Azután a pár hét után, ami után A Srác kilépett az életemből, szürke vagyok. Agyilag zokni. Mi tévő legyek ilyenkor? Mindegy. Amúgy is mindenkinek ezt mondom. Pat minden nap haza hoz munkából. Beth pedig minden nap elhív valahová csak úgy járkálni, vásárolgatni, nézelődni. Mit ne mondjak, ők a legjobb, a legeslegjobb barátok a világon. Ő nekik köszönhetem, hogy még élem a poshadt és unalmas, szar életemet. A lényeg az, hogy van aki életben tartson.
Az azutáni napon, miután... Brian nem hagyott békén. (Őszintén mondom, meg akartam öletni magamat. Szétbőgtem az agyamat... késsel próbálkoztam, de nem mertem. Az első napon nem. De a másodikon. Olyannyira tönkre mentem...) Brian volt a megmentőm. Megmentett a csúf haláltól, amit a mai napig is köszönök neki. Mármint próbálkozom nem a pokol kénköves bugyrába vetni magamat. Brian azóta a nap óta óv engem mindentől, megvéd még az esőtől is. Tudja, hogy mi jó nekem, és sosem okozna nekem fájdalmat. Minden nap elkísér a kisállatboltba, minden munkaidő végén eljön értem és együtt megyünk haza. Sosem téveszt szem elől. Olyan, mintha az apám lenne. Szeretem és tisztelem őt. Szerintem az érzés kölcsönös lehet. Legalább is remélem.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk moziba holnap este?
Péntek este. Nem rossz. Amúgy sem dolgoznék szombaton, a holnapi lazább nap lesz. Nem árt egy kis kikapcsolódás. Minden tökéletesen fog végbemenni.
- És mit nézünk? -húzogattam a szemöldököm.
- Ami neked jó... bár -húzta oldalra a száját -, szívesen megnézném a Hobbitot 3D-ben.
- Hobbit. És 3D. Megegyeztünk.
- Zsír a buli! -nevetett.
Vidámsága vonzott, a nevetése rám is rám terjedt, majd csak ott tartottam, hogy szinte a srácon fekszem. A mellkasán támaszkodtam meg egy darabig. A szitu a kanapén úgy nézhetett ki, hogy Brian feküdt. Eleve feküdt, de ez már mellékes. A nevetés odáig fajult nálam, hogy nem bírtam megtartani magamat ülve, így hát eldőltem, de a lehető legkínosabb irányba. Az pedig Brian teste volt. A mellkasán támaszkodva bámultam a sötétebb kék szemébe. Míg ő csak mosolygott. Megfogta a karomat, meleg érintése megborzongatott. Oldalra néztem az ujjaira. Tenyerét magasabbra csúsztatta, ezzel a vállamat simította meg. Lazába vett vigyora varázslatos volt. Ennyire kifárasztott a mai nap. A hátamat simította végül. A hajamat, úgymond "cirógatta". Nem is tudom, hogy minek nevezhetném. Végig simított pár tincsemen, ami végett a kiválasztott tincsek lelógtak a vállamról. Olyant mondott, amit nem az ő szájából hallottam volna... de tetszett. Nagyon is!
- Szép vagy.
Zavarodottan mosolyodtam el. Ellöktem magamat tőle. Vissza ültem a helyemre, és azon merengtem el, hogy éreztem a szívverését. Éreztem, ahogy minden lélegzetvételénél erősen megdobban. Megmosolyogtatott a halk kuncogása. Krákogott egyet, ami megtörte a "romantikus", de inkább kellemesen kellemetlen helyzetet. Felült, úgy tett, mintha leporolná a nadrágját. Játszani akarsz? Hát rendben. Akkor játsszunk!
- Hölgyem? -nyújtotta a kezét. Nem fogtam meg, hogy fel segítsen, ehelyett magamtól, határozottan és bizalommal teli toltam fel magamat a kanapéról, fordítottam neki hátat és indultam meg a konyha irányába. Aztán megálltam természetesen. -Rendben. Akkor a holnapi randevú lebeszélve.
- Randevú? -kérdeztem játszva, majd halkan kinevettem érte, hogy így nevezi.
- Tőlem baráti összejövetel is lehet.
- Két fővel? -nevettem. -Maradjunk inkább az eredeti tervednél.
Egy időre elmosolyodott. Ahogy végignézett a testtartásomon (lazán, ölbe tett kézzel, bal oldalasan neki dőlve a falnak), arcáról lefagyott a mosoly. Az arcomon időzött el egy időre, ami most ismét szomorkássá vált, mert nem értettem a reakcióját. Az előbb még nem vidám volt?
- Miért vagy szomorú?
- Mert te is az vagy -ellöktem magamat a faltól, majd lassú léptekkel közelítettem meg. -Jól vagy? Feszültnek tűnsz.
- Persze, hogy feszült vagyok, amikor ilyen kérdéseket teszel fel... -zavarodott szempárt láttam magam előtt -, meg ha végig tapogatod az arcomat.
- Bocsi.
Brian a szokásos formáját hozza. A poénos, de figyelmeset. Érdekes módon, velem nem szokott durván viselkedni. Pedig volt egy alkalom a múlt héten, hogy leszólt egy lányt, mert szerinte túl ribancos volt az öltözéke. Konkrétan lekurvázta a csajt, majd nekem morogta el, hogy minek kell minden tininek ribancnak öltöznie. A lány láthatóan nagyon magára vette, mert amikor ismételten összefutottam vele, és mosolyogtam rá és elnézést akartam kérni tőle a múltkoriért, elfordult a másik irányba, hogy elkerülje a szemkontaktust. Ezért kértem tőle legbelül bocsánatot, amit reméltem, hogy érzékelte. Ugyan már... mégis hogy a francba? Ez nevetséges.
- Na megyek is, nem zavarok. Csináld azt, amit szoktál... azokat a csajos izéket -láthatta az arcomon, hogy nagyon nem értem, hogy mire gondol. -Vasald ki a hajad, csinálj magadnak egy ribancos sminket...
- Meg a kurva szád! -nevettem.
- Lányok nem beszélnek csúnyán, Mo! -szólt rám poénkodva.
- Mint ahogy a fiúk nem borotválkoznak egyéb helyeken, khm...
- Az más... -próbált kontrázni, de nem jött semmi válasz. Ennyi. Így kell ezt csinálni. Haha.
Visszahuppant a kanapéra. Lazán elhelyezkedett, jobb kezébe vette a távirányítót. Karját kényelmesen helyezte el a bútor háttámláján, úgy keresgetett a csatornák között. Egy időre megállapodott egy kereskedelmi csatornán. Sajnos.
- Már megint ilyen szemetet adnak le? Mégis ki olyan perverz állat, hogy éjjel-nappal bámulja azt, hogy egy házban tizen-akárhányan üvöltöznek egymással, isszák le magukat és dugnak este a másikkal?
Csak hozza a formáját. Minden nap, amikor meglátja a "műsort", mert van aki ezt műsornak meri nevezni (amúgy teljes mértékben egyetértek a szavával), elmondja ezt a monológot. Már unom, de teljes mértékben igaza van.
- Szóval akkor maradsz... -húztam el a számat gondolkozva. A hasam közben megkordult. -Kérsz valamit enni?
- Mit főzünk?
Felnevettem. Máris kapott az ajánlaton, hogy együtt főzőcskézünk. Miért is ne?
- Mit főzzünk? -kérdeztem. A válaszon hosszasan elgondolkozott, visszafordult a Tv-hez. Akkor magamra maradtam.
***
Brian a kanapén elaludt, nem volt szívem felzörgetni. Elővettem egy puha plédet, amit ráterítettem. Olyan jóízűen fogadta a takarót, hogy szorosabban magára húzta álmában. Legszívesebben megölelgettem volna és hozzábújtam volna. Olyan édesen aludt. De nem tettem. Inkább mentem a magam dolgára, az pedig a rendszeres esti mosakodás és egyebek. Nagyjából fél tíz körül kerültem az ágyba.
***
Másnap reggel mereven ébredtem. Sokkal jobban melegem volt, mint minden reggel. Tudtam, hogy baj van a radiátorommal, de ennyire? Aztán próbáltam fordulni, de valami erősen akadályozott. A sötétség kissé bezavart. Elővettem a karomat a takaró alól, amikor megérintettem valaki másét. Olyan riadtan pattantam ki az ágyból, hogy az a valaki felébredt. Felhúztam a redőnyt. Brian... fájdalmasan hunyorított rám. Gondolom nem tudta, hogy ki vagyok, mivel ablaknak háttal voltam. Haha.
- Mi a francot keresel az ágyamban?! -akadtam ki.
- Úgy is elég nagy ágyad van, bakker. Meg sokkal kényelmesebb, mint az a kőkemény kanapé -nyújtózott egy kicsit, majd kényelmesebben helyezkedett el az ágyamban.
- Basszus. De van kulcsod is, hogy haza menj.
- Nem betörő vagyok, aki meg akar erőszakolni. Mo -szólt utánam.
Az ajtón kimentem, majd a konyhában álltam meg, és ittam egy pohár vizet. Pár perccel később Brian jött utánam, könyörgő pillantását hamar észrevettem.
- Mo. Bocs, tényleg bocs.
Hátrafordultam, hogy megnézhessem. Egy szál alsóban volt. Kissé elpirultam, majd kerültem a szemkontaktust. A földre néztem, kerestem valami érdekes foltot a padlón. Hát, nem találtam. Ehelyett két lábat láttam meg, majd két kart, amik fogják a vállamat. Ujjával nyúlt az állam alá, és emelte meg a tekintetemet, hogy szemügyre vehesse az arcomon a vörösséget. Egyből felnevetett, gondolom leesett neki, hogy mire gondolhatok. Végül is arra gondolok, hogy mennyire... hogy is fogalmazzak... tetszik. Tényleg. Nagyon. Minden bizonnyal azon voltam, hogy semmiféleképpen se "essek" bele. Ugyan? Mégis miért tenném? Mo most poénos kedvében van.
- Nyugi, a mai randira rendesen felöltözök. Bár, ha ez neked bejön... -ugratott, miközben beállt egy nagyon (mármint számomra) kellemetlen pózba.
- Most mi van? Te is így viselkednél, ha csak egy szál bugyiban mászkálnék a lakásban...
- Az biztos. Ha a melleidet nem takarod el valamivel, akkor tutkó, azokat bámulnám -erősen koncentrált a felhozott testrészre. Felhúztam a szemöldökömet, miközben ő az ikreket bámulta, majd egy pofonnal eltereltem a figyelmét.
- Bunkó.
- Ugyan, csak vicceltem! -nevetett.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk moziba holnap este?
Péntek este. Nem rossz. Amúgy sem dolgoznék szombaton, a holnapi lazább nap lesz. Nem árt egy kis kikapcsolódás. Minden tökéletesen fog végbemenni.
- És mit nézünk? -húzogattam a szemöldököm.
- Ami neked jó... bár -húzta oldalra a száját -, szívesen megnézném a Hobbitot 3D-ben.
- Hobbit. És 3D. Megegyeztünk.
- Zsír a buli! -nevetett.
Vidámsága vonzott, a nevetése rám is rám terjedt, majd csak ott tartottam, hogy szinte a srácon fekszem. A mellkasán támaszkodtam meg egy darabig. A szitu a kanapén úgy nézhetett ki, hogy Brian feküdt. Eleve feküdt, de ez már mellékes. A nevetés odáig fajult nálam, hogy nem bírtam megtartani magamat ülve, így hát eldőltem, de a lehető legkínosabb irányba. Az pedig Brian teste volt. A mellkasán támaszkodva bámultam a sötétebb kék szemébe. Míg ő csak mosolygott. Megfogta a karomat, meleg érintése megborzongatott. Oldalra néztem az ujjaira. Tenyerét magasabbra csúsztatta, ezzel a vállamat simította meg. Lazába vett vigyora varázslatos volt. Ennyire kifárasztott a mai nap. A hátamat simította végül. A hajamat, úgymond "cirógatta". Nem is tudom, hogy minek nevezhetném. Végig simított pár tincsemen, ami végett a kiválasztott tincsek lelógtak a vállamról. Olyant mondott, amit nem az ő szájából hallottam volna... de tetszett. Nagyon is!
- Szép vagy.
Zavarodottan mosolyodtam el. Ellöktem magamat tőle. Vissza ültem a helyemre, és azon merengtem el, hogy éreztem a szívverését. Éreztem, ahogy minden lélegzetvételénél erősen megdobban. Megmosolyogtatott a halk kuncogása. Krákogott egyet, ami megtörte a "romantikus", de inkább kellemesen kellemetlen helyzetet. Felült, úgy tett, mintha leporolná a nadrágját. Játszani akarsz? Hát rendben. Akkor játsszunk!
- Hölgyem? -nyújtotta a kezét. Nem fogtam meg, hogy fel segítsen, ehelyett magamtól, határozottan és bizalommal teli toltam fel magamat a kanapéról, fordítottam neki hátat és indultam meg a konyha irányába. Aztán megálltam természetesen. -Rendben. Akkor a holnapi randevú lebeszélve.
- Randevú? -kérdeztem játszva, majd halkan kinevettem érte, hogy így nevezi.
- Tőlem baráti összejövetel is lehet.
- Két fővel? -nevettem. -Maradjunk inkább az eredeti tervednél.
Egy időre elmosolyodott. Ahogy végignézett a testtartásomon (lazán, ölbe tett kézzel, bal oldalasan neki dőlve a falnak), arcáról lefagyott a mosoly. Az arcomon időzött el egy időre, ami most ismét szomorkássá vált, mert nem értettem a reakcióját. Az előbb még nem vidám volt?
- Miért vagy szomorú?
- Mert te is az vagy -ellöktem magamat a faltól, majd lassú léptekkel közelítettem meg. -Jól vagy? Feszültnek tűnsz.
- Persze, hogy feszült vagyok, amikor ilyen kérdéseket teszel fel... -zavarodott szempárt láttam magam előtt -, meg ha végig tapogatod az arcomat.
- Bocsi.
Brian a szokásos formáját hozza. A poénos, de figyelmeset. Érdekes módon, velem nem szokott durván viselkedni. Pedig volt egy alkalom a múlt héten, hogy leszólt egy lányt, mert szerinte túl ribancos volt az öltözéke. Konkrétan lekurvázta a csajt, majd nekem morogta el, hogy minek kell minden tininek ribancnak öltöznie. A lány láthatóan nagyon magára vette, mert amikor ismételten összefutottam vele, és mosolyogtam rá és elnézést akartam kérni tőle a múltkoriért, elfordult a másik irányba, hogy elkerülje a szemkontaktust. Ezért kértem tőle legbelül bocsánatot, amit reméltem, hogy érzékelte. Ugyan már... mégis hogy a francba? Ez nevetséges.
- Na megyek is, nem zavarok. Csináld azt, amit szoktál... azokat a csajos izéket -láthatta az arcomon, hogy nagyon nem értem, hogy mire gondol. -Vasald ki a hajad, csinálj magadnak egy ribancos sminket...
- Meg a kurva szád! -nevettem.
- Lányok nem beszélnek csúnyán, Mo! -szólt rám poénkodva.
- Mint ahogy a fiúk nem borotválkoznak egyéb helyeken, khm...
- Az más... -próbált kontrázni, de nem jött semmi válasz. Ennyi. Így kell ezt csinálni. Haha.
Visszahuppant a kanapéra. Lazán elhelyezkedett, jobb kezébe vette a távirányítót. Karját kényelmesen helyezte el a bútor háttámláján, úgy keresgetett a csatornák között. Egy időre megállapodott egy kereskedelmi csatornán. Sajnos.
- Már megint ilyen szemetet adnak le? Mégis ki olyan perverz állat, hogy éjjel-nappal bámulja azt, hogy egy házban tizen-akárhányan üvöltöznek egymással, isszák le magukat és dugnak este a másikkal?
Csak hozza a formáját. Minden nap, amikor meglátja a "műsort", mert van aki ezt műsornak meri nevezni (amúgy teljes mértékben egyetértek a szavával), elmondja ezt a monológot. Már unom, de teljes mértékben igaza van.
- Szóval akkor maradsz... -húztam el a számat gondolkozva. A hasam közben megkordult. -Kérsz valamit enni?
- Mit főzünk?
Felnevettem. Máris kapott az ajánlaton, hogy együtt főzőcskézünk. Miért is ne?
- Mit főzzünk? -kérdeztem. A válaszon hosszasan elgondolkozott, visszafordult a Tv-hez. Akkor magamra maradtam.
***
Brian a kanapén elaludt, nem volt szívem felzörgetni. Elővettem egy puha plédet, amit ráterítettem. Olyan jóízűen fogadta a takarót, hogy szorosabban magára húzta álmában. Legszívesebben megölelgettem volna és hozzábújtam volna. Olyan édesen aludt. De nem tettem. Inkább mentem a magam dolgára, az pedig a rendszeres esti mosakodás és egyebek. Nagyjából fél tíz körül kerültem az ágyba.
***
Másnap reggel mereven ébredtem. Sokkal jobban melegem volt, mint minden reggel. Tudtam, hogy baj van a radiátorommal, de ennyire? Aztán próbáltam fordulni, de valami erősen akadályozott. A sötétség kissé bezavart. Elővettem a karomat a takaró alól, amikor megérintettem valaki másét. Olyan riadtan pattantam ki az ágyból, hogy az a valaki felébredt. Felhúztam a redőnyt. Brian... fájdalmasan hunyorított rám. Gondolom nem tudta, hogy ki vagyok, mivel ablaknak háttal voltam. Haha.
- Mi a francot keresel az ágyamban?! -akadtam ki.
- Úgy is elég nagy ágyad van, bakker. Meg sokkal kényelmesebb, mint az a kőkemény kanapé -nyújtózott egy kicsit, majd kényelmesebben helyezkedett el az ágyamban.
- Basszus. De van kulcsod is, hogy haza menj.
- Nem betörő vagyok, aki meg akar erőszakolni. Mo -szólt utánam.
Az ajtón kimentem, majd a konyhában álltam meg, és ittam egy pohár vizet. Pár perccel később Brian jött utánam, könyörgő pillantását hamar észrevettem.
- Mo. Bocs, tényleg bocs.
Hátrafordultam, hogy megnézhessem. Egy szál alsóban volt. Kissé elpirultam, majd kerültem a szemkontaktust. A földre néztem, kerestem valami érdekes foltot a padlón. Hát, nem találtam. Ehelyett két lábat láttam meg, majd két kart, amik fogják a vállamat. Ujjával nyúlt az állam alá, és emelte meg a tekintetemet, hogy szemügyre vehesse az arcomon a vörösséget. Egyből felnevetett, gondolom leesett neki, hogy mire gondolhatok. Végül is arra gondolok, hogy mennyire... hogy is fogalmazzak... tetszik. Tényleg. Nagyon. Minden bizonnyal azon voltam, hogy semmiféleképpen se "essek" bele. Ugyan? Mégis miért tenném? Mo most poénos kedvében van.
- Nyugi, a mai randira rendesen felöltözök. Bár, ha ez neked bejön... -ugratott, miközben beállt egy nagyon (mármint számomra) kellemetlen pózba.
- Most mi van? Te is így viselkednél, ha csak egy szál bugyiban mászkálnék a lakásban...
- Az biztos. Ha a melleidet nem takarod el valamivel, akkor tutkó, azokat bámulnám -erősen koncentrált a felhozott testrészre. Felhúztam a szemöldökömet, miközben ő az ikreket bámulta, majd egy pofonnal eltereltem a figyelmét.
- Bunkó.
- Ugyan, csak vicceltem! -nevetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése