Niall a lábamat átkarolva térdelt a járdán, zokogott, remegett a válla, remegett az egész teste. Én pedig nem tudtam, hogy mit tegyek. Most nem akartam faképnél hagyni, mert a legbelül bujkáló "Szeretlek, Niall Horan!" énem kikukucskált a rejtekhelyéről. És vissza is húzódott, amikor a rengeteg gondolat gátolta, hogy előbújjon az érzés. Nem mertem semmit lépni. Bíztam abban, hogy lassan vége lesz az egésznek, legalább lenyugszik, haza viszem, vagy ő visz haza engem, elmegyünk aludni és reggel majd felkelünk úgy, hogy nem tudjuk, mi van a másikkal. Győzött a félő, bujkáló kis énem. Erőt vett magán... erőt vettem magamon, és lehajoltam. Épp annyira, hogy megpusziljam Niall feje búbját, amit bár tele zselézett, és 2 napik mosni fogom a számat... de úgy éreztem, hogy megérte. Mert Niall felnézett, a könnyes szemeiben észre vettem a kis fiút, azt a félős, ártatlan tekintetet, ami akkor bukkan elő, amikor egy bevásárló központban veszti el az anyukáját valaki, aki még gyerek. Mosolyogva megsimítottam a fejét. Niall még szorosabban ölelte a lábaimat, és még jobban zokogni kezdett. És még jobban úgy éreztem, hogy én is mindjárt sírva fakadok, mert ez így nem állapot. Tudom. Unalmas a szöveg, de még mindig szeretem Niallt. Tudom, most nagyon szánalmas vagyok, hogy nagyjából 10 perccel ezelőttig szidalmaztam, napokon, heteken át lebecsültem. És mindig eszembe jut, hogy ő is emberből van, mint sokan mások ezen a "csodálatos" világon, ami egyáltalán nem csodálatos, hanem pusztul. Az emberiség pusztítja a világot. Ahelyett, hogy védenék. De nem akarok eltérni a tárgytól. Ott tartottam, hogy... ja igen. Szóval, akármennyiszer is szidtam, azt azért tettem, mert rettenetesen fájt a nélküle eltöltött, elszenvedett idő. És igen. Tudom. Megint szánalmas vagyok, mert Brian is ott volt/van, talán még mindig. Vele is úgy voltam, hogy szeretem, sosem akarom elveszíteni. Erre tessék, elvesztettem. Lehet, hogy csak barátoknak kellett volna maradnunk. Én nem tudom elviselni, hogy más lányok hívogatják, és ő sem tudja elviselni, hogy a többszörös ex pasim legyeskedik körülöttem. Ó... épp ez az. Basszus. Niall jól mondta. Tényleg vak vagyok. Mert Brian többször is megvédett magamtól, a fájdalmaktól, a keserűségtől. Basszus. Istenem. Briant tarthatnám én hősömnek, de ehelyett vele is úgy bántam, mint egy boszorkány. Mindenki ki akart menteni a gödörből, amibe magamtól ugortam bele, mert arra gondoltam, hogy nincs senkim, mindenki utál... amikor valójában én távolodtam el mindenkitől. Jobban bele gondolva a helyzetbe, Pat rengetegszer sürgött-forgott körülöttem, de nem vettem észre, mert éppenséggel a lelki állapotom a béka segge alá becsülődött. Beth pedig nem szakított Harryvel, mert ők a "cuki" páros. Nem őket kell hibáztatnom azért, amit én elszenvedtem. Beth is rengetegszer hívott a srácokhoz, tényleg. Rengetegszer. Csak én akkor nem voltam túl jó barátságban Niallel. Briantől pedig biztos, hogy magamtól távolodtam el. Mert ha nem én lettem volna a ludas, akkor még mindig itt lenne mellettem, és védelmezne még a portól is, hogy rám ne szálljon. De nekem fontosabb volt egy idióta kép, amin éppenséggel nem Niall volt, és éppenséggel nem Niall fejét célozták meg egy Revolverrel. Hogy én mekkora idióta vagyok.
- Szeretlek.
Niall felkapta a fejét, láthatólag örült a kijelentésemnek. Nem sokáig.
- De nem akarlak megbántani -figyelmeztettem előre. Késő volt. -Briant mondhatom hősömnek. Mindig mellettem állt, felhúzott, amikor a padlón voltam. Kihúzott a gödörből, amibe képes voltam még én magam, a szabad akaratomtól függetlenül beleugornom, és sikeresen összeszedte a szilánkjaimat, összeragasztgatott és egyben tartott, ameddig csak ereje volt.
- Ez szép gondolat.
Biccentettem.
- Nem akarok fájdalmat neked, eskü, hogy nem. De most per pillanat rengeteg érzés cikázik a fejemben. Van egy "Team Niall" és egy "Team Brian" rivalgás belül. A szívem és az agyam fele-fele akar mindkettőtöket.
- Engem miért? -tette fel a kérdést.
- Évek óta szeretlek, mint barátot, mint ellenséget, mint pasit. Csak tudom, hogy újból pofára ejtesz, mint egy vajas kenyeret. Mert nem vagyok macska nő.
- Brian mennyivel jobb nálam?
- A szívem azt sugallja, hogy mindig megvéd, amikor szarban vagyok. Az agyam viszont azt, hogy soha nem tudná elviselni, ha veled beszélek. És mindenképp tartani fogjuk valamennyire a kapcsolatot, mert Beth és Harry az örök pár.
Biccentett.
- Gyere, szálljunk be a kocsiba. Kezdek átfagyni -dörzsölgettem a karomat.
Nagy nehezen feltápászkodott, leporolta a nadrágja térdét.. Aprót köhintett, és megállt mellettem. Fürkészte az arcomat valami reakció gyanánt, hátha. De nem tettem semmit, csak halványan elmosolyodtam és elindultam a kocsi felé. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót és beültem a vezetőülés mellé. Miközben becsatoltam az övet, Niall is megérkezett. Érzéketlenül tekerte jobbra-balra a kormánykereket, és talán egyszer nézett rám. Elindulás előtt.
- Nem viszel haza?
- Itt alszol, nem? -kérdezett vissza hanyagul.
- Hát legyen -biccentettem.
Kinyitotta előttem az ajtót, illedelmesen. Még ismeri ezt a jellemet, amikor azt hittem, hogy a történtek után megint én leszek a bűnbak.
Harry és Zayn a konyhában beszélgettek. Csak egy pillanatra kukkantottam be, és amikor rám néztek, elkerekedett szemekkel, némi jó kedvvel az arcukon, odaköszöntem nekik. Ők csak az üvegüket emelték és mosolyogva biccentettek, majd folytatták a beszélgetést. Niall ezalatt az idő alatt levetette a cipőjét, kibújt a pulcsijából, amit a fogasra akasztott és elhaladt mellettem. A nappaliban leült Liam mellé, a kanapéra, aki Louisval játszott a konzolon. Megtámasztottam magamat a falon, mint aki jól végezte dolgát, és néztem, hogy mit csinálnak. Niall a fejét fogta, könyökét a térdén pihentette és nézett a földre. Louis rosszkedvűen vizsgálta Niall arckifejezését, Liam pedig köhintett, megveregette a fiú vállát, ellökte magát a kanapétól és felém igyekezett.
- Mit csináltál vele? -rosszallóan méregetett. Feltűnően ideges volt, a piát éreztem a leheletében. Nem fogtam meg a karját, de tudtam, hogy lángba borult a teste az alkoholtól. Ide-oda nézegetett, majd később, a válaszomra várva megismételte a kérdést.
- Megmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé.
- Ez komoly? -kerekedett el a szeme.
- És szerelmes vagyok Brianbe is.
- Bakker, Mo! Nem veszed észre, hogy Niall mióta szeret téged? Nagyjából 3 éve te vagy neki a minden.
- Ja, csak azt a történetet kifelejted az egészből, hogy én is szeretem, és akárhányszor mondtam neki igent, ő mindig pofára ejtett. Nem akarok még egyszer ebbe a csapdába esni! Legutóbb megkérte a kezem, és mi lett belőle? Faképnél hagyott egy hülye utazás miatt LA-be. Milyen ember az ilyen? Aki a menyasszonyát hagyja hátra, mintsem megbeszélné vele a dolgokat?! Mond meg nekem, Liam! MILYEN EMBER AZ ILYEN?!?! -a végén már ordítottam. Ezzel az egésszel pedig mindenki figyelmét magamra vettem. A konyhából érdeklődően kijött a helyszínre Harry és Zayn "ez jó lesz" arckifejezéssel. A kanapén Louis is minket nézett, legfőképp engem. Niall pedig felállt, és rám nézett.
- Hogy milyen ember az ilyen? -szűrte a fogai között. Nagyot nyeltem, amikor megindult. -Hogy milyen ember az ilyen?! -ismételte meg hangosabban. -Hogy milyen ember az ilyen! Hányszor akarod hallani, hogy szeretlek? Hányszor akarod azt hallani, hogy sajnálom? Ha? Hányszor?
- És te hányszor fogsz még visszalökni a gödörbe? És hányszor fogtok szarni rám? És másvalaki hányszor fog kihúzni onnét, ahová ti belöktetek és hátrahagytatok?
- Ide figyelj, kicsi szívem -bökött a mellkasomra Niall. -Nem tudom, mit nem tudsz felfogni azzal az okos kis eszecskéddel -szúrt a homlokomra -, de azt igazán felfoghatnád, hogy magad miatt csináltam, amit csináltam. Nem tudom, hányszor mondjam még el neked, hogy híresnek lenni rettentő feladat, főleg, a One Direction számára. 2/5 része a rajongótábornak őrült, mazochista állat. Ne tudd meg, hogy mennyi e-mail, üzenet, kép érkezik a fiókunkra. Ha akarod, meg is nézheted őket, csak hidd el, nem szándékosan tettem mindent!
- Én ezt mindet értem, csak azt nem, hogy miért nem tudtál volna velem leülni, és megbeszélni mindezt? Azért szerintem az értelmi szintem meg van hozzá!
Niall ekkor olyan vörös fejjel, amilyennel még nem láttam, meredt rám, karját megemelte. A háta mögé néztem, ahol Louis, a kanapétól elrugaszkodott, és sebtében próbált nyúlni Niall felé. Egy másodperc alatt történt, hogy mindenkivel legalább negyed másodpercre összenéztem, és egy másodperc töredéke alatt éreztem az arcomon azt a csípő érzést, amit eddig soha. A fejem elfordult Zayn irányába. A lendületes ütés, amit kaptam, az teljesen meglendített Zayn irányába. Konkrétan az ölébe estem. Szerencsére (annak ellenére, hogy részegnek gondoltam) megtartott, és gyorsan leültetett a földre, a hirtelen eséstől. Az arcomhoz kaptam. Könnyeztem. Könnyes szemekkel néztem fel Niallre, aki döbbenten maga elé bámult, majd le rám. A kezét nézte, aztán bocsánatkérően engem. Közelített egy lépést, de én inkább megfutamodtam, és a földön kúszva, sírva, rettegve távolodtam tőle, ameddig csak tudtam. És a cél az ajtó volt. Ahhoz erőm pedig már nem volt, hogy felálljak, kinyissam az ajtót és elfussak a szabad világba.
Harry és Zayn a konyhában beszélgettek. Csak egy pillanatra kukkantottam be, és amikor rám néztek, elkerekedett szemekkel, némi jó kedvvel az arcukon, odaköszöntem nekik. Ők csak az üvegüket emelték és mosolyogva biccentettek, majd folytatták a beszélgetést. Niall ezalatt az idő alatt levetette a cipőjét, kibújt a pulcsijából, amit a fogasra akasztott és elhaladt mellettem. A nappaliban leült Liam mellé, a kanapéra, aki Louisval játszott a konzolon. Megtámasztottam magamat a falon, mint aki jól végezte dolgát, és néztem, hogy mit csinálnak. Niall a fejét fogta, könyökét a térdén pihentette és nézett a földre. Louis rosszkedvűen vizsgálta Niall arckifejezését, Liam pedig köhintett, megveregette a fiú vállát, ellökte magát a kanapétól és felém igyekezett.
- Mit csináltál vele? -rosszallóan méregetett. Feltűnően ideges volt, a piát éreztem a leheletében. Nem fogtam meg a karját, de tudtam, hogy lángba borult a teste az alkoholtól. Ide-oda nézegetett, majd később, a válaszomra várva megismételte a kérdést.
- Megmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé.
- Ez komoly? -kerekedett el a szeme.
- És szerelmes vagyok Brianbe is.
- Bakker, Mo! Nem veszed észre, hogy Niall mióta szeret téged? Nagyjából 3 éve te vagy neki a minden.
- Ja, csak azt a történetet kifelejted az egészből, hogy én is szeretem, és akárhányszor mondtam neki igent, ő mindig pofára ejtett. Nem akarok még egyszer ebbe a csapdába esni! Legutóbb megkérte a kezem, és mi lett belőle? Faképnél hagyott egy hülye utazás miatt LA-be. Milyen ember az ilyen? Aki a menyasszonyát hagyja hátra, mintsem megbeszélné vele a dolgokat?! Mond meg nekem, Liam! MILYEN EMBER AZ ILYEN?!?! -a végén már ordítottam. Ezzel az egésszel pedig mindenki figyelmét magamra vettem. A konyhából érdeklődően kijött a helyszínre Harry és Zayn "ez jó lesz" arckifejezéssel. A kanapén Louis is minket nézett, legfőképp engem. Niall pedig felállt, és rám nézett.
- Hogy milyen ember az ilyen? -szűrte a fogai között. Nagyot nyeltem, amikor megindult. -Hogy milyen ember az ilyen?! -ismételte meg hangosabban. -Hogy milyen ember az ilyen! Hányszor akarod hallani, hogy szeretlek? Hányszor akarod azt hallani, hogy sajnálom? Ha? Hányszor?
- És te hányszor fogsz még visszalökni a gödörbe? És hányszor fogtok szarni rám? És másvalaki hányszor fog kihúzni onnét, ahová ti belöktetek és hátrahagytatok?
- Ide figyelj, kicsi szívem -bökött a mellkasomra Niall. -Nem tudom, mit nem tudsz felfogni azzal az okos kis eszecskéddel -szúrt a homlokomra -, de azt igazán felfoghatnád, hogy magad miatt csináltam, amit csináltam. Nem tudom, hányszor mondjam még el neked, hogy híresnek lenni rettentő feladat, főleg, a One Direction számára. 2/5 része a rajongótábornak őrült, mazochista állat. Ne tudd meg, hogy mennyi e-mail, üzenet, kép érkezik a fiókunkra. Ha akarod, meg is nézheted őket, csak hidd el, nem szándékosan tettem mindent!
- Én ezt mindet értem, csak azt nem, hogy miért nem tudtál volna velem leülni, és megbeszélni mindezt? Azért szerintem az értelmi szintem meg van hozzá!
Niall ekkor olyan vörös fejjel, amilyennel még nem láttam, meredt rám, karját megemelte. A háta mögé néztem, ahol Louis, a kanapétól elrugaszkodott, és sebtében próbált nyúlni Niall felé. Egy másodperc alatt történt, hogy mindenkivel legalább negyed másodpercre összenéztem, és egy másodperc töredéke alatt éreztem az arcomon azt a csípő érzést, amit eddig soha. A fejem elfordult Zayn irányába. A lendületes ütés, amit kaptam, az teljesen meglendített Zayn irányába. Konkrétan az ölébe estem. Szerencsére (annak ellenére, hogy részegnek gondoltam) megtartott, és gyorsan leültetett a földre, a hirtelen eséstől. Az arcomhoz kaptam. Könnyeztem. Könnyes szemekkel néztem fel Niallre, aki döbbenten maga elé bámult, majd le rám. A kezét nézte, aztán bocsánatkérően engem. Közelített egy lépést, de én inkább megfutamodtam, és a földön kúszva, sírva, rettegve távolodtam tőle, ameddig csak tudtam. És a cél az ajtó volt. Ahhoz erőm pedig már nem volt, hogy felálljak, kinyissam az ajtót és elfussak a szabad világba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése