem. Leestem a földre. Zokogtam. Nem vágytam segítségre és nem is kértem segítséget. Amit meg sem kaptam. Beletörődtem a folytonos pofára esésre.
***
A napom további része csendesen telt. Meg sem szólaltam egész pakolás alatt, csak bólogattam. Vagy engedelmeskedtem, vagy nem. A szemetet szedtem össze, a koszos tányérokkal együtt. Patricia próbált szóra fogni, de nem hagytam magam. Inkább felhívta a takarítót, hogy minél hamarabb elmúljon az a rohadt bűz. Nem tudom, hogy Beth hova tűnt... tegnap este óta, mármint amióta megérkeztünk a buliba, azóta nem tudok a holléte felől. Kezd hiányozni. Zayn és Louis az oszlopokról tekerik le a füzéreket. Nem tudom, hogy minek egy oszlophoz két ember... van négy oszlop, semelyikre sincs olyan bonyolultan felkötve a lámpafüzér. Niallt sem láttam reggel óta, aminek örülök. Még mindig fáj, hogy leribancozott, és ismét zokogni fogok, ha erre gondolok. A saját és legjobb barátom becsül alá. Ez szörnyű érzés. Liam a nappaliban tevékenykedik, össze szedi az újságokat. A-az újságok darabkáit. A széket a helyére tette, ami ma segített felállni és a falról törölt le valami mocskot. Harry pedig a konyhában pakol. Persze. Pont az a hely, ahol a szesz van. Naná, hogy oda megy.
- Mo. -suttogta valaki. -Psszt. Kérlek. Bocsáss meg, amiért úgy lehordtalak. Nem akartam, csak féltelek és azt hiszem, hogy féltékeny voltam, amiért Zaynnel láttalak. Kérlek, ne haragudj!
Hátulról valaki a vállamat érintette. Maga felé fordított és az a szőke, bohókás haja vidáman meredt a plafonnak.
Megráztam a fejem. Ilyen könnyen nem fogok neki megbocsátani. Más lány, aki él és hal ezért a srácért, a helyemben biztosan elfogadná, és túllépne ezen az egészen. De én nem fogom. Túlságosan is ismerem ahhoz ezt az embert. Ez neki túl könnyű lenne.

Part 7./"Láttalak..."

- Remélem megérted, ha azt mondom; legyünk csak barátok. Én mást szeretek.

A szemeimbe mondta a szavakat. Szíven ütöttek,de el tudtam fogadni. Egy mosolyt próbáltam erőltetni az arcomra, de nem ment. Fáj ez a "visszautasítás", de egyben meg is értem. Niall nem olyan fajta srác, aki lekötődik a legjobb lánybarátja mellett. Mindig is tudtam, hogy nem úgy tekint rám, mint egy barátnő, hanem egy legjobb barát, ezt tiszteletben tartom.
Csak most döbbentem rá, hogy mit mondott legutóbb. Mást szeret?

A szememet már csípte a könny. Lehunytam a szemeim, a tenyerembe mélyesztettem az arcom, hogy ne lásson. Nem szeretem azt, ha látnak sírni. Még azt sem, ha ezt feltételezik rólam.

- Ne sírj, Mo. Ne sírj. -suttogta.

Átkarolt, én még mindig ugyan abban a pózban maradtam. Szabadjára engedtem a könnyeimet. Nem tudtam ellene mit tenni. Nem akartam azt, hogy azt higgye, miatta sírok, mert ezt mondta, de nem. Én nekem csak fáj, de meg tudom érteni.

- Tiszteletben tartom a döntésedet. Tudom, hogy milyen vagy, Niall. A legjobb barátok vagyunk, már mióta is? -kuncogtam fel halkan. Egy újabb könnycsepp bújt ki a szemem sarkából. -Ha azt mondtad volna, hogy én is tetszem neked... -De te szerelemből szereted Őt, Mo!, szólt rám a belső hang. -,akkor biztos lettem volna, hogy nem... nem... nem.

Nem tudtam kimondani az utolsó szavakat. Mintha sokkot kaptam volna. Féltem a befejezéstől, hogy miért? Azt nem tudom. Mindenesetre örültem annak, hogy nem kérte, folytassam amit elkezdtem.
Egy utolsó mosolyt láttam tőle. Jobbnak láttam azt, ha most eltűnök előle. Majd a bulin találkozunk, vagy nem tudom.
Nem számított az, hogy mit érzek, inkább az, hogy minél távolabb legyek tőle. Egy kis távolság mindig csodákra képes, nem? Á, ugyan már. Ez röhejes. Itt sajnáltatom magam ahelyett, hogy nem törődtem volna azzal, amit mondott és továbblépnék. Muszáj lesz egy kis adrenalin löketet kapnom.
Besiettem a konyhába, kinyitottam a hűtőt, kikaptam belőle egy sört, annak ellenére is, hogy nem szeretem. Elővettem egy sörnyitót. A kupak ahogy a földre ért, húztam meg az üveget. Keserű volt, majdnem kiköptem, de hozzászoktam.
Harry értetlenül nézett rám, nem tudta, hogy miért iszom azt, amit amúgy se' szeretek.
- Minden rendben, Mo?
- Niall elmondta?
- Mégis micsodát? -nézett rám felemelt szemöldökkel.
Te jó szagú, úr Isten! De dögös vaaagy!, az alkohol elnyerte a hatását, ha csak pár korty is fogyott belőle. Ébredj fel, Mo! Ez nem te vagy, hallod?!
Amint észbe kaptam, már az üveg egy harmada se' volt már meg. Harryre mosolyogtam, majd kimentem a tornácra. Megtámasztottam magam a korláton és húztam le az utolsó pár korty sört. Egy hatalmas levegőt vettem.
- Szia! Hát te meg mit csinálsz? -ugrott mellém Beth hatalmas lelkesedéssel.
Bár olyan vidám lehetnék mindig, mint te. Felmutattam neki az üres üveget, amit el is hajítottam az udvar közepére. Leszartam, hogy hol landol, azt is leszartam, hogy most szemetelek. Nem érdekelt, ha szilánkosra törik, és fűnyírásnál esetleg valakin landol, vagy beleáll. Leszartam, hogy mit gondolnak mások.
- Menjünk haza átöltözni. A buli nemsokára elkezdődik. -szólalt meg Pat.
Megrántottam a vállamat, és elindultam a kocsi felé.
***
Miután visszaérkeztünk, rengetegen voltak. Sosem értettem, hogy honnan a francból ismernek ennyi embert? Jó, régi barátok, meg nemrég szerzett jó ismerősök, de akkor is... elég ijesztő az, ha egy házban császkál vagy 1000 ismeretlen, mindenki köszön neked, és tudja a neved. Mire te visszaköszönnél már hűlt nyomát se találod. Aztán újból kezdődik az egész. És minden ismeretlennel leállni csevegni... a legrosszabb rémálmomban sem tennék ilyent.
Fogalmam sem volt, hogy hova menjek, nem tudtam hol tudnék elbújni ezek elől rengeteg kíváncsiskodó szemek elől, amik mindig engem fürkésznek. Égtem a tekintetektől. Rossz érzés volt, hogy engem vesz körül ennyi titokzatos személy.
Rájöttem, hogy hova bújhatnék el. Megvártam, míg senki nem néz engem, kivártam a megfelelő pillanatot, hogy beosonhassak Zayn szobájába, ahova senki nem megy. Mindenkinek megtiltotta, hogy belépjenek a szobájába, ezért nem láttam még egyszer sem. Benyitottam, reménykedtem abban, hogy nem lesz itt senki és nyugodtan tudok addig várni, amíg el nem oszlik a tömeg, Akkor újból osonni fogok, és minden nyugis lesz, majd ha hazaérek.
Felkapcsoltam a villanyt. A szemem tágra nyílt, ahogy megláttam a tökéletes és tiszta szobát. Olyan szép, nem mondanám meg, hogy Zayn szobája... de a képek a falán, meg pár graffiti stílusú rajz az íróasztalán elárulta, hogy az övé. Színes volt a szoba, a falak sötétzöldek, de nem azok az extrémek, hanem azok a pázsit színűek. Az ágyhuzata citromsárga, amin meglepődtem. Zayn és a sárga? A bútorok barnák, kivéve az íróasztalát mivel az tele van rajzokkal.
Leültem az ágyára, ami meglehetősen puha volt. Hátra dőltem rajta, szétterültem a puha paplanon.
***
Az ajtó felől zörgést hallottam. Aztán azt, hogy kinyitódik. Zayn rontott be, maga előtt pedig egy bögyös szöszit csókolgatott. Riadtan ültem fel az ágyon, könyörögtem magamban, hogy ne legyen mérges, amiért a szava ellenére is bejöttem a tiltott helyiségbe. De... várj. Ki ő itt nekem, hogy megtiltson dolgokat?
- Ó. Te mit keresel itt? -szakadt le szöszi barátjáról Zayn. -Miért nem mész ki a többiekhez bulizni?
Meglepett, hogy Zayn ennyire kellemes hangulatban van.
- Mindenki engem figyel. Olyan nyomorultnak érzem magam.
- Azért meresztik rád a szemüket, mert eszméletlen dögös vagy. Rohadt jól áll neked ez a ruha. Állj fel! -utasította, miközben kezét nyújtotta felém.
- És velem mi lesz, Zayn? -szólalt meg a szöszi.
Zayn úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a lányt. Megfogtam a kezét és kimentem vele a többiek közé. A zene táncra fogta a csípőmet. A ritmusra mozgattam jobbra-balra. Zayn magához húzott, háttal voltam neki. A mellkasához szorította a hátamat, combomra csúsztatta a tenyerét. Fenekemet ágyékához dörzsölte, ami engem kezdett kiakasztani. Azt hiszem inkább keresek valami másabb társaságot.
Megfordultam és eltoltam magamtól Zaynt. Halkan felkuncogott. Az udvarra vezető ajtóhoz mentem, kinyitottam, majd kiléptem rajta. A hintaágyon megláttam Niallt, sörrel a kezében. Üresen bámult maga elé. Levetettem magamat mellé. Ha hozzám se szól, az is jó... legalább nem kell semmiről sem beszélni. Most nincs kedvem.
- Láttalak Zaynnel. -nyögte a szavakat.
Ijedten néztem rá. Az arca szomorú volt. Láttam magam előtt a szívét, hogy lassabban dobog. De ez az egész mit jelent a számára? Úgy is azt mondta, hogy mást szeret. Akkor mi a francért fáj neki az, ha mással lát? Ő okozott előbb fájdalmat nekem, amibe valamelyest már bele is törődtem, erre újabb fájdalmat okoz azzal, hogy szomorú.
- Nem értem, hogy miért baj az, hogy mással látsz? -kérdeztem tőle hangosan, bár a bentről jövő hangos és ritmusos zene -ami mellesleg még mindig megmozgatta a lábfejemet, illetve a fejemet- elnyomta a hangomat.
Teljesen összezavarodtam. Semmit nem mondott, csak tovább bámult maga elé... egyetlen mozgást a mellkasán és a kezén tapasztaltam, mivel sört ivott. A harmadik üveghez nyúlt. 

Random #2

Egyik barátnőmnek megvan egy olyan könyv, amit már régóta szeretnék a két kezem között látni. Rengetegszer utána néztem, jó véleményeket mondtak róla, úgyhogy biztos voltam abban, hogy AKAROM! Aztán az árát megláttam. Nem kevés pénzbe kerül, az egyszer biztos.

Az okosok -akik ismernek annyira, bár itt nem nagyon találkozhatok olyannal- már rá jöhettek, hogy a tinivilág legjobb könyvsorozatára gondoltam. 

Szent Johanna gimi

Úristen! Hétfőn kaptam kölcsönbe... mondanom sem kell, amint hazaértem, fellapoztam az oldalakat, majd nem bírtam várni, és nekiláttam. A szavakat csak faltam, most is be vagyok zsongva a történettől, vágyok arra, hogy újból a kezem közé vegyem és folytassam.

Nem haladok vele úgy, ahogy szeretném. (Nem vagyok az a könyvmoly típus). Első nap meglepően reagáltam arra, hogy már a 75. oldalnál tartok. Teljesen ledöbbentem az órát látva (éjfél). Másnap délután kevesebbet olvastam, 50-55 oldalt haladtam. Szeretném egy hét alatt befejezni. :)

"Kezdet": nos tényleg kezdet, mivel most kezdődött el minden, és folytatódik. Változás lesz a könyvek megítélésével kapcsolatban.

Aki nem szeret olvasni (én sem szeretek annyira, de az a könyv rohadtul le tud kötni, amelyiket szinte eszem) annak is ajánlom. Nagyjából minden helyen ez a mondat megvan. :)

SzJG -Kezdet #CsúcsSzuperKirályos #Best

Part 6./Segítség és emlékek

Mindenki tevékenykedik mindenhol. Pár ismeretlen alak bámészkodott, de nem sokáig, mivel adták is nekik a tennivalót. Nagy felhajtást akarnak csapni valamilyen okból kifolyólag. Harry a konyhában ügyködött, énekléssel ütötte el az időt. Zayn és Louis kint pakoltak valamit és díszítették az asztalt, raktak fel világítást, füzéreket csavartak az oszlopokra. Liam az ismeretlenekkel beszélt és mondta, hogy mit hova tegyenek, persze ő is besegített. Niall pedig fölszívódott. Tegnap óta nem láttam őt, remélem nincs semmi komolyabb baja. Egyedül még Beth nem érkezett meg. Patricia elvállalta, hogy elmegy érte... így én maradtam egyedül hármunk közül. Nem tudtam, hogy hol tudnék hasznot tenni. Vártam arra, hogy valaki segítséget kérjen tőlem. Liam megindult felém, itt az alkalom!, mosolyogtam a fiúra, aki visszamosolygott és elhaladt mellettem. Az egyik kezében egy füzetet tartott, míg a másikban egy ceruzát, annak a végét rágcsálta.

- Kell segítség valakinek? -kiáltottam el magam reménykedve, hogy ne nagyon érezzem magam kínos helyzetben.

- Nekem kell! -hallottam meg Niall hangját a szobájából... azt hiszem.

Megrezzentem. Aztán elindultam. Bekopogtam a szobájába, és máris kinyitotta nekem az ajtót. Vidám volt. Azt hittem, hogy gyűlöl engem, de a számításaim kudarcot vallottak. Szerencsére. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcomon, majd behúzott a szobába. Az ágyán egy hatalmas fehér plakát volt, mellette pedig szét szórva a földön kivágott képek, betűk, újságokból és magazinokból kitépkedett oldalak. Fogalmam sem volt, hogy mire kellenek ezek a dolgok.

- Segíts ragasztgatni. A legrosszabb meló. Én hülye ezt választottam... ennél még Harry és Liam dolga is egyszerűbb.

- Ebben mi a nehéz? -nevettem.- Csak ragasztani kell.

- Jó, de eddig csak vagdostam... meg tépkedtem. -fűzte hozzá. Elnevettem magam ismét. Letérdeltem a szőnyegre és összekotortam egy kupacba a kellő anyagokat. -Már ideges voltam.

- Hol a ragasztó?

Szó nélkül nyújtotta át nekem. Megköszöntem egy mosollyal, majd nekiálltam a dolgok felragasztásához.

- Öhm... milyen feliratnak kéne kijönnie? -kérdeztem.

- Nem tudom. -nevetett.

Tökéletes válasz! Ő lakik itt, ők rendezik öten a bulit és nem tudja, hogy milyen felirat kéne. A legokosabb srác Niall, az hót ziher.

Kiválogattam a betűket. Eszembe jutott egy jó név, csak nem mertem abban a sorrendbe ragasztani. Féltem, hogy nem lesz jó az ötletem és senkinek nem tetszik majd.
Niall kiment a szobából, felkereste Liam-et, aki pont az ajtó előtt haladt el. Megkérdezte tőle, hogy mit hogyan kéne elrendezni... milyen név kéne a bulinak.
- A képek lehetnek bárhol, csak ne legyen zsúfolt rész... a név pedig valami random legyen. Például Fashion Party, mivel jelmezes bulira gondoltam. -nevetett.
Egyetértően bólintottam, majd nekiláttam a munkálkodásnak. Már értem, hogy minek füzér az oszlopokra és miért főz, vagy süt Harry. Liam teszi a dolgát, szereti ha minden a helyén van. Niall az egyetlen, aki csak hever az ágyon, és bámul maga elé, vagy éppen engem néz. Nekem kissé kínos ez a szitu, de úgy látom ő ezt élvezi. Nem zavartatta magát és kiment a szobából. Halk sutyorgást hallottam még, ami az ajtó előtt volt, majd a két legjobb csaj váltotta fel a lustaságot.
- Szia! Niall mondta, hogy itt vagy. Segítsünk?
- Jó lenne. -néztem fel.
Az arcomba lógott a hajam, kifújtam a levegőt, ezzel próbáltam meg eltüntetni a kósza szálakat, de épp, hogy fordítva sikerült. Még több tincs lógott a pofámba, ami nem nagyon tetszett.
- Hagyjad, a többit megcsináljuk mi.
- Ó, köszi! Niall kedves nem hajlandó segíteni. Sajnáltatja magát a kis féreg. -szidtam azt a személyt, akit szeretek. -Fashion Party a buli neve, a képeket meg ne zsúfoljátok össze. Köszi még egyszer.
Hamar lepattintottam őket. Nem volt semmi kedvem ott maradni a kupac között. Niall most alaposan kihúzta nálam a gyufát. A keresésére indultam. Körbekérdeztem az egész házat, hogy nem-e látta őt valaki, vagy... valami hasonló. Nem-e tudják, hogy hova a picsába tűnt. Amúgy nem vagyok az a káromkodós fajta, de ha egyszer kell, akkor kiengedem az oroszlánt a ketrecéből.
- Engem keresel? -szólalt meg egy hang.
Nemsokkal később egy érintést éreztem, ami hamar átment erős szorítássá. Berántott valaki a szobába, befogta a számat, és úgy lökött neki a falnak. A hátam hatalmasat koppant a fehér falon, fájt is utána egy darabig. A szememet nem mertem kinyitni, nem akartam látni azt, aki itt van velem.
- Mi van? -nevetett. -Félsz? Csak vicc volt!
- Ha-ha. Rohadt vicces!
A gyomrába öklöztem akkorát, amekkorát csak tudtam. Jó érzés volt őt gyomron találni, akkor is, ha... nagyot nyögött fel az ütésre, én pedig elégedetten mosolyogtam. Büszke voltam magamra, hogy ezt váltottam ki belőle.
- Ez nem volt szép. Ezt azért adod, mert... azt hittem, hogy tetszem neked, Mo.
Elpirultam. Furcsa volt az ő szájából hallani, de egyben jól is esett.
Komoly arcot vágtam, nem hagytam magamat a csábításnak. Niall most olyan aranyos és szemét is egyben. Nem tudok rá haragudni!
A szemem benedvesedett és mosolyogtam, mert tudtam min. Egy emlék fúródott a képzeletembe, ami az istenért sem akart eltűnni. A legszebb, legemlékezetesebb emlék akkor történt meg. Megismertem Niallt. Amikor aznap egymást öleltük, amikor vissza kellett mennie Írországba. Akkor adott nekem először puszit az arcomra. Azt mondta, hogy bár vele mehetnék. Nem mondtam rá semmit, csak tovább mosolyogtam és öleltem, amíg csak tudtam. Nem engedtem őt el, csak akkor, amikor ott volt az idő. Egészen a reptérig kísértem őt és az anyukáját, mert vele jött Angliába. Felakartam ülni vele együtt a gépre, de nem tehettem, mert én itt, Londonban lakom, itt volt az iskola, itt volt minden, ami nekem kellett. Barátaim is voltak a suliban, de azok csak addig voltak, amíg le nem tettük az érettségit. Onnantól már képszakadás mindenkiről. Már az arcokra sem emlékszem, pedig csak 2 éve volt, hogy elbúcsúztunk a másiktól. Gratuláltunk egymásnak az utolsó bulin. Aztán onnantól éltem tovább a szürke életemet.
18 évesen nem tudtam mit tenni, untam az életet. Akkor kezdtem el részmunkaidős állásokat vállalni, csakhogy fent tudjam magamat tartani valamiből. Szegény voltam, teljesen le voltam égve, még szép ruhákra se' tellett. Szörnyű ezt így bevallani, de ez van. Egy CD üzletben vállaltam el az állást. A Tv-ben a One Direction volt. Nem hittem a szememnek, hogy Niall újból itt van Londonban. És nem is értesített róla. Elszomorodtam. 2 nappal később Ő jött be az üzletbe. Nem láttam őt teljesen, de a hangjáról felismertem. Rettentő sokat változott a hangja, sokkal férfiasabb lett és sokkal magabiztosabb. Háttal voltam neki, a CD-ket pakoltam a polcra ABC sorrendbe. Amint meglátott, rögtön mondta a nevemet. Nem mertem megfordulni, szégyenlős voltam. A vállamra tette a kezeit, és úgy fordított maga felé. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, majd magához szorított, és egy puszit adott az arcomra. Az a 2 év rengeteget alakított rajta.
- Hmm. Eszembe jutott az első nap, amikor találkoztunk. -a szemeimbe nézett, mosolygott.
- Igen? -halkan felkuncogtam. -Nekem meg az, amikor visszamentél Írországba, és amikor visszajöttél... a...
- CD boltban voltál. Nem hittem a szemeimnek, hogy rád találok ismét. -szólt közbe, aminek örültem, mivel emlékszik.
- Igen. -mosolyogtam. -Nem mertem megfordulni, azt hittem, csak képzelődök. És amikor megláttalak, azt hittem, majd elvesztem az eszméletem.

Random #1

Ezt most egy kedves Facebookon közzétett és megosztott poszt által írom.

Nemrég görgettem az említett közösségi oldalon. (Megtekintéshez: KATT). Trollfészre dobott a link, úgyhogy gondoltam, jót nevetek, vagy elismerően bámulok vissza a képre. Szóval, amint megnyitottam, természetesen egy képregényt láttam meg. A szöveget elolvastam. Az utolsó képkockán akadt meg a szemem egy időre, de nem különösképp foglalkoztam vele, már megszoktam. (És hadd fűzzek hozzá egy kis megjegyzésemet, hogy szerencsére nem vagyok olyan mániákus "rajongó", hogy egyből letámadjam az embert, aki posztolt eme csodás és megalázó képsorozatot... mint a belieberek, azaz Justin Bieber fanok).

Ugye mint már mondtam, nem foglalkoztam a poszttal, de azért lentebb görgettem, és egy rettenet hosszú kommentet láttam meg. 

Íme:

Már most mondom, bocs a regényért, de valakinek okoskodni is kell :)

Olyan rohadt jó, mikor a 12-13 éves kislányok mondják, hogy milyen jók és nem homárok :)
Az, hogy van/volt barátnője nem jelent semmit, a biszexuális kifejezésről nyilván egyikőtök se hallott, bár, hogy is hallottatok volna, mikor még a zene fogalmával se vagytok tisztában :D
Ezek csak arra jók, hogy a fiatalság körében elterjesszék szar maszlagot, ami vagy összelopott más előadóktól (Pl: Beatles), ami még a jobbik eset (sajnos), vagy olyan ultragagyi szövege van, hogy a 70-es IQ-val rendelkező debil kisgyerek is felsír tőle. Mindeközben pedig a rendes zenét játszó együttesek (Pl: Omega, Ossian, Scorpions -de még tudnék sorolni reggelig ilyen zenekarokat-) egyre jobban háttérbe szorulnak a fiatalság körében. Én mondjuk az AC/DC-n meg a Scorpionson, Omegán nőttem fel és mégse vagyok elfajzott korcs :)
De most őszintén nézzetek már rá ezekre a média által felkapott kis buzeránsokra (akik még szerintetek jól is néznek ki, bár én majd' kihányom tőlük a belem olyan bűnrondák, és ezt úgy mondom, hogy én se vagyok egy Adonisz)
One Direction: Csupa utánzat, koppintás, semmi ötlet, semmi tehetség, de mennek.
SP: Semmi tehetsége, és még úgy is néz ki mint egy rohadt ronda lány.
JB: A hangja, mint egy lányé és még tényleg úgy is néz ki, ráadásul úgy is öltözik----->csőbuzi, vagy transz, nem tudom.
Fluor: Na attól a "partyszemcsitől" rosszul vagyok, én miért nem vagyok úgy felkapva, mint ő, pedig legalább olyan szarul tudok énekelni (és ez érvényes a fentebb említettekre is).

A kedves kollega kifelejtett egy apró bökkenőt.

Ugye említette a One Direction-t, ami eleve középpontunkba keveredett. Nem véletlen, hanem szándékosan.  Szerintem nincs tisztában azzal az illető, kedves Zoltán, hogy egy 12-13 éves lány milyen zenét hallgat. Egy ebben a korban lévő lánynak nem AC/DC-t, vagy Omega együttest kell hallgatnia, mert az tőle különb áll, mint a One Direction nyálas zenéje. Egy lány hallgasson inkább ilyen zenét, minthogy ennyi idősen a fentebb említetteket.

Továbbá: össze lett hasonlítva SP-vel, Fluorral és JB-vel.

Bármit mondhatnak, az úgysem igaz. Ha neki az melegségre hajlamos, akinek barátnője van/volt. Jelenleg Zayn Malik az, aki biztosan heteroszexuális. Louis Tomlinson is a heterok világába tartozik, vele együtt Liam Payne, Niall Horan és végül Harry Styles is. (Beismerem, hogy az utóbbiról nem lehet tudni semmit. Vagy annyira utálják az emberek/szeretik az emberek, hogy mindenféle sztorit meg egyéb szarságot kiadnak róla újságokban, tv műsorokban, ami a biszexualitás vagy a homoszexualitás országát súrolja, vagy azért, mert ezzel idegesítik fel vele az embert, ezzel gerjesztik arra, hogy botrányt indítson el -lásd: Miley Cyrus. Én egyáltalán nem tartom melegnek Harry-t).

Egy szó, mint száz..: mindenki hallgasson olyan zenét, ami a kedves/kedvetlen lelki világát meg tudja nyugtatni, vagy ellazítja.

Mindenkinek meg van a maga véleménye, és ezt most én is bővebben kibontottam. /Jól esik kiadni magunkból az indulatokat :D/. De az, bazdmeg, hogy nem bír senki leállni más zenei ízlésének fikázásával, az már rettentő ideges. Ilyenkor érzem azt, hogy vannak a világban olyan elmeháborodott emberek, akik nem érzékelik azt az aprócska szemükkel, és a tudásra fejlesztendő agyukkal, hogy mit mondanak, ami a másikat rosszul érinti, vagy netalántán egyetért vele -mert mindenkinek megvan a maga stílusa, mindenki egy adott pontra összpontosul-, hogy nincs semmiféle jóindulat benne. Hiába rakosgat smiley-t, attól még nem lesz jobb hangulata az egész szövegnek. 

Agymenésem az most volt rendesen. Nem fejeztem ki magam úgy, ahogy szerettem volna, így sokkalta érthetőbb, mint ahogy először terveztem.