Picit késve, de kint van az új rész!! :)
Nagyjából fél kettőkor indultunk a közös mozizásra. Mármint randevúra, ahogy Brian kezdte. Nekem bármi megfelel, csak legyünk már ott!
Nagyjából fél kettőkor indultunk a közös mozizásra. Mármint randevúra, ahogy Brian kezdte. Nekem bármi megfelel, csak legyünk már ott!
Az járdán sétálva beszélgettünk. Brian leginkább a bringájáról beszélt, meg arról, hogy mennyi sok trükköt tud vele, majd csak el kell mennem megnézni, hogy miket tud. Szóval érdekes témánk volt.
A mozipénztárnál kikértük a jegyeket és kértünk még két szemüveget is, Brian kifizette, majd elment vett 2 üdítőt és 2 közepes pattogatott kukoricát.
- Csak sós van, de ez extrán... szóval.
- Szeretem a sósat -mosolyogtam, mielőtt aggódni kezdene. Ez vicces lesz.
- Akkor jó. Kérsz még valamit? Még egy üccsi, vagy rágcsa?
- Nem, köszönöm -nocsak, milyen figyelmes!
***
A film jó volt, kicsit untam valamelyik részénél, de aztán jött egy másik képkocka, ami tele volt izgalommal! Haha, nagyon örülök annak, hogy elhozott erre a filmre Brian. Tényleg, nem viccelek!
Mozi után beültünk egy kávézóba, Brian kért magának egy kávét (sosem gondoltam volna, hogy ő kávézik), én pedig dupla habos kapucsínót, csokidarabkákkal. Erre az "ötletemre" a pincér érdekesen nézett, majd Brianre nézett, aki fogta a fejét. Amikor a kedvesnek látszó alak elment, Brian lejjebb csúszott a székén, és takarta az arcát, de a vállrángása mindent elárult. Kinevetett. Azt jegyezte meg, hogy nem tagadhatnám, hogy nő vagyok. Gyerekesen kinyújtottam rá a nyelvem, amire halkan felnevetett. Majd még mélyebbre csúszott a széken, ezzel a térdünk összeérintkezett. Idegességemben köhintettem egyet, majd a felénk igyekező, a tálcát ügyesen egyensúlyozó palira meredtem. Két mondat között kaptuk ki a rendelést. Mit ne mondjak, az a két mondat ez volt: "Ez az öné -mondta Briannek -, ez pedig a hölgyé." A velem szemben ülő srác kelletlenül felült. Lazán megfogta a kávétejszínes tasakot, letépte a fejét, beleöntötte a kávéjába, majd a cukros tasakkal is így tett. Kényelmesen megfogta a kávéskanalat és megkeverte a csésze tartalmát. Én csak bámultam, hogy milyen menő, meg minden... ő csak halkan felnevetett. Persze én még mindig csak bámultam.
- Föld hívja Mot!
- Mi? Igen? Itt vagyok... -sütöttem le a szemem zavaromban, majd a kanállal szedegettem ki a csokidarabkákat a tejszínhabból, mire Brian ismét felnevetett. Hála az égnek.
- Nők... -forgatta meg a szemeit. Egy pár pillanatra elgondolkodott, és kijavította magát. -Nők, és a csoki. Eszméletlen.
- Hagyjad már a nőket! Meg... -gondolkodtam -meg a csokikákat is!
- Úgy beszélsz, mint egy 10 éves kisgyerek -gúnyolt.
- Te meg semmibe veszed a csokit!
- Jól van... azt hiszem, ezt a kört te nyerted, Madam.
Oké, gúnyolgass csak... majd ha hazaérünk, kicsapom a hisztit, amitől szét vet majd az ideg, és akkor döntjük el, hogy ki fog nyerni. Majd meglátjuk... csak várd ki a végét.
***
20 perc kávézóban üldögélés után Brian úgy döntött, hogy elvisz még valahova. Nos, fogott egy taxit, és mindvégig lekötött valamivel, hogy csak is őt figyeljem, és nehogy "lesni merjek", vagy hasonló. Őszintén, már majdnem javasoltam neki, hogy fesse le az ablak üvegét fekete festékkel. Mindegy, az eredmény viszont az volt, hogy megszegtem a szabályt. Kilestem egy pillanatra, és egy külvárosi helyre vitt, egy külön, szép, elzárt részre, akit szinte senki nem ismerhet. Tényleg. Olyan érintetlen és rendezett volt az egész környék. A kocsiból féltem kilépni, hátha én magam teszek tönkre valamit. Lényegtelen dolgokon fennakadni tényleg lényegtelen. Na, hagyjuk, mert ez már fárasztó.
- Kis kölyökként mindig itt lógtam a barátaimmal... 12 éves koromban költözött el a fater, szóval muszáj volt mennem. Muterék vitája után úgy döntött a húgom is, hogy jön velünk. Hogy is mondjam... nem akarom durván leírni, mert... mindegy. Szóval rendesen ivott. Tudom, érdekes, hogy a muter iszik, a fater pedig jó arc és védi a kölyköket. A filmekben és könyvekben ez máshogy szokott lenni, de a valóság teljesen másmilyen.
- Tudom... én még a szüleimet sem ismertem... ismerem.
- Mindegy. Visszaszoktam ide járni hétvégenként. Itt van a legjobb pálya. Egy ideig csak rollereztem, de amikor 14 évesen megláttam pár idősebb arcot, hogy mekkora trükkökkel alázzák a kisebbeket... totál izgatott voltam, amikor odamentem a fő arcnak látszó gyerekhez. Így szóltam: "Helló... nagyon jól bringázol." A srác csak így válaszolt vissza: "Öcsi, ez nem csak bringázás." Hátranézett a haverjaira, akik röhögtek. Én csak álltam ott. Majd a következő pillanatban királynak tartottam őket. Felemelte a bringáját a földről, elém hozta és elkezdte: "Ez egy 96-os BMX. Különleges, vastag küllőkkel, terep gumival, vas pedállal. Ennél jobbat máshol nem találsz. 2 versenyt nyertem meg vele, a megyében az első vagyok." Komolyan nézett a szemembe, és amikor látta rajtam, hogy nagyon érdekel ez az egész, mosolyogva folytatta. "Öcsi, a legjobbtól fogsz tanulni." Őszintén a meleg fos is megfagyott bennem, amikor elém gurította a menő BMX-et. Ritka kincs számomra most is. Ott tartom a szobámban, azóta nem használtam, amióta csúnyán eltaknyoltam.
- Mi történt? -kérdeztem túl hirtelen.
- Nyílt törés -sziszegte. -De nem is ez a lényeg. Remélem, hogy azóta is itt van.
Gyorsabbra vette a lépteit, majd én is rásprinteltem, mert egy kocsi közelített felénk. Ránk dudált, de nem is nagyon érdekelt. A falombok mögül kilátszott egy hatalmas villany pózna. A kis ösvényen haladva megpillantottam a pályát. Hatalmas... de tényleg.
- Sokkal kisebb -méregette Brian.
- Vagy csak te nőttél -mosolyogtam.
Brian vigyorogva felém fordult. Megfogta a karom, az ujjainkat összekulcsolta, és húzott. Azt hiszem, meglátta a "nagyobb arcokat", mert intett nekik. Láthatóan felismerték őt, mert a nevét ordibálták... vagy mi.
- Tesó! -gengszter stílusban köszöntötték egymást. -Vigyáztál a drágaságra?
- Minden bizonnyal.
- Ki a csaj? -szólalt meg a háttérből egy 23-25 év körüli pasas.
- Bocs... ő itt Mo.
- Sziasztok -köszöntem mosolyogva.
- Philip -pacsizott le velem.
- Ő itt Daryl és Will -mindkettejükkel lepacsiztam, amolyan gengszter stílusban, vagy mi és csak ott álltam ott értetlenül, miközben ők beszélgettek a régi szép időkről, meg a freestyle-ról. Meg ilyenek.
***
Vagy 2 óra őszinte unalom után Brian végre rám nézett, és őszintén szomorú mosolyt eresztett felém. Pár szót még váltottak egymással, miközben én már indultam is, mert hiába néznek rám úgy, mint egy bringás csajra, mert egy bringás pasival jöttem el erre a helyre, attól még nagyon nem érdekelnek ezek a "vérprofi vagyok a szakmában" meg "amatőr vagy, húzz el innen" vicces beszólások. Az utóbbi 3 kölyöknek lett címezve, akik úgy 14-15 év körüliek lehetnek. Amikor már indulni készültünk, Daryl félrehívott beszélni. Nekem még csak ez kellett, hogy velem is elkezdjen tárgyalni, hogy milyen színe legyen az új küllőknek. Akár egy tini csajt kérdeznél, hogy milyen színűre fesse másnapra a körmeit. Pink, vagy neon zöld? Unalmas, de komolyan unalmas!
- Csak egy szóra... -kezdte -Brian sosem hozott el ide senkit. Ha még is, az annyira ritka alkalom, hogy te most itt vagy.
- Kösz.
- Nem úgy értem... -hunyta le a szemét egy pillanatra. -Csak. Brian eléggé zárkózott srác. Kölyök kora óta ismerem. Nagy ritkán volt olyan, hogy valakitől akár segítséget kérjen az utcán... veled hogy találkozott? Te kezdeményeztél? Egy bulin...
- Nem -vágtam közbe. -Szó szerint egymásba botlottunk -mosolyogtam Brian felé, aki Philip béna poénján is jót nevetett.
Daryl őszintén mosolygott. A barnás-szőke haja kuszán állt az ég felé. Gyémánt kék szeme nagyon ritka, ezért elvesztem benne. Néhol felfedeztem benne mélyebb kék színt is, de ez már nem olyan lényeges információ egy szempárról.
Visszafordultam Brianhez, aki észrevette a boldogságom, és velem együtt mosolygott. Daryl beszélgetése jobb kedvre derített. Ritka kincs lehetek Brian számára, hogyha soha senkit nem hozott ide... bemutatni nekik.
***
Otthon a Tv-t bámultuk. Brian bámulta, én csak tettettem, mert gondolkoztam. Ő rajta.
- Brian -szólítottam meg halkan.
- Figyelek.
- Daryl... szóval mondta, hogy... -nem tudtam kinyögni, mert nem akartam elriasztani magamtól, se az "árulkodós" haverjaitól. Olyan szemekkel nézett rám, hogy szinte elröhögtem volna magam, hogy ilyen idióta vagyok, de aztán csak kinyögtem. -Daryl beszélt arról, hogy rajtam kívül senkit nem vittél oda bemutatni nekik.
Az arcán lévő meglepettség megrémített. A kikerekedett szemek, a falfehér arc. Elárulta, hogy teljesen igaza van a haverjának. Akit én jó fejnek és helyesnek tartok, de ez már döntés kérdése. Halványan elmosolyodtam, majd közelebb ültem hozzá. Fogalmam sincs, hogy mit, s miért tettem, de megcsókoltam. Esküszöm, hogy nem akartam ezzel bajt, csak össze vagyok zavarodva. Össze...
Mozi után beültünk egy kávézóba, Brian kért magának egy kávét (sosem gondoltam volna, hogy ő kávézik), én pedig dupla habos kapucsínót, csokidarabkákkal. Erre az "ötletemre" a pincér érdekesen nézett, majd Brianre nézett, aki fogta a fejét. Amikor a kedvesnek látszó alak elment, Brian lejjebb csúszott a székén, és takarta az arcát, de a vállrángása mindent elárult. Kinevetett. Azt jegyezte meg, hogy nem tagadhatnám, hogy nő vagyok. Gyerekesen kinyújtottam rá a nyelvem, amire halkan felnevetett. Majd még mélyebbre csúszott a széken, ezzel a térdünk összeérintkezett. Idegességemben köhintettem egyet, majd a felénk igyekező, a tálcát ügyesen egyensúlyozó palira meredtem. Két mondat között kaptuk ki a rendelést. Mit ne mondjak, az a két mondat ez volt: "Ez az öné -mondta Briannek -, ez pedig a hölgyé." A velem szemben ülő srác kelletlenül felült. Lazán megfogta a kávétejszínes tasakot, letépte a fejét, beleöntötte a kávéjába, majd a cukros tasakkal is így tett. Kényelmesen megfogta a kávéskanalat és megkeverte a csésze tartalmát. Én csak bámultam, hogy milyen menő, meg minden... ő csak halkan felnevetett. Persze én még mindig csak bámultam.
- Föld hívja Mot!
- Mi? Igen? Itt vagyok... -sütöttem le a szemem zavaromban, majd a kanállal szedegettem ki a csokidarabkákat a tejszínhabból, mire Brian ismét felnevetett. Hála az égnek.
- Nők... -forgatta meg a szemeit. Egy pár pillanatra elgondolkodott, és kijavította magát. -Nők, és a csoki. Eszméletlen.
- Hagyjad már a nőket! Meg... -gondolkodtam -meg a csokikákat is!
- Úgy beszélsz, mint egy 10 éves kisgyerek -gúnyolt.
- Te meg semmibe veszed a csokit!
- Jól van... azt hiszem, ezt a kört te nyerted, Madam.
Oké, gúnyolgass csak... majd ha hazaérünk, kicsapom a hisztit, amitől szét vet majd az ideg, és akkor döntjük el, hogy ki fog nyerni. Majd meglátjuk... csak várd ki a végét.
***
20 perc kávézóban üldögélés után Brian úgy döntött, hogy elvisz még valahova. Nos, fogott egy taxit, és mindvégig lekötött valamivel, hogy csak is őt figyeljem, és nehogy "lesni merjek", vagy hasonló. Őszintén, már majdnem javasoltam neki, hogy fesse le az ablak üvegét fekete festékkel. Mindegy, az eredmény viszont az volt, hogy megszegtem a szabályt. Kilestem egy pillanatra, és egy külvárosi helyre vitt, egy külön, szép, elzárt részre, akit szinte senki nem ismerhet. Tényleg. Olyan érintetlen és rendezett volt az egész környék. A kocsiból féltem kilépni, hátha én magam teszek tönkre valamit. Lényegtelen dolgokon fennakadni tényleg lényegtelen. Na, hagyjuk, mert ez már fárasztó.
- Kis kölyökként mindig itt lógtam a barátaimmal... 12 éves koromban költözött el a fater, szóval muszáj volt mennem. Muterék vitája után úgy döntött a húgom is, hogy jön velünk. Hogy is mondjam... nem akarom durván leírni, mert... mindegy. Szóval rendesen ivott. Tudom, érdekes, hogy a muter iszik, a fater pedig jó arc és védi a kölyköket. A filmekben és könyvekben ez máshogy szokott lenni, de a valóság teljesen másmilyen.
- Tudom... én még a szüleimet sem ismertem... ismerem.
- Mindegy. Visszaszoktam ide járni hétvégenként. Itt van a legjobb pálya. Egy ideig csak rollereztem, de amikor 14 évesen megláttam pár idősebb arcot, hogy mekkora trükkökkel alázzák a kisebbeket... totál izgatott voltam, amikor odamentem a fő arcnak látszó gyerekhez. Így szóltam: "Helló... nagyon jól bringázol." A srác csak így válaszolt vissza: "Öcsi, ez nem csak bringázás." Hátranézett a haverjaira, akik röhögtek. Én csak álltam ott. Majd a következő pillanatban királynak tartottam őket. Felemelte a bringáját a földről, elém hozta és elkezdte: "Ez egy 96-os BMX. Különleges, vastag küllőkkel, terep gumival, vas pedállal. Ennél jobbat máshol nem találsz. 2 versenyt nyertem meg vele, a megyében az első vagyok." Komolyan nézett a szemembe, és amikor látta rajtam, hogy nagyon érdekel ez az egész, mosolyogva folytatta. "Öcsi, a legjobbtól fogsz tanulni." Őszintén a meleg fos is megfagyott bennem, amikor elém gurította a menő BMX-et. Ritka kincs számomra most is. Ott tartom a szobámban, azóta nem használtam, amióta csúnyán eltaknyoltam.
- Mi történt? -kérdeztem túl hirtelen.
- Nyílt törés -sziszegte. -De nem is ez a lényeg. Remélem, hogy azóta is itt van.
Gyorsabbra vette a lépteit, majd én is rásprinteltem, mert egy kocsi közelített felénk. Ránk dudált, de nem is nagyon érdekelt. A falombok mögül kilátszott egy hatalmas villany pózna. A kis ösvényen haladva megpillantottam a pályát. Hatalmas... de tényleg.
- Sokkal kisebb -méregette Brian.
- Vagy csak te nőttél -mosolyogtam.
Brian vigyorogva felém fordult. Megfogta a karom, az ujjainkat összekulcsolta, és húzott. Azt hiszem, meglátta a "nagyobb arcokat", mert intett nekik. Láthatóan felismerték őt, mert a nevét ordibálták... vagy mi.
- Tesó! -gengszter stílusban köszöntötték egymást. -Vigyáztál a drágaságra?
- Minden bizonnyal.
- Ki a csaj? -szólalt meg a háttérből egy 23-25 év körüli pasas.
- Bocs... ő itt Mo.
- Sziasztok -köszöntem mosolyogva.
- Philip -pacsizott le velem.
- Ő itt Daryl és Will -mindkettejükkel lepacsiztam, amolyan gengszter stílusban, vagy mi és csak ott álltam ott értetlenül, miközben ők beszélgettek a régi szép időkről, meg a freestyle-ról. Meg ilyenek.
***
Vagy 2 óra őszinte unalom után Brian végre rám nézett, és őszintén szomorú mosolyt eresztett felém. Pár szót még váltottak egymással, miközben én már indultam is, mert hiába néznek rám úgy, mint egy bringás csajra, mert egy bringás pasival jöttem el erre a helyre, attól még nagyon nem érdekelnek ezek a "vérprofi vagyok a szakmában" meg "amatőr vagy, húzz el innen" vicces beszólások. Az utóbbi 3 kölyöknek lett címezve, akik úgy 14-15 év körüliek lehetnek. Amikor már indulni készültünk, Daryl félrehívott beszélni. Nekem még csak ez kellett, hogy velem is elkezdjen tárgyalni, hogy milyen színe legyen az új küllőknek. Akár egy tini csajt kérdeznél, hogy milyen színűre fesse másnapra a körmeit. Pink, vagy neon zöld? Unalmas, de komolyan unalmas!
- Csak egy szóra... -kezdte -Brian sosem hozott el ide senkit. Ha még is, az annyira ritka alkalom, hogy te most itt vagy.
- Kösz.
- Nem úgy értem... -hunyta le a szemét egy pillanatra. -Csak. Brian eléggé zárkózott srác. Kölyök kora óta ismerem. Nagy ritkán volt olyan, hogy valakitől akár segítséget kérjen az utcán... veled hogy találkozott? Te kezdeményeztél? Egy bulin...
- Nem -vágtam közbe. -Szó szerint egymásba botlottunk -mosolyogtam Brian felé, aki Philip béna poénján is jót nevetett.
Daryl őszintén mosolygott. A barnás-szőke haja kuszán állt az ég felé. Gyémánt kék szeme nagyon ritka, ezért elvesztem benne. Néhol felfedeztem benne mélyebb kék színt is, de ez már nem olyan lényeges információ egy szempárról.
Visszafordultam Brianhez, aki észrevette a boldogságom, és velem együtt mosolygott. Daryl beszélgetése jobb kedvre derített. Ritka kincs lehetek Brian számára, hogyha soha senkit nem hozott ide... bemutatni nekik.
***
Otthon a Tv-t bámultuk. Brian bámulta, én csak tettettem, mert gondolkoztam. Ő rajta.
- Brian -szólítottam meg halkan.
- Figyelek.
- Daryl... szóval mondta, hogy... -nem tudtam kinyögni, mert nem akartam elriasztani magamtól, se az "árulkodós" haverjaitól. Olyan szemekkel nézett rám, hogy szinte elröhögtem volna magam, hogy ilyen idióta vagyok, de aztán csak kinyögtem. -Daryl beszélt arról, hogy rajtam kívül senkit nem vittél oda bemutatni nekik.
Az arcán lévő meglepettség megrémített. A kikerekedett szemek, a falfehér arc. Elárulta, hogy teljesen igaza van a haverjának. Akit én jó fejnek és helyesnek tartok, de ez már döntés kérdése. Halványan elmosolyodtam, majd közelebb ültem hozzá. Fogalmam sincs, hogy mit, s miért tettem, de megcsókoltam. Esküszöm, hogy nem akartam ezzel bajt, csak össze vagyok zavarodva. Össze...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése