Hallottam, hogy valaki megállt az ajtóban. Erős hezitálás után arra jutottam, hogy ki kéne lesni a kukucskálón, de mégsem tettem. Biztos, csak a fejemben motoszkálnak a hangok. Biztos... vagy csak hülyeség, és valaki ott áll az ajtóban. Pár percig még csönd uralkodott a helyen, aztán pár nyers kopogás után vártam pár másodpercet, hogy ne tűnjön úgy, hogy azóta ő rá várok. Kinyitottam az ajtót. Niall kedvesen elmosolyodott, amolyan üdvözlésképpen, én pedig lesütöttem a szemem. Bejött a házba, annak ellenére, hogy nem kértem, levetette a cipőjét. Még mindig tudja a szabályokat nálam. Ezért elmosolyodtam halványan. Zsebre dugott kézzel ment a nappaliba, majd körbetekintett. Csodálkozva nézett a nappaliban lévő üveg asztalra. Igen. Az addig a szobámban tartózkodott, de Brian kedvéért a kis fa asztalka helyet cserélt ezzel. Benézett a konyhába. Nagyon beszédes., gondoltam. Megfogott egy bögrét (az ő bögréje, mivel mindig abból ivott, szerintem ezek után is abból fog, ha akar), elolvasta róla a feliratot ("Happyli"), majd rám nézett.
- Megtartottad? -kérdezte félénk mosollyal az arcán. Nem tudtam egyelőre mit válaszolni, csak bólintottam. Most baj, ha megtartottam? -Tudtad, hogy visszajövök? Miért tartottad meg?
Felém közelített pár lépéssel, a kezében még mindig a kék bögrét tartotta. Hüvelykujjával simogatta a feliratot, aztán kérdőn nézett fel rám. Reagálni semmit nem reagáltam. Csak néztem.
- N... -akadtam meg egy pillanatra -nem tudom. Valahogy ott maradt.
Niall fájdalmasan bólintott egyet muszájból, majd visszaejtette a bögrét a helyére. Zsebre dugott kézzel, komor tekintettel fürkészett. Megilletődötten éreztem magamat, ezért igyekeztem állni a tekintetét. Vagy 3 perc is eltelt, hogy szemeztünk. Csönd volt, nyomasztó csönd. Niall megindult felém. Mondanám, hogy kikerült, de szó szerint nekem sétált. A keze még mindig a zsebében volt, de ahogy megfordultam, fordult velem, és mindig közelített. Folyamatosan tolattam, de a falnál már muszáj volt megállnom. Nem menekülhettem. Niall a karját a falnak támasztotta. Így voltam én, a fal és a fiú között. Lehajtotta a fejét, lassan emelkedett a válla, a mellkasa, és visszasüllyedt. A termetemnek köszönhetően (ha kicsit magasabb lennék, a haját szagolgatnám, szó szerint) láttam az arcát. Lehunyta a szemét. Láthatóan gondolkodott, akartam szólni, hogy kezd kialakulni a klausztrofóbiám, de inkább abba maradtam, hogy kussolok.
Felnézett. Már amennyire fel lehet rám nézni. Akkor rám nézett.
Rám nézett. A szeme dühben forgott. A kezét ökölbe fogta, majd egy erőset vert a falba, ezzel egyetemben ordított is. Kiengedett a fogságából, hátat fordított nekem, és az arcát dörzsölgette. Ott álltam a falnál, és nem tudtam, hogy mi van. Megfordult, egy határozott mozdulattal, és ismét nekem sétált. Most szó szerint az arcomnak. Megcsókolt. Arcomat a két tenyere közé szorította, én pedig a karját fogtam. Próbáltam eltolni magamat tőle, de erősebb volt nálam.
- Fejezd be! -téptem le a karját.
- Mo! Én még mindig szeretlek! -ordította. Megállás nélkül magyarázott arról, hogy mióta szeret, hogy nem miattunk hagyott el engem, hanem miattam, hogy nekem nyugtom lehessen. Hogy meg akart védeni engem azzal, hogy nincs a közelemben, és talán csitul a nép. Hogy szerelmes belém, és ezzel akart segíteni, hogy megtudja, én mit érzek.
Elkerekedett szemmel néztem rá. A lábaim szinte összerogytak a helyzetben, de erős voltam. Erőtlen hangon megkérdeztem tőle, hogy mit gondol, mit érzek iránta. A szemem könnyes lett, éreztem pár cseppet, ahogy gördül az arcomon. Ahogy rám szegezte tekintetét, elérzékenyült. Nem tudom, láthatta, hogy a lány, akit a legapróbb kincsének tekint, miatta, sokszor inkább tőle fél. Az ő szeme is könnybe lábadt. Sosem láttam sírni. Nem fogta vissza magát. Felzokogott, arcát a tenyerébe temette. Ott álltunk a konyhában, mindketten sírunk a másik miatt. Remek.
Niall erőt véve magán próbált válaszolni a kérdésemre.
- Tudom, hogy a legjobb barátok voltunk. De az nap, amikor kimondtad a nevemet, a kérdésnél, hogy közülünk kit választanál -igen, Zayn nagyon fontosnak tartotta, hogy ez kiderüljön -, éreztem, hogy van Isten -nevetett fel kínosan. Aztán mosolyogva mesélte tovább a gondolatait. -Azt hittem, hogy Harryt, vagy Liamet mondod...
- Miért hitted azt? -nevettem fel kínosan.
- Mert azt hittem, hogy a komolyabbak jönnek be neked.
- Hogy jött le neked az, hogy Harryt választottam volna? Ő egyáltalán nem komoly.
- Lehet -biggyesztette le a száját. -A vele együtt töltött időd nem erről tanúskodott. Tudom, Harry a cukifiú, Harry aki főz/düt, Harry aki tarol a hangjával.
- Mi? -kérdeztem lefagyottan. Ugyan kínosan elmosolyodtam, de ugyan úgy szíven ütött ez a képzelgése, mint őt. -Féltékeny vagy rá?
- Igen! -vágta rá felemelt hangon.
- Pedig nem kell. Harry tényleg sokak kedvence, amit néha nem értek, de ha rá nézel, vagy hallod énekelni, akkor minden leesik -ismertem be. -Hallod? Te vagy sokaknak a szőke herceg, fehér lovon -motyogtam halkan. -Ha festett szőke is, de az ne zavarjon senkit -felnevetett. -Végre!
- Tudod, hogy miért jövök el rosszkedvemben hozzád?
- Miért?
- Mert szeretlek -suttogta. -És mert te mindig boldoggá teszel.
Niall azt mondta, hogy szeret. Ma már sokadjára. Be akar hízelegni, vagy tényleg így gondolja? Most és utoljára tisztáznom kell vele a helyzetet. Nem tudom, hogy higgyek neki, vagy ne? Hisz annyiszor becsapott. Én naiv pedig persze, hogy beleesek a csapdájába.
- Figyu, Niall -köszörültem meg a torkom. -Nem tudom, hogy mikor hazudsz, vagy mikor mondasz igazat. Az tény és való, hogy jó színész vagy, de velem már ne játssz, ha megkérhetlek rá. Unom a folyamatos kosarakat tőled. Elegem van! Mindig behízelegted magad hozzám, egy idő után rám untál és felültettél! Miféle ember vagy te? Még örülhetsz, hogy ebből nem lett nagyobb bajod. Bármikor kitálalhatok a sajtónak rólad, hogy mennyire egy szemétláda vagy! Bármelyik percben kiderülhet ez az aljasságod, és bármelyik pillanatban milliók gyűlölnek meg majd téged! Szórakozz anyáddal, és húzz el a lakásomból! -robbantam ki, hevesen az ajtóra mutatva. Megszeppenve állt előttem, és nem mozdult. Gondolta, hogy ez valami vicc. De nem az volt. -Kifelé! Tűnj el!
Felnézett. Már amennyire fel lehet rám nézni. Akkor rám nézett.
Rám nézett. A szeme dühben forgott. A kezét ökölbe fogta, majd egy erőset vert a falba, ezzel egyetemben ordított is. Kiengedett a fogságából, hátat fordított nekem, és az arcát dörzsölgette. Ott álltam a falnál, és nem tudtam, hogy mi van. Megfordult, egy határozott mozdulattal, és ismét nekem sétált. Most szó szerint az arcomnak. Megcsókolt. Arcomat a két tenyere közé szorította, én pedig a karját fogtam. Próbáltam eltolni magamat tőle, de erősebb volt nálam.
- Fejezd be! -téptem le a karját.
- Mo! Én még mindig szeretlek! -ordította. Megállás nélkül magyarázott arról, hogy mióta szeret, hogy nem miattunk hagyott el engem, hanem miattam, hogy nekem nyugtom lehessen. Hogy meg akart védeni engem azzal, hogy nincs a közelemben, és talán csitul a nép. Hogy szerelmes belém, és ezzel akart segíteni, hogy megtudja, én mit érzek.
Elkerekedett szemmel néztem rá. A lábaim szinte összerogytak a helyzetben, de erős voltam. Erőtlen hangon megkérdeztem tőle, hogy mit gondol, mit érzek iránta. A szemem könnyes lett, éreztem pár cseppet, ahogy gördül az arcomon. Ahogy rám szegezte tekintetét, elérzékenyült. Nem tudom, láthatta, hogy a lány, akit a legapróbb kincsének tekint, miatta, sokszor inkább tőle fél. Az ő szeme is könnybe lábadt. Sosem láttam sírni. Nem fogta vissza magát. Felzokogott, arcát a tenyerébe temette. Ott álltunk a konyhában, mindketten sírunk a másik miatt. Remek.
Niall erőt véve magán próbált válaszolni a kérdésemre.
- Tudom, hogy a legjobb barátok voltunk. De az nap, amikor kimondtad a nevemet, a kérdésnél, hogy közülünk kit választanál -igen, Zayn nagyon fontosnak tartotta, hogy ez kiderüljön -, éreztem, hogy van Isten -nevetett fel kínosan. Aztán mosolyogva mesélte tovább a gondolatait. -Azt hittem, hogy Harryt, vagy Liamet mondod...
- Miért hitted azt? -nevettem fel kínosan.
- Mert azt hittem, hogy a komolyabbak jönnek be neked.
- Hogy jött le neked az, hogy Harryt választottam volna? Ő egyáltalán nem komoly.
- Lehet -biggyesztette le a száját. -A vele együtt töltött időd nem erről tanúskodott. Tudom, Harry a cukifiú, Harry aki főz/düt, Harry aki tarol a hangjával.
- Mi? -kérdeztem lefagyottan. Ugyan kínosan elmosolyodtam, de ugyan úgy szíven ütött ez a képzelgése, mint őt. -Féltékeny vagy rá?
- Igen! -vágta rá felemelt hangon.
- Pedig nem kell. Harry tényleg sokak kedvence, amit néha nem értek, de ha rá nézel, vagy hallod énekelni, akkor minden leesik -ismertem be. -Hallod? Te vagy sokaknak a szőke herceg, fehér lovon -motyogtam halkan. -Ha festett szőke is, de az ne zavarjon senkit -felnevetett. -Végre!
- Tudod, hogy miért jövök el rosszkedvemben hozzád?
- Miért?
- Mert szeretlek -suttogta. -És mert te mindig boldoggá teszel.
Niall azt mondta, hogy szeret. Ma már sokadjára. Be akar hízelegni, vagy tényleg így gondolja? Most és utoljára tisztáznom kell vele a helyzetet. Nem tudom, hogy higgyek neki, vagy ne? Hisz annyiszor becsapott. Én naiv pedig persze, hogy beleesek a csapdájába.
- Figyu, Niall -köszörültem meg a torkom. -Nem tudom, hogy mikor hazudsz, vagy mikor mondasz igazat. Az tény és való, hogy jó színész vagy, de velem már ne játssz, ha megkérhetlek rá. Unom a folyamatos kosarakat tőled. Elegem van! Mindig behízelegted magad hozzám, egy idő után rám untál és felültettél! Miféle ember vagy te? Még örülhetsz, hogy ebből nem lett nagyobb bajod. Bármikor kitálalhatok a sajtónak rólad, hogy mennyire egy szemétláda vagy! Bármelyik percben kiderülhet ez az aljasságod, és bármelyik pillanatban milliók gyűlölnek meg majd téged! Szórakozz anyáddal, és húzz el a lakásomból! -robbantam ki, hevesen az ajtóra mutatva. Megszeppenve állt előttem, és nem mozdult. Gondolta, hogy ez valami vicc. De nem az volt. -Kifelé! Tűnj el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése