Álmomban két tenyerem közé vettem a férfi arcát. Valahogy megleptem ezzel a cselekedetemmel, de tudtam, hogy más érzés is elöntötte őt. Azt mondta, hogy megijesztettem, mikor megcéloztam egy porcelántányérral. Én csak csöndben hallgattam őt, nem szóltam semmit. Végigsimítottam az arcán, aztán egy hirtelen nagy fájdalom nyilallt a karomba, ezért a mellkasomra esett, majd lecsúszott a hasamra lassan. Niall végigsimított a karomon gyengéden, majd megállapodott a kézfejemen. Az arca rezzenéstelen volt. Minden pislogásánál ürességet éreztem a szívemben. Csak a kezemet nézte, mást nem. Csak simogatta az ujjperceket. Gondolkozott, aztán egy nagy, néhol remegő levegő vétellel fordította a fejét az ablak felé. A szabad kezével eltakarta a száját. Dühösnek látszott. Egy pillanatra lehunyta a szemét. Én meg csak ott feküdtem kussban, mikor már majdnem sírva fakadtam. Legbelül az énem tombolt a bőgéstől. Hirtelen újból rám nézett, mélyen a szemembe, és ismételten lehunyta a szemét. A bal keze az én jobb kezemet simította, miközben a jobb kezével a bal kezemet emelte a szájához, és nyomott a kézfejemre egy hosszas csókot, amibe beleremegtem, de ő ezt nem vette észre.
- Szeretlek! -suttogta.
És mintha megvakultam volna, tűnt el minden egy szempillantás alatt. Mintha halk opera ének szólna a fejemben. Ijesztő. Érezni éreztem, még mindig éreztem az érintését. A karomat elengedte, a szék nyikorgását hallottam, majd nem sokkal később egy ajtó csukódását. Hirtelen bepánikoltam, ami végett egy hatalmas nyomás érte a mellkasomat. Felgörnyedtem az ágyon, remegtem. Hatalmas levegőt vettem, amivel erősen áramolt a tüdőmbe. A látásomat újból visszakaptam, csak az fájt, hogy azt a személyt, akit látni akartam, nem volt sehol. Kikeltem az ágyból és a konyhába mentem. A nappaliban történt "baleset" bizonyítéka még ugyan azon a helyen. Érintetlenül. Itt hagyott? A csap alá raktam a kezemet. A poharas szekrény ajtaját nyitottam ki, kivettem a kedvenc poharamat, és megtöltöttem csapvízzel. Rendes utcai ruha volt rajtam, ezért gondoltam azt, hogy elmegyek a bandaházba. Hátha ott van.
***
- Itt nincs.
- Vagy csak nem akarod elmondani! -tiltakoztam az ellen, hogy kitoloncoljon a házból. -Harry. Kérlek! -a mellkasát ütögettem. Rosszul esett minden szó. A sanyargató érzés a szívemig mart. Rettentően borzalmas érzés. -Kérlek!
- Shh. Nem. Nincs itt -ismételgette folyamatosan.
Miután kilökött az ajtón, bezárta azt. Fájdalmasan rogytam a földre. Elveszettnek éreztem magam. Tudtam, hogy ott van bent. Láttam. Láttam! Az egyetlen kép, ami megragadt bennem tőle az, hogy olyan érzés mentesen nézett engem, miközben Harry a puszta erejével tiltotta meg nekem, hogy oda mehessek hozzá. Miért teszi ezt velem? Újból átvert! Újból! Hányszor kell nekem csalódnom ebben a férfiban? Hányszor kell ugyan abba a gödörbe belelöknie, mint eddig kétszer is tette? Hányszor kell önsanyargatást végeznem ő végett? Hányszor... hányszor kell még... Hányszor kell még pokollá tennie az életemet? Hányszor? Hányszor?
***
Bőgve kopogtattam Brian lakásán. Vidáman nyitotta ki nekem az ajtót, de amikor meglátta, hogy szétbőgtem a fejem, rögtön behívott. Szomorúan vizslatott. Hozott egy bögre forró teát, egy csomag papír zsebkendővel együtt. De egyikhez sem nyúltam. Csak mereven bámultam magam elé. Nem tudtam már sírni. Most kívülről úgy nézhetek ki, mint egy bestia. De pont leszarom. Ha most látna engem... nem. Nem ezen kéne gondolkodnom.
Megrezzent a telefonom, amire csak ránéztem. A kijelzőn Niall neve jelent meg. Brian kérdőn nézett rám, mikor nem adtam választ neki, mert tudta, hogy nem érdekel, meghallgatta a hangüzenetet, majd kihangosította, hogy halljam én is. Tudta, hogy nem akarom hallani, de azért is megtette.
- Mo. Sajnálom ezt az elmúlt 4 évet. Háromszor ejtettelek pofára. Háromszor. Rossz ember vagyok. Nem ismerheted a múltamat, és már nem is fogod. Harry, Liam, Lou, Zayn és Én elköszönünk tőled, és nem zaklatunk többet. Nem kell megbocsájtanod, hidd el, magamat is utálom. De te is tehetsz pár dologról... mint például arról, hogy hittél bennem. Elutaztunk Los Angelesbe, hogy új helyen kezdhessünk viszonylag "új" életet. Kell egy kis környezet változás -belenevetett a kagylóba, azonban hangja komolyan csengett tovább. -Akarom, hogy ne keress. Szeretnélek megvédeni magamtól. Ha kell, akkor új helyre megyek, minél messzebb tőled, hogy ne okozzak fájdalmat. Szeretlek, Mo.
A hangja a végére megcsuklott. Sírva fakadtam az üzenet hallatán. Szar érzés. Nagyon szar érzés. Sírni azonban már nem bírtam eleget. Véget akartam vetni az életemnek. Mi az, hogy megkéri a kezem, több, mint egy hétig meg vagyunk egymás mellett, és aztán elhagy? Ki képes ilyen tettre?
Megfogtam a telefont, elindítottam a hangfelvételt.
- Niall. Mindent hallottam és láttam, miután a lakásomon történt. Láttam, hogy gondolkozol valamin, de valami enyhébb témára gondoltam, és nem arra, hogy elhagysz! Alig két-három hete járunk jegyben, és neked az fontosabb, hogy távol legyél tőlem, mikor és ezzel fájdalmat okozz nekem, minthogy itt vagy mellettem a bajban, és segédkezel. Egy valamiben viszont igazad van. Abban, hogy mértéktelenül is megbíztam benned. Te adtál mindig is nekem hitet az emberekben, de most már ez a parázs is elveszett. Köszönök mindent, Paraszt!
Brian döbbenten bámult rám. Én meg csak ugyan azzal az unott fapofával bámultam előre, mint eddig is. Aztán újból megcsörrent a telefonom. Újabb hangüzenet, és újabb fájdalom Nialltől.
- Elcsesztem. Tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése