II.) Part 7./Én vagyok

Nem tudom, hogy mi baja van a körülöttem lévő embereknek. Tegnap előtt úgy gondoltam, hogy nincs semmi baj. Egész nap nem beszéltem senkivel. Igazából ennek egy nyúzós oka volt, hogy senki nem is volt rám kíváncsi. A tegnapi nap viszont megkönnyebbülés volt számomra, mivel újra együtt volt a "csapat" egy alakot kivéve. Persze, hogy Bethnek látogatója volt. Nem haragudtam Harryre, mert segített és beszélgettünk is. Mármint ő beszélt, próbált szóra bírni, de nem akartam megmukkanni. Bólogattam, hümmögtem és mosolyogtam egy-egy poénos résznél. Aztán énekelt, mert kedve volt rá. A hangja rengeteget fejlődött. Nem tudom, de Harry hangja rekedtes lett, ami nekem nagyon megtetszett. Elénekelte a Taken-t, és a Truly, Madly, Deeply-ből egy részletet. A dalok választása nem sújtott le, nem foglalkoztam vele. Csak ledöbbentem azon, hogy mennyivel másabb felvételen a hangja (mikrofonra gondolok) és élőben. A videókban sokkal vékonyabb és (bocs) bénább volt a hangja. De itt? Te jó Isten. Megremegett a lábam, amikor felnevetett. Ledöbbentett. Tényleg. Tök megalázottnak éreztem magam.

- A rohadt életbe -szólaltam meg elkerekedett szemmel. -Baszottúl jól fejlődtél.

A kijelentésemre úgy felnevetett.

- Még, hogy a csajok nem trágárkodnak. Szart -kacsintott. -Végre megszólaltál. Tudtam, hogy csak énekelnem kell. 

- Haha. Vicces vagy -grimaszoltam.

- Rendben -mosolygott még mindig. -Most te jössz -lökte meg a könyökömet. Bátorításképp?

- Nem tudok énekelni... -sütöttem le a szemem, majd tovább etettem a kisállatokat (most a hörik voltak soron, akik már nagyon ágaskodtak a kaja szagára. De édesek).

- Francokat nem -hüledezett.

- Mondom!

Harry rám hagyta. Az ajtónak háttal voltam, csak a nyitódó és csukódó hangot hallottam. Harry tudom, hogy  oldalra nézett, ez olyan megérzés volt. Valakivel lepacsizott, hallottam valami susogást, aztán abbamaradt minden, és csönd lett. Már amennyire állatok között csönd lehet, ugyebár.

- Szia, Mo -hallottam meg Louis hangját. Mosollyal az arcomon, illetve meglepődve fordultam meg.

- Istenem! -kiáltottam fel ujjongva, mint egy őrült rajongó, aki végre találkozott a "hősével". Sajnos, én tényleg a "hősömmel" találkoztam. Annyira mosolygós arcot vágott, hogy az már ragályos volt. Felnevetett azon a kedves hangján. A múltkorihoz képest sokkal nyugodtabb volt. Rögtön megöleltem, nem számított, hogy ő nem ölelt vissza, de már hiányzott. -Bocsi -toltam el magam tőle -, régen láttalak.

- Én is.

Mosolyodott el. A tüsis haja menőn az égnek meredt. A kék szempárba nézve felfedeztem, hogy viszont örül nekem. Akkor miért nem mutatja jobban? Á, mit számít.

- A többiek hogy vannak? -kérdeztem.

- Itt volt 3 órán keresztül -mutatott Harryre, aki Bethtel volt elfoglalva. Tudni nem akarom, hogy mit csináltak a pult mögött... mielőtt valaki rosszra gondolna. Már mindegy. Legyintettem, és mondtam neki, hogy tartottam magam. -Hát, eddig tartott.

- Igen.

- Megvannak. Zayn leállt a csajozással, mondva, megvan az igaz szerelme.

- Na. Ennek örülök -mosolyogtam. Bólintott.

- Liam randizik Stephfel.

- Steph? -kérdőn húztam fel a jobb szemöldökömet. Nem hallottam róla. 

- Igen. Titok. Ezért nem tudod -biccentett.

Elhallgatott, majd odafordult Harryhez és beszélgetni kezdtek. Beth Harry ölelésében maradt és hallgatta a srácokat. Én pedig mint becsületes dolgozó, etettem tovább az állatokat.

Pat kilépett a raktárból, két vízzel teli vödörrel, 3 szivaccsal, gumikesztyűben. A látványon elmosolyodtam, mert már majdnem összeesett, amikor Louis kivette a kezei közül a vödröket, egymásra mosolyogtak. Onnantól kezdve Lou csak Patriciával beszélt. Megdöbbentem, hogy ennyire jól el tudnak beszélgetni. Velem meg csak pár szót váltott. Különös, de nem nagyon foglalkoztam vele. Pat megkérte Louist, hogy a halakat horgássza ki és rakja őket a vödrökbe. Lou káromkodva magyarázta a halaknak, hogy menjenek már bele a hálóba... mi meg csak szakadtunk a nevetéstől. Ő Louis. Hozza a formáját.

Amikor mellém jött, megtorpantam egy kicsit, aztán elmosolyodtam, amikor a kezébe akart venni egy tengeri malacot. Mondtam neki, hogy hagyja őket enni, mielőtt a kezét kezdené rágcsálni. Mosolyogva figyeltem a kajáló állatokat.

- Niall? Róla nem mondtál semmit -motyogtam halkan.

Hezitált, hogy beszéljen-e, vagy ne. Harry is hallotta, úgyhogy összenéztek. Harry megvonta a vállát. Harry úgy gondolta, hogy ebben a témában Lou főbb szerepet kap. Ő mindenről tud, ő mindent titokban tart. De ilyen dolgokat megoszt.

- Szét megy a fejem. Miért nekem panaszkodnak az emberek?

- Mert te végighallgatod őket -mosolyodtam el.

- Niall elmondta, hogy szeret téged. Vagy két napon keresztül rólad szólt minden. Hogy "Mo mennyire lazán veszi, amikor eltörök egy poharat véletlen". Ez volt akkor, amikor Liam leordította a fejét. Aztán ott volt az is, amikor azt mondta "Mo sosem vert el xboxon." -azért sosem, mert még sosem játszottam vele... -, és "Mo mindig kedves volt velem". Ez volt az utolsó, amit mondott. Azóta van magában. Persze ezt az interjúk alatt, a két koncert alatt és a dedikáláson remekül titkolta.

- De múltkor nagyon vidámnak tűnt...

- Múltkor? -kérdezte felemelt fejjel.

- Múltkor. Amikor...

- Ja, igen -vágott közbe. Elszomorodott a témán. Nem is kérdezgettem tovább, csak hagytam, hogy visszaforduljon Pathez, és beszélgessenek. Azért elmosolyodtam halványan, amikor Lou vigyorogva tárgyalt Patriciával. Remekül elvoltak. Összenéztem Harryvel, aki érdeklődve fürkészett. Csak megvontam a vállam és mosolyogtam. Aztán biccentett, egy csókot nyomott Beth arcára, aki annak ellenére, hogy egy jó ideje járnak, elpirult. Ezután rossz kedvem lett. Mivel ott voltam én is Niallel. Mint egy pár. Csak... ő tudja.
***
Egy közeli kis kávézóba ültem be, ahol magazint lapozgattam és a suliból beérő diáklányok beszélgetéséből hallottam ki azt, hogy egyenesen a One Direction bandáról beszélnek. Lehunytam a szemem, ahogy elhaladtak mellettem. Az egyik lány megállt az asztalomnál. Lepillantott rám, aztán vissza a mosdó ajtajára nézett, és ismét le pillantott rám. Csodálkozva.
- Szia. Mo, ugye? -kérdezte halkan. Kedves tőle, hogy nem sikongatja szét a nevemet. Kedvesen mosolyogtam felé. Bólintottam, hogy "megtalálta, kit keresett", és mondtam neki, hogy nyugodtan foglaljon helyet. -Köszi, nem -mosolyodott el. -Annyira jó, hogy találkoztunk!
- Nekem, vagy neked? -kérdeztem kínosan. Megilletődött egy kicsit a reagálásomra, ezért gyorsan bocsánatot kértem.
- Mit tudsz az 1D-ről? -faggatott.
- Megvannak, jól vannak. Elvannak, mint mindig -erőltettem mosolyt az arcomra, hogy továbbra is kedvesnek tűnjek.
- És Niall? -húzogatta a szemöldökét.
- Ő is.
- Mi volt az oka, hogy szakítottatok? Megkérte a kezed! Ha neked nem kellett, miért nem adtad nekem? -nevetett fel.
Épp ez volt az oka, hogy Niall elhagyott. Mostanra már rádöbbentem. Bárhova mentem, eddig megbámultak, de az, hogy Niall távozott a környezetemből, megnyugvást jelentett nekem.
- Nem akarlak megbántani, meg senkit nem akarok megbántani ezzel, de ezt nem kell tudnotok. Ez egy olyan téma, amit már lezártunk, és többet nem is beszélünk róla. Legyen a mi dolgunk.
A lány nagyokat pislogott rám. A kezében lévő telefonját szomorúan nyomta ki. Most így utólag átgondolva a helyzetet jobb, hogy tartottam magam. Már különben nem azért, de joga nincs tudni a dolgaimat. Mindegy.
Marie (később megtudtam a nevét) elköszönt, átvette a sütiket, kifizette őket és várta a barátait.
Az ideiglenes telefonom, amit Pat adott kölcsön, mert neki már nem kell (ha rajta múlik, meg is tarthatom. Érintőképernyős ez is, mint amit elhagytam, kicsit régebbi változat, de jó lesz ez is. Úgy is csak telefonálásra használtam. Arra úgy is jó), megcsörrent. Kérdőn néztem a faliórára, mert ilyenkor senki nem szokott keresni. Megragadtam a telefont. Ismeretlen szám volt. Mindenesetre elhúztam a zöld csíkot, és már nyitott is volt a vonal.
- Szia, Mo. Tudunk beszélni?
- Szia -gondolkoztam el. A hang nem volt ismerős. -Megtudhatnám, hogy ki vagy?
A srác felnevetett. A nevetéséből már egyből levágtam, hogy ki az. Csak nem válaszolt, hanem hallgatott. Gondolom a válaszomat várta. Újból megkérdeztem, hogy ki az, biztos, ami biztos.
- Niall vagyok.
- Niall? -suttogtam. Megerősített. -Ő, persze. Tudunk beszélni...
- Oké. Hol vagy most?